A Gellért-hegy Duna felőli oldalán, a Magyarok Nagyasszonya sziklatemplom közvetlen közelében állt volna a pálosok névadójának, Remete Szent Pálnak a szobra. A mű el is készült Vilt Tibor szobrászművész műhelyében 1947-ben, de a felállítása meghiúsult. A 2,3 méter magas, haraszti mészkőből faragott szobor későbbi helye és története máig ismeretlen.
1
56
Miért tartott több, mint 20 évig, hogy autótaxik jelenjenek meg a főváros utcáin? Budapest nagyon sok közlekedési eszköz bevezetésénél élen járt, gondoljunk csak a villamosra vagy a földalattira, a fogaskerekűre vagy a siklóra, de az autóbusz- és az autótaxi-közlekedés megindulása nagyon sokáig váratott magára.
1
103
Mi vitt rá egy gazdag családból származó úrinőt, hogy megalapítsa az első magyar óvodát? Miért nem támogatta az alapítót a reformkori magyar elit? A Brunszvik Teréz által alapított első magyar óvoda 195 évvel ezelőtt, 1828. június 1-jén nyitotta meg kapuit.
1
67
Budapest egész máshogy nézett volna ki, ha úgy épültek volna meg a nagy beruházások, ahogy azt 1868 májusában a városfejlesztésben érdekelt szakemberek elképzelték. Nézzük, milyen várost álmodtak meg 155 éve elődeink!
3
109
A Buda, Pest és Óbuda egyesítését előkészítő Harmincnégyes Bizottság feladata volt a főváros új szimbólumainak, a címernek és a lobogónak az elkészítése. Az általuk felállított albizottság Altenburger Gusztávot és Mikinszky Istvánt bízta meg a tervek elkészítésével. A szimbólumok több változtatáson mentek keresztül, míg 1873. május 29-én elfogadták azokat.
118
Pest legrégebbi, ma is működő kórháza a mai Rákóczi út mentén álló Rókus Kórház, amely 225 éve nyitotta meg kapuit. A telken egykor járványkórház állt, amelyben a pestises betegeket különítették el. Ennek helyére épült fel 1798-ban az új intézmény, amely kezdetben nem csupán a kórházi kezelésre szoruló betegeket látta el, de szegényházként is működött.
176
Budapesten a második világégés utáni években olyan mértéket öltött az élelmiszerhiány, hogy a fővárosiak az értéktárgyaikat összeszedve vidékre utaztak, hogy azokért élelmet szerezzenek. Éveken át virágzott a feketepiac és a cserekereskedelem. Az ellátás megszervezése érdekében hozták létre a Közért vállalatot 75 évvel ezelőtt, amely ugyan már megszűnt, de a neve köznevesült: ma is sokan közértnek hívják az élelmiszerboltokat.
1
88
Attila hun király megkerülhetetlen alakja az európai történelemnek és a hun–magyar rokonság hívei szerint népünkhöz is szorosan kapcsolódik. Szobra azonban még a húszas évek végén sem állt az országban, a hiány pótlására ezért 1929 májusában – 94 évvel ezelőtt – nagyszabású tervet készítettek, mely a Vérmező jelentős részét elfoglalta volna.
3
158
Egykor elegáns üzletház volt, amelyet megnyitásakor palotának neveztek, majd hűtőháznak, konzervdoboznak, alumíniumkasztninak csúfolt tucat nagyáruházzá vált a Corvin a Blaha Lujza téren. Évtizedes „bedobozolás” után lassan-lassan visszanyeri régi fényét, a tervek szerint a nyár végén fejeződik be a felújítása.
3
163
A főváros egyik legrégebb óta lakott budai városrészét, a Tabánt az évszázadok során sokszor érték különböző sorscsapások, de a területen mindig új élet fakadt. Az utolsó, XX. századi városrendezést azonban nem élte túl. A Tabán ma a főváros belső részének egyik legnagyobb zöld felülete, amelyre senki nem akar építkezni.
75
Krúdy Gyula a XIX. század végén érkezett az akkor rohamosan fejlődő Budapestre. Lenyűgözte őt az ezredévi kiállítás, a kávéházak, szerkesztőségek, szállodák, színházak világa. Csodálta a várost: a nyüzsgését, új épületeit, a modernségét. Albérletekben, szállodákban lakott, majd a Margit-szigeten élt, utolsó éveit pedig Óbudán töltötte. Életének színtereit a műveiből is megismerhetjük: írásaiban különös hangulatú képet festett a fővárosról és a lakóiról. A kilencven éve elhunyt Krúdy Gyula kedves budapesti helyeire látogattunk el.
79
Az 1906-ban elkészült József főhercegi palota elegáns, üvegtetejű előcsarnokával, pompás báltermével és annak színes, Róth Miksa-féle üvegablakaival a budavári Szent György tér egyik dísze volt. A historizáló épület Budapest ostromában nem szenvedett végzetes sérülést, ám 1967-ben a tűzoltóság oktatófilmet forgatott itt, hogy az oltást filmre vehessék, ezért felgyújtották, majd le is bontották. A helyén keletkezett hiányt több mint 50 évig nem sikerült pótolni, 2021-ben azonban megkezdődött az épület rekonstrukciója: az újjászülető palota pedig napról napra nyeri vissza az eredeti alakját.
145
Budapest VIII. kerületében, a József körút és a Baross utca találkozásánál fekszik egy tér, amely 1933. május 14. óta a Harminckettesek tere nevet viseli. A tér a XIX. században keletkezett a környező terület felparcellázása során, a Nagykörút és a Baross utca kialakításakor, de 1933 előtt nem volt külön neve, és a Baross utcához tartozónak számozták az itt sorakozó épületeket.
1
114
Hatalmas vasúti baleset volt Budapesten 150 évvel ezelőtt, a városegyesítés évében. Sok tanulságot lehetett levonni a történtekből a vasúti üzem biztonságossá tételéről. Akkoriban a vasúttársaságoknak nem volt kártérítési felelősségük az utasok felé, erről csak egy évvel a baleset után fogadtak el egy törvényt.
201
A belvárosi Egyetem téren a névadó intézmény központi épülete 1900-ban épült neobarokk stílusban, belsejét viszont gazdag, szecesszióba hajló díszítés borította. A szemet gyönyörködtető kialakítás azonban nem volt tekintettel a használhatóságra, amit harminc évvel később már nagyon zavarónak ítéltek. Az egyetem fennállásának 300. évfordulójára ezért modernizálták, és 1935. május 12-én ünnepélyes keretek között át is adták.
2
131
A Tabán 1933-ban kezdődő lebontása meghatározó dátum a városrész történetében. De fontos dátum ez két olyan személy esetében is, akik a Tabán krónikásai voltak. Az egyiküknek ekkor ért véget, a másikuknak ekkor kezdődött a művészi pályája.
81
Hamarosan megkezdődik az alapításának 200. évfordulójára készülő Magyar Tudományos Akadémia Széchenyi István téri székházának felújítása. Az első ütemben rendbe hozzák a tetőt, korszerűsítik és restaurálják az ablakokat, felújítják a dísztermet, a képtárat, a kiállítótereket. A Friedrich August Stüler tervezte, 1865-ben elkészült neoreneszánsz palota előtti teret a jubileumi évre, 2025-re szeretnék átalakíttatni.
213
A XIX. század vége óta szinte megszakítás nélkül szolgálja a kulturális életet egy kicsi, háromszög alakú tér Erzsébetváros szívében, amelyet a magyar színháztörténet egyik jelentős személyéről neveztek el. A Hevesi Sándor tér kétségkívül a színházának köszönheti hírnevét, de más érdekességeket is találhatunk itt: e téren áll Rejtő Jenő szülőháza is.
69
102
A Buda és Pest közé építendő híd a XIX. század elején nagyban foglalkoztatta a mérnököket. Sok terv született, de egy sem volt megépíthető. Ám 200 évvel ezelőtt Baritz György mérnök olyan hídszerkezetet javasolt, amely akkor viszonylag új megoldásnak számított: úgy vélte, láncokra függesztett állandó híddal kellene összekötni a két várost.
226
A budapesti autóbusz-közlekedésben 1928 tavasza fontos fordulópontot jelentett. Ekkor rendelt meg a főváros száz új buszt, mégpedig magyar vállalattól, a MÁVAG-tól, és ugyanekkor döntötték el, hogy a rossz emlékű piros színt elvetve kék színűek legyenek a budapesti autóbuszok.
1
121
A budavári Bécsi kapu téren minden az erőt hivatott kifejezni: a kapu vastag falai és az Országos Levéltár neoromán stílusa is védelmet sugároznak, a bejárattal szemben őrködő evangélikus templomon pedig szavakba is öntötték: Erős vár a mi Istenünk! Ez utóbbi a hitbeli rendíthetetlenséget jelenti, maga az épület kecses tornyával és neobarokk stílusával inkább tervezőjének, az éppen 110 éve elhunyt Kallina Mórnak a gazdag fantáziáját fejezi ki.
172
A XX. században kétszer is nagy esély volt arra, hogy a metróvonalakon magyar gyártású szerelvények közlekedjenek, ne csak a Kisföldalattin. Először az 1950-es években készült egy prototípus, majd az 1980-as években egy másik, azzal a céllal, hogy modernebb járművel váltsák fel az addigra már meglehetősen elavult metrószerelvényeket.
2
166
Mit jelent budapestinek lenni? Létezik-e olyan, hogy „budapestiség”? Hogyan hat a főváros az itt lakókra és itt dolgozókra, s ők hogyan hatnak vissza rá? A városegyesítés 150. évfordulója alkalmából a budai Várban található Budapesti Történeti Múzeum egy egészen egyedi tárlattal keresett válaszokat ezekre a kérdésekre. A ma megnyílt kiállításon a budapestiek személyes történetein keresztül ismerkedtünk meg a magyar fővárossal.
50
72
Alpár Ignác építész 95 éve hunyt el. Munkássága a historizmus stílusában fogant, bizonyítva, hogy a régi korok művészetét megbecsülve, azok egyes részleteit hol pontosan, hol csak hangulatukban megidézve lehet értékes életművet létrehozni. Legfontosabb alkotásai Budapesten valósultak meg, mégpedig egy olyan világvárosban, ahol a megrendelők részéről a múlt tisztelete és a korszerűség, a jól használható terek iránti igény egyidejűleg jelentkezett.
158
Budapest egyik fő látványossága az Andrássy út, amely a világörökség része: csodálatos neoreneszánsz paloták sorakoznak itt. A közepén, az Oktogontól nem messze, egymás mellett található a Régi Műcsarnok és a Régi Zeneakadémia épülete, melyek a helyszínen túl az alkotójuk személyében is rokonok: mindkettőt az éppen 110 éve elhunyt Lang Adolf tervezte.
147
Ferenc pápa 2023. április 28. és 30. között három napot töltött Budapesten, ez alatt az idő alatt a magyar főváros több helyszínén járt. Megmutatjuk, Pest és Buda mely pontján, mely épületeiben jelent meg a Buenos Airesben született jezsuita egyházfő, aki 2013 márciusától tölti be pozícióját, és Argentínából érkezett a Vatikánba.
196
Teljeskörűen felújították az Eötvös Loránd Tudományegyetem XI. kerületi, Bogdánfy úti sportcsarnokát. Az 1987-ben épült 2400 négyzetméteres csarnokban hosszú idő után méltó környezetet kap az egyetemi él- és versenysport, ugyanakkor a hallgatók a szabadidejükben is sportolhatnak itt.
136
Budapestet évtizedekkel ezelőtt autóbarát várossá akarták alakítani, és ebben nagy szerepet szántak az Erzsébetváros és Józsefváros között húzódó Rákóczi útnak. Az itteni épületek árkádosítása, a gyalogosforgalomnak a házak alá vezetése tette lehetővé az út kiszélesítését, majd a villamosközlekedés felszámolása a jelenlegi hatsávos út kialakítását. Ötven évvel ezelőtt hatalmas eredménynek számított, hogy a villamossínektől megszabadított Rákóczi úton kétszer annyi autó tudott áthaladni, mint korábban.
121
59
Hatalmas robbanás rázta meg 60 éve Budapestet, egy 60 ezer köbméteres gáztartály semmisült meg a XIII. kerületben. A robbanás oka villámcsapás volt, az első feljegyzett eset a világon, amikor egy gáztartályt villám pusztított el.
1
106
Tőry Emil a századfordulón tevékenykedő építészek derékhadának elismert tagja volt: nem teremtett ugyan új stílust, és nem gyűjtött maga köré követősereget, de épületeit magas színvonalon tervezte meg. Oktatói tevékenységét is lelkiismeretesen végezte a Műegyetemen, de nemcsak szavakkal, hanem számos könyvvel és tanulmánnyal is hozzájárult a jövő építészgenerációinak képzéséhez.
149
Összesen 9 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
időrendben |
fordított időrendben |
értékelés szerint
Végre! A Honvéd Főparancsnokság is újjáépül az ikonikus kupolával. A Palota negyed méltó bejárata lesz.
A Hauszmann program egészen egyedülálló és példaértékű. Ez a hozzáállás követendő az összes többi megsérült vagy elpusztult értékes régi épületnél, akár országos szintre is érdemes lenne kiterjeszteni. (Sajnos nem tudom, hogy jelenleg a kupolarekonstrukciós kezdeményezés hol áll...) A Honvéd Főparancsnokság épületének helyreállítása méltó megkoronázása lenne a Dísz tér helyreállításának, továbbá remélem, hogy a Levéltár is visszakapja a tornyát (https://pestbuda.hu/cikk/20201..)
A Dísz téren még az segítene nagyot, ha a 8-as számú épületet elbontanák, és építenének valami szépet helyette.
Sokak számára érthetetlen, de bennem is megvan: A háborúban lerombolt épületeket dafke, és csakazértis úgy kell viszaállítani amilyenek voltak. Ez egyfajta erkölcsi elégtétel. Rémes a Hadik szobor előtt épül majomketrec a földszintjén étteremmel. Nos antik környezetbe a modern pótlás nem megy, vagy csak kivételes esetekben.
Megnéztem a google térképen a Dísz tér 8-at. Valóban önmagában is elképesztően ronda, pláne itt a várnegyedben. Le kéne bontani!
Azt a berhazat kellene visszaepiteni ami a haboru elott a helyen allt.
Ezzel tobbe-kevesbe en is igy vagyok kiegeszitve a haboru utan ill. 56-ban, de meg a Horthy-korszakban (Dobrentei ter, Kiraly Szinhaz, stb.) elpusztitott epuletekkel is. Bar nekem elsosorban esztetikai, varoskepi okokbol fontos, hogy a regi epuleteket visszakapjuk, de nyilvanvalo politikai, ha ugy tetszik tortenelmi uzenete is van az ujjaepiteseknek. Az ellendrukkereket pedig egyertelmuen politikai ideologai megfontolasok vezerlik barmennyire is probalnak szakmai ervekre hivatkozni. Sosem fogom megerteni, hogyan lehet ocsmany jellegtelen semmitero es a kornyezetukbe nem illo epuletek vagy eppen foghijak mellett kiallni holmifele partpolitikai antagonizmus jegyeben.
A pusztításra egyetlen válasz adható! A régit vissza kell építeni. Erre anno Varsóban jöttem rá amikor elmentem a régi-új Óvárosba. Ha idejöttek a hamburgerzabálók és szétbombázták a hadicélnak nem nevezhető műemlékeinket akkor csakis újjáépítéssel lehet erre válaszolni.
Amúgy szerintem ez kőkeményen politikai üzenet is annak az Amerikának amelyik csak bombákat szórni képes, józanul gondolkozni nem. A Hirosma és Nagaszaki után visszatértek a hagyományos bombákhoz, de ezekből jó sokat szórtak le. Értelme volt? Szíriában ártatlan emberek százezreit ölték meg a bombák, de semmi értelme nem volt a bombázásoknak. Megbombázták a 6000 éves Aleppót azok akiknek alig 300 éves az országuk.
Nekem 2 gondom van a Hauszmann programmal. Az egyik, hogy egy moddern toldalekot akarnak adni a Honvéd Főparancsnoksághoz. A masik meg, hogy ugy latom nincs tervbe veve a kiralyi istallo epuleteinek a rekostrukcioja. Irtam egy levelet a varkapitanysagnak ezugyben, de nem meltattak valaszra. Esetleg tud valaki bovebb informaciot errol?
Hozzászóláshoz lépjen be, vagy regisztráljon!