Az 1798-as esztendő Pest életében egy dolog miatt vált igazán jelentőssé, május 28-án megnyitotta kapuit a mai Szent Rókus Kórház elődje, a „Pesti Polgári köz Ispotály”.  A legtöbb város, így Pest közegészségügye mai szemmel nézve katasztrofális volt a XVIII. században. Egészséges ivóvízről alig beszélhetünk, csatornázás legfeljebb mutatóban létezett, az orvostudomány gyerekcipőben járt, ekkoriban még rengeteg járvány dühöngött, szedte az áldozatait a himlő, de még a pestis is, hiszen a XVIII. században több alkalommal is pusztított ez a betegség Magyarországon.

Pesten az 1709-es pestisjárvány után, annak elvonultát követően, 1711-ben tették le a Kerepesi út (ma Rákóczi út) melletti Szent Rókus-kápolna alapkövét, majd a templomot 1717-ben szentelték fel. Az 1738-ban ismételten kitörő és 1744-ig pusztító pestisjárvány alatt, 1741-ben ezt a kápolnát pestiskórházzal egészítettek ki. Nem valami hatalmas épületre kell gondolni, egy fabarakkot húztak fel, a cél a betegek elkülönítése volt, hiszen a kórt akkor nem igazán tudták gyógyítani.

A Rókus kápolna és kórház látképe 1834-ben (Forrás: FSZEK Budapest Gyűjtemény) 

A közegészségügyi intézmények fenntartása egy 1724-es helytartótanácsi rendelkezés szerint a községek feladata volt. Ekkor a nem járványos betegeket, akik nem otthonukban gyógyították magukat, a mai Semmelweis és a Kossuth Lajos utca sarkán álló kis kórházban látták el. Az akkor Kecskeméti-háznak nevezett intézményben összesen 72 ágy volt, tehát nem lehetett nagynak nevezni. Igaz, a kórház akkor egészen mást jelentett, hiszen aki tehette, otthon kezeltette magát, kórházba a kifejezetten szegények kerültek, ezért az inkább szegényház vagy elfekvőintézet volt. Ezt tükrözik azok az utasítások, amelyeket 1725-ben Jobst György, a kórház akkori gondnoka kapott (a Pest-Budai hivatali utasítások a XVIII. században – Budapest Főváros Levéltára forráskiadványai 6 szövege szerint):

„1. Ügyel arra, hogy a kórház szegényei a tanács rendelte napi és heti adagokat megkapják. 2. A tanács utasítása nélkül senkit sem vesz fel a kórházba. 3. Katolikus szertartás szerint megtarttatja az imaórákat, fenntartja a békességet. 4. Az egészségeseket kötelezi a betegek ápolására. 5. Minden negyedévben az erre kirendelt Osterwald (Zakariás) tanácsos jelenlétében felnyitja a kórház előtti alamizsnagyűjtő perselyt és a városban többfelé elhelyezett perselyeket, ezekről a tanácsostól — a számadásra való tekintettel—bizonyítványt kér. 6. Hetenként kiküld néhány erősebb, egészségesebb embert a gyűjtőperselyekkel. Kötelességük a kapott pénzt a perselybe tenni, a kenyeret és más élelmet beszolgáltatni; jutalmul valamivel többet kapnak az elosztásnál.”

Tehát ez inkább a szegények, az elesettek ellátására szolgáló intézmény volt, ahol nem szakszemélyzet, hanem az egészséges bentlakók látták el a betegeket, és ezek koldultak alamizsnát a városban.

Ezenfelül más gyógyintézmény nem volt a lakosok számára Pesten, annak ellenére, hogy 1716-ban elkezdődött Széchenyi György érsek adományából egy hatalmas kórház építése, de nem a városlakók számára, hanem kifejezetten a török háború rokkantjainak. A telket kimérték, az építkezés elindult, de az Invalidus-palota építése végül 1741-ben félbemaradt, bár a rokkantak az addig elkészült épületrészeket igénybe vehették. Ezt a félig felépült, de így is hatalmas épületet II. József alatt kaszárnyává alakították. (Az épület ma is áll, ez a budapesti Városháza.)

A kórház 1870-ben (Forrás: FSZEK Budapest Gyűjtemény) 

Pest fejlődése a XVIII. század utolsó évtizedeiben azonban nagy lendületet kapott. A Szabadság tér helyén egykor álló, katonai célokra emelt  Újépület körül felépült az első tervezett városrész, Lipótváros. A korábbi városfalakat 1788-tól elkezdték lebontani, mert a város egyszerűen kinőtte a városfalak által kijelölt szűk (a mai Kiskörút határolta) területet. Pest tehát fejlődött, a kereskedelme is egyre élénkebb volt, a lakosság növekedett, a betegek és szegények száma pedig szükségessé tette egy új intézmény létrehozását.

Pest város tanácsa 1795-ben döntött úgy, hogy a korábbi járványkórházat, illetve az időközben odatelepített szegényházat rendes közkórházzá bővítik. A főhomlokzat 1796-ban készült el, maga a kórház 1798. május 28-án nyílt meg. A bejárata a mai Rókus-plébánia bejárata volt, ezért olvasható itt az alábbi felirat „Pestanum Calamitosorum Domicilium” azaz „Pesti szegényház”, ami tehát nem a plébániára, hanem a kórházra vonatkozott.

Az új intézet 60 szegénynek adott szállást, míg a kórházban 237 ágyat tartottak fenn a betegeknek, 100 ingyenes volt, a többiért fizetni kellett, napi 12 krajcárt, de 12 szoba a gazdagabbak részére volt elkülönítve, napi 50 krajcárért vagy 1 forintért (1 forint akkor 60 krajcárra osztódott).

A betegekről 20 fős személyzet gondoskodott, az első igazgató Haffner Mihály volt. Az építkezés egyik anyagi forrását az biztosította, hogy eladták a korábbi kórházépületet, azaz a korábbi kórház ezzel meg is szűnt.

A Rókus Kórház azóta több alkalommal bővült, új szárnyak épültek, és az ellátás is folyamatosan modernizálódott, például 1847-ben Flór Ferenc bevezette az altatás alkalmazását a sebészeti műtéteknél. Semmelweis Ignác is itt tudta bevezetni forradalmi módszereit, amikor 33 évesen, 1851-ben átvette a szülészeti osztály vezetését. Az sem véletlen, hogy alig két évvel az első röntgenkészülék megalkotása után, 1898-ban megnyílt az akkor már 100 éves kórházban Európa első központi röntgenlaboratóriuma. 

Nyitókép: A Rókus Kórház Klösz György fotóján az 1890-es években. Fortepan / Budapest Főváros Levéltára. Levéltári jelzet: HU.BFL.XV.19.d.1.07.055