Keresés az archívumban

Átadták a megújult Gabriel García Márquez parkot Újlipótvárosban A XIII. kerületi Pozsonyi út északi végén található a Gabriel García Márquez park, ahol a 2022-ben lebontott benzinkút helyén és a környező területeken zöld felület lett. A parkban sétautakat alakítottak ki, fákat és cserjéket ültettek, padokat és egy kerékpáros-szervizpontot is elhelyeztek.
Átadták az ELTE Kecskeméti utcai felújított épületét Felújították az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának B épületét a Kecskeméti utca 10–12. szám alatt, illetve a hozzá csatlakozó Magyar utca 31–33. szám alatti épületszárnyat is. A műemlék épületegyüttest korszerűsítették, a teljes utcai és udvari homlokzatát felújították.
Átadták a Kodály Műhelyt a Városmajorban – Külső felújítása még ezután következik A Városmajor utca 71. szám alatt, a gimnázium és a sportpályák mellett áll az a kalandos sorsú kétszintes épület, amelyben a XIX. században még az útkarbantartást felügyelő hivatal működött, a legutóbbi időkben pedig sportöltözők voltak benne. A napokban Kodály Műhely néven avatták fel, az új intézmény a kórusok munkáját hivatott összefogni, de az épület az Angelika Leánykar otthonaként is szolgál. Belső tereit már felújították, külső homlokzatának rendbehozatala még ezután következik.
Átadták a Corvinus Egyetem Gellért-hegyi campusát Átadták a Budapesti Corvinus Egyetem Gellért-hegy oldalában fekvő új campusát. A XI. kerületi Ménesi út és a Mányoki út találkozásánál fekvő új egyetemi központ közösségi tervezés alapján készült, és 680 hallgató befogadására alkalmas. A budai campus többfunkciós oktatási-kutatási terekkel, négyemeletes panorámás kollégiummal, valamint sportközponttal és 1,1 hektáros parkkal várja az egyetemi közösséget.
Új színt kapott Lechner Ödön szecessziós épülete – Átadták a Sipeki Balás-villát a Hermina úton Évtizedekig halvány rózsaszínűnek ismertük, olyan volt, mint egy babaház, most viszont az eredeti állapotában és eredeti színének megfelelően újították fel a Lechner Ödön által tervezett, műemléki védettséget élvező, szecessziós Sipeki Balás-villát, amely ma a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségének székháza. A XIV. kerületi Hermina úton álló villa telkén egy új, többfunkciós szolgáltatóház is épült.
Átadták az Anna-réti kápolnát a Normafánál Elkészült az Anna-réti kápolna a Normafánál, amelyet december 8-án adtak át. A kápolnában húsz ember fér el, de a keleti oldalának kinyitásával akár ezer embernek is tarthatnak körülötte szentmisét. A terület ezután a Szent Anna-rét nevet viseli.
Átadták a felújított Márton Áron Szakkollégiumot Óbudán Befejeződött az ELTE Márton Áron Szakkollégium óbudai épületeinek felújítása. Az építkezés közel négy évig tartott, és 13 milliárd forintba került. A kollégiumi szobák és a közösségi terek mellett korszerűsítették a színháztermet, a tornatermet és a kiszolgálóépületeket is. A Kunigunda útján mostantól 996 hallgató számára vált elérhetővé a magas színvonalú, saját fürdőszobás lakhatás.
Átadták a felújított budai mentőállomást Az ország egyik legnagyobb és legkorszerűbb mentőállomása jött létre: átadták a felújított budai mentőállomást a XII. kerületi Alkotás úton, a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem területén.
Átadták a felújított Hild teret a Belvárosban Megújult a belvárosi Hild tér, amelyen közösségi teret és parkot alakítottak ki, és készült egy új tematikus játszótér is. A területen 13 új fát ültettek el, köztük több nagy méretű, 20-25 éves, 15-20 méter magas egyedet, de a park új cserjékkel, évelő növényekkel is gazdagodott.
Átadták a Testnevelési Egyetem Csörsz utcai új sportközpontját A napokban hivatalosan is átadták a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem új sportközpontját a XII. kerületi Csörsz utcában. A létesítményt az atlétikai világbajnokságra készülő sportolók már használták augusztusban, szeptember elejétől pedig az egyetemisták vehették birtokba.
Átadták a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság új épületét A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság új hírközléstechnikai épületegyüttese a XIII. kerületi Visegrádi utcában épült fel. Az itt kialakított mérőlaborok a hírközlési eszközökben és szolgáltatásokban zavart okozó berendezések kiszűrését szolgálják, ezért az új létesítmény a tudományos és a mindennapi életben is kiemelt helyet foglal el.
Átadták a forgalomnak a megújult Arany János utcát Közel 100 új fa, víztakarékos öntözőrendszer, zöldbuszmegálló, esővízgyűjtő ciszterna és a talajvizet hasznosító fúrt kút is található a teljesen felújított Arany János utcában. A belvárosi utca megújulása a klímatudatos várostervezés jegyében valósult meg.
Amikor átadták a Lánchidat a forgalomnak: ilyen volt a város jelképe az 50 évvel ezelőtti felújításkor A Lánchíd 50 évvel ezelőtt is jelentős felújításon esett át: tizenkét vállalat ötszáz embere dolgozott rajta. Kijavították az útpálya hibáit, kicserélték a megkopott láncokat, szegecseket, hat réteg gránitszürke festékkel vonták be az acélfelületet. A kőből, gránitból készült elemeket helyreállították, lámpákat, sőt címert is cseréltek, újraaranyozták az oroszlánok talapzatának betűit. A híd féléves munka után, 1973. június 15-re készült el, és másnap megnyitották a forgalom előtt.
Átadták a Thurzó parkot Újlipótvárosban Egy korábbi parkoló helyén alakították ki a csaknem ötezer négyzetméteres új közparkot a XIII. kerületben. A Thurzó park nagy részét növények borítják, 77 fát, 3 ezer kisebb cserjét, sok virágot és díszfüvet is ültettek. Függőágyakat, padokat, napozóágyakat és piknikasztalokat is elhelyeztek a pihenőparkban.
Átadták a felújított Lehel téri és Nagyvárad téri metróállomást A Nagyvárad téri és Lehel téri állomások mai ünnepélyes átadásával befejeződött a 3-as metróvonal 2017-ben kezdődött felújítása. Mától a szerelvények a teljes vonalon közlekednek, és az összes állomáson megállnak, amelyek mindegyike akadálymentesített.
Átadták az ELTE felújított Bogdánfy úti sportcsarnokát Teljeskörűen felújították az Eötvös Loránd Tudományegyetem XI. kerületi, Bogdánfy úti sportcsarnokát. Az 1987-ben épült 2400 négyzetméteres csarnokban hosszú idő után méltó környezetet kap az egyetemi él- és versenysport, ugyanakkor a hallgatók a szabadidejükben is sportolhatnak itt.
Átadták Óbudán a megújult Kiscelli parkot Óbudán, a Kiscelli Múzeum szomszédságában fekvő Kiscelli park megszépült. Megújult a zöld felület, gyalogosútvonalak, pihenőterek jöttek létre utcabútorokkal, és tematikus játszóteret is kialakítottak.
Átadták a felújított angyalföldi református templomot Március 26-án átadták a felújított Frangepán utcai református templomot. A XIII. kerületi templom 1933-ban épült, 2017-ben állították helyre a tornyát, tavaly pedig elkészült a tető és a homlokzat felújítása. Az épület az ünnepélyes átadás időpontjára teljesen visszanyerte a kilencven évvel ezelőtti formáját.
Átadták az Arany János utcai és a Nyugati pályaudvari metróállomást A 3-as metró újra a teljes vonalon, Kőbánya-Kispest és Újpest-központ között jár, de a Nagyvárad téren és a Lehel téren nem állnak meg a szerelvények. Március 20-án megnyitották az utasforgalom előtt a felújított Arany János utcai és Nyugati pályaudvari metróállomást, a Dózsa György úti állomás megközelítése pedig akadálymentes lett.
Átadták a Deák Ferenc tér és a Ferenciek tere megújult állomásait a 3-as metró vonalán Január 23-án kora délután megnyitották az utasforgalom előtt a Ferenciek tere és a Deák Ferenc tér állomást a 3-as metró vonalán, így Kőbánya-Kispest és a Deák Ferenc tér között már jár a metró. A metróvonal teljes felújítása idén májusban fejeződik be.
Átadták a Lánchidat, de autók és gyalogosok még nem közlekedhetnek rajta December 16-tól szabad az út a Lánchídon a BKK járataival, a taxival, a kerékpárral, a motorkerékpárral és a segédmotoros kerékpárral közlekedők előtt. A gyalogosok előtt a tervek szerint 2023 őszén nyitják meg a hidat.
Átadták a Csodaszarvas-szobrot a volt Postapalota kertjében Felavatták a Csodaszarvas-szobrot a Magyar Nemzeti Bank Felügyeleti Központ és Pénzmúzeum, vagyis az egykori Krisztina körúti Postapalota kertjében. A Pénzmúzeum jelképét, a hat méter magas talapzaton álló öt méter magas alkotást, amely a megújulást, a felemelkedést, a bőséget szimbolizálja, a Krisztina körúton közlekedő gyalogosok és autósok már messziről is jól láthatják.
Átadták a felújított Blaha Lujza teret – Több mint öt és fél éve jelentették be, mára megvalósult December 10-én vehették birtokba a közlekedők a felújított Blaha Lujza teret. A nemzet csalogányáról elnevezett tér átalakításáról 2017-ben döntött a Fővárosi Közgyűlés, amely 2018 márciusában a szükséges forrásokat is elkülönítette. A tényleges munkálatok azonban csak 2021 júniusában kezdődtek meg. A most átadott tér sok mindenben más lett, mint azt öt évvel ezelőtt elképzelték.
Átadták a főváros legmagasabb épületét – Megnyílt a Mol új székháza Átadták a Mol Campust, Budapest legmagasabb irodaházát. A Kopaszi-gát mellett álló 143 méter magas épület tavasztól a nyilvánosság előtt is megnyitja a kapuit, és a látogatók a 29. emeleti kilátóteraszra is felmehetnek. A megnyitót követően a történelmi egyházak XI. kerületi képviselői megáldották az épületet.
Átadták a Pál-völgyi-barlang új látogatóközpontját A Pál-völgyi-barlang új látogatóközpontjában, a II. kerületi Szépvölgyi úton egy korszerű, interaktív kiállítást alakítottak ki. A látogatók megismerhetik a budai barlangrendszereket, a terület védett denevérfajait, valamint megérinthetik a barlangokban keletkezett ritka kőzeteket és ásványokat. A fejlesztés során megújult a barlang fogadóhelye, és kialakítottak egy oktatótermet is.
Átadták az újjáépült Tamariska Cserkészházat Csepelen A csepeli Tamariska-dombon, az egykori gázcseretelep helyén 2019-ben épült egy cserkészház, amelynek egy része idén februárban leégett. Az újjáépített Tamariska Cserkészházat vasárnap avatták fel.
Átadták a ferencesek megújult épületét Pasaréten Csendes budai zöldövezetben, a II. kerületi Szilfa utcában található a ferences rendtartománynak az az épülete, amelyben óvoda és idősek napközi otthona is működik. A házat ebben az évben teljesen felújították, átalakították, a palatetőt lecserélték, ünnepélyes avatása a napokban volt.
Négy évet vártunk rá: átadták a Közösségi Ligetet Máriaremetén A II. kerületi Máriaremetén, a Gyarmati Dezső Uszodát és a Pokorny József Szabadidőközpontot is magában foglaló telektömbön elkészült az új szabadidőpark. A Közösségi Liget koncepcióját még 2018-ban alakították ki, a környékbeliek pedig néhány nappal ezelőtt vehették birtokba a területet, amelyen sportpályák, játszótér, futókör, fitneszpark is található.
Átadták a Márványcsarnokot a Nyugatiban, a tető jelentős része is elkészült A 145 éves Nyugati pályaudvar tetőszerkezetének felújítása 2020 tavaszán kezdődött, s mára az épületegyüttes fontos részei fölött be is fejeződött a rekonstrukció. Elkészül a tető a Márványcsarnok, a nemzetközi váró, a volt ABC, a Ceglédi folyosó és a Nyugati tér felőli irodaszárny fölött. Emellett az utasok immár használhatják a felújított Márványcsarnokot és a Ceglédi folyosót is.
Nyolcvanöt éve átadták, de hét év múlva felrobbant a kiszélesített Margit híd A Margit híd igazi luxusberuházásként készült el az 1870-es években, egy francia mérnök irányítása alatt. Ám Budapest második dunai átkelőjének forgalma nagyon alacsony maradt egészen a század végéig. Azonban az 1930-as évek elején már keskenynek bizonyult, ezért az átépítésről és a kiszélesítésről döntöttek. Az avatást 85 évvel ezelőtt, 1937. október 1-jén tartották.
Átadták a Mazsihisz Szeretetkórház felújított épületszárnyát Megújult a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége fenntartásában működő Szeretetkórház Reichmann-szárnya. Az új, központi laboratórium önálló épületben kapott helyet, valamint új intézeti gyógyszertárral és egyéb kiszolgálóegységekkel bővült az intézmény.
Átadták a legújabb gyalogátkelőt a Blaha Lujza térnél Már minden irányban akadálymentesen átjárható a felszínen a Rákóczi út és a Nagykörút kereszteződése, ugyanis elkészült a harmadik új gyalogátkelőhely a Blaha Lujza téri csomópontban. A zebra az Erzsébet híd felőli oldalon, a Rákóczi úton található.
Hídavatás: átadták a felújított és kibővített déli Összekötő vasúti hidat A mai Rákóczi híd melletti részen eredetileg 1877-ben épült az első vasúti átkelő, a hidat azóta többször átépítették, kapacitásának kibővítése már az 1910-es években felmerült, de csak most bővítették háromvágányosra. A vonal az ország egyik legfontosabb kelet-nyugati irányú vasúti összeköttetése. A mintegy 500 méter hosszú hídon naponta 150 személy- és száz tehervonat halad át, tavaly 2,8 millió utas használta.
Átadták a Nelson Mandela parkot a Gellért-hegyen Bár korábban sokan tiltakoztak ellene, a Gellért-hegy északi lejtőjén, a Filozófusok kertje és a Hegyalja út közötti területen átadták a Nelson Mandela parkot. A Fővárosi Önkormányzat az átadást a Dél-afrikai Köztársaság első színes bőrű elnökének 104. születésnapjára időzítette.
Átadták a Horn Gyula sétányt Angyalföldön A XIII. kerületben július 5-én felavatták a Horn Gyula sétányt. A gyalogút, amelyet a volt szocialista politikusról neveztek el, Angyalföld szép közparkját, a Gyermek teret szeli ketté, és önálló közterületként a múlt évben hozták létre telekalakítással.
Átadták a megújult buszvárókat a Blaha Lujza téren Átadták a megújult, fedett buszvárókat a Blaha Lujza téren, az autóbuszok Keleti pályaudvar irányú megállójában. A térburkolási munkák is elkészültek a Rákóczi úti járda környezetében.
Átadták Rákosmentén az új Görparkot A XVII. kerületi Akadémiaújtelepen létesült új Görpark görkorcsolyások, gördeszkások és kerékpárosok számára is ideális helyszín. A három tagból álló medencés flow-pálya kialakítását és méretét tekintve is egyedülálló Magyarországon.
Átadták az istenhegyi Szent László Közösségi Házat Átadták az istenhegyi Szent László-plébániatemplomhoz tartozó új közösségi házat a XII. kerületben. A beruházással az egyházközség régi álma vált valóra, hiszen most már van egy olyan közösségi terük, ahol a szentmiséken kívül is tudnak találkozni különböző programok keretében. A stílusával a mellette álló templomhoz illeszkedő épület 150 fős rendezvényterme vetítővászonnal és modern hangosítási rendszerrel van felszerelve, így bármilyen előadásnak, koncertnek vagy filmvetítésnek helyet tudnak biztosítani benne.
Átadták a Néprajzi Múzeum új épületét a Városligetben Május 22-én, vasárnap ünnepélyes keretek között átadták a Néprajzi Múzeum új épületét a Városligetben. Mint ismeretes, a beruházás a Liget Budapest program keretében valósult meg a Műcsarnok mögötti, Dózsa György úti egykori hatalmas parkoló helyén. A megnyitón elhangzott: a Liget Budapest program, Európa legnagyobb kulturális beruházása teljes egészében meg fog valósulni.
Átadtak három felújított állomást az M3-as metró vonalán Átadták az M3-as metró középső szakaszán a megújult Kálvin tér, Corvin-negyed és a Semmelweis Klinikák állomásokat. Ennek köszönhetően szombattól már Kőbánya-Kispesttől a Kálvin térig járnak a szerelvények. Folytatódik további hat állomás a felújítása, amelyeket a tervek szerint 2023. március 15-én fognak átadni.
Átadták a pesthidegkúti Klebelsberg-kastély könyvtárát Ismét látogatható gróf Klebelsberg Kunó kultuszminiszter híres könyvtára egykori pesthidegkúti kastélyában. Több mint ezer eredeti kötetet sikerült összegyűjteni a rekonstruált könyvtárszobába.
Átadták a Bástya parkot a Belvárosban A Mátyás király uralkodásának idején emelt pesti városfal mellett alakították ki a Belváros új közösségi terét, a Bástya parkot. Aki ellátogat ide, a Gellért-hegyi Sziklakápolnáig ellátó kilátópontot, igényes játszóteret és várostörténeti galériát talál. Az új fákkal, növényekkel zöldebbé tett teret tegnap vehette birtokba a nagyközönség.
Átadták a szalézi rend új óbudai épületeit Átadták a szalézi rend új oratóriumát és a tartományfőnökség épületét Óbudán. Az oratórium egyfajta közösségi térként fog majd működni.
Átadták a XIII. kerületi Vizafogó parkot Kedden átadták a XIII. kerületben a Vizafogó parkot. A terület úgynevezett ökopark, vagyis a tervezés során kiemelt figyelmet fordítottak arra, hogy ökológiai szempontból fenntartható legyen. Egy új, másfél méter mély mesterséges tavat is kialakítottak, amely egyben a legfőbb látványelemként is szolgál.
Átadták a Haggenmacher-villa kulcsait, megmenekült az épület A Magyar Állam élt elővásárlási jogával, és megvásárolta a Fővárosi Önkormányzat által privatizálni kívánt XII. kerületi Haggenmacher-villát, amelynek helyén egykor az Istenszeme fogadó működött. A kulcsokat a napokban adták át. Az értékes műemlék tehát köztulajdonban marad, a tervek szerint a felújítást követően közösségi célokra használják majd.
Átadták a felújított Bakáts teret Elkészült Ferencváros főterének, a Bakáts térnek a felújítása. A tér fejlesztését még 2016-ban kezdeményezte a IX. kerületi önkormányzat, 2018-ra pedig a tervek is megszülettek és a kivitelezést is előkészítették az önkormányzat megbízásából a szakemberek. A XIX. században kialakult térre növényeket, padokat, sakk- és malomasztalokat, ivókutakat telepítettek.
Átadták a Kiscelli-Doberdó tanösvényt Óbudán A most megnyílt óbudai Kiscelli-Doberdó tanösvény a Kiscelli-fennsík természeti és kulturális értékeit mutatja be. A tanösvény több mint egy kilométer hosszú, és hét állomás segítségével ismerteti a terület változatosságát.
Egy felújítási program utolsó állomása: átadták a Széll Kálmán téri átjárót A Széll Kálmán tér óriási változásokon ment keresztül az elmúlt években, és noha már megszokhattuk a modern környezetet, a felújítási program valójában csak csütörtökön ért véget: átadták a teret a Krisztina körúttal összekötő átjárót. A passzázs ugyan rövidke, de kivitelezése annál bonyolultabb volt. Mégis megérte, mivel ez egy újabb, igen nagy lépés az akadálymentes Budapest felé.
Átadták a Katolikus Karitász országos központját a Bartók Béla úton A 90 éves fennállását ünneplő Katolikus Karitászt a rendszerváltás után szervezték meg újra, 1995-re alakult ki a segélyszervezet országos hálózata. Az intézmény központja 1990-től mostanáig Újbudán, egy Bartók Béla úti lakásban volt, ám a napokban a segélyszervezet saját épületbe költözött.
Átadták a felújított pasaréti ferences templomot, plébániát és közösségi házat A pasaréti ferencesek Páduai Szent Antal Plébániáján felújították a rendházat és a templomot, valamint egy új, korszerű közösségi plébániaépületet hoztak létre. Az idősebb Rimanóczy Gyula által tervezett pasaréti templomot 1934-ben szentelték fel, és legutóbb az 1980-as években esett át nagyobb rekonstrukción.