Az I. világháború előtt Magyarországnak tekintélyes tengeri kereskedelmi flottája volt, több mint 500 magyar hajó járta a tengereket, a Magyar Királyság tengeri kikötővel is rendelkezett, hiszen Fiume a Magyar Királyság része volt. Azonban Trianon után a helyzet gyökeresen megváltozott. Nemcsak Fiume veszett el, hanem a hajók is, ezért a magyar kereskedelmet alapjaiban át kellett szervezni, más utat kellett találni a világtengerekre, mégpedig úgy, hogy Magyarországot egy alapjaiban az országgal ellenséges környezet, a kisantant országai vették körül. Kikötő és hajók kellettek. Kikötő épült, ha nem is a tengernél, de a Dunánál, Csepelen. Azért volt szükség saját kikötőre, mert az itthonról elérhető tengeri kikötőkben túl magas lett volna a kikötői bérleti díj, ha a magyar hajók onnan szállították volna az árukat.
Azonban Csepelig a hagyományos tengeri hajók természetesen nem tudtak elhajózni, ezért a magyar folyami hajók csak a tengerig tudták volna szállítani az árut, ami nagyon megdrágította volna a szállítást, így más megoldást kellett keresni. Ez a más megoldás egy teljesen új hajótípus megépítése volt, mégpedig a Duna-tengerjáró hajók kialakítása. A Rajnán már volt példa erre a vegyes üzemre, ez adott alapot a magyar fejlesztéseknek. A Duna-tengerjárók koncepciója az volt, hogy a hajó a Dunán keresztül eléri a Fekete- és a Földközi-tengert, és átrakodás nélkül tud árut szállítani Budapest és e tengerek kikötői között.
Az első Duna-tengerjáró hajó, amely megépült – mégpedig a Ganz újpesti hajógyárában – a Budapest nevet kapta. A hajót 90 éve, 1934. augusztus 14-én bocsátották vízre.
Azért, hogy a Budapest a Dunán és a tengeren is hajózhasson, különleges kialakításra volt szükség. A Budapest nem volt túl nagy hajó, hisz mindössze 56,5 méter hosszú és 8,5 méter széles, a Dunán 1,85 méteres, a tengeren 2,3 méteres merüléssel közlekedhetett. A Dunán 300, a tengeren 475 tonna árut tudott szállítani. A hajóban két, viszonylag kicsi, de nagy teljesítményű Ganz–Jendrassik-dízelmotor generátoron keresztül áramot termelt, a hajócsavart villanymotor mozgatta, ami kisebb géptér kialakítását tette lehetővé. A hajó ezzel a hajtással a 8,9 csomós sebességet tudta elérni. A hajó nem volt tehát nagy, nem volt gyors, alapjában a tengeren a part mentén hajózott csak, de nem is egy grandiózus jármű volt a cél, mert ahogy Fabinyi Tihamér kereskedelmi miniszter mondta a vízre bocsátásnál a Magyarország című lap 1934. augusztus 15-i száma szerint:
„A hajó létesítésénél figyelemmel voltunk a kellő szerénységre is s a terv keresztülvitelénél azt a józan megfontolást követtük, amelyet az idők reánk kényszerítenek. A pénzügyi megoldás oly keretben történik, amit teherbírásunk megenged, s amelynél a hajó rentábilis kihasználása is reményekkel kecsegtet. Úgy érzem, a most vízrebocsátandó hajó is kísérlet még, bízom azonban benne és adja az Isten is, hogy ez a kísérlet sikeres legyen s az első hajót a hasonló alkotások hosszú sora kövesse. "
A Budapest nem sokkal a vízre bocsátás után, ami még nem az építés befejezését jelenti, hiszen a vízen még sok minden kerül egy épülőfélben lévő járműre, el is készült teljesen, és már 1934 októberében teljesítette az első útját, Alexandriába és Bejrútba szállított árukat. A siker teljes volt, egy út haszna már fedezte a hajó megépítésének árát, épp ezért a következő években, egészen 1941-ig öt további Duna-tengerjáró épült.
A Duna-tengerhajózás a következő évtizedekben élte virágkorát, a II. világháború után is egészen az 1970-es évekig felúsztak a hajók a tengerről a Csepeli Szabadkikötőig. A háború után akár 1100-1300 tonnás hajók is járták a Dunát és a tengereket. A Duna-tengerhajózás azonban az 1970-es évektől egyre gazdaságtalanabb lett, a Duna-tengerjáró hajóknál sokkal nagyobb kapacitású folyami bárkák és az azokat mozgató tolóhajók olcsóbban tudták az árut a Dunán szállítani, mint ezek az egységek, így ma már nem úsznak fel a Dunán tengeri hajók.
Azonban a Budapest hajó elindulásának köszönhetően Budapestet a Llovd’s felvette a tengeri kikötők jegyzékébe, tehát ekkortól, annak ellenére, hogy Magyarországnak nem volt tengere, volt saját területén tengeri kikötője.
A Budapest hajó a II. világháborúban találatot kapott, de túlélte a harcokat, 1947-ben Ausztriából került vissza Magyarországra, és 1961-ig szolgált, majd 1962-ben leselejtezték.
Nyitókép: A Budapest még építés alatt (Fotó: Fortepan Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum / Történeti Fényképek Gyűjteménye / Óbudai Hajógyár gyűjteménye Leltári jelzet: 21608)
Hozzászólások
Hozzászóláshoz lépjen be, vagy regisztráljon!
Bejelentkezés Regisztráció