Magyar Királyi Tébolyda (később OPNI)

Legelőször a XVIII. század végén, 1791-ben merült fel, hogy fel kellene építeni az első magyarországi tébolydát. Ám ez akkor még csak terv maradt. A kérdés 1812-ben vált aktuálissá, amikor is a bécsi, prágai és lembergi elmegyógyintézetek rendeletileg bezárták a kapuikat a magyar betegek előtt, mondván, „mivel Magyarországon nincs hasonló intézmény, így nem tudják viszonozni a szívességet”. Ezért a reformkorban kezdtek el ismét komolyabban foglalkozni a kérdéssel, mígnem a Helytartótanács 1848 elején Schwartzer Ferencet (aki ezt megelőzően a bécsi kórház elmeosztályán dolgozott) az állam költségén külföldi körútra küldte, hogy tanulmányozza az európai elmegyógyintézeteket.

Schwartzer a körút alatt sorra látogatta meg az angol, francia, belga, illetve német elmegyógyintézeteket, és a tapasztalatai alapján megírt javaslatot 1848 őszén nyújtotta be a magyar kormánynak a magyar tébolyda felállításáról. Azonban a megvalósítást megakasztotta az 1848–1849-es szabadságharc, aminek következtében Schwartzer Ferenc hazajött, és Guyon Richárd alatt szolgált, mint törzsorvos. A világosi fegyverletételt követően az orvos külföldre emigrált, ám 1850-ben hazatért, és Vácon megalapította magán-elmegyógyintézetét, amelyet 1952-ben Budára helyezett át.

Grafika a Magyar Királyi Tébolydáról 1869-ből (Forrás: FSZEK Budapest Gyűjtemény)

A kormányzat sem vette le a tébolyda megépítését a napirendről, mivel az 1850-es években a probléma megoldása halaszthatatlanná vált. Ekkor vásárolták meg Göbl Lipót budai molnár hűvösvölgyi telkét az országos intézet felépítéséhez (az egykori tulajdonosa után hívták a területet németül Leopoldfeldnek, azaz Lipótmezőnek). Ez a telek ma a Hűvösvölgyi út 116. szám alatt található.

Végül Ferenc József Zettl Lajos építészeti tanácsnok tervei alapján elrendelte az építkezést. Az épület kivitelezését 1859-ben kezdték meg, és 1868-ra fejezték be Drasche Henrik vezetésével. A Magyar Királyi Tébolyda 1868. december 6-án nyitotta meg kapuit háromszáz beteggel.

Képeslap a Magyar Királyi Tébolyda főkapujáról az 1900-as évekből (Forrás: FSZEK Budapest Gyűjtemény)

A késő romantikus stílusban épült, négyszintes épületet kezdetben 800 beteg számára tervezték, ám végül csak legfeljebb 500 pácienst tudott befogadni. Ugyanakkor fontos megemlíteni, hogy a kezeltek szobái mellett a tébolydában alakították még ki az orvosok lakásait, a személyzet szállásait, a konyhát, az irodákat és a raktárakat is. Központi helyen volt a kápolna, amelybe a későbbiekben Róth Miksa üvegablakai kerültek. Mindezek mellett a betegek számára még színház, egy szalon zongorával és egy úszómedence, illetve az orvosoknak egy kutatólabor is helyt kapott az intézményben.

Budapest második legnagyobb épületét egy ötvenholdnyi park veszi körül. A lipótmezei tébolyda gyakorlata egyértelműen humánus volt. A betegek szabadon mozoghattak (ez alól csak a „dühöngő őrültek” képeztek kivételt, mivel ők nem csak önmagukra, hanem másokra is veszélyt jelentettek). Lipótmezőn több ismert művész is megfordult élete zavarosabb szakaszában. Az egyik városi legenda szerint maga Erzsébet királyné (Sisi) is itt pihent fia, Rudolf öngyilkossága után.

Az elmegyógyintézetet egy ötvenholdas park veszi körül, ahol a betegek, ápolók és az orvosok pihenhettek (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)

Noha 500 férőhelyes volt az intézmény, a II. világháború alatt előfordult, hogy 1600 beteget is kezeltek. Az ötvenes években itt hoztak létre az országban elsőként gyermekpszichiátriai osztályt, illetve ekkor kapta az Országos Ideg- és Elmegyógyintézet nevet is. Később ezt a nevet Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézetre (OPNI) változtatták. Noha ekkortájt jelentősen megváltozott a betegekhez való hozzáállás, a páciensek egy része kijárhatott dolgozni.

A Gyurcsány-kormány 2007-ben döntött a kórházi ágyak csökkentéséről és az értékes telken lévő kórházépületek teljes kiürítéséről. Ennek esett áldozatul az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet is. A betegeket kiköltöztették, az orvosokat és az ápolószemélyzetet szélnek eresztették, az épület pedig azóta is üresen áll, és egyre rosszabb állapotban van.

Ma már csak a bezárt kapuit lehet látni az OPNI-nak, mivel a területére nem lehet belépni (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)

MÁV-székház az Andrássy úton

Az osztrák–magyar kiegyezést követő évben, 1868-ban megalakult a Magyar Királyi Államvasutak (MÁV). Ugyanakkor ez a MÁV nem hasonlítható össze a mai vasúttársasággal, mivel a XIX. század közepén a Magyar Királyi Államvasutak csak egy társaság volt a sok között. Viszont a dualizmus kezdete óta a kormányok kiemelt jelentőséget tulajdonítottak a vasútnak (többek között azért is, mert a vasútépítés fokozta az ipari termelést), így nagyon rövid idő alatt a MÁV lett a legmeghatározóbb, illetve később az egyetlen vasúttársaság hazánkban.

Mindeközben a magyar országgyűlés elfogadta az 1870. évi X. törvénycikket, amely kijelölte a magyar főváros fejlesztésének főbb irányvonalait, illetve létrehozták a Fővárosi Közmunkák Tanácsát is. A budapesti városfejlesztés egyik legmeghatározóbb pontja a Sugárút (ma Andrássy út) létrehozása. A Sugárút mentén lévő telkeken sorra épültek fel a szemkápráztató épületek: a Váczi körúttól (ma Bajcsy-Zsilinszky út) a Köröndig (ma Kodály körönd) többemeletes bérpaloták emelkednek, a Köröndtől a Városligetig pedig villák.

Nem csoda hát, hogy a szárnyait bontogató és rohamosan fejlődő Magyar Királyi Államvasutak is a Sugárút mentén szerette volna felépíteni a székházát. Végül az Oktogon és a Kodály körönd közötti szakaszon, az Izabella és a Rózsa utcák által határolt kétháznyi telket szerezte meg a MÁV. A székház terveinek elkészítésével a vasúttársaság egyik vezető építészét, Rochlitz Gyulát bízták meg. Rochlitz Gyula dolgozott a Központi (ma Keleti) pályaudvar tervein is, illetve valószínűsíthető, hogy az első fővárosi vasúti összekötő híd is neki köszönhető.

A MÁV Igazgatóságának sugárúti (ma Andrássy út) épülete 1878 körül Klösz György felvételén (Fotó: Fortepan/Budapest Főváros Levéltára)

 A Magyar Királyi Államvasutak Andrássy út 73–75. alatti székházának építése 1875-ben vette kezdetét, és 1876-ban fejezték be. A háromemeletes neoreneszánsz stílusban épült palota egyik éke az előcsarnoka, ahol négy, Párizsban készült öntöttvas kariatida lámpatartó van.

A málló vakolatú falak mögött ma már siralmas állapotok uralkodnak (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)

Az évtizedek múlásával az épületen több kisebb-nagyobb változás is történt. Többek között beépítették a tetőteret, illetve színháztermet hoztak létre a székház egyik udvarán. A MÁV székháza 2006-ban átesett egy kisebb felújításon, ám 2008-ban érthetetlen módon kiköltözött a MÁV vezetősége az épületből.

Azóta a palota állapota rohamosan romlik. A málló vakolat mellett a szobák szalagparkettái felpúposodtak, a pincéket esőzésekkor gyakran elönti a szennyvíz, és az ereszek hibái miatt felülről is folyton beázik az egykor impozáns székház. A Nemzeti Vagyonkezelő többször is megpróbált már túladni az épületen, ám eddig egyetlen vevő sem akadt.

Gross-ház (egykori Postabank-székház)

A XIX. század elején József nádor által életre hívott Szépítő Bizottmány célja Pest városának tudatos fejlesztése és szépítése volt. Ennek jegyében többek között elérendő célnak tartották, hogy szabályos utcák és terek jöjjenek létre. Így került sor az 1820-as években a Sóhivatal épületének és a hozzá tartozó raktáraknak az elbontására, amelynek eredményeképp a József (ma József nádor) tér egy szabályos téglalap alakot öltött.

A legmagyarabb Habsburgnak is nevezett József nádor elképzelése szerint a területen egy sétateret kellett volna kialakítani. Osztotta elképzelését gróf Széchenyi István is, ám ő egy fákkal parkosított teret látott volna szívesen. Míg folytak a viták a tér fejlesztéséről, a körülötte felszabadult értékes telkekre lecsaptak az első vevők. Közéjük tartozott Gross Ferenc kereskedő is, aki a tér sarkán álló, ma József nádor tér 1/A szám alatti telket tudta megszerezni. A kereskedő az ifjú Hild Józsefet kérte fel, hogy tervezzen egy palotát a friss szerzeményére.

Végül 1824 és 1825 között felépült a Gross-ház, amelyet Hild egyik legkorábbi épületeként tartunk számon. A reformkori Pest építésze egy kétemeletes klasszicista sarokházat tervezett, amelynek rizalitos főhomlokzata a József nádor térre néz. A ház klasszicista vonását erősítette, hogy később az árkádsorában helyet kapott két szobormásolat: a közeli, szintén Hild által tervezett Diana fürdő műalkotásainak, Apolló és Athéné szobrainak mását helyezték el itt.

József nádor szobra a téren 1887-ben. A nádor szobrától balra lehet látni a Gross-házat (Forrás: FSZEK Budapest Gyűjtemény).

Az épület egyik legfontosabb része az árkádsor volt. Itt működött a Kávéforráshoz nevű kávéház, ahol egy városi anekdota szerint 1841-ben megfordult a dán meseíró, Andersen is. A Blumenstöckl (Virágcsokor) nevű vendéglátóhely 1860-tól várta itt a számos művészből és politikusból álló vendégeit. Aztán 1872 és 1876 között szintén ugyanitt működött Gundel János híres étterme is.

Még az 1870-es évek végén az épület egy részében kaszinót alakítottak ki, illetve a későbbiekben számos pénzügyi és ipari részvénytársaság irodái is ide kerültek. A földszinti étterem kisebb-nagyobb változásokkal egészen Budapest 1944–1945-ös ostromáig működött. Ekkor az épület bombatalálatot kapott, amelyet csak 1948-ban javítottak ki. Az évtized végén a korábbi étterem egyik termében kabaré működött, ahol többek között Rodolfo is fellépett.

A rendszerváltozás előszeleként 1987-ben Magyarországon ismét bevezették a kétszintű bankrendszert, amelynek eredményeképpen ismét lehetett kereskedelmi bankokat létrehozni. Rá egy évre, 1988-ban alakult meg a Postabank és Takarékpénztár Rt., amely a Gross-házat tette meg székházának. Ám a bank 1997-ben hosszas hanyatlásnak indult, így 2002-ben kiköltözött az épületből. A ház azóta üresen áll, és állapota egyre csak romlik.

Tavaly adták át a felújított József nádor teret, amelynek eredményeképp éles kontraszt uralkodik: a felújított téren egy omladozó vakolatú ház áll, amely több mint 200 éve állja a sarat, és a klasszicista Pest egyik utolsó emléke.

Éles a kontraszt a felújított tér és az ütött-kopott Gross-ház között (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)

Divatcsarnok, majd Otthon Áruház

A Rákóczi utat a Kossuth Lajos út kiszélesítése és az Erzsébet híd megépítése óta mindig is a közlekedés határozta meg. Amíg az Andrássy utat a Közmunkatanács nem akarta elcsúfítani villamosokkal (többek között ezért is döntöttek a kisföldalatti mellett), addig a Rákóczi úton igen hamar megjelentek a villamossínek.

De ekkor még gyér volt a forgalom a maihoz képest. Így az út mentén, az épületek aljában sorra nyíltak meg a különböző boltok, üzletek. Ilyen volt a Löffler Sándor és Löffler Béla által tervezett, Rákóczi út 74. szám alatti épület is, amelynek aljában 1921-ben nyitotta meg Ruttkai Antal és Ruttkai Pál a Magyar Divatcsarnok nevű üzletét. A Magyar Divatcsarnokban található ruházati cikkeket főleg a határon túlra került magyar tájegységek népművészeti motívumaival díszítették, így a Trianon utáni fővárosban igen hamar jelentős népszerűségre tettek szert.

A Magyar Divatcsarnok kirakata 1927-ben (Forrás: FSZEK Budapest Gyűjtemény)

A Divatcsarnok sikerességét jól mutatja, hogy a vásárlók növekvő száma miatt és a kereslet kielégítése érdekében az üzlet folyamatosan terjeszkedett, bevonva a szomszédos üzlethelyiségeket. Végül 1928-ban Kozmai Lajos tervei alapján az üzlethelyiségeket egybenyitották, és közös kirakatot is kialakítottak. Az áruház belső terei modern díszítést kaptak, amelyben a legfontosabb anyagok a márvány és a bronz lettek.

A Divatcsarnok modern belső tere 1928-ban (Forrás: FSZEK Budapest Gyűjtemény)

A Magyar Divatcsarnok sikertörténetében az első komolyabb visszaesést a II. világháború okozta, amikor az épület belövéseket kapott, ám ezek nem voltak még súlyosak. Nem így volt 1956-ban, amikor az egész épülettömb súlyos sérüléseket szenvedett (a Rákóczi út 72. szám alatti házat le is bontották).

Az immár „csak” Divatcsarnok 1958-ban átköltözött az Andrássy úton lévő Párizsi Nagyáruház épületébe. A régi, sérült üzletet és házat a Rákóczi úton Csapó József tervei szerint újították fel, illetve alakították át. Az alsó szinteken lévő üzletben 1961-ben nyílt meg az Otthon Áruház, ahol a könnyen összerakható, lapra szerelhető bútoroktól kezdve a szőnyegekig és a lámpabúrákig mindenféle lakberendezési cikket lehetett venni. Az áruház kifejezetten a panellakásokban élőket célozta meg kínálatával.

A készülő Otthon Áruház 1961-ben (Fotó: Fortepan/Budapest Főváros Levéltára)

Az áruház emblematikus neonfelirata 1964-ben (Fotó: Fortepan/Budapest Főváros Levéltára)

Noha igen népszerű volt az Otthon Áruház, lassú hanyatlásnak indult. A 2-es metró átadását követően az 1970-es évek közepén felszámolták a villamost a Rákóczi úton, így az útból gyakorlatilag autópálya lett. A növekvő forgalom mellett csökkent a járdák szélessége is, amelynek következtében csökkentek a nézelődők, a vásárlók céltudatosabbak lettek.

Az áruház vásárlóit előbb a jelentősen nagyobb kínálatot nyújtó Domus, majd az 1990-ben-ben megnyílt IKEA szívta el. Így az Otthon Áruház csődbe ment, és az egykor otthonául szolgáló üzlethelyisége 2002 óta üresen áll. Ma már csak az épület homlokzatán fennmaradt, ám erősen kopott neonfelirat tanúskodik a főváros első lakberendezési áruházáról.

Erősen megkopott már az egykori Otthon Áruház neonja (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)

Nagyvásártelep

Az 1867-es osztrák–magyar kiegyezést, illetve az 1873-as egyesülést követően a magyar főváros rohamos fejlődésnek indult, mígnem az 1896-os millenniumi ünnepségekkor már nyugodtan lehet világvárosnak is hívni Budapestet. Ezzel párhuzamosan jelentősen nőtt a lakosság száma is. Az ő ellátásukra a századforduló környékén sorra épültek meg a Nyugat-Európában már jól bevált vásárcsarnokok.

Először a legnagyobbnak számító Központi Vásárcsarnokot adták át a Fővám téren 1897-ben, majd ezt követte a Batthyány téri, a Hunyadi téri, a Hold utcai, a Klauzál téri, illetve a Rákóczi téri. Ám a vásárcsarnokok nem bizonyultak minden igényt kielégítő megoldásnak, mivel a századfordulót követően is nőtt Budapest lakossága. A helyzet odáig fajult, hogy a Központi Vásárcsarnokba már be nem férő árusok a Fővám téren kezdték el árulni portékáikat, akadályozva ezzel a közlekedést.

Végül az 1920-as évek végén döntött úgy a főváros vezetése, létre kell hozni egy új, minden eddiginél nagyobb élelmiszer-ellátó központot az igények kielégítésére. Az új központ helyét a Közvágóhíd és a Ferencvárosi kikötő közötti területen jelölték ki. A Münnich Aladár által tervezett Nagyvásártelep végül 1930–1932 között épült fel.

A Nagyvásártelep csarnoképülete 1932-ben (Fotó: FSZEK Budapest Gyűjtemény)

A Nagyvásártelep két központi épülete a csarnok és az irodaház volt. A 247 méter hosszú, 42 méter széles, 17 méter belmagasságú csarnokba a friss élelmiszert hajón, vonaton és teherautón is szállították. A csarnok alatt hűtő, illetve fűtőház is helyet kapott. A csarnok egy kis híddal kapcsolódott az art deco stílusban épült irodaházhoz, amelyben többek között posta, rendőrség, vámhivatal, kazánház és az árusok irodái is helyet kaptak.

A vörös téglás homlokzatot négy szobor díszítette, amelyeket Ohmann Béla készített, és egy földművest, egy halászt, egy kertészt, illetve egy kofát jelenítettek meg. Helyet kapott még a homlokzaton a főváros címere, illetve a bejárata előtt két zászlótartó rúd is. Az átadást követően a két központi épület körül sorra épültek fel az azokat kiszolgáló melléképületek.

A kép előterében láthatjuk a Nagyvásártelep irodaházát az 1932-es elkészültét követően (Fotó: FSZEK Budapest Gyűjtemény)

A II. világháborút követően a Nagyvásártelepet is államosították, aminek következtében megkezdődött egy nagyon lassú hanyatlás. Felgyorsította a folyamatot a rendszerváltozást követően a nagybani piac átadása, ennek eredményeképpen a Nagyvásártelep bezárta a kapuit. A két központi épületet (az irodaházat és a csarnoképületet) 2004-ben nyilvánították műemlékké.

A szebb napokat megélt Nagyvásártelep napjainkban (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)

Ám amióta üresen állnak, az állapotuk rohamosan romlik. A csarnok számos üvege betört vagy hiányzik, falait grafittik csúfítják. Az irodaház ajtói és ablakai eltűntek, a négy szobor állapotát folyamatosan rontja a természet, illetve a huligánok.

Nyitókép: A MÁV-székház épülete az Andrássy-úton​ (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)