A Szentháromság utca és az Országház utca találkozásánál fekvő (ma Szentháromság tér 7–8., illetve Szentháromság utca 1–3. számú) saroktelken a második világháború előtt három különböző épület állt, melyek közül az ostrom során kettő teljesen megsemmisült, és a harmadik is súlyos sérüléseket szenvedett. Bontásuk után három évtizedig egy gondozatlan foghíjtelek éktelenkedett a főváros egyik legnépszerűbb idegenforgalmi célpontja, a Mátyás-templom közelében.

A lakóházak egy 1909-es fényképen (Forrás: FSZEK Budapest Gyűjtemény)

A helyzetet végül 1979–1981 között úgy oldották meg, hogy a Középülettervező Vállalat két építésze, Jánossy György és Laczkovics László a környezetbe modern felfogású épületet tervezett, amely a külföldről hazatérő, valamint más országokból hozzánk látogató diplomaták elhelyezésére szolgált. Míg az emeleteken hat tágas lakás sorakozott, addig a földszinten a külföldi újságírókat segítő Pressinform irodái, valamint egy rendezvények helyszínéül szolgáló aula kapott helyet.

Az egykori diplomataház 2021 végén (Fotó: Bodó Péter/pestbuda.hu)

Az állam 1997-ben privatizálta, és az új tulajdonosa a nagy lakásokat felszabdalva Burg Hotel néven egy háromcsillagos szállodát alakított ki benne. A hotel 2019-ig fogadott vendégeket, amikor is a Magyar Nemzeti Bank Pallasz Athéné Domus Meriti Alapítványa vásárolta meg az épületet. Tavaly decemberben a Fővárosi Kormányhivatal kiadta a bontási engedélyt, és bár az építészszakma egy része szót emelt az épület megtartása mellett, a bontás nagyrészt mára befejeződött.

Az épület maradványai – néhány részlet még felismerhető (Fotók: Bodó Péter/pestbuda.hu)

A telket egyelőre még vasbetontörmelék borítja több méter magasan, elszállításuk után viszont elkezdődhet a háború előtti házak hangulatát megidéző új épület kivitelezése, melyet Reisz Ádám, a RAPA Architects építésze tervezett. Funkciója szerint konferencia-központ lesz, amelyben a messziről érkező előadók számára apartmanokat is kialakítanak. A modern igények miatt tehát nem teljesen hiteles rekonstrukció valósul meg, de az utcaképbe harmonikusan fog illeszkedni az új épület.

A leendő konferencia-központ látványterve (Forrás: RAPA Achitects/Császár Szabolcs)

Nyitókép: A lebontott Burg Hotel helye a Szentháromság téren napjainkban (Fotó: Bodó Péter/pestbuda.hu)