A XVIII. kerületben nyílt meg az ország első szolgáltatóháza

A kisiparosokat 1948-tól kisipari termelőszövetkezetekbe (ktsz) kényszerítették, majd 1950-től a magánkisipart lényegében felszámolták. A lakossági szolgáltatást végző egyéni iparosok önszántukból vagy kényszerből sorra adták vissza az iparengedélyüket, s vagy csatlakoztak egy ktsz-hez, vagy gyári munkásnak álltak. Ily módon a korábban jó ellátottságnak örvendő városi területeken is csökkent a szolgáltatások mennyisége és minősége. 

Az ország első szolgáltatókombinátja

A Rákosi-korszak bukása, majd az 1956-os forradalom után a pártvezetés igyekezett közhangulat-javító lépéseket bevezetni, ilyen volt a szolgáltatóházak építése is, ezekben többféle szolgáltatást vehetett igénybe az állampolgár modern körülmények között. A szolgáltatóházak létrehozását az Országos Kisipari Szövetkezet – a ktsz-ket összefogó szervezet – lengyel mintára, 1960-ban vetette fel, hogy a rosszul ellátott külső kerületek és vidéki területek, illetve az újonnan épülő lakótelepek szolgáltatási színvonalát javítani tudják.

„Ezek a szolgáltatóházak kezdetben mint fodrász »kombinátok« indultak el, később azonban többféle más munkát is vállaltak, s ma már a háziasszony egy épületben adja le a tisztítandó ruhaneműt, jelenti be az elromlott háztartási gépet, rendeli meg a lakásfestést, majd beül a fodrászhoz vagy a kozmetikába” – vázolta a koncepciót 1974-ben a Népszabadság.

Az ország első szolgáltatókombinátjának felépítéséről már 1961 novemberében szó volt, Kispest és Pestlőrinc határán tervezték létrehozni,  az akkori elképzelések szerint cipészettel, fodrászattal, női és férfiszabászattal, kozmetikai szalonnal, valamint expressz cipőjavítóval. Azért ezt a helyet jelölték ki, mert itt négy nagy gyár – a Kispesti Textilgyár, a Lőrinci Szalagszövő- és Csipkegyár, a Lőrinci Hengermű és a kispesti Vörös Csillag Traktorgyár – több ezer fős munkásságát kellett ellátni a szolgáltatóknak.

Az érintett szövetkezetek 1961 nyarán vásárolták meg a XVIII. kerületi Lenkei és Fáy utca sarkán a területet, 1962 áprilisában kezdtek az építéshez, 1963 márciusában már készen állt az épület. 1965-ig a fővárosban további tizenöt hasonló kombinátot terveztek, s a nagyobb iparvárosokba (Ózd, Miskolc, Salgótarján) is szántak egyet-egyet. Azonban a másfél millió forint költséggel felépített lőrinci épület átadása is néhány nap híján egy évet késett az eredetileg tervezetthez képest.

Az ország első szövetkezeti szolgáltató kombinátját 1963. november 9-én adta át rendeltetésének Erdős József, az OKISZ elnöke. A létesítménnyel elsősorban a munkásnőket célozták meg, földszinten női fodrászat, divatszalon, cipészműhely, majd később ruhatisztító nyílt, az itt dolgozók szociális helyiségeit az emeleten alakították ki.

Az átadás után tíz nappal a női fodrászatot százan vették igénybe, az éjszakás lányok, asszonyok örültek a reggeli hat órai nyitásnak. A ruhaszalon negyven megrendelést kapott, a kistextes lányok voltak a legjobb vevők. A cipésznél a javítás (sarkalás, talpalás) hozta a legtöbb vevőt, több mint száz megrendelésük volt, a kirakatban is látható új modellekből azonban mindössze hét pár kelt el.

További szolgáltatóházak

Az első szolgáltatóházat szívesen kereste fel a környék lakossága és munkássága. A siker nyomán 1964-ben tovább tizenöt szolgáltatóház építését határozták el a peremkerületekben 1965 végéig. Terveztettek ilyet a Rózsadombra, Pasarétre, Pesthidegkútra, a XI. kerületben Bazsalikom és az Alabástrom utca sarkára, a IV., X., XII., XIII., XIV. kerületbe, Kispesten az 51-es villamos végállomásához és a XX. kerületben a Marx Károly utca 191. alá. Vidéken Siófokon, Pécsen, Miskolcon, Ózdon, Szolnokon, Salgótarjánban, Szegeden, Nagyatádon, Perecesen, Balatonbogláron akartak építeni ilyeneket.

A kezdeti nagy lelkesedés után hamar megtört a lendület, és kétségessé vált a szolgáltatóházak létjogosultsága. Amíg 1966-ra vidéken már kilencvenkét létesítmény működött, addig Budapesten továbbra is csupán egyetlenegy – a XVIII. kerületi Lenkei utcai – üzemelt. Már ekkor felvetették, hogy Budapesten hasznosabbak a sok apró szétszórt helyiségben elhelyezett szolgáltatások. Ennek ellenére még ebben az évben megkezdődött az építkezés a XVIII. kerületi Vörös Hadsereg útján (ma Üllői út), a XI. kerületi Bazsalikom utcában és a XV. kerületi Cservenka Miklós (ma Sztárai Mihály) téren. Ezek befejezését az év végére ígérték.

Végül a XV. kerületi, pestújhelyi szolgáltatóház készült el elsőként 1967 novemberében. A XV. kerületi tanács által épített egyszerű, emeletes javítókombinátba a tanács jelölte ki, mely vállalatnak kell beköltöznie, így itt volt GELKA rádió- és televízió-javító fiók, a Javító-Szerelő Vállalat üzlete, óra- és ékszerjavító, Patyolat, valamint fotóműhely, ruhajavító, kozmetika és fodrászat.

A XVIII. kerületben hasonlóképp megelőzte a Lakatos úti lakótelepen 1966–1967-ben épített pavilonrendszerű, földszintes szolgáltatóház a sokkal többet emlegetett, de még a műszaki átadást követően is jelentős építési hiányosságokkal küszködő Vörös Hadsereg útján (ma Üllői út), a forgalmas Szarvas csárda térnél nagy csúszással, 1968 márciusában nyílt modern stílusú, üveg-alumínium homlokzatú emeletes szolgáltatóházat.

A II. kerületi Pasaréti úton viszont példás gyorsasággal épült fel a kétszintes szolgáltatóépület. Az építkezés 1968 tavaszán indult,  és november 2-án már át is adták a kész létesítményt, amelyben volt hely a minőségi szűcsnek, a divatszalonnak, kozmetikának, női-férfi fodrásznak és cipésznek.

Szintén egy éven belül készült el a XII. kerületben avatott, új 1000 négyzetméteres létesítmény, melyet az OKISZ elnökhelyettese, Kelenhegyi Emil nyitott meg 1968. december 28-án. A Lékai János (ma Apor Vilmos) téri ház különleges volt mind formáját, mind rendeltetését, mind történetét illetően. A téren még 1941-ben kezdték meg egy nagytemplom építését, melyet a II. világháború miatt nem tudtak folytatni.

Az elkészült altemplomot a Gyorsszolgálati Ktsz. szerette volna használni az exportáruk csomagolóraktárának, azonban az engedélyt csak úgy kapta meg, ha a betontorzóval is kezdenek valamit. Ezért összefogtak a fodrász- és a cukrászszövetkezettel, és az IPARTERV-től Pál Balázzsal megterveztették, majd a X. Építész Ktsz-szel felépíttették a csomagoló fölé a férfi- és női fodrászatot, melyben volt kozmetika és manikűr-pedikűr is, valamint – váróhelyiségként – a panorámás cukrászdát. Méltán írta a körpresszóról-körfodrászatról az Esti Hírlap, hogy Budapest legkorszerűbb és építészetileg legszebb szövetkezeti szolgáltatóháza.

A fodrászatot, kozmetikát, szabóságot, a Gelka, a Patyolat és a Javító-Szerelő Vállalat kirendeltségeit magába foglaló csepeli szolgáltatóházat – mely a hatodik volt Budapesten – 1969. márciusában adták át a Kalamár József utcában (ma Szent István út).

Már csak az volt a kérdés, hogy ténylegesen kinek is adják át, illetve kinek is építik ezeket a szolgáltató kombinátokat. A szolgáltatóházak létjogosultságával kapcsolatban 1968–1969-ben ismét kétségek merültek fel, de most már konkrét példák is alátámasztották ezt.

Hiányosságok

Az épületeket fenntartani apró szolgáltatásokból nem volt kifizetődő, a Cservenka téren például a vezetők gondolkoztak azon, hogy terhek és a ráfizetés miatt az épületből kiköltöznek, üzletüket bezárják, a XX. kerületben és Pasaréti úton pedig a ktsz-ek a magas költségek miatt vonakodtak beköltözni a szolgáltatóházakba.

Nemcsak szolgáltató, igénybe vevő sem akadt, különösen a budai – Zugligeti úti, Pasaréti úti, Bazsalikom utcai – egységekben. Az 1968-ban átadott Bazsalikom utcai kombinátból ősszel kiköltöztek a lakáskarbantartók – nem ment az üzlet. Hirdettek vízvezeték-szerelést, festést, más javításokat, aztán nem vállalták el a munkát. A cipészek talpalást nem vállaltak, a műszerészek lassan és rosszul dolgoztak.

A fodrászok se tudtak keresni, ezért fodrásztanműhelyt helyeztek ide, amely viszont hiába dolgozott olcsón, kuncsaft csak kevés akadt. A Pasaréti úton csak karácsonykor volt forgalom, viszont az átadás után nem sokkal leszakadt a mennyezet. Hiába csinálták meg szinte azonnal, továbbra is repedezett.

A Lékai téren nem volt gáz – sem a fodrászatban a hajsütővas melegítéséhez, se a fűtéshez. A Népszava azt írta: a hideg cukrászdában a krémes kicsi, a kávé a szokásosnál is rosszabb volt.

Az 1969 augusztusában elkészült Pongrácz úti szolgáltatóházba – amely kiesett a fő forgalomból – csak januárban kötötték be a fűtést, ezért elmaradtak a megrendelések a cipésznél és a gépjavítónál. Az 1968 márciusa óta üzemelő Szarvas csárda téri kombinát javítóműhelyére sok volt a panasz, így itt sem jött vevő.

Sashalmon 1970 márciusában nyílt meg az egyik legnagyobb, emeletes szolgáltatóház, melyben tizenegyféle szolgáltatást – a hagyományos fodrászat, kozmetika, szerviz mellett itt volt kalapos, kesztyűs, fényképész, díszműárus is – lehetett igénybe venni. Már ha lett volna igény, ugyanis a kombinát elhagyott, csendes helyen állt, jellemzően egy lélek nem járt a környéken, a lakók talán nem is tudták, hogy létezik.

Alternatívák keresése

Vidéken 1971-ben kétszáz, a fővárosban kilenc szolgáltatóház működött. Budapesten azonban sokszor olyan helyeken építettek ilyeneket, ahol a tervekben lakótelep szerepelt. Ahol a telep felépült, ott jó volt a szolgáltatás, viszont volt olyan hely, ahol nem épült ki a környék, ezért a szolgáltatóház kis forgalmat bonyolított le, nem volt jövedelmező. Ennek ellenére folytatódott a szolgáltatóházak tervezése, 1971-ben éppen négy építése volt folyamatban.

Köztük volt a Ferencvárosban, a Gubacsi út és az Illatos út sarkán nyolc éve elkezdett épület. Azonban az évek folyamán számos probléma hátráltatta az építkezést: talajvíz, nem volt tervező, kivitelező, vitáztak az alapozásról, az energiáról. Félretervezték a csatornabekötést, a vandálok rendszeresen rongálták a készülő épületet. Az évek során változtak az árak és a technika, tehát újra kellett tervezni, és végül a bekerülési költség a tervezett duplájára emelkedett.

De az 1972. november 25-én nyílt épület nem egy hagyományos szövetkezeti szolgáltatókombinát volt, hanem a kulturálódás helye: fodrász helyett ifjúsági klub, divatszabó helyett könyvtár, cipész helyett közért és bisztró, ruhatisztító helyett körzeti orvosi rendelő várta itt a ferencvárosiakat. Szintén hosszan elhúzódott a XVIII. kerületi Szent Lőrinc-lakótelep szolgáltatóházának építése. Az 1969-ben megkezdett tervezést – egy teljes szerkezeti áttervezést beiktatva – 1975-ben követte az átadás. Volt benne ruhatisztító, gyógyszertár, cipőjavító és posta.

Mivel különösen az újonnan épülő lakótelepeken csúszott a szolgáltatóházak üzembe helyezése, ezért az 1970-es években a tanácsok a nehézségeket látva megoldást kerestek. A XV. kerületben 1973-ban kérték fel a kisiparosok szervezetét, a KIOSZ-t, hogy Újpalotán – ahol a szolgáltatóház nem készült el – a Zsókavár utca 19. szám alatti ház szárítóhelyiségében a szakmák képviselői tartsanak ügyeletet, és végezzenek el kisebb javításokat.

A Páskomligetben is működött egy hasonló rendszer, a csepeli Árpád utcában pedig faházat állítottak fel 1977-ben, ahol – lakbér ellenében – tizenhét kisiparos kapott műhelyt. A Havanna utcai lakótelepen nem épült fel a szolgáltatóház, helyette az 1980-as évek folyamán a kisiparosok saját költségükön beépítették a panelépületek földszintjét, ahol üzletet, műhelyt rendezhettek be.

A szolgáltatóházakkal kapcsolatban 1976-ban már megoszlottak a vélemények: drágák voltak, és több közülük kihasználatlan volt – a XVI. kerületit és a kőbányait alig keresték fel, a zugligetit át kellett alakítani. De a hivatalos álláspont továbbra is támogatta az építésüket, elsősorban vidéken és az új lakótelepeken, ahol korábban semmilyen szolgáltatás nem volt elérhető.

Az 1980-as években a szövetkezetek állami támogatása csökkent, terheik tovább nőttek, egyre kevésbé volt kifizetődő a szolgáltatóházak fenntartása a csökkenő megrendelések mellett. Ezzel együtt szaporodtak a különböző társas vállalkozási formák, egyre több lehetőséget kaptak a kisiparosok és a magánvállalkozók. A Ruhatisztító Ktsz. például már 1985-ben kisiparosoknak kínálta bérbe adásra több helyiségét is.

A szövetkezetek 1990 után aztán jellemzően felbomlottak, a szolgáltatóházak helyiségeit vállalkozók vásárolták meg, átalakították, több részre osztották azokat. Habár a szolgáltatóházak létesítése szovjet és lengyel minta alapján a szocializmus terméke volt Magyarországon, az elmúlt évtizedekben is hoztak létre hasonlókat vidéken, de Budapesten is – mint például a XIII. kerületi Klapka Szolgáltató Központ 2019-ben.

Nyitókép:  Szolgáltatóház a XVIII. kerületi Lenkei utca 2–4. szám alatt, 1970 körül (Forrás: Tomory Lajos Múzeum)