Egy belvárosi hidat már az 1880-as évek közepe óta kért Budapest közönsége. A hídra 1893-ban pályázatot is kiírtak, de az építkezést többek között azért is halasztották el, mert a híd pesti hídfője egyszerűen nem fért volna el a sűrűn beépített pesti belváros házai között.

A híd megépítsénél végül a teljes belvárost lerombolták. De még ezt megelőzően, 1895-ben, 125 évvel ezelőtt Rupenthal János egy különleges javaslattal állt elő. Ha megvalósul a terve, valószínűleg ugyanolyan vitákat váltott volna ki, mint a francia főváros közepén ideiglenesen felhúzott vasszörny, az Eiffel-torony. 

A hasonlat azért jogos, mert – hasonlóan a párizsi toronyhoz – ez az elképzelés is egy hatalmas rácsos vasszerkezetet álmodott meg, ám ez  nem csak egy torony lett volna, hanem egy hatalmas ívhíd is, amely Pestet és Budát kötötte volna össze. 

A Ruppenthal-féle terv (Forrás: Vasárnapi Ujság, 1895. május 26.) 

A híd egyben megoldotta volna a Gellért-hegyre való feljutás problémáját is, ugyanis a budai végpont nem másutt lett volna, mint a hegy tetején! A hidat pedig nemcsak gyalogosok használhatták volna, hanem azon sikló is közlekedett volna. 

Ruppenthal János a tervezetét az akkor közelgő millenniumi ünnepségekre szerette volna megépíteni. Egy ilyen híd természetesen nem a napi közlekedésre szolgált volna, hanem kifejezetten a turistákat célozta meg, a külföldi és a belföldi látogatókat is, mindazokat, akik szerették volna Budapestet a magasból megcsodálni. Ahogy a Vasárnapi Ujság 1895. május 26-i számában, a tervezetet ismertető cikk fogalmazott: 

„A tervező azt hiszi, hogy ez a lejtős híd igen jövedelmező lenne. Mert nem tekintve, hogy az idevaló közönség bizonyára folyton használná, sok idegen már csak ennek a páratlan siklónak a megnézéseért is ellátogatna Budapestre, mint Párisba az Eiffel-torony vagy Chicagóba a Ferris-féle óriás hinta kedveért. Továbbá a Gellért-hegyet sokkal jobban ki lehetne használni, mint ekkoráig történt. A főnyereség épen a hegy gazdasági és eszthetikai értékesítésében lenne.” 

A Ruppenthal-féle megoldás a hiányzó hidat és a Gellért-hegyi siklót kombinálta az alábbi módon: Pesten egy magas vastorny emelkedett volna, amelynek belsejében juthattak volna fel az utasok magára a hídpályára. A több emelet magas toronyban a lépcsők mellett liftet is terveztek építeni. 

A pesti torony, ebben lift és lépcső is lett volna (Forrás: Vasárnapi Ujság, 1895. május 26.) ​

A hídszerkezet maga egy egynyílású, hatalmas, 300 méteres támaszközű ívhíd lett volna, ami a maga korában mindenképp világrekordot jelentett volna, ha megépül, hiszen ekkor ilyen hatalmas ívhidat sehol nem építettek. Hasonló szerkezetek a 200 méteres nyílást sem igazán érték még el ekkor. A kor hatalmas vas ívhídjai, a portói I. Luis híd vagy a Garabit viadukt is „csupán’” 165-172 méteres nyílással rendelkezett. 

Az útpálya tehát magasan a város felett indult volna, de a pesti torony nem ért volna fel a Gellért-hegy magasságáig, a pálya a pesti oldalról egyenesen emelkedett volna a budai végpontig. A hídon sikló közlekedett volna. Mivel a sikló kocsijaiban nincsen motor, hiszen a kocsikat kábel vontatja, amelyet egy motor mozgat, a gázmotornak a pesti torony adott volna helyet. 

A gyalogosok középen, a két sínpálya között kialakított gyalogjárón kelhettek volna át a Duna felett. Tehát azok, akik fel kívántak jutni a Gellért-hegyre, mehettek lépcsőn és gyalog vagy lifttel és siklón.

A tervező szerint nagy előnye lett volna e megoldásnak, hogy a hajózást és a víz lefolyását nem akadályozta volna, hiszen a folyóban nem lett volna szükség pillérekre. A hídon 10 óra alatt akár 3-4 ezer ember is feljuthatott volna a hegyre, legalábbis az előterjesztés szerint. 

A torony és a pálya egy részlete, a méreteket jól érzékelteti, hogy mekkorák a sikló kocsijai a hídon (Forrás: Vasárnapi Ujság, 1895. május 26.) 

A tervezethez azonban egyvalami nagyon hiányzott: a pénz. A tervező egy részvénytársaságot szeretett volna alapítani, de ez nem sikerült. 
Valójában a merész ötletnek eleve nem volt sok esélye a megvalósulásra, hiszen a minisztérium hídosztályán már készültek a tervek az Erzsébet hídra, és a belváros átépítése is eldöntött dolog volt. 

Ha a képeket megnézzük, a szerkezet nem is lett volna szép, inkább idomtalanul nagy és otromba, és valószínűleg a kor technikájával megvalósíthatatlan. 

Pest sűrűn beépített belvárosa 1900 előtt. Itt állt volna a vastorony és a híd (Fotó: Fortepan/Budapest Főváros Levéltára. Levéltári jelzet: HU.BFL.XV.19.d.1.05.183)

Természetesen nem csak Ruppenthal Jánosnak jutott eszébe, hogy valamiféle közlekedési eszközt építsen a Gellért-hegyre. A sikló nyilvánvaló elképzelés volt (nemcsak ezen a fura hídon, hanem a hegy lábától), hiszen Budapesten ekkor már 25 éve működött a Budavári Hegypálya. 

A Gellért-hegyre vezető sikló időről időre felmerült, mint lehetséges megoldás, az Erzsébet híd építésénél arról is volt szó, hogy a villamostársaságokat kötelezik a Gellért-hegyre vezető vonal megépítésére. Mindemellett nemcsak siklót képzeltek el a hegyre, hanem drótkötélpályát is, olyat is, amely Pestről indult volna, a Duna felett a hegy tetejére. 

Nyitókép: A Gellért-hegy Pestről nézve 1900 előtt (Fotó: Fortepan/Budapest Főváros Levéltára. Levéltári jelzet: HU.BFL.XV.19.d.1.08.016)