A régi, 1849-ben megnyílt Lánchíd egy zseniális, de alapjaiban kezdetleges szerkezet volt, az 1830-a évek közlekedési igényeire, az akkori technikai lehetőségekre méretezve. Ennek köszönhetően jórészt fából volt, és a felhasznált vasanyag is a kor technológiai szintjén állt. A hidat 1907-ben részletes vizsgálat alá vették. A bizottságban helyet kaptak a világ legnagyobb lánchídját (az Erzsébet hidat) megtervező mérnökök, azaz Gállik István és Beke József is. A szakemberek megállapították, hogy a híd elöregedett, már-már veszélyes, és elodázhatatlan a megerősítése, erre két változatot is javasoltak. 

Az olcsóbb változat szerint a régi szerkezetet erősítették volna meg, míg a drágább változat egy teljesen új hídszerkezetet javasolt a kőből készült részek megtartásával. 

A Lánchíd eredeti szerkezete egy 1910-es képeslapon (Fotó: FSZEK Budapest Gyűjtemény)

Végül a drágább, 5,1 millió koronába kerülő változat mellett döntöttek. (Később kiderült, hogy a hídfőket is meg kell erősíteni, ami a költségeket 1,5 millióval megemelte.) A terveket Kherndl Antal professzor statikai elmélete szerint Gállik István és Beke József dolgozta ki, és hosszas előkészítés után a munka 1913-ban megkezdődött. 

Az új Lánchíd alapjaiban tért el az elődjétől. Annak ellenére, hogy avatatlan szem számára a híd szinte ugyanolyan volt, az mégis nagyon sok részletben módosult. Természetesen a hossza, nyílásainak mérete nem változott, és nem változott az útpálya szélessége sem, hiszen a láncok helyzete azt megszabta. 

A híd szerkezetét teljesen átépítették (Fotó: FSZEK Budapest Gyűjtemény)

Nem változtak a hídfő és a pilonok külső képei, a hídfők szükséges megerősítése teljesen a felszín alatt történt, abból semmi nem látszott. Az útpálya (legalábbis az első években) ugyanúgy fakocka burkolatot kapott, ám az út és a járda közötti kecses fakorlát helyét egy magas, robosztus acél merevítőtartó foglalta el, amely a híd szilárdságát biztosította. Mivel az új láncok átlagosan dupla olyan hosszúak voltak, mint a régi hídnál, ezért az új híd függesztőrúdjai is ritkábban helyezkedtek el, ettől a híd oldalnézeti kecses hárfa jellege megszűnt. 

A hídon nem maradt fa alkatrész. Még egy érdekes adat változott, míg az eredeti hídban nem volt szegecs, csak 18 640 csavar, addig az új híd szegecselt acélszerkezete százezer szegecset tartalmaz. 

A láncsorok szélesebbek és magasabbak voltak, mint az eredeti hídnál. Azok magassága 26-ról 36 centiméterre, a lemezkötegek vastagsága 60-ról 70 centiméterre nőtt. Az új híd teljesen acélból épült, vasanyagának tömege 5194 tonna lett. A járdák is szélesebbek lettek 40-40 centiméterrel, és már nem fapallókon közlekedtek a gyalogosok, ugyanis azok aszfaltborítást kaptak. 

Eltűntek a hídról a gázvilágítást 1896-tól kiegészítő villanyvilágítás részeit képező kapuzatok (amelyeket a népnév akasztófáknak csúfolt), amelyekről az ívlámpák függtek le. A hidat teljesen villannyal világították meg.

Ahogy a PestBudán már megírtuk, újdonság volt a híd neve is, a Széchenyi Lánchíd felirat ekkor került fel, s ez lezárt egy hosszú vitát arról, hogy kell-e, s ha igen, milyen név a Lánchídnak. 

Az új szerkezet szereléséhez épített állványzat (Fotó: FSZEK Budapest Gyűjtemény)

A híd építését az 1914-ben kitört háború is érintette, hiszen a munkások egy részének be kellett vonulnia. Ennek ellenére a tervezett 1915-ös őszi átadást tudták tartani. A háború miatt a Lánchidat gyakorlatilag minden ünnepség nélkül, 1915. november 27-én reggel 8 órakor adták vissza a forgalomnak. Ahogy az Est tudósítója 1915. november 28-án írta: 

„Másodszor nyitották meg ma reggel Budapest hires szép hidját és nyolc óra harminc perckor már olyan élénk volt rajta a forgalom, mintha sohase zárták volna el.” 

A híd megnyitására azért kivonult egy bizottság, Eckermann Ede és Szántó Albert tanácsosok, báró Splényi Ernő osztálytanácsos, az Állami hidak igazgatója, Zerneck Ernő és Fischinger Gyula műszaki főtanácsosok, valamint Zsigmondy Dezső mérnök. 

A reggeli hidegben (mindössze 4 fok volt) Budán nagyjából hetven, Pesten 20 ember álldogált, és várta a híd megnyitását, ami mindenesetre fel volt lobogózva, és a háború miatt női jegyszedők árusították a jegyet a pesti oldalon. A megnyitás után a jelenlévők megéljenezték az első áthaladó autót, de beszédek, szalagvágás vagy más ünnepség nem volt, csak az első hídjegyért és a hídjegyek plombájáért volt némi tülekedés a pesti oldalon. Maradt ugyanis a hídvám, és az a szabály is, hogy csak Pestről Budára kellett fizetni.

A Pesti Hírlap még az első átkelők nevét is tudni vélte, e szerint Pestre elsőként Doby Andor, a Pesti Hírlap titkára, míg Budára Jamniczky főhadnagy ért át.  

A hídba épített vasanyag tömege több mint a duplájára, 5200 tonnára nőtt (Fotó: FSZEK Budapest Gyűjtemény)

Ha már az ünnepélyes megnyitó el is maradt, a Lánchíd átépítése után az építőkre igazi kitüntetéseső hullott. A korabeli sajtó részletesen közölte a kitüntetéseket, címeket. A hivatalos elismeréseket nemcsak a legfelsőbb vezetők kapták meg, de szinte minden műveletsorból a legkiemelkedőbb munkát végzett személyeket valami módon elismerték.

A kereskedelemügyi minisztériumban az egész munkát összefogó Hartig Sándor miniszteri tanácsos magyar nemességet kapott gölnicbányai előnévvel. Elismerésben részesült Hauszmann Alajos, Kherndl Antal, Zielinski Szilárd, Kauser József, Eckermann Ede, Szántó Albert, Zerneck Ernő. III. osztályú vaskoronarendet Beke József, Gállik István és Pischinger Gyula és Gottlieb Ferenc kapott.

Érdekes részletet kifogásolt a Magyarország című lap, nevezetesen a híd új színét, amelyet a tudósító „bizonytalan zöldnek” írt le . A színre egyébiránt három alternatívát vizsgáltak, mindegyikről próbafestést vittek fel a hídra. A három alternatíva a világosszürke, a hamuszürke és egy ezeknél sötétebb zöldesszürke volt. 

Az átépített híd 1930-ban (Fotó: FSZEK Budapest Gyűjtemény)

A mostani híd (nagyrészt) 105 éves, a II. világháború után a láncok 75 százalékát újra fel lehetett használni. Amit pótolni kellett, a láncok többi részét, a merevítőtartót és egyéb részeket az 1913-as tervek alapján készítették el. 

Nyitókép: Az átépített híd 1930-ban (Fotó: FSZEK Budapest Gyűjtemény)