A mai ember ha visszakerülne 1848-ba, nem igazán ismerné fel az akkori Pestben és Budában a jelenlegi Budapestet. Eleve külön városokról beszélhetünk, és jóval kisebbek voltak. Budán a Vár, a Víziváros és a Tabán területén álltak csak házak, Pesten pedig a mai Belváros, azaz az V. kerület, illetve a Józsefváros és Ferencváros belső területei jelentették magát a várost.

A Duna partja Carl Vasquez metszetén, 1837 (Forrás: FSZEK Budapest Gyűjtemény) 

A jellegzetes pesti épületek közül a templomok már évszázadok óta álltak, kivéve a Bazilikát, hiszen annak az építését alig korábban határozták el. A Kiskörút is létezett, és a Magyar Nemzeti Múzeum is a helyén volt, bár annak a lépcsőin nem szavalta el Petőfi Sándor a Nemzeti dalt (a helyszínen látható, a szavalásról szóló emléktábla állítása téves). Megvolt már a Rókus Kórház is, igaz az akkor még a város szélén állt. A mai Városháza épülettömbje is ott emelkedett a belvárosban mint kaszárnya, ez volt a Károly laktanya. A parkok, kertek közül látogatható volt a Városliget és a Ludovika mögötti kert, a mai Orczy-kert is. A mai Erzsébet tér helyén piactér volt, a Deák tér helyén viszont házak álltak.

Az Újépület is állt 1848-ban, de még a XIX. század végén is, amikor ez a kép készült (Fotó: FSZEK Budapest Gyűjtemény) 

Az utcahálózat a város nagy részén hasonló volt a maihoz, az Üllői út, a mai Rákóczi út vagy a Bajcsy-Zsilinszky út már akkor is fontos közlekedési útvonalnak számított, igaz az Üllői utat leszámítva ezen utcákat máshogy hívták, hiszen a Rákóczi utat Kerepesi utcának, a Bajcsy-Zsilinszky utat Váci útnak ismerték az akkoriak. Az 1848-as Pesten azonban hiába is keresnénk az Andrássy utat, helyén egy kis utcácska volt csak, a Nagykörútnak még nyoma sem volt, helyén üres területek, másutt, a Józsefvárosban (aminek még Erzsébetváros a része volt) alacsony épületek álltak. A mai Kiskörúton belül a Kossuth Lajos és Szabad sajtó utca helyén kis terek és utcák szövevénye állt.

Az utcák elenyésző része volt kövezve, jórészt sárban, porban közlekedtek a városiak, és akinek nem volt pénze bér- vagy saját kocsira, vagy nem volt lova, az gyalogolhatott, illetve felszállhatott az omnibuszokra, amelyek 1832-től közlekedtek.

A régi pesti Városháza az 1850-es években (Forrás: FSZEK Budapest Gyűjtemény) 

A régi pesti Városháza a XIX. század végén (Fotó: Fortepan / Budapest Főváros Levéltára. Levéltári jelzet: HU.BFL.XV.19.d.1.06.017)

Pesten állt néhány impozáns méretű vagy nagy jelentőségű épület, amelyet ma már nem láthatunk. A Lipótváros északi szélén terpeszkedett a hatalmas Újépület, ami invalidusháznak készült, de 1848-ban kaszárnyaként szolgált. A hatalmas, négyszögletes, a sarkain külön-külön is nagy, négyszögű épületekkel megtűzdelt behemót az egész mai Szabadság teret és a környező épületek helyét elfoglalta.  

Attól északra katonai raktárak és gyárak álltak egészen a vasúti pályaudvarig, ami ugyan a mai Nyugati pályaudvar helyén állt, de sokkal délebbre, a város felé néző homlokzata a mai Jókai utca vonalában volt. Sokkal kisebb léptékű, de a városképet meghatározó épület volt látványos tornyával a házak fölé emelkedő pesti Városháza, amely a mai Váci utca és Szabad sajtó út sarkán állt.

A két part között a kapcsolatot a hajóhíd jelentette, amely a mai Vigadó elől vezetett át a Dunán. Itt a régi Vigadó állt, annak háta mögött a mai Vörösmarty tér felé – amit akkor Színház térnek hívtak – a német színház épülete nézett. A Duna-parton elegáns házsor állt, amely – a régi Vigadóval együtt – 1849-ben a Görgei Artúr csapatai által ostromlott Várat védő Heinrich Hentzi pusztításának esett áldozatul.

A Nagyboldogasszony-templom (Mátyás-templom) az átépítése előtt a XIX. század második felében (Fotó: FSZEK Budapest Gyűjtemény) 

Teljesen máshogy nézett ki a Duna partja. Hidakat még nem láthattuk volna, kivéve a félkész állapotban lévő Lánchidat, ahol éppen a láncokat szerelték a helyükre. A mainál némileg kisebb Margit-szigettől délre még létezett a kis Festő-sziget, míg délen, a Gellért-hegy alatt a Duna kiszélesedett, a mai Rákóczi híd területén elérte az egy kilométeres szélességet is. A Csepel-szigetet a szinte közel azonos szélességű két Duna-ág ölelte körbe.

A mai rakpartoknak híre-hamva sem volt, a folyópart szabályozatlan, sáros, laposan nyújtózó terület volt, bárki simán lesétálhatott a partra, ahol viszont gőzhajók álltak, ide rakodták ki az árukat, illetve itt szálltak ki és be a hajókba az utazók.

A budai oldalon, a Várhegyen egy a mainál jóval szerényebb királyi palota uralta a képet, és számos ismert, Budapestet meghatározó épületet sem találnánk meg, hiszen nem létezett még a Halásbástya, de a Mátyás-templomot se a mai alakjában látnánk a Várban.

A Vár alatt kis, szövevényes utcák hálózata kígyózott tisztes messzeségben a falaktól, mert a Vár tövében nem lehetet építkezni, mivel katonai területnek számított. Természetesen az Alagút sem létezett, csak tervek készültek rá, ahogy a mai Clark Ádám térnek vagy a Hunyadi János útnak sem volt nyoma, ahogy a Sikló sem közlekedett még.

A Várhegyen kívül a Tabán kis házai, szűk utcái a Gellért-hegy oldalába nyúltak fel, amelynek tetejét még a csillagvizsgáló, és nem a Citadella foglalta el.

A Gellért-hegy és a csillagvizsgáló Carl Vasquez metszetén, 1837 (Forrás: FSZEK Budapest Gyűjtemény) 

A törökfürdők, a Rudas, a Rác, a Király ugyan megvoltak, de a Gellért fürdő helyén még egy szerény fürdőépület állt, a szegények, illetve a prostituáltak körében népszerű Sáros fürdő, amely felett a Gellért-hegy barlangjában még nem templom, hanem barlanglakások húzódtak meg.

A Vártól északra, a mai Széll Kálmán téren agyagbánya működött, a Széna téren a Szent János Kórház épülete, a Vízvárosban kis, földszintes házak, a Király fürdő környékén pedig katonai kaszárnyák és raktárak álltak, valamint itt már üzemelt Ganz Ábrahám szerény vasöntödéje, de még nem készült el a ma is látható öntöde épülete.

A két városban sokfelé büdös volt, hiszen a csatornahálózat igencsak elmaradott volt, és városszerte lovak és más állatok éltek, valamint a nagyon sok kémény, a háztartások, a gyárak, de a gőzhajók is ontották magukból a füstöt. Este az utcák sötétek voltak, hiszen csupán néhány olajlámpás adott halvány fényt az este közlekedőknek.

A forradalom alatt az új kormány, ugyan csak papíron, létrehozta Budapestet (Pest, Buda, Óbuda egyesítésével), de a három város ezt követő szédületes fejlődése – amelyet a reformkor készített elő – még csak csírázott. A majdani nagy világváros nyomai már megvoltak, de 1848-ban még egész máshogy nézett ki Pest és Buda.  

Nyitókép: Buda és Pest a Lánchíddal 1848 körül (Forrás: OSZK)