Erzsébet királynéról már életében is számos legenda született: szépségével és kedvességével hamar megnyerte a magyarok szívét. Sisi megtanult magyarul, és szívesen töltötte – Gödöllő mellett – Budán is az idejét, legkisebb gyermeke is Budán született. Az újságok is előszeretettel számoltak be a királyné életének fontosabb eseményeiről, diplomáciai látogatásairól, utazásairól és egészségi állapotáról. Természetesen, ahogy megérkezett a királyné meggyilkolásának a híre, azonnal mindenki tudni akarta, hogyan történhetett ez meg.
Az 1898. szeptember 10-ei nap is ugyanúgy indult, mint az összes többi. Az újságok, amelyek arra a szombatra megjelenést terveztek, a szokott időben nyomdába kerültek és megjelentek. Sisi halálának a híre csak az esti órákban érkezett meg Budapestre. A lapok szerkesztőségeiben megkezdődött a lázas munka: minden újság szerkesztői azon dolgoztak, hogy minél pontosabb tájékoztatást tudjanak adni az embereknek a gyilkosságról, és mindezt minél gyorsabban tegyék.
Mivel az újság volt az elsődleges hírforrás, az emberek a szerkesztőségeknél érdeklődtek, mit tudnak az eseményről. A tragikus esemény után megjelent különkiadások szinte rögtön elfogytak, mindenki tudni akarta, igaz-e a hír, illetve, hogy pontosan mi történt Erzsébet királynéval. A hír terjedésével egyre több középületen jelent meg a gyászlobogó, a kávéházak, mulatóhelyek elnémultak, a nyilvános mulatságokat, a lóversenyt, a színházi előadásokat lemondták.
A Nemzeti Színházban és a Népszínházban az este hétre meghirdetett előadás megkezdése előtt a színészek helyett a színházigazgatók léptek színpadra, akik közölték a tragikus hírt, és bejelentették, hogy az előadás elmarad. Volt azonban olyan hely is, hogy a halálhír csak a második felvonás elején jutott el a színkörbe, így ott az első felvonást eljátszották, és a második elején szakították félbe az előadást.
Budapest főpolgármestere, Márkus József rögtön bejelentette, hogy másnap délutánra összehívja a székesfővárosi közgyűlést. A testület tagjai döntést hoztak arról, hogy Ferenc József magyar királynak a székesfőváros nevében fájdalmukat és részvétüket fejezik ki, és hogy a temetésig a gyászuk kifejezéseként nem fognak törvényhatósági üléseket tartani. Ezenkívül megállapodtak abban is, hogy Erzsébet királyné temetési gyászszertartására küldöttséget fognak küldeni Budapest városa nevében.
A főpolgármester ajánlására helyeselték azt a javaslatot is, hogy ne csak a közintézményekre, hanem a magánházakra is 30 napon keresztül tűzzék ki a gyászlobogót – számoltak be az újságok az eseményekről. Minden egyház és egyéb szervezet, testület igyekezett reagálni a királynő halálhírére: gyászistentiszteleteket, beszédeket, gyűléseket tartottak, amelyekről a budapesti lapok is részletes beszámolókat írtak.
Az újságok a halálhír megérkezése után fekete gyászkeretes címlappal jelentkeztek, részletes beszámolót közölve a gyilkosság helyszínéről, módjáról, a gyilkos személyéről, Erzsébet királyné utolsó perceiről, Ferenc József állapotáról.
Az Országos Hírlap például, amelynek a főszerkesztője Mikszáth Kálmán volt, szeptember 10-én a szokott időpontban megjelent, azonban a királyné meggyilkolásáról szóló hírről való értesülés után nem várta meg a lap a következő napot, hogy erről tájékoztassa az olvasóit, hanem még aznap egyoldalas rendkívüli kiadással jelentkezett. „Mont de Caux-ból” épen most érkezik egy telegramm, amely azt jelenti, hogy Erzsébet királynét egy olasz munkás a tőrrel sziven szurta” – olvasható a szeptember 10-én megjelent különkiadás első mondatában. A másnapi, szeptember 11-i lapszám több mint fele is a királynéval, illetve a merénylettel foglalkozott. Mikszáth lapja részletesen beszámolt a genfi eseményekről, órára, sőt percre pontosan, ahogy csak tehette. Írtak arról is, miként érkezett meg a merénylet híre Budapestre, majd a királyné életének legfontosabb eseményeit is felidézték.
A merénylő kilétéről is részletes leírást adtak a lapok. „Elvetemedett gyilkosnak”, „őrült embernek” nevezték. Luigi Lucheniről részletes személyleírást adtak, egész életrajzát, származását ismertetve. Minden újság foglalkozott a merénylő kihallgatásával, indítékával, a gyilkosság eltervezésével, illetve azzal is, hogy milyen büntetés várhat majd rá. Minden erről szóló cikkben tájékoztatták az olvasókat, hogy bár még ítélet nem született, a legsúlyosabb az életfogytiglani börtönbüntetés lehet, hiszen a genfi kantonban, ahol a gyilkosság történt, ez a kiszabható legszigorúbb büntetés, mert halálbüntetés nincsen.
Az újságok a gyilkossággal és a gyásszal kapcsolatos aktualitásokon kívül részletes leírást adtak Erzsébet királynő életéről és tetteiről is. Minden újság utalt valamilyen formában a Sisi és a magyarok közti különleges kapocsra. A Budapesti Hírlap szeptember 11-i számában például így fogalmaznak: „Meghalt a nemes nagy királyasszony, igazán meghalt. […] Mikor békét kellett szerezni nemzet és király közt, kézen fogta férjét és másik kézen gyermekeit, a nemzetet. És a két kezet egymásba tette és úgy lépett be a magyar nemzet históriájába. És ama kevesek közül való, akik a históriából belépnek a nemzet szivébe és ott élnek örök életet.”
Nemcsak a napi- és hetilapok, folyóiratok írtak a szomorú eseményről, hanem az egyik legnépszerűbb korabeli budapesti élclap, a Bolond Istók is. A vicclap 1898. szeptember 18-án szintén fekete gyászkeretes címlappal jelent meg, az újság arculatához illeszkedve azonban nem az elhunyt királyné emlékét éltető, mély gyászukat kifejező magasztos cikkekkel jelentkezett, hanem rövid, néhány mondatos, kicsit csipkelődő, de szeretetteljes tényeket közölt: „Csodálkoznak azon, hogyan tudta eltalálni az az elvetemült ember az ő drága szivét. Pedig hát nem volt nehéz feladat, hiszen csupa szív volt. Erzsébet királynénk szive oly isteni jóságú volt, a mily pokoli gonoszságu Erzsébet királynőé, a ki rokonát, Stuart Máriát végeztette ki.”
A Magyar Újság szeptember 11-én megjelentette az aznapi lapszámát, ahogyan szokta, majd a királyné halálhíre után rögtön kiadtak egy különkiadást, mely minden addig Budapesten ismert részletet közölt Erzsébet királyné utolsó óráiról. Néhány órával később, ahogyan az események tovább alakultak, még egy különkiadással jelentkezett a szerkesztőség, melyben már nemcsak a halál körülményeiről, hanem az arra adott városi reakciókról is részletesen beszámoltak. Ebből tudhatjuk meg, hogy már szeptember 11-én elkezdtek gyűjteni egy Erzsébet királyné-szoborra. A gyűjtést egy újság, a Nemzet szerkesztősége kezdte meg, amihez azonnal csatlakozott a Magyar Újság szerkesztősége is, valamint a budapesti tőzsde, Bánffy Dezső miniszterelnök és a korszak több meghatározó személyisége is (többek között Darányi Ignác, Wlassics Gyula).
A Magyar Hirlap külön cikket szentel a gyászkiadásban Erzsébet királyné utolsó budapesti látogatásának, amelyből megtudhatjuk, hogy Sisi Ferenczy Idával, magyar bizalmasával és felolvasónőjével ellátogatott a Városligetbe, a Gerbeaud cukrászda pavilonjába, ahol magyar nótákat húzatott. Az újság beszámolója szerint a nóták után Erzsébet a Szózatot kívánta hallani, de nemcsak annak dallamát, hanem szövegét is, így a híres fővárosi prímás, Munczy Lajos és Ferenczy Ida előadásában nyílt lehetősége erre.
Az ekkor Budapesten megjelent újságok, tehát függetlenül attól, hogy politikai, irodalmi, mezőgazdasági vagy bármilyen más szakterülettel foglalkozó lapokról volt szó, gyászkeretes címlappal jelentek meg a királyné halálát követő napokban, és igyekeztek a lakosságot minden apró részletről tájékoztatni a gyilkossággal, a merénylővel és a gyászintézkedésekkel kapcsolatban.
A magyarok szeretett királynéjukat gyászolták, azt az embert, akit először tudtak elfogadni és megszeretni a szabadságharc leverése utáni rendkívül nehéz helyzetben, azt az embert, aki a Habsburg-dinasztiát közelebb tudta hozta a magyarok szívéhez.
Nyitókép: Erzsébet királyné szobra a mai Döbrentei téren (Fotó: Kozics Júlia/pestbuda.hu)
Hozzászólások
Hozzászóláshoz lépjen be, vagy regisztráljon!
Bejelentkezés Regisztráció