Kezdetben volt a fa és a szén. Mindenki ezzel fűtött, nem is nagyon volt más lehetőség. Világításra a gyertya vagy az olajlámpás szolgált, a házakban, a középületekben és az utcán is. Persze az utcán alig derengtek a lámpák, a Nemzeti Színház művészeinek napi gázsijához hozzátartozott két szál gyertya is, hogy legyen mivel világítaniuk hazafelé. 

Pesten és Budán az 1850-es években változott meg a világítás helyzete, 1856-tól volt elérhető a gáz, amit ekkor mindenki szinte csak világításra használt. Ez még nem a ma ismert földgáz volt, hanem a városi gáz, azaz széngáz, amit gázgyárakban állítottak elő. Budán 1866-ban, Újpesten 1872-ben létesült gázgyár, és 1873-ban, a város egyesítésekor már 50 ezer gázláng égett a városban, és a következő évtizedekben további gázgyárak építésére volt szükség.

A gázt szinte csak világításra használták, hiszen főzésre, fűtésre mindenki szenet vagy fát égetett, vaskályhában, cserépkályhában, esetleg kandallóban. A háztartási szemét jelentős részét is jórészt a hamu tette ki. (Nagyon sokáig a nagy, műanyag szemeteseken olvasható volt az a felirat, hogy forró hamut beleönteni tilos. Ma már a hamu helyett forró anyag felirat olvasható a kukákon.)

Az Óbudai Gázgyár látképe 1969-ben (Fotó: Fortepan/Képszám: 134217)

A gáz, mint világító közeg nagyon sokáig versenyzett a villannyal, mert az viszonylag drága volt, és az 1891-ben a gázvilágításhoz szabadalmaztatott Auer izzó sokkal szebb fényt adott jelentősen kevesebb gáz felhasználásával.

A villanyáram-szolgáltatást Budapesten más is nehezítette. Annak ellenére, hogy ekkor Budapest élen járt az elektrotechnikában, hiszen 1878-tól működött a Ganz Elektrotechnikai Osztálya, ahol olyan szabadalmak születtek, mint a transzformátor vagy a villanyóra, és a Ganz a villamos erőművek építésében is a világ élvonalában, illetve kissé az előtt járt, de Budapesten egy szerződés akadályozta a villanyhálózat kiépítését. Ugyanis az osztrák tulajdonú Allgemeine Österreichise Gasgesselschaftnak kizárólagos joga volt Budapesten világítási céllal csöveket vagy vezetékeket fektetni.

E szerződést csak 1891-ben tudta megváltoztatni Budapest úgy, hogy a villanyhálózatot kivették a szerződésből. A gázhálózatot csak 1910-ben vette át teljesen Budapest, amikor is a szerződés az osztrák céggel lejárt.

A budapesti villanyáram-szolgáltatásra 1891-ben azonnal két céggel is szerződést kötött Budapest, az egyik a Magyar Villamossági Rt., amely a Ganz leányvállalata volt, a másik a Budapesti Általános Villamossági Rt. A két cég más-más áramot kínált, a BÁV 105 voltos egyenáramot, míg a Ganz leányvállalata, az MV Rt. a később egyeduralkodóvá váló váltóáramot szolgáltatta, igaz nem a ma megszokott 220 voltos feszültséggel, hanem 110 volttal.

E cégeket később Budapest megvásárolta, és a fővárosi tulajdonú, 1912-ben megalakult Budapest Székesfőváros Elektromos Művei Rt.-vel egyesítette, Budapest Székesfőváros Elektromos Művei néven. A villanyvilágítás terjedését az is segítette, hogy megjelent az olcsó, erős fényű villanykörte, nem kis részben annak köszönhetően, hogy Bródy Imre, az Egyesült Izzólámpa és Villamossági Rt. kutatója szabadalmaztatta azt az eljárást, amivel olcsón, nagy tömegben lehetett kriptontöltésű izzólámpát gyártani.

A lakásokban a gázvilágítást a két világháború között fokozatosan kiszorította a villany, és lassan-lassan az utcákról is eltűntek a gázlámpák, bár nem teljesen, hiszen elvétve még ma is találkozni gázlámpával Budapesten is.

A XX. században egyre több elektromos háztartási gép jelent meg, köztük például a villanytűzhely, igaz, a gáz is versenyben maradt, mert voltak gázüzemű berendezések, nemcsak vízmelegítők, de tűzhelyek és hűtőszekrények is. 

Érkezik a tüzelőanyag a Práter utcába 1978-ban (Fotó: Fortepan/Képszám: 192163)

Ekkor tehát már elérhető volt mind az áram, mind a városi gáz egyre több helyen, de a fűtésben még a szénnek és a fának volt a legnagyobb szerepe. Igaz 1899-ben megjelent egy új lehetőség, a távfűtés. Az első távfűtött épület az Országház volt, a tömeges távfűtési hálózatok létesítése azonban csak az 1950-es es években indult meg az országban. Budapesten 1957-1958-ban kezdődött meg a nagyobb méretű távfűtési rendszer kiépítése.

A gáz használata fűtésre az 1960-as évekig még viszonylag elenyésző volt, létezetek ugyan gázkazánok, gázkonvektorok, de nagyon lassan váltották le a szenet és a fát. A cserépkályhákba szerelhető gázégő 1964-ben jelent meg, és használható volt városi gázzal és földgázzal is. A Magyar Nemzet 1964. április 16-i száma írta: 

„A Fővárosi Gázkészülékgyártó Vállalat elkészítette több új cikk mintapéldányát, amelyek közül a legérdekesebb Gyarmati Ferenc és Molnár Antal találmánya, a cserépkályhába szerelhető gázégő. Az égő szerkezetet bármely fafűtésű cserépkályhába percek alatt be lehet szerelni, s a gázhálózatba kapcsolva kellemes meleget ad. Begyújtásához nem kell gyufa, mert gombnyomásra a készülékben elektromos szikra keletkezik, amely meggyújtja a gázt."

Az 1970-es években nagyszabású program indult a budapesti fűtési rendszerek átalakítására, mert a városi levegő már annyira rossz minőségű volt, hogy lépni kellett. Ennek a programnak két fő eleme is volt. Az egyik, hogy a belvárosi lakásoknál is támogatták a távfűtés bevezetését –  a nagy lakótelepek eleve távfűtéssel épültek –, másrészt elkezdték a városi gáz hálózatát átállítani az olcsóbb és tisztábban égő földgázra.

A földgáz már az 1940-es évek végétől elérhető volt itthon is, és az 1960-as évektől épült ki a hálózat, ám a nagy átállás időszaka az 1970-es években volt, ekkor közel 1 millió budapesti készüléket kellett vagy kicserélni, vagy átállítani földgázra. A budapesti gázgyárak városigáz-termelése 1973-ban érte el a csúcsát, a budapesti hálózatok az 1980-as évek közepére teljesen átalakultak, 1984-ben az utolsó gázgyárat, az óbudait is leállították.

Távfűtés építése Békásmegyeren 1976-ban (Fotó: Fortepan, FŐTÁV)

Az elmúlt 50 évben a gáz és a távfűtés lett Budapesten az uralkodó fűtés, világításra és a berendezéseink működtetésére természetesen áramot használunk. A KSH 2010-es adatai szerint a budapesti lakások 27 százaléka volt távfűtéses, villannyal a lakások 2,4, csak szénnel, olajjal vagy fával a lakások 1,4 százalékát fűtötték, a többi helyen a gázt használták fűtésre.

Elképzelhető, hogy ez a közeljövőben jelentősen változni fog, hiszen a gáz az EU-n kívülről érkezik, és egyre drágább, ezért sokan más lehetőségeket keresnek a lakások fűtésére. Valószínűleg jóval nagyobb teret nyer a megújuló, illetve zöld forrásból előállított villamos energia, de ahol megoldható, minden bizonnyal a geotermikus energiát is fel fogják használni.

Nyitókép: Budapest látképe a füstölgő kéményekkel 1892-ben (Fortepan/Budapest Főváros Levéltára. Levéltári jelzet: HU.BFL.XV.19.d.1.07.194)