Ha a Lipótvárosban, a Szent István-bazilika környékén sétálunk, számos, Hild József által tervezett épülettel találkozunk. Bár az általa elkezdett bazilika – amelyet Ybl Miklós és Kauser József fejezett be – meghatározó eleme a városképnek, de ugyanilyen hangsúlyosak a környező utcákban lévő, Hild József által tervezett épületek. Rögtön a bazilika szomszédságában található a mai Hercegprímás utca 7. szám alatt álló ház, amelyet 1844-ben Hild József klasszicista stílusban épített, majd a XX. század elején neoreneszánsz stílusban átalakították. A ház tökéletesen illeszkedik a Szent István tér és a környező utcák városképébe.

A mai Hercegprímás utca, Szent István tér sarkán álló ház a bazilika felől 1933-ban (Forrás: FSZEK Budapest Gyűjtemény)

Az épület napjainkban, ugyancsak a bazilika felől fotózva (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)

Az eredetileg kétemeletes, az átépítéskor egy szinttel kibővített sarokház egységet alkot a közvetlen mellette lévő, Kasselik Ferenc tervei alapján 1852-ben épült klasszicista, háromemeletes Bajcsy-Zsilinszky út 14–16. (Szent István tér 1.) alatti, úgynevezett Kasselik-bérházzal is.

A neoreneszánsz homlokzat izgalmas építészeti megoldásokkal él: a földszint és három emelet mindegyike más és más geometriai sormintát követ: az első emeleten jón, a másodikon dór, a harmadikon pedig korinthoszi oszlopok láthatók, amelyek együttesen izgalmas hatást keltenek. A Hercegprímás utcai homlokzaton emeletenként 9 ablak, a Szent István térre néző oldalon pedig összesen 13 ablak található: 3-3 a két szélen, középen, a kiszögellésben pedig 7.

Az épület homlokzata a Hercegprímás utca felől. Az első emeleten jón, a másodikon dór, a harmadikon pedig korinthoszi oszlopok láthatók az ablakok mellett (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu) 

Az épület homlokzata a tér felől (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu) 

A ház belső terén és udvarán jól látszanak a klasszicista stílusjegyek. A macskaköves udvart a vörösmárvány falikút, illetve az átlósan elhelyezett két magasított virágágyás dominálja. Az udvarra néző, emeleti korlátok középső részein található minták igényes kidolgozásúak.

Az épület belső udvarán a klasszicista stílusjegyek dominálnak (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)

Az udvar egyik dísze a vörösmárvány falikút (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)

Az udvarra vezető lépcsőházat gazdag ornamentikájú növényi és kagylódíszítések, korinthoszi oszlopok és – keretes szerkezetben – keresztboltozat, dongaboltozat, illetve újból keresztboltozat jellemzi. Ezt a hatást folytatja az emeleti lépcsőház, kovácsoltvas korláttal, stukkódíszes falifülkékkel, oroszlánfejekkel, az egyes emeleteken díszes padlózattal. Az első és a harmadik emeleti padló mintája azonos, a második emeletié különböző.

Az udvarra vezető lépcsőházat gazdag ornamentika, korinthoszi oszlopok és bonyolult mintázatú boltozat díszíti (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)

A legfelső szint már a kastélyépítészet lépcsőházait idézi: a korinthoszi oszlopokon, ill. a növényi, kagyló- és oroszlánfej-díszítéseken túl egy hajdani szobor számára díszes mélyedést alakítottak ki.

Szoborfülke a legfelső emeleten (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)

Ezt a Hild József által kialakított belső teret egészítették ki a lépcsőházban – valószínűleg a XX. század eleji átépítéskor – igényes, Róth Miksa stílusára emlékeztető, bár egyszerűbb színes ólomüveg ablakokkal, amelynek hiányzó darabjait üveggel pótolták.

Az ablakot a XX. század elején, az átépítéskor alakították ki, az ólomüveg hiányzó darabjait egyelőre üveggel pótolták (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)   

Az evangélikus donátor, Liedemann Frigyes Sámuel

A ház építtetője és első tulajdonosa Liedemann Frigyes Sámuel (Pest, 1790 – Pest, 1861. november 29.) volt. A szepességi kereskedőcsaládból származó későbbi nagykereskedő anyai ágon a lőcsei evangélikus lelkész unokája volt. Felesége, Rose Riecke, a neves württenbergi lutheránus lelkész lánya volt.

Liedemann Frigyes sokat tett a hazai kereskedelem fellendüléséért, mint a Pesti Nagykereskedők Testületének és a Pesti Hazai Első Takarékpénztárnak az alapító tagja, a Kereskedelmi Ipar Kamara ülnöke, a Lloyd Társaság választmányi tagja és a párizsi székhelyű Afrikai Kereskedelmi Egylet tagja. Fuiméban díszpolgársággal tüntették ki, patríciusi címmel.

A családi hagyomány szellemében az evangélikus egyházat jelentős pénzadománnyal gyarapította. Gyermektelen lévén adoptált gyermekeit a feleségével példamutatóan nevelte. Bár ugyanazon család tagja, nem azonos a későbbi, a századfordulón és a XX. század első évtizedeiben tevékenykedő dr. Liedemann Frigyes ügyvéddel, aki evangélikus püspöki irodavezetőként és a Budapesti Korcsolyázó Egyesület titkáraként vált ismertté.

     

Liedemann Frigyes Sámuel portréja (Forrás: Vasárnapi Ujság, 1862. augusztus  3.)

Az „ismeretes ismeretlen zeneszerző”, Kern Leó és a végrehajtók

Az építtető Liedemann Frigyes Sámuel halálát követően Kern Leó (Pest, 1823 – Budapest, 1896) zeneszerző, mecénás, a Kern S. Enoch fiai malomipari cég vezetője, a Nemzeti Biztosító Társaság igazgatósági tagja a ház tulajdonosa. Főművét, a Benvenuto Cellini című operáját 1854. április 6-án mutatta be a Nemzeti Színház, a főzeneigazgató Erkel Ferenc karmesteri jutalomjátékaként. Ennek ellenére a korabeli plakátokon nem tüntették fel a komponista nevét, sőt még a Divatcsarnok 1860. február 21-i száma is úgy fogalmaz, hogy „szerzeménye egy ismeretes ismeretlen zeneszerzőnek”. Más sajtóorgánumok szerencsére rögzítették, hogy a mű Kern Leó munkája. 

Az olasz bel canto stílusát idéző dalműnek csak a kórusrészei maradtak fenn. Az itáliai reneszánsz szobrász-ötvös életének egy kalandos fejezetét feldolgozó mű több szempontból is párhuzamot mutat az alkotó életével. Az ihletadó az életre szóló szerelem Grünhut Rózával.

A nyitójelenetben az eladósodott főhősnél megjelenő végrehajtókat mintha Kern Leó előre látta volna: idős korában ugyanis maga is csődbe ment, adósságai törlesztésére a teljes cégét felszámolta. Az 1881-ben írt végrendeletét, amelyben  jelentős összegeket ajánlott fel közintézményeknek és kórházaknak, 1889-ben visszavonta. A halála előtt még a házától is meg kellett válnia: 1894-ben már az Alkotmány utca 23. szám alatt lakott. 

Sajtóbeszámolók Kern Leó: Benvenuto Cellini című operájának 1854-es ősbemutatójáról és 1860-as felújításáról a Nemzeti Színházban (Forrás: Budapesti Hírlap, 1854. április 8. ; Vasárnapi Ujság, 1860. február 19.)

Fia, a sokoldalú Dr. Karádi Bertalan (Pest, 1853 – Budapest, 1916. november 12.) kúriai bíró az olasz nyelvjárások szakavatott ismerőjeként is tekintélyt vívott ki magának. Anyai családjának vezetéknevét használva, Grünhut Bertalanként publikálta Haydn – Csokonai versére írt – Pillangó című dalát, 1869. március 12-én pedig zongoristaként a Vigadóban egy négyzongorás koncerten lépett fel Anton Seidl (Seidl Antal) oldalán, aki később a New York-i Filharmonikusok főzeneigazgatója lett.

Az Okányi Schwartz család a személyes és történelmi tragédiák viharában

De térjünk vissza a mai Hercegprímás utca 7. szám alatti házhoz, amely a XX. század első felében a Békés megyében jelentős földbirtokokkal rendelkező Okányi Schwartz család életével kapcsolódott össze. Az ő tulajdonában állt az Okányi Szlávy–Schwartz-kúria, a Füzesgyarmat-Görbeszigeten és a Fegyverneken lévő kastélyok, illetve Zsadány-Fancsikapusztán a Schwartz–Fried-kúria. Nagyváradon 1912-ben Komor Marcell és Jakab Dezső tervezett számukra családi villát. 

Okányi Schwartz Ignác gabona- és lisztkereskedő 1899-ben költözött a feleségével, Burger Stefániával és a családjával a mai Hercegprímás utcai házba, amelyet hamarosan átépíttetett. Gyula fiuk Kohner Paulát, Kohner Zsigmond lányát vette nőül. 

Az eredetileg kétemeletes házat az átalakítás során egy szinttel bővítették a XX. század elején. Rövid ideig, 1906 és 1908 között a házban működött Deutsch Simon bútorkereskedése is, Deutsch Nándor társvezetével (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)

A személyes és történelmi tragédiák sora azonban beárnyékolta az Okányi Schwartz család életét. Schwartz Gyula és Kohner Paula lánya, a festészet területén is tehetséges, zene- és irodalomkedvelő Elíz 1913-ban öngyilkosságot követett el pisztollyal a gyapolyi nyaralójukban. Fegyverneki kastélyukat a Tanácsköztársaság alatt kisajátították, a fehérterror alatt pedig a Molnár-különítmény főhadiszállásaként vált hírhedtté. 

Schwartz Gyula 74 éves korában 1936. március 15-én hunyt el szívbaj következtében, akárcsak egy hónappal később az édesanyja, a 90 éves Burger Stefánia. Ekkor a belvárosi palotát Schwartz György, Schwartz Gyula és Kohner Paula fia örökölte.

A vészkorszak idején a Hercegprímás utca 7. csillagos ház lett. Az 54 éves Schwartz György, 45 éves felesége, Giringer Margit Mária és leányaik, a 18 éves Györgyike és a 15 éves Ágnes 1944. december 2-án a holokauszt áldozataivá váltak, az egész család ismeretlen helyre került.

               

Okányi Schwarz Gyula, Giringer Margit Mária és két tizenéves lányuk, Györgyike és Ágnes eltűnése a vészkorszak idején és holttá nyilvánításuk 1946-ban (Forrás: Magyar Közlöny, 1946. július 20.)

Kohner Paula, Schwartz György anyja túlélte a zsidóüldözést, majd az államosítást követően, 1953-ban hunyt el. Az utca ekkor már Alpári Gyula nevét viselte, az épületben pedig az 1950-es évek elejétől a Szent István-bazilika Plébániahivatala működik. A ház az 1988-as átfogó felújítást követően nyerte vissza egykori fényét. 

Nyitókép: A Hercegprímás utca 7. szám alatti épület napjainkban (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)