Az első fizetőparkoló Budapesten

Az Erzsébet hidat 1964 novemberében adták át. Ezzel hosszú évek után egy hatalmas háborús sebhely „gyógyult be” Pest közepén, hiszen a korábbi híd pesti hídfője évtizedek óta körbekordonozva állt, és építési területnek számított. A híd átadásával az egész belváros forgalma megváltozott, hiszen egy új, hatalmas áteresztőképességű, valójában autópályahíd épült Pest szívében.

Az új hídhoz új hídfő is épült, akkori szemmel modern megoldásként az út egy felüljárón vezetett a hídra. A felüljáró alatt – ahová akkor még a hídfőnél lévő villamosmegállóból lépcső is vezetett – viszonylag nagy szabad terület maradt, amit parkolónak építettek ki. E parkoló nyilván gyorsan népszerű lett, hiszen a belváros kellős közepén volt, ezért az akkori autósok előszeretettel használták. Ne a mostani forgalomra gondoljunk, Magyarországon a szabad autóhasználatot csak 1958-ban engedélyezték, nagyságrendekkel kevesebb autó volt a városban, mint ma, de már sokan ezt is a kelleténél többnek érezték, úgy vélték, a parkolás már akkor elviselhetetlen.

Az Autó-Motor című újság 1965 február elején arról írt, hogy sok gondot okozott a parkolás az Erzsébet híd pesti hídfője környékén, a Vörösmarty téren és a Lánchíd pesti hídfője körül is, mert a közeli parkolóhelyek majdnem állandóan zsúfoltak voltak. A Fővárosi Tanács ezért 1965 elején úgy döntött, hogy a fővárosban egy új díjat vezet be, a parkolási díjat, ezt korábban nem ismerték itthon. Legelsőként az Erzsébet híd alatti parkolóban kellett fizetni 1965. február 18-tól. A Népszabadság című lap ezt így közölte olvasóival:

„A személygépkocsik két órán át, a tehergépkocsik és az autóbuszok egy órán át, a motorkerékpárok és a robogók négy órán át tartózkodhatnak ezeken a parkolóhelyeken az alaptarifa lefizetése ellenében: minden megkezdett órás – illetve két- és négyórás – parkolásért egy forintot kell fizetni a helyszínen a Fővárosi Közüzemi Díjbeszedő Vállalat dolgozóinak. A parkolási díj fizetése alól kizárólag a mentő-, tűzoltó-, közmű- és rokkantkocsik mentesek, tehát az állami gépkocsik után is le kell róni a díjat. A parkolási díjat a reggel 8 és este 22 óra között, fenti helyen tartózkodó gépkocsik után kell fizetni.”

Mennyit ért akkor egy forint? Ha csak a pénz értékét vesszük, akkor ez ma nagyjából 120-130 forint volt, azaz nem volt túl magas a díj. Akkor még nem parkolóautomatáknál kellett fizetni, hanem a parkolóőrnél (az Erzsébet híd alatt évtizedekig, még az 1990-es években is ez volt a gyakorlat). Nem csak az Erzsébet híd pesti hídfőjénél lévő parkoló lett fizetős 1965-ben, a Fővárosi Tanács döntése nyomán az év folyamán fokozatosan fizetőssé vált a Vörösmarty tér, a mai Erzsébet tér, és mivel akkor szabadon be lehetett hajtani a Margit-szigetre, a sziget is, igaz ez csak május 1. és szeptember 30. között. Ezen felül még fizetni kellett a parkolásért az ipari és a mezőgazdasági vásárokon és a Népstadionnál, rendezvények idejére. 

Ezek a megoldások azonban tűzoltások voltak, csupán a kialakult helyzetet kezelték. Akkor egész más szemlélet volt érvényben, amelynek alapjai az 1930-as évekre vezethetők vissza, nevezetesen az autóval közlekedők minél jobb kiszolgálása, a gyors haladás mindenáron való biztosítása. Ezt belvárosi parkolók, parkolóházak építésével vélték egyrészt megoldhatónak, másrészt hatalmas beruházásokat álmodtak meg. Ilyen volt, a Kossuth Lajos út–Rákóczi út átépítése gyorsforgalmi úttá, külön szintű csomópontokkal, és az ezekhez kapcsolódó föld alatti parkolók. A Közlekedés című lap 1965. szeptember 10-én ezt írta:

„A terv szerint a jövőben az összes lehetőségek kihasználásával, így föld alatti soron kialakítható parkológarázsok építésével mintegy kilencezer gépkocsi számára biztosítható várakozási lehetőség a Belvárosban. A parkolóigény kielégítését szolgálják majd a VI—VII. kerületnek a kiskörutat szegélyező részein a városrekonstrukciós feladatok végrehajtása során kialakítható parkológarázsok. A Budapesti Városépítési Tervező Vállalat tanulmányának alapelveit — mint általában a beruházási keretektől függő, határidőhöz nem kötött városrendezési terveket — a Fővárosi Tanács jóváhagyta.”

A fővárosban a következő évtizedben egyre több helyen kellett fizetni a parkolásért, megjelentek a parkolóórák is. A forgalom egyre növekedett, így a légszennyezés és zsúfoltság is, ezért az 1970-es években a belváros egy részéből az autókat kitiltották.

Nyitókép: A híd alatti parkoló és a forgalom az Erzsébet hídon 1965-ben (Fotó: Fortepan, UVATERV)