Hősünk, Maygraber Ágoston 1848-as honvédtisztből – akit Aradon 10 év várfogságra ítéltek – 1852-es kegyelemmel történt szabadulása után építési vállalkozó lett, még 1865-ben kapott engedélyt egy Pest és Buda közötti új vasúti Dunahíd építésére – a mai Margit híd vonalában –, valamint új közraktárak építésére, illetve egy zugligeti vasút építésére.
 
A vállalkozónak valójában nem volt pénze egy ilyen hatalmas beruházás lebonyolítására, ehhoz befektetőket akart találni. Az engedélyokmány azonban kikötötte, hogy az építkezésnek 1867. október 3-ig el kell kezdődnie, így igen kevés ideje maradt befektetőket keresni. Meg kell jegyeznünk, hogy a tervezetében szerepeltetett 500 méteres, egynyílású ívhíd a fennmaradt ábrázolások és leírások nyomán nem állt volna meg. 
 
A vállalkozó helyzete az indulásnál még nem volt reménytelen, hiszen a támogatói között tudhatott több későbbi minisztert, sőt a miniszterelnököt, Andrássy Gyulát is.
 
 
A Margit híd környezete 1900-ban (!) (Fotó: Fortepan/Budapest Főváros Levéltára. Levéltári jelzet: HU.BFL.XV.19.d.1.07.059)
 
Az új kormány megalakulásával azt lehetett volna várni, hogy a beruházás támogatása biztosított lesz, azonban nem ez történt. A vállalkozásba nem özönlöttek a részvényesek, a kormányzat nem akart kamattámogatást adni (ez azt jelentette volna, hogy a kormányzat a befektetett összeg egy bizonyos százalékát évente kifizeti a vállalkozónak), és az engedélyt sem sikerült más, tőkeerősebb vállalkozásnak eladni. 
 
A pénzügyi sikertelenséget tetézendő az új kormányzat új városfejlesztési elveket fogadott el, ennek köszönhetően az északon vezetendő vasúti összeköttetést elvetette, és a déli kapcsolat, így a déli, ráadásul állami beruházásként megvalósuló vasúti híd megépítése mellett döntött. A kormány Maygraber Ágoston – azaz a kormánytagok korábbi üzlettársának – tervezetéről így vélekedett 1868-ban: a „kormány Maygraber engedélyét, a vállalat életbeléptetése körül tanúsított mulasztások, s minden egyéb körülmények egybevetésénél fogva ez idő szerint érvényben levőnek nem tartja”– olvashatjuk az 1868. október 13-i kormányülés jegyzőkönyvében. 
 
Az 1865 októberében kiadott engedélyt így 1868. október 13-án érvénytelenítették. Ez nemcsak a Maygraber-féle tervezet végét jelentette, hanem a Margit körút és a Nagykörút vonalában vezetendő vasútvonal végét is. 
 
 
1877-ben nyílt meg végül a vasúti híd, a város déli végén (Fotó: Fortepan/Budapest Főváros Levéltára. Levéltári jelzet: HU.BFL.XV.19.d.1.06.063)
 
A vállalkozó nem hagyta annyiban a dolgot, beperelte az államot, mégpedig igen jelentős összegre, közel 2 millió forintra (a Margit híd építése valamivel több mint 5 millió forintba került). A kormány ugyan a felelősségét nem akarta elismerni, de hajlandó volt tárgyalni egy méltányos megegyezésről, ami végül nem történt meg, így a per évtizedekig elhúzódott. 1888-ban a vállalkozónak a Királyi Tábla 500 000 forintot meg is ítélt, de az ítélet nem vált jogerőssé, sőt egy évvel később pont ellenkező ítélet született, amely szerint nem kapott egy fillért sem.
 
Maygraber egy évtizeddel később újra perelt, új bizonyítékok alapján. 1904-ben a felperesek felajánlották a kormányzatnak, hogy 1 250 000 korona kifizetése ellenében elállnak a pertől, de ezt a kormány nem fogadta el. Maygraber 1904-ben elhunyt, az örököse 1907-ben már csak ötvenezer korona kártérítést kért. A hosszú, 40 éves pereskedés végül 1909-ben zárult le, akkor az örökös tízezer korona kártérítést kapott. 
 
Az, hogy Maygraber Ágonston valakinek a strómanja volt, esetleg Reitter Ferencnek vagy Andrássy Gyula köreinek, akik ahogy hatalomra kerültek, elengedték a kezét, vagy a megszerzett engedély továbbadásával szeretett volna pénzt keresni, nem igazán tudható.
 
Az biztos, hogy Maygrabernek egyedül se pénzügyi, se technikai háttere nem volt meg ahhoz, hogy a tervezett hidat és a hozzá kapcsolódó beruházásokat megvalósítsa.