
Keresés az archívumban
Sírjaik Pesten domborulnak: az elcsatolt területeken született nagyjaink a Fiumei Úti Nemzeti Sírkertben
2020. november 2. 9:00
Szinte megszámlálhatatlan azoknak a száma, akik jelenlegi határainkon túl születtek, de budapesti temetőkben nyugszanak. Közöttük sok az ismert, jelentős személyiség is. Ennek oka magától értetődő, hiszen ahogy ma is, úgy 1920 előtt is természetes volt, hogy a fővárosba az egész országból érkeztek tehetséges, nagyra hivatott személyiségek, akiknek munkássága Budapesten teljesedett ki, és többnyire itt vált országos jelentőségűvé. A Fiumei úti sírkertet járva is szembesülünk vele: múltunk legnagyobb személyiségei közül milyen sokan születtek a trianoni határokon túl. Összeállításunkban rájuk emlékezünk.
Budapesten és az egész országban helyreállítják az elpusztított kupolákat és épületdíszeket
2020. november 1. 11:00
Elsőként három fontos budapesti épület kapja vissza a háború után elpusztított kupoláját és egyéb díszeit, és e mintaprogram alapján az egész fővárosban és szerte az országban helyre kívánja állíttatni a kormány az építészeti és városképi szempontból fontos épületek megsemmisült tetőidomait és egyéb jelentős épületelemeit. Indul az országos felmérés a díszeiktől megfosztott házakról, a kormány a nem állami tulajdonú épületek helyreállítását is támogatni kívánja.
Megújul a Margit körút – Kulturális negyedet terveznek a II. kerületben
2020. október 31. 14:00
Margit-negyed néven tervezné újjá a Margit körút környékét a II. kerületi önkormányzat, hogy ismét vonzóvá váljon az egykor élettel teli bel-budai városrész. A koncepció kidolgozásában építészek is részt vesznek, de a kerületi vállalkozók véleményét is várják.
Pillantás a múltba – Milyen volt Budapest 1990-ben?
2020. október 31. 9:00
Aki mindig Budapesten élt, annak talán fel sem tűnik, mennyi minden változott 30 év alatt, mennyi épület tűnt el, és mennyi épült fel a fővárosban. Talán már arra sem emlékszünk, mi foglalkoztatta az embereket a rendszerváltás zűrzavarában, és milyen volt a mindennapi élet. A Fővárosi Önkormányzat megalakulásának 30. évfordulója alkalmából pillantottunk vissza a múltba.
Kevesen ismerik a városligeti korcsolyacsarnok tervezőjét – Száz éve hunyt el Francsek Imre
2020. október 30. 11:00
A városligeti korcsolyacsarnok, a Szent Gellért-szobor kolonnádja, a Budai Polgári Casino épületei mellett több bérházat is tervezett, és ha minden ötlete megvalósult volna, nemcsak a Kálvin teret és a Szabadság teret látnánk másmilyennek, de a Kossuth utcai Dreher-palota is odébb költözött volna néhány méterrel. Éppen száz éve hunyt el idősebb Francsek Imre.
Már 25 éves a Rákóczi híd – Az elmaradt világkiállítás mementója
2020. október 29. 9:00
Közel harminc tervváltozat és húsz év előkészítés után épült meg Budapest II. világháború utáni első állandó városi hídja 1995-ben. Átadását nem fogadta kitörő örömmel a budapesti közönség, ráadásul elmaradt a világkiállítás is, amely eredetileg a helyét a Dunán kijelölte.
Az újbudaiak véleményét is várják a déli vasút fejlesztéséről
2020. október 28. 16:00
A meglévő két vágány mellé egy vagy két új vágány épül Kelenföld és a Népliget között, a déli körvasúton, amely három metróvonallal is kapcsolatot teremtene (M3, M4 és a HÉV-ek fejlesztésével létrejövő M5). Ha megvalósul a fejlesztés, a jelenleginél háromszor sűrűbben járhatnak a vonatok. A Déli Körvasút tervezett megújításáról már várják a környéken lakók véleményét, s egy honlap is indult az érintettek tájékoztatására.
A modern magyar építészet előfutára volt – Száz éve hunyt el Lajta Béla
2020. október 28. 9:00
A XX. század elejének egyik legmeghatározóbb magyar építésze volt Lajta Béla, aki Lechner Ödön nyomán elindulva a szecesszió stílusának nagy hatású képviselője volt, majd megtalálva saját útját és formavilágát a modern építészet hazai előfutára lett. Új szemléletet képviselt a tömegformálásban, megtartva a népies dekorációt, a szecesszió finom ornamentikáját, összekapcsolva az új anyagok művészetével egyszerűségükben is monumentális épületeket alkotott, amelyek a mai napig a nagyvárosi modern építészet szép példái.
Felavatták George Bush szobrát a Szabadság téren
2020. október 27. 14:30
Átadták George H. W. Bushnak, az Egyesült Államok 41. elnökének szobrát a Szabadság téren. Az egész alakos, bronzból készült alkotás Ronald Reagan szobrának közelében kapott helyet.
Pestről Budára, Budáról Pestre: 150 éves az Állami Számvevőszék
2020. október 27. 11:30
Különleges helyszínen működik a 150 éves Állami Számvevőszék: székháza a pesti Duna-part azon kevés épületei közé tartozik, amelynek sikerült átvészelni a XX. század viharait, nem pusztult el a második világháborúban. Mégis, a fennállásnak e kerek évfordulója alkalmából kiadott emlékérmén nem ezt az épületet látjuk, hanem a korábbi székházat, amely még az első világháború előtt épült a budai Duna-parton, Jámbor Lajos és Bálint Zoltán tervei szerint.
120 éve adták át a villamosvonalat a pesti Duna-parton
2020. október 26. 16:30
A pesti rakparton épült villamospályának az Erzsébet híd és az Akadémia közötti szakaszát 1900. október 20-án adták át a forgalomnak.
Bővítik a rózsadombi Szent Angéla iskolát
2020. október 25. 15:00
Felújítják és kibővítik a II. kerületi a Szent Angéla iskolát, megépül az az új közösségi tér, a természettudományos szaktantermi szárny, megújul a könyvtár is.
Elkészült a Nyugati pályaudvar első toronysisakja
2020. október 24. 17:00
A Nyugati pályaudvar 8200 négyzetméteres tetőszerkezetének felújítása látványos szakaszába ért: helyére emelték az épület hátsó homlokzata fölött található egyik tornyot. Mindeközben javában zajlik a tető új üvegtábláinak beépítése és megkezdődött a pályaudvar Teréz körút és Nyugati tér sarkán található két tornyán a tetőszerkezet bontása is.
Buda modern mozija – Az Átrium filmszínház 85 éve épült
2020. október 24. 15:00
Minden szempontból különleges mozi volt az Átrium Budán. Nemcsak a modern épülete miatt tért el a többi filmszínháztól, hanem az üzemeltetési módja miatt is. Az 1935-ben átadott 800 fős, elegáns intézmény új minőséget hozott a hangban és a nézőtéri eleganciában is.
Felavatták Tóth Ilona mellszobrát a kőbányai Bajcsy-Zsilinszky Kórház udvarán
2020. október 22. 17:00
Felavatták Tóth Ilona szigorló orvosnak, az 1956-os forradalom utáni megtorlás egyik szimbolikus alakjának mellszobrát a kőbányai Bajcsy-Zsilinszky Kórház és Rendelőintézet udvarán.
Budapest és a szerelem
2020. október 22. 14:00
Különleges kis könyv jelent meg a szerelemről. Versek, magyar költőktől. Mi köze ennek Budapesthez? Annyi, hogy a kötetben szokatlan módon budapesti szobrok szerepelnek illusztrációként.
Átadták a felújított bolgár ortodox templomot a Ferencvárosban
2020. október 22. 10:00
A IX. kerületi Vágóhíd utcában ünnepség keretében adták át a felújított Szent Cirill és Szent Metód bolgár ortodox templomot, a templomkertben pedig felavatták a kommunizmus idején Bulgáriában vértanúhalált halt Borisz Nevrokopi metropolita szobrát. A bolgár főpap 1931-ben Budapesten járt, részt vett az ortodox templom alapkőletételének ünnepségén.
Eltűnik a Fontana-ház – Újabb építkezés indul a Belvárosban
2020. október 21. 16:00
A Váci utca és Régi posta utca sarkán álló, 1984-ben épült Fontana-házat lebontják, a helyén modern ház épül lakásokkal, a földszinten áruházzal.
Harmincöt éve nyílt meg a repülési kiállítás a Petőfi Csarnokban
2020. október 20. 9:00
A Petőfi Csarnok emeleti részén harminc éven keresztül volt látogatható a Közlekedési Múzeum repülési és űrhajózási kiállítása. Megnézhettük itt azt a gépet, amelyet IV. Károly használt az 1921-es visszatérési kísérleténél, láthattunk I. világháborús felderítőgépet, amely az aszódi Lloyd-gyárban készült, de bemutatták itt Farkas Bertalan és Valerij Kubaszov űrkabinját is, amellyel a Szaljut–6 űrállomásról visszatértek a Földre. A PECSA megszűntével az itteni kiállításnak is be kellett zárnia.
Már az összes Tátra villamoson lehet kerékpárt szállítani
2020. október 19. 17:00
Október 17-től a fővárosban közlekedő villamosszerelvények mintegy harmadára már kerékpárral együtt is fel lehet szállni.
A Fővámház neoreneszánsz palotájának különleges épületdíszei
2020. október 19. 9:00
A Fővámház, a mai Corvinus Egyetem épülete Budapest egyik fő látványossága. A homlokzatot 22 szobor díszíti, köztük a görög-római mitológia alakjai és a magyar foglalkozásokat megjelenítő szobrok. A díszudvarok, a lépcsőházak, a külső és belső díszítések mind azt mutatják, hogy a palota építészeti remekmű. Az Ybl Miklós tervezte épületet 150 évvel ezelőtt, 1870-ben kezdték el építeni a pesti Duna-parton.
Hetvenhét év után adtak át ismét református gimnáziumot Budapesten
2020. október 18. 10:00
Hálaadó istentisztelet keretében, a miniszterelnök jelenlétében avatták föl a XXII. kerületben a Rózsakerti Demjén István Református Általános Iskola és Gimnázium új épülettömbjét. Az iskola mellett harangláb épült, amelynek harangján a magyar egységet jelképező történelmi Magyarország térképe is megtalálható. Az esemény jelentőségére jellemző, hogy utoljára 77 éve, 1943-ban adtak át református gimnáziumot Budapesten, a IX. kerületi Lónyay utcában.
Régi-új fakereszt a XII. kerületi Diana úton
2020. október 17. 15:00
Felújították a a XII. kerületben a Diana és a Gyöngyvirág út találkozásánál álló fakeresztet. Az egykori feszületet az 1950-es években lerombolták, majd 2008-ban állították újra.
Harmincöt éve dőlt el, hogy ismét zöld lesz a Szabadság híd
2020. október 17. 11:00
Egy Bécsben bekövetkezett katasztrófa miatt 1979-től hídfelújítási program indult Budapesten. A Szabadság hídra 1981-ben került volna sor, de kényszerűségből előbbre kellett sorolni. Azonban 1985-ben kiderült, hogy ismét halaszthatatlan beavatkozásra van szükség: az eredeti acél tartóoszlopok jelentős mértékben korrodálódtak, ezért a forgalmat újra le kellett állítani. Ekkor azonban a felújítás mellett az is eldőlt, hogy a Szabadság híd visszakapja eredeti, zöld színét.
A boldogító igen – 125 éve kötöttek először polgári házasságot Budapesten
2020. október 16. 13:00
Az állami anyakönyvezésről és a polgári házasságról szóló törvények már 1894-ben megszülettek, de csak egy évvel később, 1895. október 1-jén léptek hatályba. A ma már természetes ceremóniára újdonsága miatt akkora volt az érdeklődés, hogy a házasodni kívánó párok rohamát alig bírta a századfordulón Budapesten működő három anyakönyvi hivatal. De hol és hogyan zajlott le az első polgári házasságkötés?
Átvenné a kormány a budapesti fejlesztéseket
2020. október 16. 10:00
Átvenné a fővárostól a kormány a Biodóm és a Gellért-hegyi sikló megépítését, a rakpartok felújítását, azokat a fejlesztéseket, amelyekre a főváros 55 milliárd forint pluszpénzt kér – derült ki a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsa tegnapi ülésén. Ezekről egyelőre nem született megállapodás, de arról igen, hogy a gödöllői HÉV és a 2-es metró összekötéséről szóló, már elkészült terveket és a feladatot átveszi a kormányzat. Ugyancsak kormányzati finanszírozásban épül meg a budai fonódó villamoshálózat Műegyetem rakparti szakasza. A kormány nem támogatja a fővárosnak azt az igényét, hogy hitelt vehessen fel az Európai Fejlesztési Banktól és az újrakezdési adó bevezetéséhez sem járul hozzá. A Lánchíd felújítására szánt 6 milliárd forintot akkor utalják majd a fővárosnak, ha már csak ez az összeg hiányzik a befejezéshez.
Ybl és Lechner vonzásában
2020. október 15. 18:00
Ha bárkit megkérünk arra, hogy mondjon magyar építészeket, nagy valószínűséggel Ybl Miklós és Lechner Ödön neve kerül elő a leggyakrabban. Ez nem is véletlen, hiszen e két termékeny és nagy jelentőségű alkotó több művével találkozhatunk akár nap mint nap a várost járva. Ismerjük-e a kort, amelyben éltek és alkottak? Hallottunk-e kortársaikról? Ebben lehet segítségünkre az alábbi kötet.
Székelykapu a Sas-hegyen
2020. október 15. 12:00
A nagy székely mesemondó, Benedek Elek unokája volt Benedek István XX. századi író, orvos, pszichiáter és közéleti személyiség, akinek alakja még él sokak emlékezetében. Könyveit máig olvassák, de ezeken kívül Budapest XII. kerületének egyik utcájában, ahol 1957-től egy villaépületben lakott, egy maga faragta székelykapu is emlékeztet rá és családjának székely származására. A ház külön érdekessége, hogy azt a XIX. század végén a híres könyvkötő, Gottermayer Nándor építtette.
Indul az élhető Nagykörút jövőjéről szóló tervezés
2020. október 14. 14:00
Átfogó tervezési folyamat indul a Nagykörút megújításáról. A tervek szerint több zöldfelületet, kényelmesebb közlekedési lehetőséget, élhető városi tengelyt alakítanának ki, a cél a Nagykörút régi fényének visszaállítása. Ezekhez a tervekhez várja most a Fővárosi Önkormányzat a városlakók javaslatait.
Thália második magyar csarnoka – 145 éve nyitotta meg kapuit az egykori Népszínház
2020. október 14. 10:00
A reformkorban népszerűvé váló népszínművek önálló színháza, vagyis a Népszínház a kiegyezést követően az egyre határozottabb törekvéseknek, a közösségi gyűjtésnek, majd a város támogatásának köszönhetően kapta meg saját épületét a mai Blaha Lujza téren. Thália második magyar csarnoka, ahogy a korabeli lapok hivatkoztak rá, a neves, színházakat tervező páros, Fellner és Helmer osztrák építészek műve volt, és fényes keretek között 1875. október 15-én nyílt meg. A gyönyörű, eklektikus épületet, amely 1908-tól a Nemzeti Színháznak adott otthont, ma már hiába keressük, 1965 tavaszán lebontották.
80 éve hagyta el Magyarországot, és 75 éve hunyt el Bartók Béla
2020. október 13. 9:00
Bartók Béla a XX. század egyik legnagyobb zeneszerzője és népdalgyűjtője ezer szállal kötődik a fővároshoz: karrierje itt indult, és életének magyarországi szakasza is itt ért véget 80 évvel ezelőtt, amikor az országot elhagyva az Egyesült Államokba távozott. Halálának 75. évfordulóján életének fontosabb fővárosi állomásait kerestük fel.
Háromezer P+R parkolóhelyet hoz létre a kormány, hogy tehermentesítse Budapest útjait
2020. október 12. 19:30
A Magyar Közlönyben a napokban tették közzé azt a kormányhatározatot, amely szerint összesen háromezer P+R parkolóhely, valamint a vasútállomásokra kerékpárral érkezők számára legalább kétezer B+R biciklitároló tervezése indulhat meg ebben az évben. A döntéssel a kormány a fővárosi agglomerációban élőket szeretné arra ösztönözni, hogy autók helyett vonattal vagy HÉV-vel érkezzenek a főváros centrumába, hogy ezzel is tehermentesíteni lehessen Budapest útjait.
A világ talán legszebb Parlamentjét 135 éve kezdték építeni
2020. október 12. 12:00
A város egy akkor még elhanyagolt, de fejlesztésre kijelölt területén, a Tömő téren 150 munkás kezdett el kiásni egy 40 ezer köbméteres gödröt 1885. október 12-én. Ezzel egy csaknem két évtizedig tartó építkezés vette kezdetét. Országházat építettek Steindl Imre tervei alapján.
A Budai Irgalmasrendi Kórház új épületszárnyában már folyik a betegellátás
2020. október 11. 17:30
Befejeződött a költözés a Budai Irgalmasrendi Kórház új, Vidra utcai épületszárnyába, a Margit hídnál. A kórházi beruházás első ütemében létrejött modern épületben már zajlik a betegellátás, több kórházi részleg a végleges helyére került. A második fázis befejezése 2022 végére várható.
Élhető Budapest? Már 80 évvel ezelőtt is ezt tervezték
2020. október 11. 13:00
Budapest 1940-ben fogadta el első modern városfejlesztési tervét, amely közel nyolc évig készült. Az új elképzelés legfontosabb célja az volt, hogy élhető környezetet biztosítson a korszerű és folyamatosan fejlődő nagyváros lakóinak. A hatalmas terjedelmű, 150 oldalas tanulmány számolt az autóforgalom növekedésével, kijelölte a földalatti vasutak nyomvonalát, építészetileg egységes lakóövezetek kialakítását írta elő, a sűrűn lakott pesti városrészben közkertek kialakítását javasolta, a rakpartokat pedig gyorsforgalmi közlekedésre jelölte ki.
Gyönyörűen felújított szecessziós villában nyílt meg a Kertész Imre Intézet
2020. október 10. 15:43
Ünnepélyes keretek között adták át a Kertész Imre Intézet új székházát Budapesten. A VI. kerületi Benczúr utca 46. szám alatti egykori Eisele-villa Hoepfner Guidó és Györgyi Géza által tervezett szecessziós épületét a közelmúltban teljeskörűen felújították, helyreállítva az eredeti díszítéseket is.
A város egyik legszebb helye a Bakáts tér – 225 éve kezdődött a története
2020. október 10. 12:00
Kevés olyan közterület van a fővárosban, ahol a közösség életének meghatározó intézményei szinte kivétel nélkül mind megtalálhatók. Talán nincs is ilyen ma már, és talán nem is baj. Száz vagy éppen százötven évvel ezelőtt azonban sokan tartották fontosnak, hogy ha istentiszteletre akarnak menni, a gyerekeiket iskolába adni, betegség esetén gyorsan kórházba jutni, vagy ha hivatalos ügyeket kell intézni, ne legyen szükség nagy távolságokat bejárni. Hasznos, ha templom, iskola, kórház, hivatal, esetleg mozi és társaskör egymáshoz közel található. A Bakáts tér éppen ilyen hely volt.
A főváros vezetése szerint olcsóbban befejezhető a Biodóm
2020. október 9. 9:30
A városligeti Biodóm építését mindenképpen befejezik, mégpedig kevesebb pénzből, mint korábban tervezték. Igaz, emiatt elmaradnak a beruházás bizonyos elemei, például elhalasztják a hullámvasút felújítását. A létesítményt 2024-ben nyitnák meg.
Éjszaki túrán mutatják be a budai Vár természeti és történelmi értékeit
2020. október 8. 17:00
A Sziklába vájt történelem – Árnyak és fények a Várnegyedben címet viselő programon egy éjszakai túrán lehet bejárni a Várnegyed különleges helyszíneit a Sziklakórház, a Mátyás-templom és a Duna-Ipoly Nemzeti Park szervezéseben.
Nobel-díjasok találkozóhelye volt a 70 évvel ezelőtt alapított KFKI
2020. október 8. 14:00
Csillebércen hetven évvel ezelőtt hozták létre a Központi Fizikai Kutatóintézetet, a KFKI-t. A Normafa közelében lévő intézmény hamarosan a hazai tudományos élet egyik fellegvárává vált, amelyben számos Nobel-díjas kutató megfordult. Itt épült meg Magyarország első atomreaktora, amely máig is működik, itt fejlesztették ki a több ország által használt Pille sugárdózismérő műszert, s olyan tudósok dolgoztak az intézményben, akik az amerikai NASA kitüntetését is megkapták. A rendszerváltást követően ugyan több részre bomlott a KFKI, de a csillebérci kutatóintézetben ma is változatlan elhivatottsággal dolgoznak a magyar fizikusok.
A világ egyik legszebb hídja sokáig névtelen volt
2020. október 7. 11:00
A Lánchídnak egészen 1915-ig nem volt neve annak ellenére, hogy a nagy politikai rivális, Kossuth Lajos már az alapkő letétele után, 1842-ben javasolta, hogy Széchenyiről kellene elnevezni. Budapest első állandó dunai átkelőjét mások különböző főhercegekről és főhercegnőkről nevezték volna el, ám egyik javaslatot sem fogadta el a híd tulajdonosa, a Pénzügyminisztérium. Végül az I. világháború alatt, a szerkezet újraépítésének befejezésekor vésték fel a hídfőkre a legnagyobb magyar nevét, ezzel tisztelegve az építést kezdeményező Széchenyi István emléke előtt.
150 éve született Szlezák László aranykoszorús harangöntőmester
2020. október 6. 15:00
Az egyik leghíresebb magyar harangöntőként tartjuk számon a Felvidéken született Szlezák Lászlót. Már 14 éves korától a fővárosban élt, budapesti műhelyében gyönyörű harangokat öntött a fővárosi templomok számára, művészi kivitelezésű munkáit ma is megcsodálhatjuk szerte a városban, így a fasori és az angyalföldi református templomban, a Ferenciek terén(nyitóképünkön, a Haller utcai katolikus templomban vagy a Lechner Ödön tervezte kőbányai templomban is. Legnagyobb és leghíresebb harangja, a Szent István-bazilika számára készített, 7945 kg tömegű Szent Imre-harang a második világháborúban megsemmisült.
Négyen tehetnek ajánlatot a Lánchíd felújítására
2020. október 6. 12:30
A Budapesti Közlekedési Központ négy társaságot kért fel ajánlattételre a Lánchíd felújítására, amelyre október 28-ig van lehetőség. A megújult hidat a tervek szerint 2023-ban adják át.
Közösségi tervezéssel újul meg a ferencvárosi Markusovszky tér
2020. október 5. 14:00
Milyen legyen IX. kerületi a Markusovszky tér? Esztétikus, funkcionálisan átgondolt és biztonságos pihenőhelyet szeretne itt kialakítani az önkormányzat és a tervezőcsapat. A tér teljes felújításához a környéken élők véleményét és ötleteit is várják.
Hatvan évvel ezelőtt jelentek meg a Volga taxik a pesti utcán
2020. október 5. 10:00
A budapesti taxiszolgáltatást az 1950-es években kizárólag a fővárosi tulajdonú Főtaxi végezte. A vállalatnak aránylag kevés, de nagyon sokféle autója volt. Az új évtized elején, 1960-ban a Szovjetuniótól új kocsikat vásároltak, amelyekről azt gondolták, hogy idővel ez lehet a fővárosi taxik alaptípusa. A Volga M21-nek végül nem sikerült ezt a szerepet betöltenie, tíz évvel később egy másik orosz autó lepte el a fővárosi utakat: a Zsiguli.
Az összmagyarság jelképe, bár sosem járt Budapesten a 450 éve született Pázmány Péter
2020. október 4. 9:00
Amikor Pázmány Péter 1635-ben a felvidéki Nagyszombatban megalapította Magyarország máig fennálló egyetemét, Buda és Pest török kézen volt, így a magyar barokk irodalom egyik legkiválóbb írója, egyben a magyar kereszténység kiemelkedő alakja nem járhatott a mai Budapest területén. Emlékét ennek ellenére ma két fővárosi egyetem is őrzi, s több szobor, róla készült alkotás is jelzi, hogy a 450 évvel ezelőtt született katolikus főpap, esztergomi érsek a magyar kultúra kimagasló alakja: életműve közéleti, művelődési, egyházi és irodalmi szempontól is jelentős és megkerülhetetlen.
Budapest felértékelődött a Bécs felé haladó autóút megépítésével
2020. október 3. 14:00
A kifejezetten autókra tervezett Budapest–Bécs műút 90 évvel ezelőtt nyílt meg, 1930. október 4-én. Az ország és a főváros közvéleménye ettől Budapest geopolitikai pozíciójának javulását és a turizmus fejlődését várta. Talán nem sokan tudják, hogy akkor még a mai III. kerületi Bécsi úton kellett elindulnia annak, aki kocsival akart eljutni az osztrák fővárosba.
Így épül a híd Lágymányos és Ferencváros között
2020. október 2. 11:00
Immár a hatodik vasúti híd épül Lágymányos és Ferencváros között, a Rákóczi híd mellett. A mostani új szerkezet annyiban különleges, hogy úgy építik, mint amikor a tűbe a cérnát fűzik be. E különleges attrakció egyik látványos jelenetét a pestbuda.hu munkatársai a napokban a helyszínen követték figyelemmel, fotókon is megörökítve a ritkán látható mutatványt.
Nem döntöttek Szent István szobráról
2020. október 2. 9:00
Mégsem döntött szerdán a Fővárosi Közgyűlés arról az előterjesztésről, amely szerint Szent István szobrát a XIII. kerületi Szent István park helyett Kispesten állítanák fel. A XIII. kerületi polgármester javaslatára elhalasztották az erről az indítványról szóló szavazást.
Szecessziós külső, modern belső – Kőrössy Albert Kálmán utolsó épületében jártunk
2020. október 1. 11:00
Nemrégiben fejeződött be a Benczúr utca 26. szám alatti impozáns villa felújítása. A Kőrössy Albert Kálmán tervezte épület kívül megmaradt szecessziós villának, belül azonban úgy őrizték meg a védett értékeket, hogy közben teljesen modern tereket alakítottak ki, ráadásul csúcstechnológiával felszerelve. Lakóépületnek készült, majd nyelvvizsgaközpont volt, most pedig egy XXI. századi oktatási és innovációs központ működik benne. Lépjenek be velünk!


