Budán a Tabánban álló Alexandriai Szent Katalin-plébániatemplomban található Krisztus-kép különlegességét az adja, hogy a legrégebbi ismert Krisztus-ábrázolás a fővárosban.

A tabáni Alexandriai Szent Katalin-plébániatemplom

A tabáni Krisztusként ismert alkotás feltehetően a XII. századból maradt ránk, s a templom XVIII. századi építése során került elő. Ifjabb Csemegi József leírása szerint ez a Maiestas Domini, azaz az Úr felsége egy „37 cm magas faragványtöredék kör alakú keretben elhelyezett szakálltalan arcú Krisztust ábrázol, amint román szabású karosszékben jobbkezét áldásra emelve ül és a baljában […] az élet könyvét tartja.”

Nem magányos Krisztus-ábrázolás volt, mert a Krisztust szegélyező körkerethez valószínűleg két oldalt figurális díszítés is csatlakozott, aminek a nyomai még ma is felfedezhetőek a töredéken. Csemegi ezt úgy interpretálta, hogy a „Krisztus balján kifaragott részlet nyomaként a kerethez ma is jól kivehető szárny néhány evezőtolla simul, sőt ezeknek tövében még egy-két pihetoll is megbúvik.”

Krisztust sokszor az evangélistákkal, illetve azok szimbólumaival (oroszlán, bika, ember, sas) együtt szokták ábrázolni, s alighanem itt is erről lehetett szó. Emellett a szerző feltételezése szerint az ábrázolásban olasz hatás mutatható ki. Erre utal a Krisztus-alak keretezése, a mandorla, ami a francia román kori templomok esetében a legtöbbször ellipszis vagy mandula alakú, ezzel szemben viszont Itália földjén a tabáni Krisztusnál is látható kör alakú keretezés volt az elterjedt ábrázolás. A mandorla a művészeti kifejezésben az egész alakot körülvevő mandula alakú dicsfény a korai keresztény művészetben.

A tabáni Krisztus az Alexandriai Szent Katalin-plébániatemplomban látható (Forrás: tabáni plébánia)

Emellett itáliai hatásra utal Krisztus fejének „római szabású arca”, a duzzadt húsos ajkak és a szakáll nélküli megjelenítés, mely utóbbi ugyancsak ritkaságszámba megy a Krisztus-ábrázolások között. A napjainkban megszokott Krisztus-arc jórészt a keleti egyházművészetre vezethető vissza, ahol az ikonfestészetben az ókori filozófusportrék mintájára Krisztust szakállas férfiként ábrázolták, ahol a szakáll Krisztus méltóságát és bölcsességét jelképezte. A nyugati művészetben azonban a szakáll nélküli ábrázolás is gyakori volt, de később, a torinói lepel és Veronika kendőjének is köszönhetően a szakállas Krisztus-arc vált elfogadottá.

Jézus szakáll nélküli ábrázolása közt talán a legismertebb Michelangelo 1537 és 1541 között festett Utolsó ítélete a Sixtus-kápolna freskóján. De megemlíthető Caravaggio híres képe, az Emmausi vacsora is, ahol a velünk szemben ülő Krisztust ugyancsak szakálltalan férfiként ábrázolta a festő. Ez utóbbi azonban a Lukács evangéliumában olvasható történetre vezethető vissza. Az emmausi tanítványok ugyanis mindaddig nem ismerték fel a feltámadt Jézust, míg asztalhoz nem ültek. „Amikor az asztalhoz ültek, kezébe vette a kenyeret, megáldotta, megtörte s odanyújtotta nekik. Ekkor megnyílt a szemük s felismerték” – írja Lukács evangélista. A feltámadt, a tanítványok által először fel nem ismert Krisztust Caravaggio a szakállának elhagyásával ábrázolta és érzékeltette, ami részben arra is utal, hogy ha Jézust a világ Megváltójaként ábrázolják, akkor szakáll nélküli férfialakot festenek az allegorikus képeken.

Michelangelo az 1537 és 1541 között festett Utolsó ítélet című freskóján Jézust szakálltalan férfialakként ábrázolja

Caravaggio Emmausi vacsora című festményén Jézus ugyancsak szakáll nélküli férfiként látható

Csemegi József meglátása szerint a tabáni Krisztus-töredék egy templomkapu boltíve alatt, a timpanon középtengelyében helyezkedett el, ahhoz hasonlóan, mint ahogy ez az észak-olaszországi Cavagnolóban található XII. századi, bencés Santa Fede-apátság bejárata fölött is látható.

A Santa Fede-apátság bejárata

A Santa Fede-apátság bejárata fölötti Krisztus-ábrázolás

Csemegi József szerint a tabáni Krisztus-töredék eredetileg egy templomkapu boltíve alatti timpanonban helyezkedett el (Forrás: A Magyar Mérnök- és Építész-Egylet Közlönye, 1935)

Persze kérdés az is, melyik templomból származhatott ez a középkori töredék? Kétféle elképzelés látott napvilágot ezzel kapcsolatban, amelyek közül egyiket sem lehet egyértelműen igazolni vagy cáfolni, hiszen mindkét feltételezett templom elpusztult a török korban.

A művészettörténészek a kis relief származását főként az óbudai Szent Péter prépostsági templomhoz kötik, mely Óbudán a mai Főtér közelében helyezkedett el. Mások viszont – főleg Zolnay László régész nyomán – abból a templomból származtatják a töredéket, mely a középkor folyamán a mai Tabánban állt, amit persze még nem igy neveztek, mert a Tabán szavunk a török korban keletkezett. A középkorban Pest nyomán Kispestnek nevezték ezt a területet, pontosabban azt a várost vagy települést, amelynek a plébániatemplomában a hagyomány szerint Szent Gellért nyugodott. A töredék ennek a templomnak a kapuzatát díszíthette a hozzá tartozó apostolábrázolásokkal együtt. A templom a török korban vagy elpusztult, vagy a törökök dzsámivá alakították át.

A tabáni Krisztus-töredék ma a Budapesti Történeti Múzeumban látható

Buda visszafoglalása után ismét a keresztények vették birtokukba a területet, s a fellelt töredéket megbecsülték, és az Alexandriai Szent Katalin tiszteletére felszentelt barokk templom építésekor a XVIII. század elején a karzat keleti falpillérébe falazták be, ahol ma is látható. De nem az eredeti van itt, hanem annak hű másolata, mivel az eredeti töredéket a Budapesti Történeti Múzeumban állították ki.

Nyitókép: (Fotó: Dubniczky Zsolt/pestbuda.hu)