A vezeték nélküli jeltovábbítás a XX. század elején vált valósággá, eleinte még csak a távíró jeleit tudták az elektromágneses hullámokkal továbbítani. A rádiózás a XX. század első évtizedeiben indult hódító útjára. 

A tankönyvekben az állt sokáig, hogy a rádiót az olasz Marconi találta fel és szabadalmaztatta 1901-ben, de 1943-ban az amerikai Legfelsőbb Bíróság egy ítéletében igazat adott Nikola Teslának, aki beperelte Marconit, miszerint az ellopta az ő 1896-os találmányát. 

Rádióvevő az 1920-as évek elején (Fotó: Fortepan/Rádió és Televízió Újság) 

A szórakoztató rádióadások az 1910-es évek kísérletei után az USA-ban indultak el 1920-ban, és 1923-ban már a magyar kormány is érdeklődött a technológia iránt, ezért a Posta Kísérleti Állomás megrendelt egy német berendezést, a berlini Huth cég 250 wattos adókészülékét. Valójában azonnal két adót vásároltak, és az egyiket már 1923. március 2-án üzembe helyezték Csepelen, a csepeli rádiótelefon és rádiótávíró-üzemben (a másikat Sopronban helyezték el), és kísérleti jelleggel elkezdődött az adás. A kísérleti közvetítések keretében gramofon által lejátszott zenét adtak, ekkor kapott szerepet az LGT által is megénekelt Marcal János segédtiszt is, aki zenei kísérlet nélkül dalokat énekelt a mikrofonba.

Azért Csepel lett a sugárzás központja, mert 1914-ben Csepel községtől északra jelölték ki a katonai rádióadó helyét, azaz itt az antennák és egyéb berendezések rendelkezésre álltak.

A rádióadásokat gyorsan üzleti célra is használták, igaz nem a nagyközönség felé közvetítették a zenei felvételeket vagy Marcal János szép énekét, hanem az év második felében, 1923 novemberétől áttértek a Magyar Távirati Iroda üzleti híreinek továbbítására. Az MTI tulajdonában volt ekkor már a Telefonhírmondó is, és komoly szándéka volt az MTI-nek, hogy a hazai rádióadásokban is monopóliumot szerezzen. Ugyan az adó maradt Csepelen, de a híreket már az MTI Városház utca 10. alatti irodájából közvetítették. A beolvasott üzleti híreket a távirati iroda vidéki kirendeltségei vették, és a helyi lapok felé továbbították. A közvetítés módját a Magyar Jövő című lap 1923. november 13-i száma így írta le, amikor Miskolcot is bekapcsolták ebbe a hálózatra.

Rádióhallgatók (Fotó: Fortepan/Képszám: 257419)

„A hírszolgáltatás módja is a lehető legegyszerűbb és legpraktikusabb. Reggel 8 órakor kezdődik az első periódus, a felvevő állomásokat »beállítják« és várják, míg a leadó hívni kezd. Nyugodtan, értelmesen adja le számozott, úgynevezett körözvénytáviratait a leadóállomás és itt gyorsíró nyugodtan írhatja, sőt egyenesen gépbe is lehetne írni, ha az írógép kattogása nem zavarná a felvételt.”

A rendszer tulajdonképp zárt volt, azt nem nyilvános híradásra használták, hiszen arra ott volt az előfizetési díjért használható Telefonhírmondó. Arra nem gondoltak, hogy ezeket a kísérleti adásokat, illetve az üzleti híreket mások is hallgatják, ugyanis vevőberendezést hivatalosan csak állami szerv birtokolhatott még ekkor Magyarországon.

Természetesen készültek a nyilvános adásokra is, amelyekhez erősebb adót vásároltak, és berendezték az első stúdiót is egy régi bútorszállító kocsi belsejében, de ekkor, 1923–1924-ben erről még nem volt szó.

Amatőr rádióhallgatók – a rádióvevőt egy iskolai szertárban is el lehetett készíteni (Fotó: Fortepan/Jezsuita levéltár) 

Azonban a lakosság egy része már hallgatta a kísérleti adásokat is, mivel a rádió-vevőkészülékek elkészítése valójában egyáltalán nem volt bonyolult, egy kis kézügyességgel bárki össze tudott barkácsolni egy egyszerű detektoros vevőkészüléket a műszaki üzletekben megvehető alkatrészekből, így egyfajta „titkos” hallgatósága lett ennek a zárt, kísérleti adásnak. Ez az amatőr hallgatóság a saját prüdériája miatt lepleződött le, ugyanis egy kísérlet során az adók beüzemelését végző Magyari Endre mérnök, a Posta Kísérleti Állomás munkatársa egy hiba kijavítása alatt – miközben ment az adás – elkáromkodta magát. A Posta Kísérleti Állomásra pedig elkezdtek érkezni a felháborodott levelek az alkalmazott szóhasználata miatt.

Azonban az amatőr rádióhallgatással volt egy kis baj, az „illegális” rádióhallgatás bűncselekménynek számított idehaza. Arról, hogy miképp vált lehetségessé a rádióadások hallgatása,  egy korábbi cikkünkben írtunk. 

Nyitókép: A csepeli adótorony 1928-ban (Fotó: Fortepan/Képszám: 160075)