Már a XVIII. század végén nyilvánvaló volt a legmagasabb körökben is, hogy a mai Városliget helyén egykor elterülő, akkor még városszéli területnek számító, 120 hektár méretű mocsárral valamit kezdeni kell. Már Mária Terézia is elrendelte a fásítását, de ezeket a fákat megették az itt legeltetett ökrök. II. József már szigorúbban lépett fel, mindenképp ragaszkodott hozzá, hogy a területet rendezzék, és betartsák azokat a rendelkezéseket, amelyek szerint a fásított területen tilos a legeltetés, a mocsarat csapolják le és fásítsák, és ebben jó partnere volt bizalmasa, feltétlen híve, Lechner Tóbiás polgármester. Így el is indult valamiféle munka, amelynek keretében eperfákat és akácfákat ültettek, és kialakítottak egy sétaútvonalat is.

Az egyre több fával borított, és ezért inkább már Városerdőnek nevezett területen Boráros János városbíró javaslatára parkosított pihenő- és mulatóhelyet kívánt Pest létrehozni vendéglőkkel és egyéb szórakozóhelyekkel. A kivitelezésre és működetésre egy akkor előnyösnek látszó üzletet kötött Batthyány József érsekkel. A hercegprímás 1794-ben 24 évre bérbe vette a területet, de kifejezett bérleti díjat nem kellett fizetnie, hanem a területet kellett rendeznie, és a mulatóhelyet kialakítania, működtetnie, a pedig város vállalta, hogy a bérlet lejártával az addig felépített épületeket akkori áron kifizeti.

Az érsek megbízásából hatalmas munka kezdődött, a vizeket szabályozták, amelynek eredményeként a mocsár helyett egy tavat és abban két szigetet alakítottak ki. Azonban Batthyány József 1799-ben váratlanul elhunyt, és az örököse, Batthyány Tódor nem folytatta a szabályozási munkákat, ezért a város 1805-ben visszavette a területet. 

Ludwig Rohbock 1856-os rajza a Városligetről (Forrás: FSZEK Budapest Gyűjtemény) 

A Városliget életében a nagy változást a sok, félig-meddig eredményes, de mindig újrakezdett munkák után itt is József nádor tevékenysége jelentette, ugyanis az általa 1808-ban életre hívott Szépítő Bizottmány a Városliget végleges rendezését is tervbe vette. A mindenre kiterjedő rendezési tervre 1813-ban pályázatot írtak ki. A nyertes a lübecki illetőségű, de itthon már más munkáiról ismert Christian Heinrich Nebbien kertépítő lett, aki egy önfenntartó népkertet tervezett. Azaz egy olyan, mindenki számára nyitott parkot, amely a fenntartási költségek nagyobb részét ki tudja termelni.

A terület a tervek szerint nem egy sűrű erdő, hanem egyfajta park lett volna, ahol – ahogy valójában ma is – jelentős füves területeket terveztek kialakítani, és az egyik bevétei forrás például az itt növő széna eladásából folyt volna be, de jövedelmet jelentettek volna az itteni mulatóhelyek bérleti díjai is. Nebbien nagyon komoly előkészítő munkákat végzett, a terveken három évig dolgozott, közben tanulmányozta a városligeti talajt, az őshonos növényeket, és ezek figyelembevételével készítette el tervezetét.

A Nebbien-féle terv kivitelezése 1817-ben kezdődött. Ám pénz alig volt, ezért 1818. január 14-én Pest városa felhívással fordult a nagyközönséghez, adakozásra szólította fel azokat, akiknek erre módja volt. Az adakozás eredményeképp az év végéig 45 ezer forint gyűlt össze, az adakozók között volt József nádor és 26 további, Pesten lakó főúr is.

A 45 ezer forint soknak tűnik – ne feledjük, hét évvel később Széchenyi Istvánnak, az egyik leggazdagabb magyar főúrnak az éves jövedelme országosan ismert lett, az évi 60 ezer forintot tett ki –, de eltörpült a Nebbien-terv teljes költségeihez képest, mert ahhoz – ha teljesen, minden részletében meg is valósítják – 691 ezer forintra lett volna szükség, még úgy is, hogy Nebbien gyakorlatilag ingyen vállalata az építkezés irányítását, sőt a pályadíjat, a 200 aranyat is felajánlotta a munkák fedezésére.

A Páva-sziget 1845-ben Rudolf Alt munkáján (Forrás: FSZEK Budapest Gyűjtemény) 

Ezért a terveket karcsúsították, végül 300 ezer forintra csökkentették. Az építkezések mindenesetre megindultak, új utak, híd – a Páva-szigetre vezető kis függőhíd, a Dróthíd – épültek, a Páva-szigeten egy mintamajorság is létesült, és fasorokat alakítottak ki. A fák jelentős részét József nádor adta az alcsúti kastélyából, illetve helyben a Városliget területén is nevelték azokat, mert 1817-ben külön faiskolát létesítettek a park fáinak. Érdekesség, hogy amikor 1830-ban nagyon kemény tél sújtott le a városra, József nádor kivágatta a Városligetbe vezető fasort, hogy legyen a szegényeknek tüzelője. A fák pótlásáról természetesen a következő években gondoskodott.

A népkert kialakítás Christian Heinrich Nebbien terve volt (Fotó: Fortepan/Budapest Főváros Levéltára. Levéltári jelzet: HU.BFL.XV.19.d.1.07.168)

A munkák motorja természetesen a Szépítő Bizottmány volt, melynek eredményeit a Városligetet illetően így foglalta össze 1832-ben a Hazai 's Külföldi Tudósítások 1835. május 23-i száma.

„A’ Szabad kir. Pest Városa szépítésére ügyelő Hivatal, nem szűnik meg teljes erővel munkálódni az elejébe szabott fényes pályán. […] nem elégedve meg azzal, hogy az úgy nevezett Városerdejének szépítésére temérdek költséggel tisztíttatta ki a’ tavat; halmokat hányattatott, utakat töltetett, ligeteket ültettetett mind honnyi mindpedig honnyosított fákból ’s bokrokból, melly kellemetes foglalatoskodtatással, mind élelem módot szolgáltatott a’ szomorú emlékezetű múlt esztendőben, mind tiszta levegőt adott a’ zárt falak helyett, szegényebb sorsú lakosainak.”

Egyébiránt nem sokkal a fenti sorok megjelenése után, 1832 júliusában indult meg az első omnibuszjárat Pesten, amelynek egyik végállomása a Városliget volt.

A kis függőhíd, amely a kép szövegével ellentétben valójában nem lánchíd, hanem kábelhíd volt. Vasquez rajza (Forrás: FSZEK Budapest Gyűjtemény) 

A Városliget így lett város széli mocsárból parkká. Ugyan az 1818-as felszólítás eredményeképp nem gyűlt össze a szükséges pénz, a következő évtizedek kitartó munkája mégis meghozta gyümölcsét. A Vasárnapi Ujság 1860. július 1-jén már ezt írhatta az egykori mocsárról:

„Legszebb látványt nyújt a városligetben a tó, mely, miután egy pár évig egészen ki volt száradva, most ismét megtelt vizzel, s az általa képződött Pávasziget. A tónak kisded kikötője van, hol számtalan vas- és facsónak, köztök valódi lélekvesztők kinálkoznak a dilettáns evezőknek mulatsági eszközül s estefelé gyakran egész kis flotta hemzseg a tó tükörén, megnépesítve vesztegülő hölgyekkel és lapátoló férfiakkal. A Pávaszigetből csinos villa emelkedik, melyben szintén vendéglő ütötte fel sátorát, egy másik szomszéd szigetecskére picziny lánczhíd vezet. Vegyük hozzá a fák dus lombozatú csoportjait s a messze háttérben kékelő budai hegyeket — valóban igéző kép, melytől a megválás mindig nehezen esik.”

Nyitókép: A Városligeti-tó (Fotó: Fortepan / Budapest Főváros Levéltára. Levéltári jelzet: HU.BFL.XV.19.d.1.05.085)