A Nagyvásárcsarnok, a Szilágyi Dezső téri templom és a Bécsi kapu téri Magyar Nemzeti Levéltár építésze, Pecz Samu is részt vett a Műegyetem XI. kerületi, több épületből álló kampuszának felépítésében a XX. század elején.
A mai nevén Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem alapítója II. József volt, az 1782 óta fennálló intézmény több helyen működött a városban, míg végül Budán, Lágymányoson, a Szabadság hídtól délre fekvő hatalmas telken találtak számára megfelelő helyet.
A Műegyetem felülnézetből egy archív fotón. Középen a Hauszmann Alajos által tervezet főépület, tőle balra a jelenleg felújítás alatt álló épület, amelyet Pecz Samu tervezett (Forrás: bme.hu)
Az egyetem legnagyobb, központi épületét Hauszmann Alajos tervezte, és 1909-ben adták át. Ugyanekkor készült az a jóval kisebb épület, amely a központi, azaz K épülethez hasonlóan a Duna-partra épült, Pecz Samu tervei alapján, és amelynek a felújítása éppen folyamatban van.
Szükség is volt arra, hogy a különböző karoknak, tanszéknek helyet adó épületek egyszerre készüljenek el, hiszen a Műegyetem az 1909/10-es tanévet már az új egyetemi kampuszán kezdte.
A Pecz Samu tervezte épület a Műszaki Mechanika és Mezőgazdasági Géplaboratórium (MM-MG) számára épült, mint ez a korabeli építészeti terveken is jól látható. Az eltelt több mint száz év alatt sokat változott a világ, hatalmas műszaki fejlődés volt, így a Műegyetemen karai és tanszékei is e változásokhoz igazodtak.
A Műegyetem rakpart 5. szám alatti épület: a díszes tető egyik oldalát már korábban felújították (Fotó: Google maps)
A Műszaki Mechanikai Tanszék a XIX. századtól létezik mind a mai napig, ám az 1889-ben létrehozott Mezőgazdasági Géptan Tanszéket 1997-ben összevonták a Terméktervezési Tanszékkel, s azóta Gép- és Terméktervezés Tanszék néven működik. Azonban a Pecz Samu-féle épület azóta is megőrizte az MM-MG elnevezést, olyannyira, hogy a mostani felújításhoz készített építési engedélyezési terveken is így szerepel, miként az építkezés helyszínén, a Műegyetem rakpart 5. szám alatt kihelyezett tájékoztató táblán is látható.
A Műegyetemi rakpart felől kastélyszerű megjelenésű, vörös téglával burkolt épületen díszes tetőt találunk, meglehetősen változatos tetőformákkal. A kétszintes, U alakú épület hosszan benyúlik a telek belsejébe. Udvarának közepén egy jellegzetes torony is áll, amelyet szintén Pecz Samu tervezett, építésekor még víztorony volt, most tantermek vannak venne négy szinten.
Tájékoztató tábla a felújításról a Műegyetem rakpart 5. szám alatt. Az MM-MG épületen végzik a munkálatokat, a tanszékek régi nevének rövidítése alapján (Fotó: pestbuda.hu)
A műemlék épület tetőszerkezetének egy részét már korábban felújították, most pedig a másik felének, a Bertalan Lajos utca felé eső szárnynak a rekonstrukciója van folyamatban. Az épületnek ezt a déli szárnyát használja a Gép- és Terméktervezés Tanszék, a másik szárnyát a Műszaki Mechanikai Tanszék, és itt találjuk még, az északi szárnyban az Építőmérnöki Tanszék laboratóriumát is.
A tetőrekonstrukció nemrég kezdődött második ütemében 1192 négyzetméteren mázas Zsolnay tetőcserepekkel (színezett, szegmens ívű cseréppel) fedik be az érintett épületrészt, megerősítik a fa tetőszerkezetet, hét darab díszes tetőablakot építenek be, kőrestaurátori munkákat végeznek, javítják a kéményeket, lámpákat szerelnek, villámvédelmi rendszert építenek ki, és természetesen a szigetelés sem marad el. A tervek szerint tető felújítását 2023. első negyedévében fogják befejezni.
Felállványozták a BME MM-MG épületét a Műegyetem rakpart 5. szám alatt (Fotó: pestbuda.hu)
A Műegyetem területén Pecz Samu több más épületet is tervezett, ezek közül a leghíresebb a Budafoki út felől latható könyvtár, de a Bertalan Lajos utcai oldalon is tervezett több épületet.
Nyitókép: Felújítják a Műegyetem műemlék épületének tetőszerkezetét (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)
Hozzászólások
Hozzászóláshoz lépjen be, vagy regisztráljon!
Bejelentkezés Regisztráció