Keresés az archívumban

Ferenc pápa kétszer járt Budapesten Ma helyezik Rómában végső nyugalomra Ferenc pápát, aki húsvéthétfőn hunyt el, 88 éves korában. A katolikus egyházfő kétszer járt Magyarországon, 2021 szeptemberében a Hősök terén celebrálta a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus zárómiséjét, 2023 áprilisában pedig hivatalos apostoli látogatást tett a magyar fővárosban. Temetésének napján felidézzük budapesti látogatásainak helyszíneit.
Szobrot állítottak Kassák Lajosnak Angyalföldön Szobrot avattak az egykori angyalföldi írónak, költőnek, festőművésznek, a magyar avantgárd legismertebb szerzőjének, Kassák Lajosnak a róla elnevezett lakóparkban. A költő közel 40 évig élt a XIII. kerületben, lakott az úgy nevezett „Hétházban”, a Csángó utcában, a Lehel utcában és a Tisza utcában is. Angyalföld címen 1929-ben regénye jelent meg, 1973 óta utca is viseli nevét a kerületben.
A budapesti hidak újjáépítésének kérdései Budapesten 80 évvel ezelőtt, 1945 tavaszán az egyik legfontosabb kérdés a dunai átkelők helyreállítása volt. Nem véletlen, hogy már 1945. április 19-én a kormány jelentős összegeket szavazott meg az első átkelők felépítésére, egy híd helyreállítására, egy új építésére és egy pontonhíd létesítésére.
Kis Vatikán Budapesten – Ahol a város legkatolikusabb területe volt Az idén nemcsak húsvétkor, a kereszténység legnagyobb ünnepén keresik fel hívek és zarándokok tömegei a Vatikánt, hanem a 2025-ös szentév alkalmából is, hogy a szakrális helyszín részeseivé válva lelki megtisztulásban és egyházi áldásban részesüljenek. Alig ismert, hogy a két világháború között a pesti Józsefvárosban is létezett egy Kis Vatikán, mely számos egyházi intézményen kívül a keleti és nyugati határa mentén templomot és kápolnát is magában foglalt.
Helyére került az Igazságügyi Palota Közvádló-szobra Az Országházzal szemben álló, Hauszmann Alajos tervezte Igazságügyi Palota főpárkányán elhelyezték az újraalkotott Közvádló című kőszobrot, amely az eredeti, Donáth Gyula által készített alkotás rekonstrukciója.
Felavatták Bernovits Vilma emlékművét A holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapján köztéri emlékművet adtak át Ferencvárosban, a Petőfi híd pesti lábánál. A „Stigma – Bernovits Vilma emlékére” című alkotást a Gizella sétány dunai partfalában alakították ki. Bernovits Vilmát Salkaházi Sárával és több társával együtt a közeli Bokréta utcából, a Szociális Testvérek Társaságának épületéből hurcolták el, és lőtték a jeges Dunába 1944 decemberében.
A Malév első nagy repülőgépe Ferihegyen Az egykori Malév Budapestről teljesen új célállomásokat tudott elérni az 1960-as évek elejének egyik szovjet „óriásgépével”, a legendás Il–18-sal. A magyar légi közlekedés ezzel a géppel lett „nagykorú”.
A középkori budai palota mellett állt a most feltárt nemesi ház Mintegy 600-700 éve épülhetett a budai Várban az a nemesi ház, amelynek pincéjét most találták meg a régészek a Hauszmann Alajos tervezte királyi palota északi szárnya mellett az 1960-as években felhúzott toldalék eltávolításakor. A nemesi házat valószínűleg már az 1400-as évek elején elbontották, amikor Luxemburgi Zsigmond európai hírű királyi rezidenciává bővítette a középkori palotát. A lakóház megmaradt pincéjéből és környékéről egyéb értékes régészeti leletek is előkerültek.
Ötven éve adták át Budapest legnagyobb KRESZ-parkját a Városligetben Ötven éve egy új kezdeményezést valósítottak meg a közlekedésbiztonságért felelős szakemberek. Elborzadva a gyereket érintő sok közlekedési balesettől különleges parkokat terveztek azért, hogy a kicsik játszva ismerjék meg a közlekedési szabályokat. A legnagyobb KRESZ-park 50 éve nyílt meg a Városligetben.
Visszakerül a Honvéd Főparancsnokságra a Szent Korona és Magyarország címere Már készül a budai Várban újjáépülő Honvéd Főparancsnokság egyik ékessége, a főhomlokzatot díszítő timpanon-szoborcsoport, amely még idén a helyére kerül. A közel négy méter magas, tizennégy méter széles műalkotás középpontjában Magyarország díszkeretbe foglalt középcímere található a Szent Koronával, amelyet balról és jobbról egy-egy angyal tart. Az allegorikus jelenet a magyar államiságot, a honvédelmet és a nemzeti dicsőséget szimbolizálja.
Újjáépítik a Fehérvári kaput a budai Várban A történelmi környezethez illeszkedően, a XIX. század végi állapotokat idézve születik újjá a budai Várba vezető Fehérvári kapu, amelyen át az Attila út és a Dózsa György tér felől érkezők léphetnek be az egykori középkori magyar főváros várfalakkal körülvett területére. A jelenlegi átjárót elbontják, helyére középen kocsiáthajtóval, két oldalán gyalogos átjáróval rendelkező valódi várkapu épül.
Márai-emlékév: Kiállítás kávéházzal Márai Sándor író születésének 125. évfordulója alkalmából emlékévet hirdettek, mely 2025. április 11-én kezdődik és 2026. április 11-ig tart. Ennek kiemelkedő eseménye lesz az I. kerületi Virág Benedek Házban novemberben nyíló Márai-tárlat. A kiállításhoz egy kéttermes, a XX. század eleji kávéházi hangulatot idéző enteriőr is kapcsolódik, amely egyben múzeumi kávézóként is működik majd.
A 125 éve született Szabó Lőrincre emlékeztek a Fiumei úti sírkertben Megemlékezést tartottak a 125 éve, 1900. március 31-én született Szabó Lőrinc sírjánál a Fiumei Úti Nemzeti Sírkertben. A költő a modern magyar líra egyik meghatározó alakja, aki műfordítóként is maradandót alkotott.
Fényreklámok a pesti háztetőkön – Száz éve szigorították a szabályokat Budapesten a XX. század elején kezdtek elterjedni a többemeletes bérházak tetejére épített fényreklámok, amelyek rövid időn elül ellepték a legforgalmasabb utcákat. Térhódításukat átmenetileg egy 100 évvel ezelőtti tűzeset akasztotta meg, amikor kiderült: az addig felszerelt táblák többsége tűzveszélyes. A főváros 1925-ben szigorú rendeletet alkotott, amely immár nemcsak építészeti, de tűzbiztonsági szempontból is meghatározta a felszerelés és működtetés feltételeit.
Emléktáblát avattak a 125 éve született Barcsay Jenő tiszteletére a csillaghegyi fürdőben A Csillaghegyi Árpád Forrásfürdőben emléktáblát állítottak Barcsay Jenő, Kossuth-díjas festőművész tiszteletére a fürdőben található Térritmus I–II. című, 1974-ben alkotott mozaikképe mellett. Idén ünnepeljük a művész születésének 125. évfordulóját.
Megkezdődtek a tavaszi faültetések városszerte Tavasszal, a fagyok elmúltával megkezdődtek a faültetések szerte a városban: összesen 350 facsemetét ültetnek el Budapesten a parkokban és a fasorokban, pótolva a korábban balesetveszély miatt kivágott egyedeket is. Az Andrássy úton ostorfát, a Budakeszi úton, a Hűvösvölgyi úton és az újpesti Árpád úton világos kőrist, a Vérmezőn díszcseresznyét, galagonyát telepítenek.
A legbátrabb forradalmár – Jókai Mór szerepvállalása március 15-én Március 15-ét ma leginkább Petőfi Sándor alakja határozza meg, hiszen a Nemzeti dal elszavalása a forradalom egyik legemblematikusabb pillanata lett. Mégis, ha a történelmi eseményeket alaposabban megvizsgáljuk, világossá válik, hogy Jókai Mór szerepe nemcsak egyenrangú volt barátjáéval, hanem talán még jelentősebb is. A következőkben Jókai Mór március 15-ei tevékeny szerepét követjük végig korabeli írások és saját visszaemlékezései alapján.
Munkácsy Mihály utcák Budapesten Munkácsy Mihály halálának 125. évfordulója évében felvetődik a kérdés, hogy a fővárosban mely közterületek és intézmények viselik a neves magyar festőművész nevét. Cikkünkben ezeket a fővárosi közterületeket, illetve a festő nevét viselő egykori és mai intézményeket mutatjuk be.
Nyolcvan éve indult újra az élet a fővárosban – Ferencváros pusztulása és újjáépítése A második világháború rendkívül súlyos károkat okozott a fővárosban mind a budai, mind a pesti oldalon. A Budapest 14 kerületében lévő közel 40 ezer épület mintegy egyharmada megsemmisült vagy súlyosan megrongálódott. Ferencváros ipari területei miatt szinte teljes egészében csatatérré változott.
Átadták a Palota parkot Rákospalotán Elkészült Rákospalota új parkja. A környezetbarát módon fenntartható park központi eleme egy szökőkút, sok fát és évelő növényt ültettek, egy zöld tetős pavilont is kialakítottak.
Ikarus 30-as autóbusszal bővítette gyűjteményét a Közlekedési Múzeum A világ egyik legidősebb Ikarus autóbusza került a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeumba. A restaurálás előtt álló jármű a múzeum nosztalgiaflottáját fogja gyarapítani.
Munkácsy-emlékek a pesti Duna-parton A pesti Duna-partnak az Országháztól a Vigadóig ívelő szakaszán álló, közismert épületek jelentős szerepet játszottak Munkácsy Mihály életében. Művészi pályáján meghatározó ez a rövid idő alatt bejárható terület: ifjúként az MTA épületében elhelyezett Esterházy-képtárat csodálta, a Vigadóban a személyes jelenlétében adták elő Milton-festményét élőképben, utolsó monumentális alkotása pedig a Parlament számára készült Honfoglalás volt, amely most a Szépművészeti Múzeum kiállításán látható.
A 175 évvel ezelőtt született Jászai Marira emlékeztek a Fiumei Úti Nemzeti Sírkertben A legnagyobb magyar tragikának tartott Jászai Mari születésének 175. évfordulóján tartottak megemlékezést a Fiumei úti sírkertben található sírjánál a Nemzeti Színház szervezésében.
A kommunista diktatúrák áldozatainak emléknapján megemlékezést tartottak a Vértanúk terén Budapesten, az V. kerületben, a 2019-ben újraalkotott Nemzeti vértanúk emlékművénél tartottak megemlékezést február 25-én, a kommunista diktatúrák áldozatainak emléknapján.
Jókai-kiállítás nyílt a Jókai téren Jókai-filmadaptációkról szóló kiállítás készült Terézvárosban az íróról elnevezett téren. A Jókai tér kerítésén 27 kép kapott helyet olyan filmeket felvonultatva, mint a Mire megvénülünk, a Kőszívű ember fiai, az Aranyember vagy A névtelen vár.
Jókai Mór hagyatéka a digitális térben – Szabadon elérhetőek az íróhoz kapcsolódó műtárgyak A Jókai 200 szabadon honlapon a látogató kötetlenül barangolhat az író hagyatékából származó kéziratok, fotók, képzőművészeti alkotások, könyvek, folyóiratok, színlapok és iparművészeti értékű tárgyi emlékek világában. Maga a kor elevenedik meg Jókainak a XIX. századot csaknem kitöltő életidejét végigpásztázva.
Idén kezdődik a Hunyadi téri vásárcsarnok belső felújítása Idén nyáron indul a Czigler Győző által tervezett Hunyadi téri vásárcsarnok belső tereinek a felújítása, ennek érdekében a napokban megkezdődött az ideiglenes árusítóhelyek kialakítása. A két évig tartó munkálatok során helyreállítják a műemlék épület eredeti térszerkezetet, az oldalhajókban galéria épül, a Szófia utcai oldalon pedig kinyitják a teret az utca felé, ahol teraszokat alakítanak ki.
Budapest leghíresebb díszpolgára – A 200 éve született Jókai Mór és a főváros kapcsolata Kétszáz éve született Ásvai Jókay Móric, vagy ahogy mindnyájan ismerjük, Jókai Mór, „a nagy mesemondó”, aki regényeivel, közéleti tevékenységével és rendkívüli munkabírásával meghatározta a XIX. századi magyar kultúrát. Bicentenáriuma alkalmából cikkünkben Jókai és a főváros kapcsolatát mutatjuk be: hogyan kötődött Budapesthez, milyen helyszínekhez fűzték az emlékei, hol élt, és miként örökítette meg a város átalakulását műveiben.
A Kelenföldi pályaudvar aluljárója 40 éve készült el A Kelenföldi pályaudvaron 40 éve adták át az első aluljárót és a három fedett peront, amelyről összesen 6 vágányt lehetett elérni. A beruházás 5 évig tartott, és akkor azt gondolták, ez csak az első ütem.
Épülettörténeti kiállítás nyílt a 100 éves Lipták-villában A centenáriumát ünneplő zuglói Lipták-villa jelenleg a kultúra szolgálatában áll, de korábban leánynevelő intézet, úttörőház és diákotthon is működött a falai között. Az épület történetéről, tervezőjéről, a villához kötődő művészekről és az itt forgatott filmekről is szól a március közepéig megtekinthető tárlat.
Tizenkét hét a pokolban – Szabadtéri fotókiállítással emlékeznek Budapest ostromára a Várkert Bazárban Fotókiállítás nyílt a Várkert Bazár Glorietthez vezető rámpáján, amely Budapest nyolcvan évvel ezelőtti ostromáról szól. A tárlaton tíz szabadon álló, kivilágított installációban, összesen húsz tablófelületen látható, hogyan élték meg a lakosok a légitámadásokat, hogyan próbálták meg eltemetni halottaikat, és küzdöttek a túlélésért.
Nyolcvan éve veszett oda a Duna-korzó patinás szállodasora A Budapest ostromakor, 1944–45-ben elszenvedett sérülések pecsételték meg a pesti Duna-korzó patinás, európai hírű szállodáinak sorsát: a bontásukról döntöttek. A Ritz Szálló, a Grand Hotel Hungária, a Bristol és a Carlton helyére, a Lánchíd és az Erzsébet híd közötti Duna-partra modern szállodák épültek az 1960-as és az 1980-as években.
Miért költözött Ganz Ábrahám Budára? A Ganz-gyár egykor Magyarország ipari-innovációs zászlóshajója volt, amely sok esetben a világszínvonalat messze megelőzve fejlesztett ki és gyártott termékeket. Az egész hatalmas konglomerátum egy kis budai hétfős öntödéből indult, amelynek működési engedélyét 1845 január végén, február elején kapta meg a svájci illetőségű Ganz Ábrahám.
Összefonódó történetek – Budapest és hídjai A Duna fővárosi szakaszán milyen elképzelések és események alakították a hidak sorsát és a városképet? Sok más érdekesség mellett e kérdésre is választ találunk Budapest Főváros Levéltárának új kiadványában, amely bemutatja Budapest hídjainak történetét.
Kiállították a Hősök tere Gábriel arkangyal szobrának másolatát A Hősök teréről elszállított Gábriel arkangyal szobor másolata is látható a Néprajzi Múzeum épületében megtekinthető kiállításon, ahol archív felvételeken, metszeteken és egyéb vizuális alkotásokon keresztül idézik meg az emlékmű létrejöttét, valamint az azt megelőző és követő évtizedeket. A Millenniumi emlékmű ikonikus szobrát jelenleg teljeskörűen restaurálják.
Tatra villamosok az 59-es vonalán Új, modern, korszerű villamosok jelentek meg Budapesten 1980-ban, egy frissen felújított pályán. Ezek voltak a Tatra villamosok, amelyek rendszeres forgalmukat 45 éve kezdték meg az 59-es vonalán.
Munkácsy és Thália – A festőfejedelem a fővárosi színházakban Munkácsy Mihály neve hallatán nem elsősorban a színházra asszociálunk, viszont a Szépművészeti Múzeum jelenlegi kiállításához kapcsolódó kutatás során számos emlék feltárulkozott, amely a festőfejedelmet és a kultuszát a színjátszás vonatkozásában is érdekessé teszik. Fiatal korában díszlettervet készített a Budai Népszínház részére, később pedig közismert festményeit adták elő a teátrumokban, élőképekben megjelenítve.
A pest-budai állóhíd vámmentessége A budapesti hidakon 1918-ig fizetendő díj nem a híd használatának díja volt, hanem egy középkori eredetű útvámfajta, és mint ilyen, beletartozott a magyar nemesség évszázados adómentességi kiváltságába. Azonban 1835. január 24-én az országgyűlés főrendi háza is elfogadta, hogy legalábbis ebben az esetben kivételt tesznek.
A pesti mágnásnegyed Janus-arcai A pesti mágnásnegyednek – más városrészekhez hasonlóan – léteznek olyan ábrázolásai, amelyek a városrész fejlődésének azokról az egyedi pillanatairól szólnak, amikor a múlt és a jövő egy képben, együttesen van jelen. Úgy, mint a rómaiak ősi istene, Janus, aki egyik arcával a múltba, a másikkal viszont a jövőbe tekint. A január hónap névadója kapcsán a városrész kiépülésében megjelenő képi ellentétekről szólunk.
Bemutatták a Nemzeti Casino könyvtáráról szóló kötetet Könyvfalat avattak és új kiadványt mutattak be a Magyar Tudományos Akadémián abból az alkalomból, hogy a Nemzeti Casino páratlan gyűjteményéből 769 kötet került az MTA Vörösmarty-rendezvénytermének könyvespolcaira. A Nemzeti Casino, amelyet 1827-ben gróf Széchenyi István alapított, a XIX. század és a XX. század első felének egyik legfontosabb kulturális és társasági központja volt Budapesten.
Az utolsó 180-as – Negyvenöt éve búcsúzott az első saját gyártású csuklós Ikarus Átmeneti típus volt az első Ikarus márkajellel ellátott csuklós busz. Több mint másfél évtizedig szolgáltak Budapesten, és az utolsó is csendben távozott a forgalomból. 45 éve vonták ki az utolsó Ikarus 180-as csuklós buszokat a BKV állományából.
A Regent-ház építése és felrobbanása Budapest ostromakor Máig nem derült ki, hogyan robbant fel Budapest ostromakor, 1945 januárjában az alig tíz évvel korábban épült Margit körúti Regent-ház, amely Budapest egyik híres, magas presztízsű, modern bérháza volt. A nyolcvan évvel ezelőtti pusztító detonáció idején, amelynek során a földszinti lőszerraktár megsemmisült, közel háromszáz ember tartózkodott az épület alatti óvóhelyiségekben.
Elárverezik az egykori Központi Zálogházat Árverésen értékesítik a volt Központi Zálogház egykori, IX. kerületi székházát. A Lónyay utcai műemlék épület tulajdonosa a Magyarországi Református Egyház, amely 2018-ban kapta meg az államtól az ingatlant. A Károli Gáspár Református Egyetem jogász- és pszichológusképzését költöztették volna ide, ám most az eladás mellett döntöttek.
A kettévágott Budapest – Nyolcvan éve rombolták le a Duna-hidakat Budán még zajlottak a harcok 1945 januárjában, amikor a pestiek már kimerészkedhettek az óvóhelyekről. A lerombolt város képe fogadta őket. Nemcsak az épületek álltak romokban, de a hidak mindegyikét a Duna medrébe robbantották a visszavonuló németek. A 80 évvel ezelőtt kettészakított Budapest életét óriási feladat volt megszervezni.
Egy nagy formátumú múzeumalapító – 120 éve hunyt el Ráth György Az Iparművészeti Múzeum Budapest egyik legismertebb látványossága, jellegzetes stílusával méltán vonja magára a figyelmet. Megalapításában múlhatatlan érdemeket szerzett Ráth György, aki maga is szenvedélyes műgyűjtő volt. Miután 120 évvel ezelőtt elhunyt, rendelkezései értelmében kincsei és a Városligeti fasorban álló villája is a múzeumra szálltak. A pazar szecessziós terekkel rendelkező épületben ma az Iparművészeti kötelékébe tartozó Ráth György Múzeum működik.
Szobrot és parkot avattak Prokop Péter tiszteletére Csepelen Felavatták Prokop Péter mellszobrát és a róla elnevezett emlékparkot a csepeli Béke téren. Prokop Péter nemcsak festőművész, hanem író és lelkipásztor is volt, aki 42 évi emigráció után hazatérve Csepelt választotta otthonául. Legnagyobb freskói Itáliában és az Egyesült Államokban találhatók.
Egy 200 éves hídterv Egy forradalmi ötletet javasolt 200 éve Svoboda János, mégpedig egy láncokon függő, mederpillér nélküli híd építését. Ezzel több, mint 75 évvel előzte meg a korát, hiszen ilyen híd a Duna Pest és Buda közti szakaszán csak a XIX. század végén épült meg.
A fiatal Munkácsy pesti lakhelyei – Lebontották a belvárosi házakat, ahol a festő élt és alkotott Munkácsy Mihály 19 évesen került fel Pestre, albérletben lakott, s mint első főbérlője visszaemlékezéséből tudhatjuk: sanyarú sorsa volt, sokszor ennie sem volt mit, a lakbérrel is el-elmaradozott. Hogy törlesszen, szállásadójáról és feleségéről is készített egy-egy portrét, amelyekért egyhavi lakbérét engedték el, s emellé még egy kabátot is kapott a neki szállást adó sokgyermekes családtól.
Kelta fellegvártól a csillagvizsgálóig: a Gellért-hegy sziklacsúcsának története A világörökség része, Budapest egyik szimbóluma, tetején a számos téves mondával terhelt Citadellával. Ez a Gellért-hegy, amely egyben természetvédelmi terület is, több ritka növény otthona, amely a történelem során kevésbé ismert épületeknek is otthont adott.
Egy törékeny remekmű újjászületése – A Vöröskereszt Egylet egykori székházának üvegmunkája A színes üvegablakokat évszázadok óta kedvelik az építészetben, hiszen a rajtuk átszűrődő napfény egészen misztikussá varázsolja a belső tereket. Természetükből adódóan viszont nagyon sérülékenyek, Budapest második világháborús ostroma során nagyon sok semmisült meg belőlük. Erre a sorsra jutott a Vöröskereszt Egylet székházát díszítő üvegmunka is. Az épület rekonstrukciója keretében viszont újjászületett, alkotója, Balogh Eleonóra üvegművész mesélt az idáig vezető többéves, felfedezésekben is gazdag útról.