Így szállták meg a románok Budapestet 105 évvel ezelőtt

A román királyi hadsereg 1919 júliusának utolsó napjaiban a Tiszántúlon teljesen szétverte a bolsevista Magyarországi Tanácsköztársaság Vörös Hadseregét, majd ezt követően augusztus elején átkelt a Tisza folyón, üldözés közben bekerítette, foglyul ejtette a vörös csapatok maradékait, és megindult Budapest ellen. Augusztus 3–4-én vonultak be a magyar fővárosba, és egészen november közepéig tartották megszállva. Itt-tartózkodásuk a terror légkörében zajlott, cenzúra, rekvirálás, fosztogatás, gyilkosságok, kivégzések, nemi erőszak kísérte lépteiket. A fővárosnak okozott anyagi kár elérte a 2,5 milliárd koronát.

Minderre augusztus 3. és november 14. között került sor, ebben az időszakban állomásoztak a román seregek Budapesten.

Bár a történtek idején néhány mai kerület még nem volt a főváros része, például Kispest, Rákospalota vagy Újpest önálló települések voltak, de néhány idézet erejéig hozunk innen is példákat, hogyan élték meg a bevonulást és megszállást.

A párizsi békekonferencián tanácskozó antant nagyhatalmak meg akarták akadályozni, hogy Ferdinánd király csapatai bemasírozzanak Budapestre. Az itt állomásozó antantmisszió részéről Romanelli olasz alezredes próbálta Párizs megálljt parancsoló üzenetét eljuttatni, de a románok fütyültek erre. A Nagykövetek Tanácsa, melynek akaratát az olasz tiszt közvetíteni akarta, messze volt, miközben a románok az elővárosokban jártak.

Nevetségessé válnánk a világ szemében, ha nem szállnánk meg Budapestet. Nem állhatunk meg, mert így mi diktálhatjuk a fegyverszüneti feltételeket. Fussanak csak Clemenceau és a Négyek utánunk, ahogy eddig Kun Béla után szaladtak!

– Így beszélt a román békedelegáció erdélyi származású tagja, későbbi miniszterelnök, Alexandru Vaida-Voevod 1919. augusztus 2-án a román katonák előtt.

Budapest elfoglalása bosszú volt a románok szemében azért, mert az első világháború idején, 1916-ban az Osztrák–Magyar Monarchia és a császári Németország seregei is bevonultak a legyőzött Románia fővárosába, Bukarestbe, amelyet alaposan megsarcoltak és sokáig megszállva tartottak.

Először Rusescu tábornok néhány lovasszázaddal és több ágyúval felszerelve vonult be augusztus 3-án este, a további erők az éjszaka és a következő napon szállták meg a magyar fővárost. Ez azt is jelentette, hogy hosszú órákig mindössze néhány száz lovas katona és parancsnokuk bátorságán múlt, hogy egy olyan nagy városba bemerészkedjenek, mint akkor Budapest volt. A megszállás első órái egyáltalán nem voltak mentesek a fegyverhasználattól, mert a szétvert Vörös Hadsereg néhány alakulata itt-ott megpróbált ellenállást kifejteni, de ezeket a románok legyűrték, a fogoly vöröskatonákat pedig a helyszínen kivégezték. Riadalomképpen egy-két ágyúlövést is leadtak előrenyomulás közben, de például Kőbányát egy óráig lőtték ágyúkkal, bosszúból a vörösök helyi ellenállása miatt.

Míg Kőbányát bombázták, amely nyilván rettegést keltett a lakosság soraiban, Kispesten más hangulatban várták a bevonulást:

A polgárság tájékozatlansága, szervezetlensége, szétmállottsága miatt nehezen viselte a proletárdiktatúra ostobaságait, de értesülve a vörös pribékek, budapesti és más vidéki kegyetlenkedéseiről, gyilkosságairól, kínos vergődéssel várta a megszabadulást, bárhonnan jött légyen az. Így magyarázható az, hogy az augusztus 1-én bevonuló oláh hadsereget szabadítónak tekintve, minden ellenkezés nélkül az újdonság ingerével fogadta.

A kispesti hozzáállás nem volt egyedülálló, minél durvább volt valahol Tanácsköztársaság idején a kommunista elnyomás annál inkább.

A mai negyedik kerület még önálló város volt 1919-ben. A helyi krónikás így emlékezett vissza a románok érkezésére: „Újpest az oláh megszállás alatt nem érezte magát olyan rosszul, mint a kommünuralom alatt. Az oláhok nem voltak provokálók. És pénzzel sok mindent el lehetett intézni. Mindent. A végén már – sajnos – sokan kezdtek velük barátkozni is. Azért mégis fellélegzett Ujpest lakossága, amikor kivonultak. Még a telefonokat is elvitték. De jó, hogy elmentek.” Pedig lett volna miért aggódni, ugyanis a megszálló egység parancsnoka egyértelművé tette, mi történik, ha embereit támadás éri:

A legkisebb ellenséges magatartás a lakosság részéről a mi hadseregünkkel szemben a hatóságok lesznek kivégeztetve és a város megostromolva.

Holban tábornok előtt Harrer Ferenc polgármester, illetve a nemzetközi jogilag egyetlen állam által el nem ismert Peidl-kormány tagja, Haubrich József hadügyminiszter adta át a fővárost, és kértek könyörületet a lakosság érdekében a megszállóktól az Üllői úton Kispest határában.

A román katonák augusztus 5-én vonultak át a Duna hídjain Budára. Miután a csapatok a stratégiai pontok elfoglalásával biztosították a fővárost, a román vezérkar és a magyarországi megszálló csapatok főparancsnoka, Mardarescu tábornok a Szent Gellért Szállodában ütötték fel a főhadiszállásukat. Gúnnyal mondhatjuk, a románoknak jó ízlésük volt, mert ez a Szálloda 1918-ban nyílt meg, a maga korában abszolút modernnek és jól felszereltnek számított, ennek lakosztályaiból, termeiből az idegenek luxuskörülmények között kormányozhatták Budapestet, irányítva annak katonai elnyomását és gazdasági kizsákmányolását.

Az egyes csapategységeket a szállásmesterek az üresen álló Andrássy úti, Ferenc József, Lehel utcai, a Nándor, a Pálffy, az Üllői úti gyalogsági laktanyákban és a többi garnizon épületkomplexumaiban helyezték el. Ezeket az objektumokat a román katonák teljesen lelakták, feldúlták, távozásukkor kifosztották. Addig is előszeretettel készítettek a laktanyák udvarán csoportképeket az egyes egységek, illetve tisztikaruk. Erdélyi Mór, a korszak elismert fotográfusa, több mint száz fényképet csinált róluk, amelyek manapság a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Budapest Képarchívumában tekinthetők meg.

A románok itt-tartózkodásának hétköznapi jeleneteit, pózoló csoportképeit, díszszemléit, felvonulásait, parancsnokaikat, kórházban ápolt betegeiket, sebesültjeiket láthatjuk ezeken, olyan fotók társaságában, mint amikor a győztes csapatok az Országház palotaépülete előtt fotóztatták magukat, melyet propagandaszerűen terjeszthettek, egyfajta képes győzelmi jelentésként. Megtalálhatók itt olyan fotográfiák is, amelyeken a román katonák ételt osztanak a rákospalotai gyermekek számára. E képeket a londoni, párizsi, római és washingtoni lapoknak szánták, azt a látszatot akarták vele kelteni az antant országokban, hogy milyen humánus magatartást tanúsítanak Budapesten.

Mardarescu először Holban, majd Moşoiu tábornokot nevezte ki a főváros katonai parancsnokává.

A megszállók azt nyilatkozták, hogy ők a kommunizmus alól akarják Budapestet felszabadítani. Tevékenységük azonban nem ezt tükrözte vissza. Statáriumot, kijárási tilalmat, cenzúrát vezettek be, üldözték a kommunistákat, letartóztatásokat hajtottak végre. Megfenyegették a lakosságot, hogy milyen megtorlásra számíthatnak ellenállás esetén. A románok szemet hunytak afölött, hogy a Sándor-palotában működő – a kommunista Forradalmi Kormányzótanácsot váltó – Peidl Gyula miniszterelnök kabinetjét egy magyar ellenforradalmi szervezet fegyveres államcsínnyel eltávolítsa és Friedrich István miniszterelnök vezetésével egy jobboldali, ellenforradalmi, keresztényszociális, legitimista kormány vegye át a nem létező hatalmat, amely tehetetlenségében kiszolgálta a román megszállókat.

A Friedrich-kormány szervilis helyzetét mi sem bizonyítja jobban, hogy a budapesti román katonai hatóságok lehallgatták a magyar miniszterek telefonbeszélgetéseit, sőt amikor a román trónörökös, Károly herceg Budapestre érkezett októberben, akkor majdnem azzal kedveskedtek neki a megszállást vezető tábornokok, hogy le akarták tartóztatni Friedrich miniszterelnököt. Károly herceg október 11. és 14. tartózkodott a fővárosban, a megszállók a trónörökösnek kijáró tisztelettel fogadták, amelyet a budapestiek is kénytelenek voltak végignézni.

Budapest – és a többi megszállt országrész – igen alapos, tervszerű kifosztása mögött nemcsak a románok bosszúja állt, hogy elégtételt vegyenek az 1916-os verségükért, hanem az az elképzelés is vezette őket, hogy a gazdaságilag fejletlen Románia, a szerves fejlődés hosszú útja helyett, gyorsan, a gazdagabb magyar szomszéd kifosztása által hajtsa végre gazdasági modernizációját. A Magyarország ipari, kereskedelmi, közlekedési, kulturális, művészeti, pénzügyi centrumaként gazdag Budapest ellenállhatatlan vonzerővel bírt a román politikai és katonai elit számára.

A főváros (az 1950-ben hozzácsatolt megyei városok nélkül) 2,5 milliárd papírkorona (303 millió aranykorona) értékű kárt szenvedett, amely Csonka-Magyarország 24,43 milliárd korona kárának a tizedét tette ki.

Október 5-én délután 14 teherautóval vonult Şerbescu tábornok a Nemzeti Múzeumhoz, hogy elszállítsák a közgyűjteményből azon értékeket, amelyek Erdélyből származnak. A tábornok úgy érvelt, hogy Erdély már az övék, így őket illetik az onnan származó kincsek. Bandholtz tábornok ezt a fosztogatási kísérletet akadályozta meg bátor fellépésével, amiért utólag szobrot állítottak Budapesten, az esemény centenáriumi évfordulóján pedig emléktáblával tisztelegtek előtte a Nemzeti Múzeum kertjében. Lovaglóostorát is megtekinthetjük a múzeumban, mellyel elkergette a román katonákat, és Huszár Károly miniszterelnök kérésére e tárgyat a múzeumnak adományozta.

A románok a kivonulás pillanatáig raboltak, például egy október 18-án kelt rendőrségi jelentés szerint a József pályaudvaron bevagonírozásra és elutazásra váró katonák minden vagont és raktárt feltörtek, kifosztották.

Négyezer magántulajdonban lévő telefonkészüléket szereltettek le és vittek magukkal Budapestről, de egyéb felszerelésekkel együtt leszerelték az összes tűzoltó készüléket is. Rákospalotáról, a mai XV. kerületből 1 343 141 korona és 80 fillér értékű élelmiszert és terményt raboltak el, a város elöljárósága az antant missziótól kért kárpótlást, de természetesen semmit nem kapott.

Miután Budapest a Tanácsköztársaság szétverése után az ölükbe hullott, a románoknak ütőkártya lett a párizsi békekonferencián, hogy ott a győztes antant nagyhatalmaktól minél kedvezőbb békefeltételeket zsaroljanak ki Románia számára. Vae Victis! – „Jajj a legyőzötteknek!” – Ez volt a győztesek hozzáállása Budapesthez.

Történészek kutatásaiból, rendőrségi jelentések, kórházi mentőnaplók adatainak összesítéséből tudjuk, a román katonák körülbelül 3120 bűncselekményt követhettek el a fővárosi polgárok ellen, melyek legtöbbje a katonák által elkövetett éjszakai rablás volt, amely magánházakat ért. Emellett nőket erőszakoltak meg, és tucatnyi meggyilkolt áldozat vére tapad a kezükhöz.

Nyitókép: Román gyalogos katonák feszítenek az Országház előtt (FSZEK Budapest Gyűjtemény)