A taxiszolgáltatás a II. világháború után állami kézben volt. Budapesten jellemzően a Főtaxi, illetve kisebb mértékben a Volán-taxi szállította az utasokat.

A Főtaxi kocsijait a kockás sávról lehetett felismerni. Az 1960-as években, ahogy e kép készítésekor, többféle járművet használt a Főtaxi, ez egy Warsawa (Fotó: Fortepan/Képszám: 126341)

Az állami taxik döntő többsége az 1980-as évek elején Lada volt, a normál autóktól a rendszámtábla színe, a tetőn a taxilámpa és az oldalsó matricák különböztették meg, egységes színe az autóknak nem volt. A Főtaxik oldalán ott futott a jellemző kockás csík is, a Volán-taxiknak pedig saját logó díszítette az ajtajukat.

Főtaxi, Lada fekete alapon fehér betűs rendszámmal 1975-ben. Sokan voltak, de nem elegen (Fotó: Fortepan/Képszám: 212490)

A Főtaxi ugyan folyamatosan emelte a kocsijai számát, de így sem volt elég taxi. Az utazni vágyóknak sokat kellett várakozniuk, amíg szabad autót találtak, és a telefonos rendeléseket sem tudta a Főtaxi és a Volán-taxi hiánytalanul teljesíteni. Azonban 1982. január 1-jén minden megváltozott. Ettől a naptól kezdve a főváros utcáin megjelenhettek a magántaxik is. Az engedélyeket a magánfuvarozásra a Fővárosi Tanácstól kelle kérni.

Az lehetett magántaxis, aki rendelkezett erkölcsi bizonyítvánnyal, megfelelő kategóriájú jogosítvánnyal, és volt egy műszakilag megfelelő, legalább 4 ajtós és legalább 54 lóerős autója. Azaz azonnal kiestek a kétajtós kocsik, a Trabantok, Zaporozsecek, de teljesítményük miatt elvileg nem lehetett taxizni Wartburgokkal vagy a korszakban kapható Skodákkal sem, hiszen még a Skoda 120-as teljesítménye is elmaradt a megkívánttól. A szocialista autók közül szóba jöhetett tehát a Dacia, abból is csak az 1300-as, a Ladák, illetve a Zastavák. A kocsikat ráadásul évente kellett vizsgáztatni.

A magántaxik nemcsak a kínálatot színesítették, de az árakban is eltérhettek egymástól. Erről a Hétfői Híreknek 1982. február 22-én a Közlekedés- és Postaügyi Minisztérium illetékese így nyilatkozott:

„A maszektaxis nyilván enged az árból, ha nincs fuvarja, mert az álló kocsi még mindig többe kerül, mint a szerényebb összegű viteldíj. Az utasok tájékoztatására egyébként minden kocsiban irányárakat tartalmazó táblázatot kell majd elhelyezni. Most készül és mértéke megközelíti az állami taxik tarifáit. Ettől eltérő magasabb egyéni tarifák is kidolgozhatók, de csak részletes és elfogadható árindoklással. Természetesen ez is lehet alku tárgya.”

Az autókban a tarifatáblázatot ki kellett függeszteni, de a taxióra az első időkben nem volt kötelező. Ennek egyszerűen az volt az oka, hogy a taxiórát nehezen lehetett beszerezni, és nagyon drága volt. A Főtaxi nyugatnémet taxiórákat használt, azok ára 18 000 forint volt. A Kisiparosok Országos Szövetsége megbízásából kifejlesztett egyszerűbb magyar taxióra ára is igen magas volt, az 13 ezer forintba került 1982-ben, és még fejlesztés alatt állt a magántaxisok által használható, tetőre szerelhető taxilámpa is.

Magántaxik a Szent János Kórház előtt 1989-ben (Fotó: Fortepan/Képszám: 124712)

A magántaxizás legalizálása egy már létező rendszert szabályozott, a fekete taxizást. Hiába volt a Főtaxinak több ezer autója, a taxira várókat sokszor környékezték meg magánszemélyek, akik felajánlották, hogy elviszik őket a taxiköltségeknél olcsóbban. Másrészt az 1980-as években a szocialista rendszer repedezése is megkezdődött, egyre több helyen jelent meg legálisan a magánszektor, amelyben a dolgozókat maszeknak hívták – a kifejezést a magán és a szektor szavak első szótagjaiból képezve. Volt maszek butikos, maszek lángossütő és 1982-től maszek taxis.

A Fővárosi Tanácsot nem rohanták meg azonnal a kérelmezők, az első másfél hónapban mindössze 174 kérelem futott be, amelyekből csak 59 vonatkozott személyszállításra, a többi árufuvarozásra.

Az új rendelkezésre reagálva az addig szinte monopolhelyzetű Főtaxi is lépett, a korábbi 2400 autójához 600 újat rendelt, növelte az URH-val felszerelt kocsik számát, tehát készült a versenyre.

A magántaxizás előtt, 1982 elején sokan nem láttak komoly jövőt, hiszen az autóhoz jutás nem volt egyszerű Magyarországon az 1980-as években. A Merkur által forgalmazott kocsikra éveket kellett várni, ez alól a magántaxisok sem kaptak felmentést, és ahogy láttuk, az itthon elérhető járművek egy kis része volt csak alkalmas taxinak. A magántaxik mögött nem volt szervizháttér, utasszervező központ és semmi olyasmi, ami egy nagy céget jellemez.

Magántaxik várnak utasra Budapesten 1990-ben (Fotó: Fortepan/Képszám: 76441)

Ennek ellenére a magántaxik gyorsan terjedtek. 1982 végén már 1400 magántaxis volt Budapesten, akik közül 400-an másodállásban dolgoztak. Igaz, sok nehézséggel kellett megküzdeniük, például nem állhattak be a Főtaxi drosztjaira.

A magántaxik a következő években még inkább elszaporodtak, sőt fuvarszervező társaságokba is szerveződtek, szövetkezetek alakultak. Tevékenységüknek nagy lökést adott az, hogy egyre több használt nyugati autó került az országba, és ezek az autók taxiként is megjelentek az utakon.

Nyitókép: Rendőr ellenőriz egy magántaxist 1983-ban (Fotó: Fortepan/Magyar Rendőr)