A budai Várhegy déli végén a középkor óta királyi rezidencia áll, az azonban már vita tárgya, hogy pontosan mikor épült fel az első palota a területen. Nagy Lajos korában élő elődeink valószínűleg még csupán egy hercegi lakhelyet láthattak a helyén: a trapéz alaprajzú, nagyjából egy budai polgárház telkét elfoglaló építmény legdélebbi részén emelkedett az István-torony, amely később a középkori palota egyik legjellegzetesebb eleme lett.
A budai palotát Lajos később jelentősen kibővíttette észak felé, igazán nagyszabású uralkodói központtá azonban csak a XV. század elején Luxemburgi Zsigmondnak köszönhetően vált. Az épületegyüttes északi traktusában elhelyezkedő, 100-szor 25 lépés (vagyis körülbelül 70-75-ször 18-20 méter) nagyságú díszterem európai léptékben is a legimpozánsabbak közé tartozott.
A termet Mátyás király esküvője miatt is említik a források, a reneszánsz uralkodó ugyanis jelentős átalakításokba fogott: neki köszönhetően Budán jött létre Itáliától északra Európa első reneszánsz stílusú királyi rezidenciája. A Mátyás idején zajló munkálatok az épületegyüttes alaprajzát kevéssé érintették, a külsőt azonban annál inkább. Több utazó is leírja a könyvtártermek díszes belső terét és a míves polcokat, amelyeken a híres Corvinákat őrizték, és a palota díszudvarát, amelyet loggiák vettek körül. A reneszánsz polihisztor, Angelo Poliziano például így ír a Mátyásnak küldött levelében: „királyi palotát építettél, messze a legnagyszerűbbet, udvarodat a szobrok minden nemével vagy bronzokkal vagy márványokkal ékesíted”.
A Mátyás alatt elkezdett építkezések II. Ulászló idején is folytatódtak, ekkor fejeződött be a palotakápolna átépítése is (alsó része ma már rekonstruálva megtekinthető). A pazar, gótikus-reneszánsz palota sorsát végül a török uralom pecsételte meg. Az 1500-as évek elején leginkább már csak a körülötte lévő védműveket bővítették, mint például a déli Nagy rondellát.
A fordulópontot 1541 jelentette: ekkor került török kézre Buda vára, és úgy is maradt 145 évig. Ez a másfél évszázad a palota számára a lassú enyészetet jelentette: megszűnt uralkodói rezidencia lenni, alantasabb célokra használták: raktárnak, laktanyának, börtönnek. És jól tudjuk, mit jelent egy kastély számára a méltatlan használat: pusztulást. Kisebb karbantartásokat végeztek ugyan rajta, és az épület körül időről időre megerősítették a védműveket (ekkor épült például az eredeti Karakas pasa tornya is), ám a palota állapota folyamatosan romlott, amelyet a lőporrobbanások is gyorsítottak. Az 1600-as évek második felére, a török uralom vége felé már ledőlt az István-torony délnyugati fele és a déli palotaszárnyak, valamint az épületegyüttes legészakibb része, az úgynevezett Zsigmond udvar épületei (többek között a hatalmas dísztermet magába foglaló épület is). A központi loggiás díszudvar azonban átvészelte a török időket.
Az oszmán uralom végnapjai a palota megmaradt épületrészei számára újabb megpróbáltatásokat jelentettek: Budavár 1686-os ostroma után a középkori királyok pompás palotájának helyén csak romok maradtak. Az ágyúzás nyomán az épületegyüttes ablakai betörtek, födémjei beszakadtak, falai részben ledőltek, a kitörő tűzvész pedig még tovább emésztette a hajdani palotát.
Bár a törökök alól Buda felszabadult, de az ország új urai a Habsburgok lettek, s a Bécsből irányított birodalom vezetői sokáig nem számoltak az egykori királyi rezidencia újjáépítésével. Az ostrom után inkább a Vár hadászati szerepét erősítették, a palota romjait a védművek erősítésére használták fel.
Az 1700-as évek elején végül mégis megszületett a döntés, hogy az egykori palota helyén új épületet kell emelni, noha ezt akkor még nem uralkodói rezidenciának, hanem a várkapitány szállásának szánták. Mivel felhasználták a középkori palota megmaradt romjainak egy részét is, a Fortunato Prati budai kamarai mérnök irányításával zajló, 1715-ben kezdődött építkezés kezdetben gyorsan haladt, az időközben felvetődött pénzhiány miatt azonban megtorpant, az 1723-as tűzvész pedig jelentős károkat okozott a csak részben kész házban.
Johann Matthey mérnök-százados felmérése szerint még 1742-ben is dísztelenül, tető nélkül állt az épület, ám ekkorra már lebontották a középkori palota megmaradt és fel nem használt részeit. Az új kamarai elnöknek, Grassalkovich Antalnak 1748-ban végül sikerült megszereznie Mária Terézia királynő hozzájárulását egy reprezentatív, uralkodóhoz méltó palota felépítéséhez. Igaz, azzal a feltétellel, hogy őfelségének nem kell rá pénzt adnia. A nádor, Pálffy János így közadakozásra szólította fel a városokat és a megyéket: az új, Jean Nicolas Jadot de Ville Yssey császári főépítész tervezte palota alapkövét végül 1749. május 13-án tették le, bár felhasználták hozzá a korábban épült barokk várkapitányi épületet is. A Mária Terézia-féle, U alaprajzú palota főhomlokzata a Dunára nézett, s középső traktusában (a mai palota D épülete) kapott helyet a trónterem és a királyi lakosztályok. A végül csak 1769-re elkészült háromszárnyú épület nyugati, a budai hegyek felé néző homlokzata előtt (a mai Oroszlános udvar helyén) reprezentatív teret alakítottak ki.
Mária Terézia csak kétszer járt az épületben, amelybe 1766-ban Magyarország helytartója, Albert herceg költözött be. A királynő 1771-ben idehozatta a Raguzából frissen visszaszerzett Szent Jobbot, amelynek külön kápolna is épült a palota északi szárnyában. A palota életében nagyobb átalakítást jelentett 1777-ben a nagyszombati egyetem ideköltöztetése is, amelynek kedvéért a középső, Duna felőli tornyot csillagvizsgálóvá alakították. Az egyetem csak négy évig működött itt, II. József ugyanis 1784-ben a Főhadparancsnokságot költöztette az épületbe, amely nem sokkal később a mindenkori nádor rezidenciája lett egészen 1847-ig.
Ebben az évben István nádor átalakíttatta a palota dunai homlokzatát, a két évvel későbbi honvédségi ostrom során viszont nagy károkat szenvedett az épület, ki is égett. A helyreállítás azonban ekkor már igen gyorsan végbement: 1852-ben már megszállhatott itt az új király, Ferenc József, 1856-tól pedig tíz éven át az ország kormányzója, Albrecht főherceg lakott itt. A királyi palota ezután főképp a reprezentációt szolgálta, az 1867-es kiegyezés után azonban már nyilvánvalóvá vált, hogy az épület túl kicsi ahhoz, hogy az uralkodó huzamosabb ideig itt tartózkodhasson. A bővítés végül csak 1890-ben kezdődhetett meg Ybl Miklós tervei alapján. Az építészóriás azonban alig egy év múlva meghalt, így a munkák irányítását és a tervezést Hauszmann Alajos vette át, a végül megvalósult neobarokk palota már az ő elképzeléseit tükrözi.
A nagyszabású bővítés első elemeként az uralkodó rezidenciájaként szolgáló új, krisztinavárosi (F) szárny épült meg, amelyet keskeny épületrészek, úgynevezett nyaktagok, vagyis összekötő szárnyak kapcsolnak az eredeti barokk palotához (a déli nyaktagban kapott helyet a nemrégiben újjáépített, különleges szépségű Szent István-terem). A palota még így sem lett volna elég nagy, ezért észak felé további két épületszárnnyal bővítették (a mai A, illetve B épületek), ezeket úgy alakítottak ki, hogy illeszkedjenek a meglévő palota dunai homlokzatához. A 304 méter hosszú palotát középen egy barokk és szecessziós jegyeket ötvöző kupola díszítette, tetején a Szent Korona másolatával.
A krisztinavárosi szárnnyal ellentétben a dunai szárny teljes egészében a reprezentációt szolgálta: első emeleti teremsora 200 méter hosszan húzódott végig az épületen. A pazar palotát bármely európai uralkodó megirigyelhette volna: 724 négyzetméteres nagy bálterme, lenyűgöző Buffet-galériája, trónterme, díszterme és persze a három történelmi terem, a Szent István-, a Hunyadi- és a Habsburg-terem láttán mindenki elámulhatott, aki csak meglátta.
A Budavári Palota a századelős bővítéssel Európa egyik legnagyobb és legszebb uralkodói rezidenciája lett, amellyel csak a legnagyobbak versenyezhettek, például Versailles vagy a bécsi Hofburg. Ezért is fájó az a pusztítás, amelyet a II. világháborús ostrom és az azt követő újjáépítés okozott az épületben.
Szívfájdító látványt nyújt az 1945 utáni fényképeken a szétlőtt, kiégett, súlyosan sérült épület. Azonban a fotók alapján is világos, hogy bár a károk irdatlan mértékűek voltak, az épület javarészt helyreállítható lett volna, így a későbbi átépítéssel együtt járó rombolás ideológiai okokkal magyarázható. Ez nem is csoda: a fokozatosan berendezkedő kommunista hatalom ugyanis párt- és állami központot képzelt el az épületbe. Egy 1952-es miniszteri utasításból kiderül, hogy Rákosiék az épület teljes dunai homlokzatát a Mária Terézia-kori palotarész stílusában tervezték helyreállítani, az épület belsejében azonban teljes egészében a szocialista-realista stílus uralkodott volna. A „helyreállítás” kapcsán azonban minden korabeli dokumentumban kikötik, hogy csak a „fölösleges díszek”, és „cirádák” elhagyásával valósítható meg.
Mint ismert, a Rákosi-féle tervek később módosultak, 1959-től pedig a funkció is változott: ettől kezdve a politikai központ helyett kulturális intézményeket terveztek elhelyezni a palotában, elsőként 1967-ben a Budapesti Történeti Múzeumot az E szárnyban, utoljára, 1985-ben pedig az Országos Széchényi Könyvtárat az F épületben.
Bár az ekkor létrejött épület máig látható külső homlokzata némileg hasonlít a hauszmanni palotára, jelentős mértékben leegyszerűsítették azt, a díszek többségét eltüntették, a míves ablakokat lecserélték, a kupola is egyszerűbb formában épült újjá, 3 méterrel nyugatabbra tolva. A belső terek (a nádori kripta kivételével) radikálisan átalakultak: amit a háború nem pusztított el, azt az átalakítások megtették, így jött létre a ma ismert állapot.
A száz éve még impozáns palotán egyre nagyobb nyomot hagy az idő: a gépészetileg is elavult épület mára már csak egészen halvány árnyéka egykori önmagának. A kontraszt még erősebb, ha a palotát a Nemzeti Hauszmann Programnak köszönhetően újjászületett épületekkel, például a Lovardával és a Főőrséggel hasonlítjuk össze. Az eredeti formájában újjáépített Szent István-terembe lépve pedig egyenesen letaglózó a különbség az épület szocmodern belső terei és a rekonstruált terem szépsége között.
Az A épület felújításának megkezdésével a Budavári Palota hosszú és méltatlan időszakokkal taglalt múlt után újra lehetőséget kapott arra, hogy visszanyerje régi szépségét. Ha pedig megvalósul az épületegyüttes teljes rekonstrukciója, a palota visszanyeri történelmi szerepéhez méltó külső megjelenését is.
Nyitókép: A Budavári Palota a Hauszmann-féle átépítés után (Fotó: Fortepan/Képszám: 171710)
Hozzászólások
Hozzászóláshoz lépjen be, vagy regisztráljon!
Bejelentkezés Regisztráció