A legendás csillagász, Konkoly Thege Miklós 1871-ben a felvidéki Ógyallán, saját földbirtokán csillagvizsgálót alakított ki, ami – Magyar Királyi Konkoly-alapítványú Astrophysikai Observatorium  néven – a század végére nemzetközi hírű tudományos intézetté vált. A magánalapítású obszervatóriumot – amely az ország egyetlen nagyobb csillagvizsgáló intézete volt – 1898-ban Konkoly Thege Miklós a magyar államnak ajándékozta.

Az eredeti ógyallai csillagvizsgáló 1903-ban (Fotó: Fortepan/Magyar Földrajzi Múzeum/Erdélyi Mór cége) 

Az I. világháború után, amikor már látszott, hogy Magyarországot mekkora területi veszteség éri, és az is biztosra volt vehető, hogy a Felvidékkel együtt Ógyalla is elveszik, 1918. december végén, 1919. január elején gyakorlatilag napok alatt menekítették ki a csillagvizsgáló műszereit. Ugyan az új csehszlovák rezsim később tiltakozott, mert szerintük a békediktátum alapján igényt tarthattak a műszerekre, de a szerződésben volt egy kiskapu, a magánemberektől vásárolt tudományos felszereléseket nem kellett otthagyni a megszállóknak.

Világos volt, hogy a megmentett műszerek felhasználásával új csillagvizsgálót kell építeni. A kiszemelt helyszín Budapest volt, a főváros 8 hektáros földterületet adományozott erre a célra a Svábhegyen, akkor még csak öt évre, de később ezt korlátlan időre módosították, azzal a feltétellel, hogy a terület csak a csillagvizsgáló céljait szolgálhatja. Az új csillagvizsgálóról ezt írta a Vasárnapi Ujság 1921. augusztus 28-án:

„A kultuszminisztériumnak egyesztendei küzdelem után végre mégis sikerült legalább az alapját megvetni az újonnan felállítandó csillagvizsgálónak. Kiválasztották helyül a Svábhegynek a Normafa mögött elterülő sík részét s elhatározták, hogy itt fogják apránként felépíteni az új intézetet. Természetesen szó sem lehet arról, hogy mindjárt tervszerűen hozzáfogjanak a végleges építkezésekhez, hiszen ma tán több száz millió sem lenne elég ahhoz, hogy megépítsenek egy modern obszervatóriumot, hanem azt határozták el, hogy ideigienes módon helyezik el a legszükségesebb műszereket, csakhogy épen lehetővé legyen téve az intézet működése, a mennyiben a nemzetközi megegyzés szerint vállalt munkarészt tovább is tudják végezni.”

A munka tehát 1921-ben megkezdődött. Az Ógyalláról átmentett műszerek mellé más berendezések is érkeztek, ugyanis a Svájcban élő dr. Krúdy János felajánlotta a magánobszervatóriuma teljes műszerparkját az új budapesti intézetnek.

Az első, 1922-re felépült kupola a Svábhegyen (Fotó: FSZEK Budapest Gyűjtemény) 

Az építkezés száz éve, 1921 augusztusában indult meg. Legelső feladatként azt a két műszert kellett felállítani, amellyel a nemzetközi együttműködésekben vettek részt. Az építkezés kezdetéről a Világ című lap ezt írta 1921. augusztus 26-án:

„A műszerek felállítása pedig a csillagvizsgáló-intézet igen fontos érdeke és ezért elkerülhetetlenné vált, hogy részükre uj helyiséget építsenek. Ez az építkezés a mai napon végre megkezdődhetett Két épületrész készül. Egy nagy távcső részére egy kupola és egy meridiánház épül, amely idő- és helymeghatározásra szolgál. Az építkezésre az állam kétmillió koronát adott. Az eddigi terv szerint november elejére elkészül a két épületrész, úgy hogy még ez évőszén a két műszert üzembe helyezhetjük.”

A Meridiánház feladata a pontos idő mérése volt az egész ország számára, a másik épületbe pedig az Ógyalláról származó 8 hüvelykes lencsés távcső került. Az állam ekkor, 1921-ben a vesztes háború és a forradalmak után csak korlátozott erőforrásokkal rendelkezett, de az állami támogatást magánadományok is kiegészítették, volt olyan bankigazgató, aki egymaga 10 ezer koronát adományozott.

A Világ című lapnak az idézett cikkben az intézet vezetője, Tass Antal így nyilatkozott:

„Már régóta megindult egy nemzetközi tudományos vállalkozás, amely a csillagok fotografikus fényességét állapítja meg. Az ógyallai csillagvizsgáló-intézetre az égbolt egy meghatározott részének, egy körnek a megfigyelését osztották ki. Ezt a megfigyelést az ógyallai csillagvizsgálóban megkezdték, ami az intézet leszerelésével és a Svábhegyre való áthozásával félbemaradt. Ezt a megkezdett munkát a Svábhegyen folytatjuk a most felállított műszerek segítségével és jövő év őszén be is fejeződik.”

A svábhegyi körülményeket jól mutatja, hogy ekkor még épített út sem vezetett a csillagvizsgálóhoz, rossz időben tehát sárban csúszkálva kellett az intézet dolgozóinak bejárniuk.

Az intézet nagy kupolája 1934-ben (Fotó: Fortepan/Képszám: 85049)

A fejlesztés nem állt le, azt az 1922-ben hivatalba lépő Klebelsberg Kunó kultuszminiszter intenzíven támogatta, 1923-ban létrejött a miniszter elnökletével a Stella Csillagászati Egyesület, majd az 1922-ben elkészült épületek mellé újabbak épültek. A csillagvizsgálóban nemcsak a régi műszereket helyezték el, hanem 1927-ben már új, modern, kifejezetten a svábhegyi obszervatóriumnak tervezett távcső is érkezett, egy nagy reflektor, amelyet a drezdai G. Heyde-cég készített. A reflektor főtükrének szabad átmérője 60 centiméter volt. A csillagvizsgálóban 1938-ig összesen 35 új kisbolygót fedeztek fel.

Tass Antal, aki 1916-tól 1934-ig vezette az intézményt, a csillagvizsgáló új, modern távcsövénél 1927-ben (Fotó: FSZEK, Budapest Gyújtemény) 

A csillagvizsgáló azóta is ott, a Svábhegyen működik, igaz a főváros fényszennyezése miatt az érdemi észlelési munkákat a Mátrában, a Piszkés-tetőn végzik, de a svábhegyi intézet is működik, sőt mindenki számára látogatható, a nagy kupolában egyszerre akár 50 ember is elfér. Ma az intézet az Eötvös Loránd Kutatási Hálózathoz tartozik, és ELKH Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont Konkoly Thege Miklós Csillagászati Intézet néven folytatja a munkáját.

Nyitókép: A svábhegyi csillagvizsgáló 1940-ben (Fotó: Fortepan/Képszám: 24152)