150 évvel ezelőtt, két évvel a főváros egyesítését megelőzően, 1871-ben örökítette meg fényképen a december 21-én 200 éve született Borsos József azt az első generációs építészcsapatot, amelynek köszönhetően a kiegyezést követő városfejlesztési politika a Fővárosi Közmunkák Tanácsa koordinálása révén Budapest a századfordulóra virágzó metropolisszá vált.

A Magyar Nemzeti Múzeum Történeti Fényképtárában őrzött fotó centrális pontjában a neoreneszánsz mester, Ybl Miklós (1814–1891) áll: az Operaház, a Corvinus Egyetem (az egykori Fővámház), a Várkert Bazár, a Bazilika, a Bakáts téri templom, a Margit-szigeti Nagyszálló, a  Pollack Mihály téri Károlyi- és Festetics-paloták (az előbbi sokáig a Rádiómúzeumnak adott otthont, az utóbbi pedig az Andrássy Gyula Budapesti Német Nyelvű Egyetem székhelye), illetve sok más ismert épület tervezője. 

Ybl Miklós egyik legjelentősebb munkája az Operaház volt. Klösz György felvétele 1898 körül készült (Fotó: Fortepan/Budapest Főváros Levéltára. HU.BFL.XV.19.d.1.08.073)

A középen ülő Ybl mellett balra Anton von Baumgarten, jobbra Weber Antal, az álló sorban pedig Wechselmann Ignác, Unger Emil, Faváry József, Ney Béla és ifjabb Koch Henrik alakját láthatjuk. Ma talán kevéssé ismerjük őket, de rávilágítanak, hogy Ybl Miklós nem elszigetelten, hanem – szellemi holdudvarával, illetve a tervezőirodájában is – kollektívában dolgozott a művészi koncepció tekintetében is egyező látásmódot képviselő tervezőkkel. 

Fontos rávilágítani, hogy ez az építészcsoport – származási kötődésük révén is – hazai és külhoni német közegben szocializálódott. Generációjuk esetében a magyar képzőművészeti és építészeti felsőoktatás hiánya is elősegítette a nemzetközi orientációt: Ybl is a müncheni akadémián és itáliai tanulmányútja során szerezte meg a szükséges szakmai alapot. 

A nem mindennapi beállítást a biedermeier festőből (egyik legismertebb képe a Lányok bál után) a hazai fényképészet hőskorának egyik vezéregyéniségévé és a Szépjuhászné vendéglő tulajdonosává váló Borsos József (1821–1883) kapta lencsevégre az utókor számára.

A Pollack Mihály téri „titokkastély” tervezője, Baumgarten Antal

A tatai születésű, a vezetéknevét Baumgartner és Paumgarten formában is használó Baumgarten Antal (1820–1887) működésének fő színtere fiatalkorától kezdve Bécs volt. A bécsi Képzőművészeti Akadémián 1838 és 1840 között a császárváros fontos épületeit tervező későklasszicista Peter von Nobile (Antonio Canova tanítványa) irányítása alatt tanult. Az osztrák fővárosban élő nemesség és polgárság számára – reprezentatív helyeken – számtalan lakóházat tervezett. Belgrádban a királyi dinasztia lakhelye, a monumentális Obrenovics-palota kialakításával tette le a névjegyét. Megbecsültségét bizonyítja, hogy bárói rangra emelkedett. A felesége halálát követően az általa tervezett badeni sírkápolna feliratán neve a „Baron von Paumgarten” alakban szerepel.  

Az 1870-es évek közepén felépült Esterházy-palota Klösz György felvételén (Forrás: FSZEK Budapest Gyűjtemény)

A Nemzeti Múzeum mögötti Pollack Mihály téren Ybl Miklós 1865-ben elkészült Károlyi- és Festetics-palotái mellett ő tervezte 1871-ben a közöttük álló Esterházy-palotát, melynek díszterme, a Márványterem a Magyar Rádió koncerttermeként ismert, és a Rádió költözését követően sem veszíti el ezt a funkcióját. A palotában Baumgarten két titkos szobát és számos titkos ajtót rejtett el, amelyek közül az egyik a Márványterembe vezet. A többszintes pincerendszer legalsó részéről állítólag titkos alagút vezetett a Múzeumkertbe.

Az Esterházy-palota napjainkban (Fotó: Dubniczky Zsolt/pestbuda.hu)

A Borsos József készítette fénykép keletkezésének fontos aspektusa, hogy az Esterházy-palota építésének idején, éppen 1871-ben készült, így Baumgarten éppen itt tartózkodott. Ez a fő oka annak, hogy a csoportképen látható. Baumgarten Antal jegyzi a fővárosban a Szép utcai Győry-palotát, és a pápai Esterházy-várkastély jelenlegi formáját is ő alakította ki. 

Az őszinte barát, Weber Antal

Egy évtizeddel volt fiatalabb Yblnél, mégis szoros munkakapcsolat és mély barátság alakult ki közte és Weber Antal (1823–1886) között. Miként Ybl Miklós rokona, Ybl Ervin művészettörténész megfogalmazta:

„A nemes, fegyelmezett ízlésű Weber Antal egyike volt a magyar eklektika legkiválóbb építészeinek. Ybl Miklós is nagyrabecsülte tehetségét, baráti viszonyban állott vele, őt nevezte meg halála esetében utódjául a budapesti Operaház építkezésénél. Castor és Polluxnak hívták őket.

Nem jutott neki feladatul annyi középület, mint Ybl Miklósnak, de magánépítkezései is a régi nagy mesterek szigorú művészetén nevelkedett, tartózkodó formaeszményét bizonyítják.”

Részt vett a Hild József tervezte esztergomi Bazilika építésében, majd Hild ajánlásával Bécsbe ment és – Baumgarten Antalhoz hasonlóan – a Képzőművészeti Akadémián Peter von Nobile diákja lett. 1846-ban tért haza, az 1848–1849-es szabadságharcban a Zrínyi-zászlóalj közhonvédjeként harcolt. Ezért később bujdosnia kellett, és bár számos nemesi család adott felkérést neki, a fővárosban csak 1867-től tehette le a kézjegyét. A Fővárosi Közmunkák Tanácsában 1875 és 1885 között ő vezette a magánépítkezési ügyeket, 1881-től pedig a Kultuszminisztérium építészeti osztályát vezette. 

Andrássy úti villák 1877 után Klösz György felvételén (Fotó: FSZEK Budapest Gyűjtemény)

Felesége, Lotz Erzsébet Paulina, Lotz Károly testvére volt. 1853-as házasságkötésüket követően négy leánygyermekük született. Ismert munkái az Andrássy út 104. sz. alatti Erdődy-villa (mai orosz nagykövetség), a Bródy Sándor u. 4. sz. alatti, Lotz Károly freskóival díszített Ádám-palota, a Dorottya utca 4. sz. alatti Takarékpénztár, a Váci utca 66. sz. alatti szerb egyházközségi ház, a SOTE Üllői út 26. sz. és Szentkirályi utca 46. sz. alatti, illetve az ELTE BTK Múzeum körút 4/a szám alatti épülete. 

Ybltől Lajtáig – a kivitelező Wechselmann Ignác

A mai dél-lengyelországi Sziléziában, a Katowice melletti Mikołów városban, izraelita családban születő Wechselmann Ignác (1828–1903) ellentétes életpályát futott be, mint magyar területről bécsivé vált Baumgarten. Wechselmann berlini és bécsi tanulmányait követően a Dohány utcai zsinagóga építkezésére érkezett Pestre, ahol 1856-ban végleg letelepedett. Ybl Miklóssal szoros
munkakapcsolatba és barátságba került, mint az általa tervezett épületek kivitelezője.

Egyébként tervezéssel nem foglalkozott: a kivitelezési szakaszokban vállalt oroszlánrészt. Elsőként a Festetics-palota kivitelezését vezette, majd a szemközti, Bródy Sándor utca és Puskin utca sarkán álló Degenfeld–Schomburg-palotabérházét (1874), a fő művei közül pedig a Fővámházét (1870–1874) és a Várkert Bazárét (1875–1883). Tevékenységéért lovagi címmel tüntették ki. 

A Festetics-palota az 1870-es években, Klösz György felvételén (Fotó: FSZEK Budapest Gyűjtemény)

A Nemzeti Múzeum Történelmi Képcsarnokának ismert Ybl-portréját, melyet a sógora, Ernst Lafite festett, Weschelmann adományozta egy évvel az építész halálát követően, 1892-ben. Weschelmann egyéniségét pedig a nemzetközi hírű portréfestő, László Fülöp örökítette meg 1894-ben. Ez a kép ma szintén a Történelmi Képcsarnokban található.  A kivitelező a Városligeti fasor 12. sz. alatt található, Unger Emil által 1871-ben tervezett villáját 1901-ben Ráth György részére adta el: jelenleg a jeles gyűjtő emlékét őrző múzeumnak ad otthont. 

Gyermektelen lévén, a halála előtt, a végrendeletében hozta létre az 1908-ban megnyílt „Lovag Wechselmann Ignác és neje Neuschloss Zsófia Vakok Tanintézete” intézményét. A Pesti Izraelita Hitközség megrendelésére Lajta Béla által tervezett Mexikói úti épületben ma a Mozgásjavító Általános Iskola és Szakközépiskola működik.       

Faváry József, a műszaki szakértő

A csoportban háttérembernek is tűnhet, de a főváros kiépítéséhez szükséges átfogó műszaki tudás letéteményeseként ismerték Faváry Józsefet (1812–1885). Német anyanyelvű családban született, az apja Holczer János kőszegi vadász. A bécsi műszaki egyetemen tanult építészetet, amikor 1848 tavaszán a bécsi forradalomban az Akadémiai Légió segédtisztje lett. Hamarosan hazajött: 1848 szeptemberében már a honvéd tüzérség hadnagyaként magyarosította a vezetéknevét, ezzel is nyomatékot adva a forradalom és a szabadságharc melletti elkötelezettségének. A feldunai seregnél főhadnagy, százados, tüzérparancsnok, végül őrnagy. A világosi fegyverletételig küzdött. A kiegyezést követően állami főmérnökké nevezték ki. 

Favárynak fennmaradt egy nyilatkozata a Budapesti Közlöny 1869. július 6-i számában, a Szentháromság téri Pénzügyminisztérium (a Fellner Sándor által 1901 és 1904 között emelt mai épület elődje) kialakításakor. A mérnök cáfolta azokat a vádakat, miszerint rossz anyagot használtak az építkezéshez: „Az említett építkezéshez használt tégla ezre, a hely színére szállítva, 25 ft-jával vétetik, tehát a mai viszonyok közt épen nem drága. Ami pedig a használhatatlan darabokat illeti: ez állítás teljes alaptalanságáról mindenki saját szemével meggyőződhetik.”

Két tragikus sorsú építész, Unger Emil és ifjabb Koch Henrik

A fényképen két tragikus sorsú építészt is láthatunk, akiknek a pályáját megszakította a tragikus halál. Mindketten építészcsaládban születtek, és a fiatal Ybl Miklós mindkettejük családjával szoros kapcsolatba került, amikor Pollack Mihály és idősebb Koch Henrik irodáiban dolgozott.

Az Ybl-iroda legnagyobb reménységét a 34 éves korában, egy dunai csónakázást követő meghűlés következtében elhunyt Unger Emil (1839–1873), Pollack Mihály unokája jelentette. A berlini akadémián tanult, majd itáliai tanulmányúton gyarapította a tapasztalatát. Hazatérve az MTA építésén dolgozott Ybl Miklós és Szkalnitzky Antal mellett, majd önállósította magát. Tehetségének elismeréseképpen az Andrássy út beépítését célul kitűző Sugárúti Építő Vállalat vezető építésze lett.

Unger Emil jelentős alkotása a Váci út 7. sz. alatti Formágyi-ház (1870–72 között), ennek kivitelezője Weschelmann Ignác. Fő művét, a Lánchíd budai hídfőjén lévő, a II. világháborút követően a sérülései miatt lebontott Lipthay-palotát Ybl Miklós fejezte be. Akárcsak a városképet ma is meghatározó Andrássy út 32–44. számok alatti úgynevezett Hétházat, a Nagymező utca és a Jókai utca közötti tömböt. 

A Lipthay-palota (Fotó: FSZEK Budapest Gyűjtemény)

Csak találgathatunk, mivé forrta volna ki magát Unger. A XIX. sz. második felének jeles városrendezési szakembere, Országh Sándor így méltatta 1884-ben:

„A berlini iskola még egy követőjét kell felemlítenem, ki mint hulló csillag futott át művészetünk egén, hogy pályája kezdetén, ifjú reményeinek közepette örökre elmerüljön.”

Hosszabb életút és több megvalósult, illetve fennmaradt munka adatott ifjabb Koch Henrik (1837–1889) számára. Az építészet családi hagyományt jelentett az ő számára is: apja, az osztrák építész, idősebb Koch Henrik nemcsak szülőhazájában, hanem Csehországban és Magyarországon is számos épületet jegyzett. A bécsi és a berlini akadémián folytatott tanulmányokat, majd 1866-ban telepedett le Pesten, és teljes egészében magyarnak is vallotta magát.

Sógorával, Szkalnitzky Antallal számos neoreneszánsz és eklektikus épületet tervezett: a Hungária Szállót, a Petőfi Sándor utcai Főpostát, az Egyetemi Könyvtárat, az Állatkert épületeit és a főváros egyik legjövedelmezőbb bérházát, a Vigadó tér 3. sz. alatti Thonet-udvart. Az utóbbi harmadik emeletén rendezte be az irodáját, és itt történt az a tragikus baleset is, amely során a lépcsőházban a felvonó-ép kosarából kibukva élettelenül a mozaikpadlóra zuhant. Az életerős, jókedélyű építész az özvegyét és három gyermekét hagyta hátra.

Ybl Miklós (az ülő sor közepén) építésztársasággal; mellette balról Anton von Baumgarten, jobbról Wéber Antal; az álló sor: Ignatz von Wechsehmann, Unger Emil, Faváry József, Ney Béla és Koch Henrik 1871-ben (Forrás: Magyar Nemzeti Múzeum Történeti Fényképtára,
Boros József felvétele)

A magyar nyelvű építészeti szakirodalom megteremtője, Ney Béla

A korszak „túlélője” az Ungernél és Kochnál pár évvel fiatalabb pilisi Ney Béla (1843–1920) lett. Az apja Ney Ferenc pedagógus, újságíró és színműíró. A fiatal Ney Béla egyaránt tehetséget mutatott a festészet, az irodalom és a zene területén is. Tízéves korában már Marastoni Jakab festőiskolájában tanult, de végül mégis az építészetet választotta. Kortársai közül egyedüliként nem tanult külföldön, a Műegyetem elvégzését követően Ybl irodájában kapott állást, Pályafutása azonban a gyakorlati tervezőtevékenysége mellett a fővárosi építésügyek koordinálásával (1867-től a Közmunka- és Közlekedésügyi Minisztérium építési felügyelője, miniszteri tanácsos) és építésügyi szakíróként, lapszerkesztőként – mint szakterülete hazai szakirodalmának megteremtője –, illetve a Műegyetemen végzett elméleti pedagógiai tevékenységével végzett tevékenységével teljesedett ki: 

„De ki kell ragadni már most egyik legelévülhetetlenebb érdemét, a magyar technikai, építészi szakirodalomban való súlyosan latba eső tevékenykedését, nem csak mint olyat, amellyel gazdagította szegényes szakirodalmunkat, hanem mint olyant is, amellyel annak valóban magyar nyelvezetét megállapította. A művei  klasszikus példái a nemes szárnyalású, színarany csengésű, magas röptű magyar nyelvezetnek, mely az Ö példaadásával vonult be a magyar technikai irodalomba”

 – foglalta össze a nekrológjában Kertész K. Róbert az 1871-től általa szerkesztett Magyar Mérnök- és Építész-Egylet Közlönyében. Az egylet Heti Értesítőjének szerkesztését is ellátta, 1877-ben pedig megalapította az Építő Ipar című szaklapot, melynek a haláláig a főszerkesztője maradt. 

A Fővámház, a mai Corvinus Egyetem épülete (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)

Ney Béla Ybl Miklós mellett a Fővámház, Steindl Imre mellett a Parlament építésének technikai felügyeletét végezte: „Ez utóbbi építésében elejétől végig részt vett, hathatósan támogatva Steindl Imrét, a tervező és művezető építészt. Utóbb meg is írta az Országház nagyszabású monográfiáját” – írta az említett nekrológjában Kertész K. Róbert A magyar Országház. Steindl Imre alkotása című művéről.

Az egész életében Ybl vonzásában megmaradt építész így vall mesteréről a Magyar Építőművészetben 1907-ben megjelent Ybl Miklós élete és művei című írásában:

„Mert visszapillantva az ő működése előtti sivár időkre, föltétlenül el kell ismernünk, hogy az építőművészet tudatos és pedig nem csupán a vonalak és idomok többé vagy kevésbé tetszetős játékában, hanem a monumentális anyagok (faragott  kő, vas és cement) és a fölmerült modern szerkezetek ésszerű alkalmazásában is megnyilatkozó ápolása itt nálunk,  vele, általa kezdődött s hogy ő, a mindjobban bokrosodó építőművészeti fejlődésnek mindvégig, élte fogytáig, vezére, vezetője, ura maradt. Az Ybl művészi egyéniségének értéke röviden mondva abban nyer kifejezést, hogy Ybl Miklós volt az első magyar modern építőművész.”

Nem véletlen tehát, hogy Borsos József fényképének centrális pontjában is Ybl Miklós áll.

Nyitókép: Az első metropoliszépítők (Forrás: Magyar Nemzeti Múzeum Történeti Fényképtára, Boros József felvétele)