A magyar szabadságharc 1849 nyarának végére elveszett. Az ország vezetői menekülni voltak kénytelenek a megszálló osztrák és orosz csapatok elől, de a Szent Koronát semmiképp sem kívánták az osztrákok kezére adni. Éppen ezért Szemere Bertalan – aki 1849. május 2. és  augusztus 11. között miniszterelnök – és három társa Orsovánál elásta a Szent Koronát tartalmazó vasládát, a rejtekhelyről összesen csak heten tudtak. Az osztrákok természetesen keresték a koronát, kémeket, ügynököket is bevetve, főleg azért, mert arról olyan hírek kerültek napvilágra, hogy az Londonban vagy másutt, külföldön található.

A koronázási jelvényeket Szemre Bertalan ásta el 1849-ben (Fotó: Wikipedia) 

Nagyjából sejtették, hogy melyik területen, azaz Orsova környékén van a korona, de az emigrációból hamis hírekkel többször is összezavarták a kutatókat, akik kénytelenek voltak kiterjeszteni a keresés területét. Négy évig sikerült is titokban tartani a pontos helyet, ám végül egy kém, név szerint Wargha István, aki beépült az emigrációban élő kormányzó köreibe, Kossuth környezetéből megtudta, hol van a korona. Az osztrák hatóságok 1853 szeptember 8-án ki is ásták a koronázási ékszereket tartalmazó vasládát. A talajvíz a kardot és a palástot megrongálta, de a Szent Korona sem úszta meg sértetlenül, néhány darab, két rubinkő kiesett a foglalatából. Letört az országalmáról a kereszt is.

A koronázási ékszereket ott helyben a helyiek megcsodálhatták, utána hajóra rakták, és a hajó, az Erzherzog Albrecht gőzös 1853. szeptember 15-én ért Pest határába, Promontorra. Addigra a pesti lakosságot falragaszokon és újságcikkeken keresztül tájékoztatták, nemcsak a Szent Korona megtalálásának tényéről, hanem arról is, hogy miképp fog megtörténni a jelvények fogadása Pesten és Budán.

Albrecht főherceg Barabás Miklós festményén 

A Pesti Napló lelkesedése határtalan volt, nemcsak a Szent Korona megtalálása miatt, hanem mert nem tudott eléggé hízelegni a bécsi udvarnak és Ferenc Józsefnek:

„Sebes léptekkel közeledik „Albrecht“ hadigőzös szárnyain Sz. Istvánnak koronája ősi lakhelyéhez, azon ország szive felé, melynek jó és balsorsát s számtalan viszontagságait kilenczedfél századon keresztül megosztá; s — a Fejedelem e nemzeti szentséget a legnagyobb ünnepélylyel rendelé fogadni Budapesten. E fejedelmi kegyeletdús akarat minden magyar kebelben hálás meleg viszhangra talál.”

Az előkelőségek, élükön Albrecht főherceg külön hajóval mentek a koronát szállító Erzherzog Albrecht hadigőzös elé Promontorra. A főherceg, Magyarország helytartója a kíséretével átszállt a hadigőzösre, ahol azonnal, ott a hajó fedélzetén vizsgálat alá vették a fellelt koronázási ékszereket. Erre azért volt szükség, mert fennállt az a lehetőség, hogy nem a valódi korona került elő, az valóban külföldön, az emigráció egy tagjánál van, ami hatalmas legitimációt adhatott volna minden Habsburg-ellenes felkelésnek.

A bizottság nem véletlenszerűen alakult meg, azt már napokkal korábban, szinte azonnal a korona megtalálása után, 1853. szeptember 10-én felállítottak, olyan személyekből, akik korábban már látták a koronázási jelvényeket, ismerhették azokat, azzal a céllal, hogy igazolják azok eredetiségét. A vizsgálatra azért is volt szükség, mert a koronát ezt megelőzően élő ember közelről nem igazán látta, egyszerű halandó szemében alig volt ismert a Szent Korona, hiszen az nagyon ritkán, leginkább csak koronázásokkor, azonkívül pedig elenyésző alkalommal volt közszemlére téve. Az eredetiséget tanúsító személyek a következők voltak: Scitovszky János bíboros, hercegprímás, herceg Esterházy Pál, gróf Pálffy Fidél császári királyi titkos tanácsos, gróf Keglevich János, gróf Keglevich Gábor, gróf Pálffy Antal császári-királyi kamarás, Ranolder János veszprémi püspök, Fábry Ignác kassai püspök és gróf Batthyány János Keresztély császári-királyi kamarás.

Ezek a férfiak Albrecht főherceggel együtt utaztak Promontorra, és az Erzherzog Albrecht hadigőzös fedélzetén egy igencsak népes társaság előtt vizsgálták meg a jelvényeket, a közel ötven további előkelőség magát a vizsgálat lefolytatását tanúsítottak aláírásukkal. Miután a vizsgálattal igazolták, hogy valóban az eredeti koronázási jelvényekről van szó, az egyik tanúsító személy, Scitovszky hercegprímás hálaimát mondott, majd ágyúdörgés és harangzúgás keretében a főherceg és kísérete távozott, az Erzherzog Albrecht hadigőzös pedig a koronázási jelvényekkel másnap Pestre hajózott.

A koronázási jelvények vizsgálati jegyzőkönyvét pár nappal később nyilvánosságra hozták, azt teljes terjedelemben közölte a Budapesti Hírlap 1853. szeptember 23-i száma, amelyben ez olvasható:

„Legjobb tudásunk és lelkiismeretünk szerint eskü gyanánt kijelentjük: Hogy ezen nekünk előmutatott korona valósággal a magyar szent korona. Belőle három rubin ki van törve, melyek közöl kettő megtaláltatott, 1 kis kő nem találtatott meg, a lefüggő lánczocskák egyike leszakítatott, s külön begöngyölgetve a ládában találtatott.”

A korona megtalálásáról készített osztrák röplap (Magyar Nemzeti Múzeum, TK Grafikai Gyűjtemény, Leltári szám: T.4804)

 A koronát szállító hajó 1853. szeptember 16-án reggel érkezett Pestre, itt kikötött, és a becses tárgyakat díszmenetben egy hatlovas díszhintón, amit Ferenc József külön erre az alkalomra küldött, a Lánchídon át Budára a Vártemplomba szállították. Aznap és a rákövetkező két nap a koronázási jelvényeket közszemlére tették.

A koronázási jelvényeket ezután szeptember 19-én vonattal Bécsbe szállították, ahol Ferenc József díszes körülmények között szeptember 20-án meg tekintette azokat. Nem volt cél, hogy a koronát és a jelvényeket Bécsben tartsák, ezért a koronázási jelvényeket ismét elcsomagolták, és szeptember 21-én díszes kísérettel visszavitték a pályaudvarra, visszavonatoztatták Pestre. Itt a királyi palota egy megfelelően kialakított és őrzött szobájában helyezték el.

Nyitókép: A Lánchíd és környezete az 1850-es években. A Szent Korona a Lánchídon keresztül hagyta el Budát 1849-ben, és azon keresztül is tért vissza 1853-ban