„Bolgár önkormányzati, oktatási és kulturális központ épül Budapesten. A nemzetiségi intézmény várhatóan két-három éven belül készül el a magyar és a bolgár kormány támogatásával, összesen mintegy hárommilliárd forintból” – mondta a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára csütörtökön Budapesten – írja az MTI.

Soltész Miklós a IX. kerületi Vágóhíd utcai ingatlan szomszédságában álló Szent Cirill és Szent Metód Bolgár Ortodox Templom udvarán tartott sajtótájékoztatóján közölte: a magyar kormány 2,6 milliárd forintot, míg a bolgár kormány 1 millió eurót, azaz több mint 350 millió forintot biztosít a beruházásra. A bolgár közösség a támogatás fejében lemondott egy Bajza utcai állami tulajdonú ingatlan használati jogáról – fűzte hozzá. A két kormány októberben hozott döntést az intézmény megépítéséről – ismertette.

Az új központ egy modern oktatási és közösségi színtér lesz, és abban helyet kap majd a bolgár óvoda és iskola, továbbá valamennyi bolgár kulturális intézmény, például könyvtár és galéria. A Bolgár Iskola több különböző épületben működött a fővárosban, azonban az új épületegyüttes megvalósulásával egymás mellett lesz kerül az iskola, a templom és a művelődési ház.

Az állami támogatás fejében a bolgár közösség lemond a VI. kerületi Bajza utca 44. szám alatti ingatlan használati jogáról (Fotó: Google maps)

Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára a bolgár önkormányzati, oktatási és kulturális központ építéséről tartott sajtótájékoztatón a IX. kerületi Szent Cirill és Szent Metód Bolgár Ortodox Templom előtt 2021. január 7-én (Fotó: MTI/Mónus Márton)

A kulturális központ építési telke a IX. kerületi Vágóhíd utcában  (Fotó: MTI/Mónus Márton)

Az államtitkár azt hangoztatta, a beruházás jól példázza a két nemzet együttműködését, valamint azt, hogy Magyarországnak és Bulgáriának is fontosak az itt élő bolgárok. A bolgárok több száz éves magyarországi jelenléte meghatározó mindkét nemzet életében, az utóbbi száz év pedig valódi fejlődést jelentett a bolgár közösség számára – mondta Soltész Miklós.

Az államtitkár bejelentette azt is, a kormány már döntött a bolgár közösség idei támogatásáról; eszerint az ugyancsak a Vágóhíd utcában álló Bolgár Művelődési Ház bővítésére, felújítására 45 millió forint támogatást nyújt.

Korábban már beszámoltunk róla, hogy 2020 decemberében átadták a magyarországi bolgárok felújított és kibővített művelődési házát a Vágóhíd utcában. Az előcsarnok fölé második emelet épült, ahol az irodák kaptak helyet. Kialakítottak egy 70-80 főt befogadó multifunkcionális teret. Új arculatot és berendezést kapott a színpad, a színházterem és az előcsarnok, a terem páholyrésze, a Ház kerítése, valamint az udvari terasz.

Megújult a bolgárok művelődési háza (Fotó: bolgarok.hu)

Soltész Miklós a nemzetiségekkel való együttműködés fontosságát hangsúlyozva úgy fogalmazott: ami jó a határon túli magyaroknak vagy a Magyarországon élő nemzetiségeknek, az jó az anyaországoknak is. Mindenkinek az a jó, ha a nemzetiségek békében, kultúrájukat, vallásukat, hitüket, nyelvüket megőrizve élhetnek. A magyar kormány ezt támogatja, és mindig ellent fog mondani azoknak a törekvéseknek, amelyek egy-egy nemzetiségnek vagy nemzetrésznek az eltörlésére irányulnak – mondta az államtitkár.

Muszev Dancso, a Bolgár Országos Önkormányzat elnöke a Magyarországi Bolgár Ortodox Egyház Templomában tartott liturgia után arról beszélt, hogy a több mint egy évszázada Magyarországon megalakult bolgár közösségnek a nehéz időkben mindig a hite adott erőt. Arra hívta fel a figyelmet, hogy elődeik mindig válságos időszakban építkeztek, így 1914-ben, 1916-ban és 1918-ban alapították meg három fontos szervezetüket; a legrégebbi múltú Magyarországi Bolgárok Egyesületét, valamint a bolgár iskolát és az egyházközösséget; ezek azóta is megszakítás nélkül képviselik az itt élő bolgárokat. Közölte, bízik abban, hogy a Vágóhíd utcában már álló, illetve most épülő bolgár intézmény – a templom, a leendő oktatási központ és a művelődési ház – több évszázadra meghatározza majd közösségi életüket.

 Szent Cirill és Metód bolgár ortodox templom​ a Vágóhíd utcában, 2015 (Fotó: Ferencvárosi Helytörténeti Gyűjtemény)

Varga Szimeon, az Országgyűlés bolgár nemzetiségi szószólója azt mondta, elismerés illeti a magyar kormány nemzetiségpolitikáját, amiért a nemzetiségek képviselhetik közösségüket az Országgyűlésben, valamint azért, mert az alaptörvényben rögzítették, hogy a Magyarországon élő nemzetiségek államalkotó tényezők. A nemzetiségek parlamenti képviselete fontos jelzés az anyaországok részére is, ezt jelzi, hogy ennek megteremtése óta Magyarország és Bulgária kapcsolata kiváló és aktív – hívta fel a figyelmet.

Forrás: MTI

Nyitókép: Az új bolgár kulturális központ látványterve (Forrás: bolgarok.hu)