Lehetett-e római híd Aquincumnál?

A Duna szabályozásánál 1873-ban olyan római kori maradványokat találtak a Dunában, amelyek arra utaltak, hogy itt valamikor egy komolyabb építmény állt. A korabeli szakemberek és később neves történészek, így például Fügedi Erik is tényként fogadták el, hogy ezek a maradványok egy egykor itt állt római híd maradványai. A híd a római uralom alatt álló jobb partot kötötte volna össze a birodalmon kívüli bal parttal, ahol akkor a határt védő római erődök álltak. Az, hogy itt a római korban híd állhatott, logikusnak tűnt, hiszen Aquincum fontos város volt a birodalomban, igaz, hogy a birodalom szélén, de kormányzói székhely volt, és élénk kereskedelmi kapcsolatot tartott fenn a környező, birodalmon kívüli területekkel.

A római korban a folyó egész más képet mutatott, a jobb és a bal parton is szigetek, mocsarasabb területek húzódtak. A folyó közepén egy sziget, a későbbi Fürdő-sziget elődje volt található, ezt kotorták el 1873-ban. A jobb parton, a mai Hajógyári-szigeten fontos római épületek álltak, többek között a kormányzói palota.  

Mit is találtak 1873-ban? Az egykori, ma már elkotort Fürdő-szigeten cölöpalapozás nyomait tárták fel, négy, pillérnek azonosított maradványt, ezek közül a legnagyobb a folyásiránnyal párhuzamosan 6-8 sorban levert cölöpökből állt, ahol a környező agyagos talajt ledöngölték, és a kövek közé követek szorítottak. Zsigmondy Gusztáv mérnök és Rómer Flóris – a magyar régészet megalapítója – korabeli leírása alapján itt egy híd lehetett, ami a Hajógyári-szigetet kötötte össze a pesti oldalon a Rákos-patak torkolatában lévő római erőddel, ami a birodalom előretolt helyőrségéé volt a Duna bal partján. A Hajógyári-szigetre biztosított volt az átkelés,  lévén ez egy viszonylag keskeny Duna-ág.

Azt feltételezték, hogy itt egy olyan szerkezetű híd állhatott, mint amilyen az Al-Dunán, Turnu Severinnél volt egykoron. Az al-dunai híd szerkezetében különbözött azoktól a kőhidaktól, amelyek szerte az egykori birodalom területén fennmaradtak, nemcsak Olaszországban, hanem számos más helyen, hiszen kőpilléreken faszerkezetű volt. Az Al-Dunán álló hidat 165 évvel az emelése után maguk a rómaiak bontották el, amikor feladták Dacia provinciát – a mai Erdélyt –, de az egykor volt átkelő meglétét egyértelmű maradványok, sőt képi ábrázolás is megerősíti. Innen tudjuk, hogy az a híd 1135 méter hosszú volt, a kőpillérek 19 méterrel magasodtak a normál vízszint fölé, és a fából készült ívek egyenként 35 métert hidaltak át, az útpálya pedig 15 méter széles volt. A rómaiak egyébként a teljesen faszerkezetű hidak építésében is járatosak voltak, Caesar katonái a Rajnán pár nap alatt építettek olyan hidat, amelyen az egész sereg át tudott vonulni, azaz egy ilyen fahíd még a nagyobb folyókon is tartós lehetett.

Aquincumnál ráadásul az al-dunainál jóval kisebb hídra lett volna szükség a folyó áthidalásához, hiszen itt – a megtalált leletek alapján – egy „alig” 750 méteres, 29 vagy 31 nyílással épült, 9 méter szélességű híd állhatott. A megtalált, de szinte azonnal elkotort romok és a hasonló, egykor biztosan álló másik dunai híd miatt az elmúlt másfél évszázadban sok helyen tényként kezelték, hogy Aqunicumnál állt híd a Dunán a római korban.

Azonban, ahogy erre Csiki József Attila az „Állt-e állandó híd a Dunán a római korban Aquincumnál?”  című tanulmányában rámutatott – megjelent a Res militares antiquae (Pécs, 2013) kiadványban –, egyáltalán nem biztos, hogy a megtalált maradványok egy itteni hídé lettek volna. Véleménye szerint egyrészt az 1873-as feltáráskor valójában alig találtak valamit, ami volt, az a fent felsorolt pár oszlop. Megnehezíti a maradványok értékelését, hogy azokat a folyószabályozás keretében el is kotorták, így a leletek ma már nem is vizsgálhatók.

A kutató rámutatott arra a tényre, hogy azóta nem került elő újabb lelet a folyómederből, pedig – ha az al-dunai analógiát vesszük alapul – az Al-Dunán egészen a mai napig maradtak a parton maradványok, és a mederben magában még 1982-ben is tucatnyi pillér nyomait lehetett azonosítani. Budapesten azonban a folyómederből semmi hasonló maradvány nem került elő, pedig a területet többször is vizsgálták, kotorták.

A kétségeket növeli, hogy az esetleges aquincumi hídról ezen felül semmi írásos vagy más dokumentum (például dombormű) nem maradt fenn sem a római korból, sem az esetleges maradványokról a későbbi századokban. A híd építése esetén pedig egy ekkora hídnál sok ezer cölöpről, nagyon sok kőről lett volna szó.

Nézzük meg a kérdést műszaki szemmel! A modern korban a mai budapesti folyószakaszon az 1830-as évekig műszakilag nem volt lehetséges a hídépítés. A szakemberek ugyanis attól tartottak, hogy ha sok pillért építenek a folyóba, az a jeget megfogja, és árvizet okoz, illetve a jég el is pusztíthatja a hidat. Másrészt a Lánchíd két pillérének az alapozása is hatalmas munka volt, míg a római hídnál több tucat hasonló építményt kellett volna a víz felszíne alatt megépíteni. 

Valójában joggal állíthatjuk, hogy a híd építése is elég sok, a római korban szinte leküzdhetetlen nehézségbe ütközött volna. Az Al-Dunán úgy alapozták az ottani hidat, hogy egyszerűen elterelték a folyót – ott a meder mélysége, fekvése erre alkalmas volt – az adott munkaterületről, és szárazon alapozták a pilléreket. Persze ismerve a rómaiak kitartását és műszaki hozzáértésüket, nem zárható ki, hogy valóban építettek hidat, de a műszaki nehézségek és a kevés lelet, valamint a dokumentumok, domborművek, feliratok teljes hiánya azt feltételezi, hogy ha állt is itt híd, nem egy állandó kő- vagy kőpillérű, faboltú híd lehetett. Az 1873-ban talált maradványok valószínűleg inkább egy kikötőmólóhoz tartoztak, nem hídhoz.

Ez persze nem azt jelenti, hogy itt nem volt, nem lehetett átkelő, hiszen a rómaiaknak biztos, hogy voltak kapcsolatai a túlparttal, hiszen Aquincum kereskedelmi központ volt. Az állandó, kőalapozású híd mellett számos más lehetőség állt rendelkezésre, már a római korban is, hogy biztonságos és kényelmes kapcsolat legyen a két part közt, működhettek itt kompok, csónakok vagy akár hajóhidak is, amelyeknek se alapozás, se komoly hídfő nem kellett volna, de akár könnyebb szerkezetű, többé-kevésbé állandó fahíd építését sem lehet kizárni. 

A római kor utáni évszázadokban a környék, Óbuda térsége sokáig fontos átkelő, rév volt, ahol komppal, hajóval keltek át az emberek az egyik partról a másikra, a mai Békásmegyer és Káposztásmegyer területén volt a magyar történelmi hagyományokban is megőrzött Megyeri rév, vagyis az a hely, ahol a honfoglaló vezérek átúsztattak a Dunán.

Az 1860-as években került elő megint, hogy itt átkelő, igaz akkor egy speciális híd-komp hibrid, repülőhíd épüljön, majd az 1890-es évektől folyamatosan napirenden volt egy állandó híd felépítése Óbudánál, ami a feltételezett egykori római hídtól/átkelőtől délebbre épült meg, és ez ma az Árpád híd.

Nyitókép: Aquincum romjai (Forrás: Pallas nagy lexikona)