Pest a XVIII. századtól egyre inkább kereskedelmi központtá vált, és ez a reformkorban is fokozatosan erősödött. Azonban a kereskedelem szempontjából az addig rendelkezésre álló szállítási kapacitások – nevezetesen a hajók – egyre kevésbé váltak elégségessé annak ellenére, hogy ekkor, az 1840-es évek közepén már közel egy évtizede jártak gőzhajók rendszeresen a Dunán. A fő termék az alföldi gabona volt, amit valahogy szállítani kellett.

A Nádor nevű mozdony (hasonló volt az István mozdony is) (Fotó: Wikipedia) 

Azt, hogy melyek a fontos hazai kereskedelmi útvonalak, törvény rögzítette, az 1836. évi XXV. törvény pontosan meghatározta, hogy merre kell mennie a vasutaknak:

„1-ször Pestről Bécs felé Austria határszéléig; 2-szor Pestről a magyar tengeri rév partokig; 3-szor Pestről Zimonyig; 4-szer Pestről Morva és Szilézia széléig; 5-ször Pestről Galíczia határszéléig; 6-szor Pestről Erdélyig, Kolosvár felé; 7-szer Pestről Erdélyig, Nagy-Szeben felé; 8-szor Bécstől, s illetőleg Ausztriának határszéleitől egy részről a magyar tengeri révpartig, más részről Eszékig, s így tovább Török Országig; 9-szer Bécstől, s illetőleg Ausztriának határszéleitől Magyar Országon keresztül Krakóig; 10-szer Nagy-Szombattól Kassáig; 11-szer Kassától Krakóig; 12-szer Miskolcztól Galíczia s Orosz Ország felé; 13-szor Sziszektől a magyar tengeri révpartokig.”

Az első irány tehát a Pest–Bécs viszonylat volt, de több fontos tervezett vasút kelet felé vezetett.

Az 1840-es években két tőkés csoport tervezett vasútvonalakat építeni, az egyiket Sina György bécsi bankár vezette, őt támogatta sok más beruházásban üzlettársa, Széchenyi István. Azonban ez esetben nem Széchenyi elképzelése érvényesült, ugyanis az Országgyűlés egy másik érdekcsoportnak, az Ullmann Móric pesti bankár vezette társaságnak, a Magyar Középponti Vasútnak adta meg a jogot. A Magyar Középponti Vasút így elsőként a Bécs felé vezető vonalat kezdte el megépíteni, ennek első szakasza volt a Vácig elkészült vasútvonal, de ezzel szinte együtt a kelet felé, Szolnokig vezető vasútvonalon is elkezdtek dolgozni.

A pesti indóház (Forrás: FSZEK, Budapest Gyűjtemény) 

A vonal Pesten ugyanabból az állomásból indult, mint a váci. Eredetileg a pesti városi vezetés eredetileg azt kérte, hogy a szolnoki vasút egy másik állomásról induljon, attól féltek ugyanis, hogy ha ugyanarról az állomásról indulnak a különböző irányokba a vonatok,  akkor Pesten nem fognak időt tölteni az utazók, azaz nem fogják itt költeni a pénzüket.

Végül azonban a várost sikerült megnyugtatni, így nem kellett másik állomást építeni, tehát a pesti indóháztól, ami részben a mostani Nyugati pályaudvar helyén állt (igaz az épület egészen a mai Jókai utcáig elért), a vonatok Kőbánya, Vecsés, Üllő, Monor, Pilis, Albertirsa, Bercel, Cegléd, Abony állomások érintésével jutottak el Szolnokra.

István nádor Josef Bekel akvarelljén 

A megnyitóünnepség ráadásul egy másik, a nemzetet reménnyel eltöltő eseménnyel kapcsolódott össze, ugyanis a vasút megnyitása volt az új királyi helytartónak, István főhercegnek az első nyilvános szereplése. Erről a Nemzeti Ujság 1847. szeptember 5-i száma ezt írta:

„István e cs. kir. főherczegségének, mint közszeretetü kir. helytartónknak, első megjelenése fővárosunkban a magyar középponti vasút pest-szolnoki vonalának megnyitása ünnepélyét is nagygyá s fényessé emelte, s minden hazafi kebelt magasra dagasztott az öröm, midőn hazánk népszerű fiát, a legelső magyar embert, részt venni látott egy olly ünnepélyben, melly hazánkra nézve, sok tekintetben, egy uj és szebb jövőnek megnyílása...”

István főherceg a magyarok szeretett nádorának, József nádornak a fia volt. József nádor 1847. január 13-án hunyt el, és fiában látta a nemzet annak a munkánk a folytatását, amelyet József főherceg közel 50 éves nádorsága jelentett. István ekkor még „csak” helytartó volt, nádorrá csak 1847 őszén választotta az országgyűlés.

A megnyitót a már idézett cikk így írta le:

„A vasútvonal megnyitása napján korán reggel számtalan hintók serege robogott a váczi úton keresztül a pályaudvar felé. A társaság több mint 700 meghívó jegyet osztogatott ki, gondoskodván, hogy e nemzeti ünnepélyen minden rendíi s állású férfiakból jelen legyenek a legtekintélyesbek, kik, az ünnep méltóságához képest, s a jelenlevő kir. helytartó magas személye iránti őszinte tiszteletnél és hódolatnál fogva, többnyire díszes magyar öltözetben jelentek meg. […]

A vonat megindulása 8 órára volt kitűzve. S e kitűzött órára megjelent a kir. helytartó őfensége, pompás négyfogatú hintóban, előtte lovagolván a budapesti polgári lovas örsereg tisztjei, utána pedig a pesti polgári német lovasok tisztjei, magas személyében adván követendő példát, hogy a pontosság és rendtartás az, ami minden nagy vállalatok sükerülésének és fönállásának egyedüli föltétele...”

Persze a 16 kocsiból álló szerelvény csak negyed 9-kor tudott elindulni a 700 meghívott utassal. A vonatot az „István” mozdony húzta, de előtte néhány száz méterrel futott a biztosító „Monor” nevű mozdony. (Ma is szokás, hogy a különleges vonatok, vagy ahogy ma hívják, a védett személyeket szállító vonat előtt egy előfutó mozdony megy).

Korabeli hirdetés a vasútvonalról (Pesti Hírlap, 1847. szeptember 7.)

A vasút tehát megnyílt, és a következő időszakban élénk forgalmat bonyolított le. Azonban e vasútnak alig 20 hónappal később más kiemelt szerepe lett, e vonal segített, hogy a Szent Koronát és a magyar kormányzatot időben sikerült az előretörő osztrák csapatok elől időben elmenekíteni.

Nyitókép: A megnyitóünnepség (Forrás: Ország-Világ, 1972. szeptember 27.)