Budapest 1873-ban alakult meg Pest, Buda és Óbuda egyesüléséből. Nem volt része még Újpest, Békásmegyer, Albertfalva vagy Pesterzsébet, bár ezek a települések ezer szállal kapcsolódtak a fővároshoz. Újpesten a város egyik gyáripari központja jött létre, nem véletlen, hogy nagyon korán, már 1866-tól Újpestet lóvasút kötötte össze a budapesti belvárossal, míg más agglomerációs településeket helyi érdekű vasútvonalak kapcsolták a fővároshoz az 1880-as évektől.

A Budaörsi repülőtér eredetileg nem tartozott Budapesthez (Fotó: Fortepan/Képszám: 163868)

Már a XIX. század végén felmerült az ötlet, hogy a környező településeket Budapesthez kellene csatolni. Annak ellenére, hogy ezt elsőként Pest vármegye fogalmazta meg, Budapest ekkor még félt a költségek növekedésétől. A századfordulón már változott a helyzet, Budapest vezetése szorgalmazta a bővítést, mert a városvezetés belátta, hogy a várható költségeknél jóval nagyobb az a haszon, ami a nagyobb városból származik. A környező települések lakói is jórészt a főváros infrastruktúráját használták, míg az adóbevételeik nem a fővároshoz futottak be. Pest megye viszont a XIX. század végén már ellenezte azt, részben presztízs, részben a kieső bevételek miatt.

Kogutowicz Manó Budapest-térképe 1908-ból (Forrás: Wikipedia) 

A konkrét lépéseket az I. világháború elodázta. A helyzet nem változott a két világháború között sem, bár a városhatár kis mértékben változott, például a Budaörsi repülőtér területét Budapesthez csatolták, de a megye és a főváros vezetése közötti városegyesítési vita miatt nagyszabású lépések nem történtek egészen 1937-ig.

Nagy-Budapest közeli és távoli községei (Fotó: Dr. Haltenberger Mihály: Nagy-Budapest falvai, Városi Szemle, 1947. 7-8. szám)

Ekkor, 1937-ben ugyanis új városrendezési törvényt fogadott el az Országgyűlés, amely egyben a Fővárosi Közmunkák Tanácsának (FKT) hatáskörét kiterjesztette Budapest határán túlra. A törvényben viszont nem szabályozták, hogy pontosan mely településekre terjed ki a Közmunkatanács hatásköre, ezt a 33/1938 BM rendeletben mondták ki, amely 1938. február 1-jén lépett hatályba:

„A városrendezésről és az építésügyről szóló 1937: VI. törvénycikk rendelkezéseinek szempontjából Budapest székesfőváros környékének területéhez tartoznak: Újpest, Rákospalota, Kispest, Pestszentlőrinc, Pestszenterzsébet és Budafok megyei városok, valamint Pestújhely, Rákosszentmihály, Sashalom, Mátyásföld, Cinkota, Rákoskeresztúr, Rákosliget, Rákoshegy, Rákoscsaba, Vecsés, Pestszentimre, Soroksár, Csepel, Albertfalva, Budatétény, Nagytétény, Pesthidegkút és Békásmegyer nagyközségek.”

Harrer Ferenc városegyesítési javaslata 1905-ben (Forrás: Budapest, 1979. június, Dr. Szaniszló József: Hogyan tervezték meg Nagy-Budapestet?) 

Ahogy látszik, ezek a városok, települések, Vecsés kivételével ma is Budapest részei. A rendeletben is idézett 1937. évi VI. törvénycikk tulajdonképp a városrendezésről szólt, ennek keretében terjesztették ki a Fővárosi Közmunkák Tanácsának illetékességét Budapest környékére, egyben megváltoztatták az FKT hatáskörét is. A törvény felhatalmazása alapján jogot kapott a szabályozási tervek, az általános és részletes tervek megállapítására, a rendelet tehát valójában azt szabta meg, melyek azok a települések, amelynek rendezési és szabályozási tervében a Fővárosi Közmunkák Tanácsa illetékes.

Rákosszentmihály, a katonaság kertészete 1915-ben (Fotó: Fortepan, Országos Széchényi Könyvtár) 

Nagy-Budapest kialakítása azonban ezzel a rendelettel új lendületet kapott. Ugyanebben az évben, 1938-ban a Magyar Közigazgatástudományi Intézet mélyreható vizsgálatokat végzett arról, hogy a Budapest környéki települések mennyire rendelkeznek városias képpel, vagy mennyire tekinthető a lakossága agrárfoglalkozásúnak.

Mit is jelentett ez a számokban, mennyivel növekedett így a Közmunkatanács hatásköre? Budapest területe 1938-ban 194,2 négyzetkilométer volt, de ez most kibővült újabb volt 340 négyzetkilométerrel. A lakosságszám területén pont fordított volt az arány, hiszen Budapest akkori lakossága már meghaladta az 1 millió főt, míg a környékbeli, a rendeletben nevesített településeken 447 ezren éltek.

A budafoki vonalra készült HÉV-szerelvény 1928-ban (Fotó: Fortepan, Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum/Archívum/Negatívtár/BHÉV gyűjteménye, leltári szám: 32526) 

A további városegyesítésekre az 1940-es években komoly tervek születtek, alaposan felmérték, hogy mely településeket célszerű Budapesthez csatolni, melyeket nem. A Nagy-Budapest elképzelés viszont a gyakorlatban egyre több helyen valósult meg, sok olyan rendelet született, amelyben a Nagy-Budapest régióról rendelkeztek. Azonban, hogy mely településeket is ölel fel Nagy-Budapest, nem volt kialakult konszenzus, mivel minden rendelkezés mást tekintett odatartozónak. Gőbel József a Városi Szemle 1946. évi számában megjelent Nagy-Budapest a rendeletek tükrében című írásában ezt olvashatjuk:

 „Az 1940. évben pl. egyedül csak a munkabérmegállapítás szempontjából huszonhétféle »Nagy-Budapest« volt […]. A most érvényes jogszabályok szerint is még mindig az alábbi nem kevesebb, mint tízféle Nagy-Budapestet különböztethetjük meg”

A II. világháború alatt ismét nem volt mód Budapest új határainak meghatározására. A döntést a városegyesítésről csak 1949-ben hozták meg, igaz ezt már átitatta a központosító kommunista államberendezkedés, hiszen felszámolta a települési önrendelkezést, és bevezette a tanácsrendszert. Nem mellesleg a városegyesítés minden érdemét magának tulajdonította az új hatalom, és a városegyesítés elmaradásában is a munkások elnyomását látta. Azonban Nagy-Budapest kialakítása egy hosszú, fél évszázados folyamat volt, amelynek egyik fontos eleme 85 éve történt meg.

Nyitókép: Budapest látképe 1892-ben (Fotó: Fortepan / Budapest Főváros Levéltára. Levéltári jelzet: HU.BFL.XV.19.d.1.07.194)