Keresés az archívumban

Kétszáz éve áll a főváros egyik legrégebbi kálváriája a kiscelli kastély mellett A húsvéti időszakban egykor Budán és Pesten is számos kálváriát, vagyis keresztutat kerestek fel az emberek. A város egyik legrégebbi, 200 évvel ezelőtt felállított kálváriája, amely a Kiscelli Múzeum mellől indul, napjainkban is az egyik legtöbbet látogatott keresztút a fővárosban, de nem volt ez másként régen sem: még 1956-ban, a forradalom évében is rengetegen járták végig a kiscelli keresztutat, erről egy 65 évvel ezelőtti fénykép is mesél nekünk.
Egykor parkettagyár volt a 85 éves Szent István park helyén Az 1936. április 1-én átadott zöld területet eredetileg Lipótvárosi parknak hívták, majd nagyon rövid ideig Rakovszky park volt, de már 1937-ben megkapta mai nevét, azóta Szent István parknak hívják. A gyönyörű díszkert helyén egykor parkettagyár volt, kialakítását az 1920-as években a Közmunkatanács akkori elnöke, Rakovszky Iván szorgalmazta. Újlipótváros legkedveltebb parkja 85 éves.
Eredetileg a Városliget kapuja volt – A Rondó története Hamarosan megkezdődik a Városliget történelmi bejáratának számító, Christian Heinrich Nebbien tervezte Rondó helyreállítása a Liget Projekt keretein belül. Az egész park talán legjobban megőrződött része az eredeti rendeltetésének megfelelően a pihenést, a sétát és a rekreációt fogja szolgálni. Ennek apropóján utánajártunk a Rondó történetének.
Szépség és funkcionalitás harmóniája – Budapest legszebb víztornyai Budapest területén százas nagyságrendben találhatók meg a vízellátást szolgáló, ma is működő vagy pedig már csak ipari műemlékként megmaradt víztoronyépületek. Közülük több művészi szempontból is értékes, esztétikailag kiemelkedő építmény, amelyek történetével érdemes közelebbről is megismerkednünk.
Mocsárosdűlő – Buda utolsóként megmaradt vizes élőhelye Mocsárosdűlő mindig a város kevésbé frekventált helyei közé tartozott a gyakori árvizek miatt, de talán pont ezért is maradhatott meg Buda utolsó, értékes mocsaras térségének, amit még nem építettek be. A majdnem 25 hektáros védett részen számos ritka növény él, amellyel máshol nemigen találkozhatunk Budapesten, sétánk közben pedig a vízimadarakat is könnyedén megfigyelhetjük itt.
Budapest tragikus sorsú fényképésze – 120 éve született Kinszki Imre A hivatalnokként dolgozó Kinszki Imre a feleségétől nászajándékba kapott egy fényképezőgépet, hogy megörökíthesse vele a családi pillanatokat. A fotózás azonban Kinszki számára igazi szenvedéllyé vált, amit idővel művészi szintre fejlesztett: képein a fény és az árnyék sajátos játékával elevenednek meg a világvárossá vált Budapest mindennapjai.
Megújuló rakpartok, bővülő fonódó villamos – Fontos fejlesztésekben állapodott meg a kormány és a főváros Háromezer milliárd forint extra támogatást javasol a kormány Budapestnek: egészségügyi, környezetvédelmi és közlekedési programot vázolt fel a budapesti fejlesztések kormánybiztosa. A csütörtöki megállapodás szerint a kormány átvállal és finanszíroz három fejlesztést: megújulnak a pesti rakpartok, megvalósul a budai fonódó villamos déli meghosszabbítása, valamint a kelenföldi buszpályaudvar teljes felújítása és 1500 férőhelyes P+R parkoló építése.
Akik a hazát szolgálták – Az 1848-as hősök emlékezete Budapesten Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc kiemelkedő személyiségeinek a kultusza az elmúlt 173 évben folyamatos volt. A történelem sokszor emberpróbáló korszakaiban más-más módon élt e dicső kor jól ismert hőseinek emlékezete. Budapestnek mind a 23 kerületében található képző- vagy iparművészeti alkotás, amelyeknél március 15-én – járványmentes időben – a méltó ünneplés biztosított. A magyar fővárosban nemcsak köztéri alkotások, hanem épületeken elhelyezett szobrok, mozaikok, domborművek is biztosítják az 1848-as hősökre való folyamatos emlékezést.
Beépítik a tetőteret Lechner Ödön épületében – Jövőre nyit a luxusszálloda a Drechsler-palotában Az Operaházzal szemben, az Andrássy út 25. alatt található francia reneszánsz stílusú Drechsler-palotából ötcsillagos szálloda lesz, amely jövőre nyitja meg kapuit. A Lechner Ödön és Pártos Gyula által tervezett, immár 19 éve használaton kívül álló épület felújítása során műemléki helyreállítást ígér a tulajdonos, ám a tetőtérben új szintet is kialakítanak.
Alig három évtizedig díszítették Budapestet a földalatti gyönyörű lejárócsarnokai A kontinens első földalatti vasútját 1896. május 2-án, a millenniumi ünnepségek nyitónapján adták át az utazóközönségnek, mindössze tizenkilenc hónapnyi építkezést követően. A Budapest világvárosi jellegét erősítő különleges közlekedési eszköz a pesti belvárost kötötte össze a Városligettel. A megvalósítás nem csak föld alatti, de felszíni építkezésekkel is járt: az Operaház kivételével minden megállóhelynél lejárócsarnok is készült. Ezek a díszes kis építmények később azonban egytől-egyig áldozatul estek a városkép „modernizálásának".
Főleg Budát pusztította az 1876-os árvíz, de Pesten is sok ház összedőlt Az 1838-as árvíz része a kollektív emlékezetnek, minden budapesti hallott róla. Azonban nem ez volt az utolsó nagy áradás, amely jelentős pusztítást végzett a fővárosban: 1876-ban, 145 évvel ezelőtt főleg Budát öntötte el a folyó, igaz, Pesten is házak dőltek össze. Budapest ma biztonságban van az árvizektől, és ez a XIX. századi elődeink védelmi intézkedéseinek köszönhető.
Kilencven éve született Kondor Béla, a profetikus képzőművész Kondor Béla Munkácsy-díjas képzőművész, költő. Már a Képzőművészeti Főiskolán 1956-ban készített „Jelenetek Dózsa György idejéből” című rézkarcsorozatával felhívta magára a kritikusok és az érdeklődő közvélemény figyelmét. A XX. század egyéni, szuggesztív hangulatú, lírai alkatú művésze. A belvárosi, Bécsi utcai műtermében bő egy évtized alatt több ezer grafika mellett a Margit-sziget történetét ábrázoló nagy méretű pannóját is megalkotta.
Bölcs, diplomatikus, barátságos vezetője volt a fővárosnak – 200 éve született Ráth Károly, Budapest első főpolgármestere Az 1873-ban egyesített Budapest első főpolgármestere Ráth Károly lett. Bár a jogász végzettségű városvezető már 52 éves volt, amikor elfoglalta ezt a fontos posztot, népszerűségének köszönhetően sokan úgy értékelték a tevékenységét, hogy egész életét a fővárosnak szentelte. Pozícióját 24 éven át töltötte be, mivel minden alkalommal őt választották újra, mindaddig, amíg tisztségéből halála el nem mozdította. Ma nevét nem viseli budapesti közterület, és szobrát sem találjuk a fővárosban.
Csaba királyfitól Gábriel arkangyalig – Különleges üzeneteket hordoznak Budapest főterei Budapest szimbolikus terein a XX. század első felében több olyan nagyszabású szoborcsoportot állítottak fel, amelyek elsőre talán könnyen értelmezhetőnek tűnnek, ám valójában jóval mélyebb jelentést hordoznak. A Hősök tere, a Szabadság tér vagy a Kossuth tér szobrai egytől egyig olyan alkotások, amelyek megjelenésükkel identitásformáló erővel is hatnak a sokat megélt magyarság számára.
Art deco a Boráros térnél: 100 éves a Hangya Szövetkezet egykori székháza A boltjaival és különböző vállalkozásaival egykor az egész országot behálózó Hangya Szövetkezet életében új fejezet nyílt 1920-ban: elhatározták ugyanis, hogy új, méltó székház építésével ünneplik meg fennállásuk közelgő 25 éves jubileumát. A mai Közraktár utca 30. szám alatt Györgyi Dénes tervei alapján nemsokára felépült az art deco stílusú székház, amely azóta is áll, és immáron száz éve hirdeti büszkén az egykor három szomszédos házból álló Hangya-központ sikerét.
A 150 éve elhunyt Eötvös Józsefnek köszönhetjük a tankötelezettség bevezetését is Szoboralakja ott áll az Országház melletti Kossuth-emlékművön a reformkor nagyságai között, bronzszobra ott magasodik a Belvárosban a nevét viselő téren, patinás gimnáziumot is neveztek el róla, a Svábhegyen pedig ma is áll a ház, amely A karthausi című regénye után kapta nevét. Neki köszönhetjük a tankötelezettség bevezetését is. A reformkornak és a XIX. század későbbi évtizedeinek egyaránt meghatározó egyénisége a ma 150 esztendeje elhunyt Eötvös József, akinek hatalmas életművébe könyvei éppúgy beletartoznak, mint államférfiúi tevékenysége. Báró Eötvös József budapesti emlékeit kerestük fel halála évfordulóján.
Indul a Meggyfa utcai játszótér felújítása Óbudán Február elején kezdődik a III. kerületi Meggyfa utcai játszótér felújítása, melynek során új játékokat telepítenek, növényeket ültetnek, korszerű és biztonságos burkolatokat fektetnek le, de lesz ivókút és 3D-s ugróiskola is. A munkálatok várhatóan két hónapig tartanak majd.
Búcsú egy újabb Ikarustól – Budapesten sosem volt túl népszerű a 415-ös buszcsalád Budapest újabb busztípustól búcsúzott: a napokban kivonták a forgalomból az utolsó Ikarus 415-ös buszt. A típus 1987-ben jelent meg Budapesten, de soha nem vált meghatározóvá a fővárosi utakon, annak ellenére, hogy a gyár a klasszikus 200-as típus leváltására tervezte. Inkább csak kiegészítő szereplő maradt a budapesti buszflottában.
A középkort álmodta a millenniumi Budapestre Fellner Sándor A budai Várban, a Szentháromság téren mesebeli szépségű palotát emelt a Pénzügyminisztérium számára 1901 és 1904 között Fellner Sándor építész. Az állami reprezentációt szolgáló épület korabeli megítélését és sikerét jelzi, hogy Fellner az építkezés befejezését követő évben nemesi címet kapott a királytól. Az eredeti állapotnál ma lényegesen egyszerűbb formában látható palota Fellner által tervezett homlokzatának visszaállítására hetvenhat év után kerülhet sor a közeljövőben. Ez az esemény alkalmat ad rá, hogy az alkotó személyét és gazdag életművét újra felfedezzük.
Amit sokan rosszul tudnak a Lánchídról – Eloszlatjuk a tévhiteket Budapest páratlanul szép dunai átkelőjéről Tévedés, hogy eredetileg nem volt nyelvük az oroszlánoknak, s valótlanság az is, hogy egy angliai híd másolata a Lánchíd, emellett az sem igaz, hogy 1899-ben nevezték el Széchenyiről. A napokban, a felújítás megkezdésének bejelentését követően számtalan tévhit jelent meg Budapest első dunai átkelőjéről, s bár némelyik szakkönyvekben is szerepel, ennek ellenére nem felel meg a valóságnak. Most korrigáljuk a hibákat, és bemutatunk néhány további érdekességet Budapest páratlan, utánozhatatlan, fantasztikus Lánchídjáról.
Megmenekült a bontástól a Márványmenyasszony és a Wichmann-kocsma épülete is Az elmúlt napok eseményeire reagálva a Miniszterelnökség elrendelte a műemlékvédelmi eljárás megindítását két budapesti, kultúrtörténeti jelentőségű épület esetében. A Széchenyi lakodalmának helyet adó, I. kerületi Márványmenyasszony vendéglőn és a VII. kerületi, Wichmann Tamás kocsmájaként ismertté vált Kazinczy utcai házon a gyorsított eljárás lezártáig tilos bontási vagy építési munkát végezni. Bár az épületek jövőjében még így is bőven akadnak kérdőjelek, múltjukat annál jobban ismerjük.
Ivóvizet a Várba: 165 éve készült a Clark Ádám tervezte vízmű Egy település nem lehet meg víz nélkül. Budán már a középkorban működött egyfajta vízellátás. A várost a Sváb-hegyen lévő forrásokból és a Dunából is ellátták vízzel, amelyet egészen a XIX. század közepéig állati erővel hajtott szivattyúval juttattak fel a hegyre. Az első gépi szivattyúmű 165 éve létesült a fővárosban, az 1856-ban nyílt meg Budán, tervezője nem más, mint a Lánchíd építésvezetője, Clark Ádám.
Már tervezés alatt az autómentes Városliget – A gyalogosoké lesz a Hősök tere Pénteken bejelentették: már megkezdődött az autómentes Városliget kialakításának előkészítése, közúti felüljáró épül a Rákosrendező pályaudvar fölött, amely összeköti majd Zuglót és Angyalföldet, meghosszabbítják a 3-as villamost. A Mexikói úti Kisföldalatti-végállomásnál pedig 1500 férőhelyes P+R parkoló épül.
Háromszor volt Pest főpolgármestere Rottenbiller Lipót Rottenbiller Lipót az egyik legelfeledettebb budapesti politikus, városvezető, pedig egy jelentős utca viseli ma a nevét. Háromszor volt Pest főpolgármestere, mind a háromszor olyan időben, amely nem épp a békés építkezés és nyugalom időszaka volt. Rottenbiller ennek ellenére meg tudta őrizni a város működőképességét. Másodszorra 160 éve került hivatalba.
Ezek voltak a legolvasottabb cikkeink 2020-ban a pestbuda.hu-n! Összegyűjtöttük a 2020-es évben megjelent legnépszerűbb cikkeinket. Tartsanak velünk 2021-ben is!
Negyven éve avatták fel József Attila szobrát a Kossuth téren Néhány évvel ezelőtt, amikor a Kossuth tér felújításához kapcsolódva ideiglenesen elszállították a térről József Attila 1980-ban az egykori Andrássy-emlékmű helyén felállított szobrát, hatalmas volt a felzúdulás. Sokan tudni vélték, hogy az alkotást véglegesen eltávolították. Ám pár hónap múlva a szobor újra a Kossuth téren volt. Bár nem ugyanoda helyezték vissza, hanem néhány méterrel arrébb, sokak szerint így jobb helyre került.
A betlehemi barlang pontos másánál ünnepelték egykor a karácsonyt Budapesten Páratlan kezdeményezés helyszíne volt a XX. század harmincas-negyvenes éveiben a Hűvösvölgyben megbújó Heinrich István utca. A nagyszerű ötlet egy Szentföldet megjárt magyar szerzetespap fejében fogant meg: megépíteni a bibliai helyek pontos másolatát, s mindebből egy monumentális „Magyar Szentföld”-templomot emelni, hogy azok, akiknek nincs lehetőségük eljutni a bibliai tájakra, itt Budapesten zarándokolhassanak el egy erre a célra épült helyre a budai hegyek csendes szegletében. A tervezett templomból elsőként a betlehemi „Születés barlangja” alapján épített kápolna készült el 1941 szeptemberére. Az egykori barlangkápolnában az ide látogatók a betlehemi jászol előtt élhették át az ünnep teljességét, és a rászorulók egy tál meleg ételt is kaptak karácsony este. A Magyar Szentföldet azonban sajnos hamarosan elsodorta a történelem vihara.
Amikor elindult a vonat a császárvárosba – Pestről Bécsbe 1850 óta utazhatunk vasúton Sötét év volt 1850 Magyarország számára, hiszen az elveszett szabadságharccal együtt a szabadság is oda lett. Haynau rémuralma, ezrek börtönökben. Ám ebben az évben megvalósult egy régi álom is, elért a vasút Pesttől Bécsig.
Helyére emelték a Nyugati pályaudvar második toronysisakját is A Nyugati pályaudvar 8200 négyzetméteres tetőszerkezetének felújítása ismét látványos szakaszába ért: most a csarnok 13-es vágánya melletti toronysisakot emelték a helyére. Közben folyamatosan halad a tető új üvegtábláinak beépítése és tetőszerkezet felújítása is.
Kilencvenéves a Nemzeti Sportuszoda, a XX. századi építészet kiemelkedő alkotása Az első magyar olimpiai bajnok, Hajós Alfréd tervezte a Nemzeti Sportuszodát, amely a „magyar vizes sport Mekkájának” tekinthető. A Margit-szigeten található létesítmény nemcsak a hazai sportéletben betöltött szerepe miatt kiemelt jelentőségű épület, hanem a XX. századi magyar építészet meghatározó alkotása is.
Több mint ötven évig épült, 115 éve adták át a budapesti bazilikát A Szent István-bazilika Budapest legnagyobb temploma. Ybl Mikósnak köszönhetjük, hogy ma a főváros egyik legismertebb műemléke, de rajta kívül még két építész életművében is kiemelt helyen szerepel: Hild József kezdte a tervezését, Kauser József fejezte be az építését. Hihetetlenül hosszú ideg, 55 évig készült, és 115 évvel ezelőtt, 1905. november 19-én szentelték fel.
A remény adventje – Idén csendes ünneplés lesz a Szent István-bazilikánál A 2019-ben Európa legszebb karácsonyi vásárának választott Adventi ünnep a bazilikánál rendezvény idén rendhagyó módon nyílik meg, az online térbe költözik. A Szent István téren elhelyezik a három ünnepi szimbólumot, a 12 méteres feldíszített karácsonyfát, a betlehemi jászolt és egy 5 méter átmérőjű adventi koszorút.
Lakatlan városrészben épült, de körbenőtték a házak a 250 éves a budai ferences templomot Az egykori lakatlan városrészben az Ágoston-rendi szerzetesek építették a barokk templomot és kolostort, majd 1785-től a ferenceseké lett, akik tovább-bővítették az épületegyüttest. A budai ferences templomot azóta körbenőtték a lakóházak, de a történelem viharai között is állnak a falak, és lelki otthonra találnak benne a közösségek.
Új híd épül a XI. kerület szívében A XI. kerület közepén, a Tétényi út, Bartók Béla út, Karolina út kereszteződése fölött 71 éve ível át egy vasúti híd. A Déli körvasút fejlesztéshez kapcsolódóan most itt egy szélesebb és hosszabb vasúti felüljárót terveznek építeni, az alatta lévő területen pedig az ígéretek szerint egy új városi közteret alakítanak ki, fákkal, zöld felületekkel, hogy a gyalogosok, a biciklisták, a buszmegállókhoz, villamosmegállókhoz tartó utasok is kényelmesen át tudjanak itt haladni.
Gyönyörűen felújították a föld alatti trezorjáról híres budavári házat az Úri utcában Az Úri utca 72. alatti pincerendszer nyújtott védelmet a II. világháború alatt az ország aranytartalékának és 600-700 embernek, majd az ötvenes években innen irányították Magyarország elektromos hálózatát. A ház most eredeti, késő barokk állapotában születik újjá a Nemzeti Bank oktatási központjaként.
Ötven évet vártunk rá: kétszer kétsávos lesz a repülőtérre vezető út Bár a járvány miatt most nem sokan utaznak repülőgéppel, azzal mindenki egyetért, hogy jelenleginél sokkal jobb közlekedési lehetőséget kell biztosítani a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér és Budapest központja között. Arról már korábban írtunk, hogy új vasúti kapcsolat fog épülni, nemrég pedig a kétszer kétsávossá alakítandó gyorsforgalmi út felújításának és bővítésének tervezésére is kiírták a pályázatot. De hogyan nőtte ki Budapest az elmúlt évtizedek alatt a repülőtérre vezető utat?
Impozáns épületek állnak elhagyatottan Budapest-szerte A magyar főváros telis-tele van gyönyörű épületekkel. Lakóházak, közintézmények, múzeumok, kórházak, és még hosszasan lehetne sorolni, milyen célokra készültek az általunk ma is csodált mesterművek. Ám sok olyan, jobb sorsra érdemes, egykor fontos feladatokat ellátó épületet találunk ma Budapesten, amelyeknek nincsen funkciójuk, így üresen állnak, és várják a következő bérlőjüket. A következőkben öt elhagyatott fővárosi épületet mutatunk be.
Íme 10 gyönyörű kupola, amelyek leginkább hiányoznak a budapesti városképből Egy friss kormánydöntés értelmében számos, városképi szempontból jelentős épület hiányzó kupoláját, tetőidomait és díszeit rekonstruálják a közeljövőben, először három budapesti házét. Szubjektív listánkon 10 olyan épületet gyűjtöttünk össze, amelyeknek egykor gyönyörű, ma fájóan hiányzó kupoláját, tornyát és díszeit az elsők között kellene újraalkotni.
Már három amerikai elnöknek van szobra Budapesten Amerika elnököt választ. Míg a világ szeme a tengerentúli eseményeket figyeli, nézzünk körül a fővárosban, és vegyük sorra Budapest amerikai vonatkozású emlékeit!
Budapesten és az egész országban helyreállítják az elpusztított kupolákat és épületdíszeket Elsőként három fontos budapesti épület kapja vissza a háború után elpusztított kupoláját és egyéb díszeit, és e mintaprogram alapján az egész fővárosban és szerte az országban helyre kívánja állíttatni a kormány az építészeti és városképi szempontból fontos épületek megsemmisült tetőidomait és egyéb jelentős épületelemeit. Indul az országos felmérés a díszeiktől megfosztott házakról, a kormány a nem állami tulajdonú épületek helyreállítását is támogatni kívánja.
Átadták a felújított bolgár ortodox templomot a Ferencvárosban A IX. kerületi Vágóhíd utcában ünnepség keretében adták át a felújított Szent Cirill és Szent Metód bolgár ortodox templomot, a templomkertben pedig felavatták a kommunizmus idején Bulgáriában vértanúhalált halt Borisz Nevrokopi metropolita szobrát. A bolgár főpap 1931-ben Budapesten járt, részt vett az ortodox templom alapkőletételének ünnepségén.
Harmincöt éve nyílt meg a repülési kiállítás a Petőfi Csarnokban A Petőfi Csarnok emeleti részén harminc éven keresztül volt látogatható a Közlekedési Múzeum repülési és űrhajózási kiállítása. Megnézhettük itt azt a gépet, amelyet IV. Károly használt az 1921-es visszatérési kísérleténél, láthattunk I. világháborús felderítőgépet, amely az aszódi Lloyd-gyárban készült, de bemutatták itt Farkas Bertalan és Valerij Kubaszov űrkabinját is, amellyel a Szaljut–6 űrállomásról visszatértek a Földre. A PECSA megszűntével az itteni kiállításnak is be kellett zárnia.
Református óvoda épül a Svábhegyen Az egykori munkásszálló és sóraktár helyén épül a félköríves kialakítású óvoda a Svábhegyi Református Templom szomszédságában. A XII. kerületi Bárány utca 8. szám alatt épülő református óvoda a tervek szerint jövő nyárra készül el.
Háromezer P+R parkolóhelyet hoz létre a kormány, hogy tehermentesítse Budapest útjait A Magyar Közlönyben a napokban tették közzé azt a kormányhatározatot, amely szerint összesen háromezer P+R parkolóhely, valamint a vasútállomásokra kerékpárral érkezők számára legalább kétezer B+R biciklitároló tervezése indulhat meg ebben az évben. A döntéssel a kormány a fővárosi agglomerációban élőket szeretné arra ösztönözni, hogy autók helyett vonattal vagy HÉV-vel érkezzenek a főváros centrumába, hogy ezzel is tehermentesíteni lehessen Budapest útjait.
Élhető Budapest? Már 80 évvel ezelőtt is ezt tervezték Budapest 1940-ben fogadta el első modern városfejlesztési tervét, amely közel nyolc évig készült. Az új elképzelés legfontosabb célja az volt, hogy élhető környezetet biztosítson a korszerű és folyamatosan fejlődő nagyváros lakóinak. A hatalmas terjedelmű, 150 oldalas tanulmány számolt az autóforgalom növekedésével, kijelölte a földalatti vasutak nyomvonalát, építészetileg egységes lakóövezetek kialakítását írta elő, a sűrűn lakott pesti városrészben közkertek kialakítását javasolta, a rakpartokat pedig gyorsforgalmi közlekedésre jelölte ki.
Zugló 85 éves lett – Villák, paloták, lakótelepek városrésze Kilencven évvel ezelőtt hozták létre, de 85 éve kezdte meg önálló kerületként a működését Zugló. A XIV. kerület a belvárost köti össze a külső városrészekkel, és ez az építészetében is megmutatkozik: megtalálhatók itt a kiegyezés utáni évtizedekben készült gyönyörű historizáló és szecessziós épületek, híres művészek egykori villái, lenyűgöző szépségű iskolaépületek és egyéb intézmények műemlék székházai, de az 1970-es években felhúzott lakótelepek is.
Nobel-díjasok találkozóhelye volt a 70 évvel ezelőtt alapított KFKI Csillebércen hetven évvel ezelőtt hozták létre a Központi Fizikai Kutatóintézetet, a KFKI-t. A Normafa közelében lévő intézmény hamarosan a hazai tudományos élet egyik fellegvárává vált, amelyben számos Nobel-díjas kutató megfordult. Itt épült meg Magyarország első atomreaktora, amely máig is működik, itt fejlesztették ki a több ország által használt Pille sugárdózismérő műszert, s olyan tudósok dolgoztak az intézményben, akik az amerikai NASA kitüntetését is megkapták. A rendszerváltást követően ugyan több részre bomlott a KFKI, de a csillebérci kutatóintézetben ma is változatlan elhivatottsággal dolgoznak a magyar fizikusok.
A Szent István park helyett Kispestre kerülhet az államalapító király szobra Szeptember 30-án, szerdán dönt a Fővárosi Közgyűlés arról az előterjesztésről, amely szerint Szent István király szobrát az eredetileg tervezett XIII. kerületi Szent István park helyett a XIX. kerületi Templom téren fogják felállítani. A Szent István parkban jelenleg Wallenberg-emlékmű, A hős budapesti partizán emlékműve, valamint Fejtő Ferenc szobra áll. Szent Istvánt a róla elnevezett parkba egy 2017-es fővárosi közgyűlési döntés értelmében állították volna fel, a kommunista népbiztos, Lukács György akkor eltávolított szobra helyett.
Budavári Legendák: Hauszmann és Stróbl leszármazottai is megjelennek a Várkert Bazár izgalmas fotókiállításán Hauszmann Alajos, a Teleki család és Stróbl Alajos leszármazottai is visszatekintenek ránk azokról a portrékról, amelyekből csütörtökön nyílt kiállítás a Várkert Bazár déli panorámateraszán. A november 15-ig megtekinthető Budavári Legendák tárlat a Várhoz kötődő emberek izgalmas sorsán keresztül mutatja be, hogyan szövődik bele a budai Vár élete és történelme a nyüzsgő Budapestébe.
Pincékben élt a népesség jelentős része a városegyesítés előtt Pest-Budán Volt egy népszámlálás 1870-ben Magyarországon, éppen 150 évvel ezelőtt. Ez hihetetlenül érdekes képet fest a városegyesítés előtt álló Pestről és Budáról. Akkor alig 200 ezren éltek a pesti oldalon, és közel 54 ezren a budain, de 15 ezren pincékben laktak, 13 ezren pedig legalább tíz másik emberrel osztoztak szobájukon. Tudjuk, hány orvos, hány író, hány tanító, hány hajadon, hány elvált nő lakott a városban, de azt is, hogy 1870-ben ketten is meghaladták a 100 éves életkort a rohamos fejlődésnek indult Pest-Budán. Különleges idők voltak, a nyomor is jelen volt, de ekkor kezdtek el épülni azok a díszes neoreneszánsz házak, amelyeket ma is csodálunk.