A Mester utcai hentesüzlet 2020. december 31-én bezárt, bérlői új helyszínen folytatják az árusítást. Az épület körüli régi gyárépületek bontási munkálatai már 2019 végén megkezdődtek, így várható volt, hogy hamarosan a kis bolt is sorra kerül. A 2001-ben műemléki védettséget kapott üzlet sorsa egyelőre bizonytalan. Egyes információk szerint lebontják, hogy helyére modern lakóház épüljön. A volt bérlők azonban úgy tudják, az ingatlanfejlesztő megtartja és felújítja.

Reméljük, ez utóbbi valósul meg, mert a hentesüzlet nem csak a legrégebbi, több mint száz éves húsáruda volt városunkban, de máig fennmaradt belső díszítésének, az egykori húsárusításhoz szükséges kiegészítőknek köszönhetően az egyik legszebb is.

Brauch Ferenc, Budapest egyik legjelentősebb húsáru-gyárosa és forgalmazója 1903 elején vásárolta meg a Mester utca 29-31. szám alatti telket, ahol kialakította kolbász- és szalámigyára központját. Ahogy Gönczi Ambrus a pestbuda cikkében írta, a Mester utca és környéke ezidőben nem csak Pest egyik legdinamikusabban fejlődő területe volt, de közel feküdt a ferencvárosi vágóhidakhoz (marha, sertés, ló) és az I. Számú Vásárcsarnokhoz, így kiváló választás volt egy húsárukkal foglalkozó üzlet helyszínének.

A Mester utcai hentesüzlet 1935-ben

A hentesboltot 1903. október 4-én nyitották meg, ha nem is annyira fényes, sokkal inkább ízletes keretek között, a Brauch-féle kolbászokat és hurkákat ugyanis mintegy kétezer meghívott vendég kóstolhatta meg.

A cég gyorsan fejlődött, a gyár nem csak hústermékek előállítására volt alkalmas, de élőállatok ellátására és vágásra is, a dolgozók száma pedig meghaladta a százat. Brauch Ferenc számos szakmai szervezetben töltött be fontos tisztséget, 1932-ben a földművelésügyi miniszter a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara képviselőjeként az Országos Állategészségügyi Tanács tagjává is kinevezte.

A hentesbolt 2015-ben

A fényes karriernek és a sikeres vállalkozásnak a II. világháborút követő államosítások vetettek véget: a családot kitelepítették, a Mester utcai központban az Üzemélelmezési Vállalat, majd a Gyermekélelmezési Vállalat folytatta a munkát. Így legalább a belül gyönyörű Zsolnay-csempékkel díszített üzlet megmaradt, nem esett a korszakban sajnos gyakori értelmetlen pusztítás áldozatává. A 2020. december 31-én bezárt épület reméljük, felújítva továbbra is működhet és mesélhet nekünk Budapest múltjáról.

Nyitókép: A Mester utcai hentesbolt