
Keresés az archívumban
Beköltözött a Lánchíd Palotába a Nemzetközi Beruházási Bank
2021. február 22. 14:00
A Lánchíd budai hídfőjénél található Lánchíd Palota műemlék épülete lett a Nemzetközi Beruházási Bank székhelye. Az Ybl Miklós tervei szerint 1869-re elkészült neoreneszánsz épületet új funkciójában pénteken avatták fel.
Közel 120 éve szolgálja a közösséget a lazaristák gyönyörű neoromán temploma a Gát utcában
2021. február 21. 12:30
A ferencvárosi Gát utca elsősorban József Attila miatt ismert szerte az országban, hiszen itt, a 3-as számú házban született a magyar költészet egyik legnagyobb alakja 1905. április 11-én. Azt már valószínűleg sokkal kevesebben tudják, hogy van ebben az utcában, éppen a költő szülőházával szemben egy kis alapterületű, de annál érdekesebb történettel rendelkező épületegyüttes: egy templom és egy iskola, amelyek a XX. század viszontagságai ellenére már közel 120 éve szolgálja a közösséget.
Évtizedekig katonai gyakorlótérnek használták Budapest egyik legértékesebb természetvédelmi területét
2021. február 21. 9:00
Budapesten, a Megyeri híd szomszédságában csodával határos módon megmaradt egy olyan növényritkaságokat tartogató élőhely, amely bárhol az országban szenzáció lenne.Pedig pár évtizede még katonai kiképzőhely volt az Újpesti Homoktövis Természetvédelmi Terület, a Rákos-puszták egyik utolsó maradványa. Folytatjuk sorozatunkat Budapest legértékesebb természetföldrajzi, botanikai értékeinek bemutatásával.
Kétszáz éve született Feszl Frigyes, a romantikus építészet legjelentősebb hazai mestere
2021. február 20. 12:30
Feszl Frigyes legismertebb alkotása a pesti Duna-partot koronázó Vigadó épülete, de Budapest-szerte több ház is hirdeti munkásságát. Bár rengeteg elképzelése, így például az Országházra vonatkozó terve is megvalósítatlan maradt, az elkészült, romantikus stílusú épületei a XIX. század kiemelkedő magyar művészeti alkotásai közé tartoznak. Ám Feszl nemcsak hazánk építészettörténetének „aranykönyvébe” írta be a nevét, de iparművészeti tervei és gyönyörű vízfestményei is jelentősek, amelyeken az 1873-ban egyesített főváros fejlődését örökítette meg.
Fél év múlva megnyílik az újjászületett Szent István-terem a Budavári Palotában
2021. február 20. 9:30
Augusztus 20-ától lehet megnézni a Budavári Palota elsőként rekonstruált, díszes történelmi szobáját, a Szent István-termet. A különleges látványosságnak és a hozzá kapcsolódó kiállításnak helyet adó épületrész, a déli összekötő szárny szerkezetépítési munkálatait már befejezte a Várkapitányság. A következő hetekben elkezdődik a századforduló legjelentősebb reprezentatív termének belsőépítészeti kialakítása.
Megkezdődött a Habsburg-kapu felújítása és a Turul-szobor restaurálása a budai Várban
2021. február 19. 9:00
Restaurálják a Budavári Sikló Szent György téri végállomásánál lévő, Hauszmann korából származó díszes kaput, a hozzá tartozó kerítést és lépcsőt, valamit Donáth Gyula 1905-ös alkotását, a várost vigyázó turulmadarat is.
Hatvan éve épült föl az első budapesti panelház – Egy korszak nyitánya az Üllői út mellett
2021. február 18. 11:30
Magyarországon az 1950-es években nagyon nagy volt a lakáshiány. Az erőltetett iparosítás miatt sokan költöztek be a városokba, jellemzően Budapestre és az újonnan létrejött kirakatvárosokba, ahol azonban nem volt elég szabad lakás. A megoldást az iparosított lakásépítésben látták, amelynek eredményeképpen a József Attila-lakótelepen 60 éve elkészült az első budapesti panelház.
Mór jegyek egy csipetnyi Velencével: 125 éves az Uránia Nemzeti Filmszínház épülete
2021. február 17. 9:00
Budapest ikonikus épülete, Schmahl Henrik építész életművének egyik legfontosabb alkotása már 125 éve áll a kultúra és szórakoztatás szolgálatában. Az Uránia mozinak és a Színház- és Filmművészeti Egyetemnek egyaránt otthont adó különleges stílusú, mór jegyeket hordozó épület a jövőben új funkcióval bővül: az Ódry Színpad megszűnésével a hallgatók játszóhelyévé válik. Cikkünkben azonban nem a bonyolult átszervezési folyamattal foglalkozunk, hanem a főváros arculatának kialakításában is fontos szerepet játszó, nagyszabású épület izgalmas múltjával.
Robbantással nyitották össze 60 éve a 2-es metró alagútjait a Blaha Lujza tér és a Keleti pályaudvar között
2021. február 16. 9:00
Az 1960-as években sem volt könnyű metrót építeni Budapesten: a 2-es metró munkálatai során a folyós homokkal és a talajvízzel egyaránt meg kellett küzdenie a munkásoknak, a föld alól ugyanakkor érdekes leletek kerültek elő, többek között rinocéroszcsontváz és mamutfog is. A nagyszabású beruházás áldozatokkal is járt, a felrobbantott Nemzeti Színház épületén kívül kis híján a Rókus Kórházat is sikerült összedönteni, de utóbbi szerencsére megmenekült. A két irányból, a Blaha Lujza tér és a Keleti pályaudvar felől épített alagútszakaszokat végül 60 évvel ezelőtt, robbantással nyitották egybe.
A Festetics-palota építésével indult a pesti mágnásnegyed története
2021. február 15. 9:00
A hajdan mágnásnegyednek hívott józsefvárosi Palotanegyed története 1862. február 14-én indult, amikor Festetics György telket vásárolt közvetlenül a Nemzeti Múzeum mögött, amelyre Ybl Miklós tervei szerint építtetett pompás palotát. A negyed első főúri rezidenciája ma is kiváló állapotban van, és másfél évszázad óta hirdeti a Festeticsek egykori gazdagságát és Budapest aranykorának kezdetét.
Elkészült a Nyugati pályaudvar tetőszerkezetének felújítása
2021. február 14. 19:00
Befejeződött a felújítás alatt álló Nyugati pályaudvar tetőszerkezetének újjáépítése, ezenkívül az épület hat tornyának restaurált csúcsdíszei közül négy már a helyére került. A munkák azonban tovább zajlanak, melyek során az épület más részei, így a pénztárcsarnok, a gyorsétterem, illetve a csarnok és a tornyok homlokzatai is teljesen megújulnak.
Kápolna őrzi a 900 éves premontrei rend emlékét a Margit-szigeten, Budapest legrégibb harangja is itt található
2021. február 14. 11:00
Fennállásának 900. évfordulóját ünnepli idén a francia eredetű premontrei rend, amely a hagyomány szerint Magyarországon már nem sokkal alapítása után, az 1116–1131 között uralkodó II. István királyunk idején megtelepült. A premontreiek hazánkban máig tevékenykednek, de Budapesten egy olyan kápolna a legismertebb hozzájuk kapcsolódó épület, ahol immár hosszú évszázadok óta nincsenek jelen. A Margit-sziget északi részén álló Szent Mihály-kápolnát romjaiból építette újjá a magyar műemlékvédelem nagy alakja, Lux Kálmán az 1930-as évek elején.
Látványterveket közöltek a kelenföldi vasútállomás indóházának átalakításáról – Kiemelt beruházás lett a épület felújítása
2021. február 13. 15:00
A Közlekedési Múzeum látványterveket tett közzé Budapest-Kelenföld vasútállomás indóházának átalakításáról. A lepusztult állapotú, 2019-ben bezárt állomásépületben a múzeum új vasúttörténeti kiállítóhelyet hoz majd létre, mely időszaki kiállításoknak is helyet ad. A kormány keddi rendeletében kiemelt beruházássá minősítette az épület felújítását.
A menedéket jelentette Erzsébet királyné számára a budai Vár
2021. február 13. 10:00
Lenyűgöző története van annak, hogyan lett Ferenc József szép, de az ország számára ismeretlen feleségéből „a mi királynénk”, kedveltebb nevén Sisi, aki lelkesen megtanult magyarul, aki szívesebben időzött Budán, mint Bécsben, és akinek halála az egész nemzetet lesújtotta. Híresen jó barátságot ápolt Andrássy Gyulával, és neki is köszönhető, hogy a nemzet szemében az uralkodó kegyetlen elnyomóból idővel „Ferenc Jóskává” válhatott.
A 70 éve elhunyt Bajor Gizi villája sok üldözött számára nyújtott menedéket
2021. február 12. 19:00
Ma van 70 esztendeje, hogy elhunyt a kiváló Kossuth-díjas színésznő, Bajor Gizi, a Nemzeti Színház örökös tagja. Nevét Magyarországon szinte mindenki ismeri, aki egy kicsit is érdeklődik a magyar színházművészet iránt, azt azonban kevesebben tudják, hogy egykori villája igazi menedékként szolgált 1944 és 1945 között, amikor többek között zsidókat és neves írókat is bújtatott itt. A művésznő emlékét azóta is őrzi egykori villája a XII. kerületi Stromfeld Aurél úton immár Bajor Gizi Színészmúzeumként.
Kívül-belül teljesen felújítják a Róheim-villát, Tisza István meggyilkolásának helyszínét
2021. február 11. 9:00
A Városliget mellett, a Hermina út 45. szám alatt álló eklektikus, 1900-ra elkészült villaépület átfogó felújításon esik át: a homlokzat és a tető felújításán túl elvégzik az egykor pazar, ám mára jelentősen leromlott állagú belső terek műemléki rekonstrukcióját is. Megújul, és szökőkúttal gazdagodik a kert is, amelynek értékes fáit is megtartják.
Zeneiskola számára 2019-ben felújított épületet kapott meg Erzsébetvárostól a januárban alapított Freeszfe Egyesület
2021. február 10. 17:00
Lakóháznak épült még a millennium előtt, a második világháborúig a Német Birodalmi Iskola működött benne, a háború után középiskoláknak adott helyet, az előző önkormányzat zeneiskolának építtette át, két nappal ezelőtt viszont a Színház- és Filmművészeti Egyetem átalakítása ellen tiltakozó Freeszfe Egyesület vette birtokba Erzsébetvárosban a gyönyörűen felújított, hangszigetelt termekkel zeneoktatásra kialakított Damjanich utca 4. szám alatti épületet.
Idegszanatórium, munkáskórház, katonai objektum – Megújulásra vár a szecessziós Észak-pesti Kórház
2021. február 9. 10:00
A Pestújhelyhez tartozó Észak-pesti Kórház a megépülésekor, 1903-ban az ország egyetlen szecessziós jellegű kórházi épületegyüttese volt. Az akkori Niedermann-féle idegszanatóriumban a későbbiek során munkáskórház működött, majd a megszálló szovjet hadsereg katonai területe lett: az itt állomásozó csapatok központi egészségügyi kiszolgálóintézményeként hasznosították. A szecessziós főépületben ma a járóbetegek szakellátása működik, de a több mint 30 ingatlan nagy része kihasználatlan, elhagyatott és lepusztult, holott 9 épület is műemléki védelem alatt áll.
A jövő városa: tiszta és pontos vonatokkal járhatunk munkába – Budapesten új vasúti megállók épülnek, új lakónegyedek jöhetnek létre
2021. február 8. 11:00
Milyen lesz 20 év múlva Budapest? Az ígéretek szerint sokkal tisztább lesz a levegője, összeköttetés lesz a metrók, HÉV-ek és a vasúti hálózat között, és mindenki örömmel száll majd fel a tiszta, gyors, pontos és sűrűn közlekedő vonatokra, hogy munkába induljon Budapest külső városrészeiből és az agglomeráció településeiről. Mi több, 16 új vasúti megálló épül, hogy ezt a célt kiszolgálja, emellett hatalmas vasúti területek szabadulhatnak fel, ezeken pedig új lakónegyedek jöhetnek majd létre. Legalábbis ezt tartalmazza a most elkészült Budapesti Agglomerációs Vasúti Stratégia.
Csaba királyfitól Gábriel arkangyalig – Különleges üzeneteket hordoznak Budapest főterei
2021. február 7. 9:00
Budapest szimbolikus terein a XX. század első felében több olyan nagyszabású szoborcsoportot állítottak fel, amelyek elsőre talán könnyen értelmezhetőnek tűnnek, ám valójában jóval mélyebb jelentést hordoznak. A Hősök tere, a Szabadság tér vagy a Kossuth tér szobrai egytől egyig olyan alkotások, amelyek megjelenésükkel identitásformáló erővel is hatnak a sokat megélt magyarság számára.
Art deco a Boráros térnél: 100 éves a Hangya Szövetkezet egykori székháza
2021. február 6. 11:00
A boltjaival és különböző vállalkozásaival egykor az egész országot behálózó Hangya Szövetkezet életében új fejezet nyílt 1920-ban: elhatározták ugyanis, hogy új, méltó székház építésével ünneplik meg fennállásuk közelgő 25 éves jubileumát. A mai Közraktár utca 30. szám alatt Györgyi Dénes tervei alapján nemsokára felépült az art deco stílusú székház, amely azóta is áll, és immáron száz éve hirdeti büszkén az egykor három szomszédos házból álló Hangya-központ sikerét.
Kiadják Eötvös József levélhagyatékát – az 1848-as forradalomról is teljesebb képet kaphatunk majd
2021. február 5. 16:00
Az ELKH Bölcsészettudományi Kutatóközpontban dolgoznak Eötvös József levélhagyatékának összegyűjtésén és teljességre törekvő kiadásán. Az öt-hét kötetesre tervezett levélkiadás révén a korszak iránt érdeklődők képet kaphatnak az 1848-ban egymással vetélkedő nevelésügyi reformelképzelésekről a kisdedóvóktól az egyetemig, valamint az állam-egyház viszonyra vonatkozó koncepciókról 1867 után, különös tekintettel az akkori liberális kormányzat dilemmáira és kompromisszumaira, valamint a kiépülő magyar államigazgatás mindennapjairól is.
Ma 50 éve halt meg Rákosi Mátyás – Pártvezetőként svábhegyi villa járt neki, végül a Volga partján hunyt el
2021. február 5. 12:00
Rákosi Mátyásra szerencsére ma már szinte semmi nem emlékeztet Budapesten. Pedig a nevével jelzett korszak a hazánkban négy évtizeden át tartó államszocialista rendszer legkegyetlenebb időszaka volt. A 1940-es évek közepétől koncepciós perekkel kezdődött az előző társadalmi rendszer megsemmisítése, képviselőinek likvidálása, 1949-re a többpártrendszer teljes felszámolása és a totális diktatúra kiépítése: a korlátlan hatalom birtokosa pedig Rákosi Mátyás lett, Sztálin legjobb magyar tanítványa. A szovjet diktátor 1953-as halálakor enyhült ugyan Magyarországon is az elnyomás, de Rákosi az állampárt vezetőjeként egészen 1956-ig hatalomban maradt. Ekkor azonban pártutasításra a Szovjetunióba kellett távoznia, s ott halt meg ma 50 esztendővel ezelőtt. Az évfordulón két budapesti villáját is felkerestük.
Kettévágták és kibővítették – Különleges története van a templomnak, ahol Széchenyi esküdött
2021. február 4. 8:30
Krisztinavárosban áll egy szinte átlagosnak mondható XVIII. századi templom, amelynek története azonban sokkal izgalmasabb, mint amit a sárga falak sejtetni engednének. Az csak az egyik érdekessége, hogy egyszer keresztben szétvágták, széthúzták, és így bővítették ki, de ami miatt most írunk róla, az egy esküvő, amelyet 185 évvel ezelőtt itt kötöttek. Nem is akármilyen személyek: a menyasszony özvegy Zichy Károlyné volt, a vőlegény pedig Széchenyi István.
A 150 éve elhunyt Eötvös Józsefnek köszönhetjük a tankötelezettség bevezetését is
2021. február 2. 14:00
Szoboralakja ott áll az Országház melletti Kossuth-emlékművön a reformkor nagyságai között, bronzszobra ott magasodik a Belvárosban a nevét viselő téren, patinás gimnáziumot is neveztek el róla, a Svábhegyen pedig ma is áll a ház, amely A karthausi című regénye után kapta nevét. Neki köszönhetjük a tankötelezettség bevezetését is. A reformkornak és a XIX. század későbbi évtizedeinek egyaránt meghatározó egyénisége a ma 150 esztendeje elhunyt Eötvös József, akinek hatalmas életművébe könyvei éppúgy beletartoznak, mint államférfiúi tevékenysége. Báró Eötvös József budapesti emlékeit kerestük fel halála évfordulóján.
Építészeti Oscar-díjra jelölték a Puskás Arénát
2021. február 2. 12:00
Az Európai Unió kortárs építészeti díjának jelöltjei közé választották a Puskás Arénát. A 208 000 négyzetméter alapterületű stadiont 3 év tervezés, majd 3 év építés után, 2019-ben adták át. Az aréna a maga 52 méteres magasságával karakteres eleme a budapesti városszövetnek.
Búcsú egy újabb Ikarustól – Budapesten sosem volt túl népszerű a 415-ös buszcsalád
2021. február 1. 9:00
Budapest újabb busztípustól búcsúzott: a napokban kivonták a forgalomból az utolsó Ikarus 415-ös buszt. A típus 1987-ben jelent meg Budapesten, de soha nem vált meghatározóvá a fővárosi utakon, annak ellenére, hogy a gyár a klasszikus 200-as típus leváltására tervezte. Inkább csak kiegészítő szereplő maradt a budapesti buszflottában.
Már életében utcát neveztek el Pesten a haza bölcséről – 145 éve halt meg Deák Ferenc
2021. január 31. 17:00
Kiemelkedő szerepe volt az 1867-es kiegyezés létrejöttében, amelynek köszönhetően létrejött az Osztrák–Magyar Monarchiaként ismert dualista államalakulat, s ezt követően a Magyar Királyság rég nem látott fejlődésnek indult. Deák Ferenc, a „haza bölcse” 145 éve, 1876. január 28-án hunyt el. Az évforduló alkalmából felkerestük fővárosi emlékhelyeit.
A középkort álmodta a millenniumi Budapestre Fellner Sándor
2021. január 30. 10:00
A budai Várban, a Szentháromság téren mesebeli szépségű palotát emelt a Pénzügyminisztérium számára 1901 és 1904 között Fellner Sándor építész. Az állami reprezentációt szolgáló épület korabeli megítélését és sikerét jelzi, hogy Fellner az építkezés befejezését követő évben nemesi címet kapott a királytól. Az eredeti állapotnál ma lényegesen egyszerűbb formában látható palota Fellner által tervezett homlokzatának visszaállítására hetvenhat év után kerülhet sor a közeljövőben. Ez az esemény alkalmat ad rá, hogy az alkotó személyét és gazdag életművét újra felfedezzük.
Még idén elkezdődik a Vöröskereszt Egylet egykori székházának újjáépítése a Dísz téren
2021. január 29. 9:00
A Hauszmann Alajos és Hültl Dezső tervei alapján a Vöröskereszt Egylet számára épült, majd a Külügyminisztériumnak otthon adó, a II. világháború után lebontott épület legszebb helyiségeit és külső homlokzatát eredeti formájában állítják vissza. A terekben modern megoldások is lesznek majd.
Megteltek a fővárosi szállodák farsang idején – A híres pesti bálokról és táncmulatságokról külhoni utazók is beszámoltak útleírásaikban
2021. január 28. 11:00
A vírustól való félelemmel terhelt világunkban, a bezárások, korlátozások miatt sokan talán el is felejtették, hogy ezekben a hetekben van az év hagyományosan egyik legvidámabb időszaka, a farsang. Az álarcosbálok és a vigadozások, valamint a télbúcsúztatás és tavaszvárás időszaka. Ha már a felhőtlen szórakozásban idén sajnos nem lehet részünk, idézzük fel a régmúlt idők farsangi mulatságait, amikor egymást érték a bálok Pesten és Budán, amikor a Városligetben rezesbanda, Óbudán verkli hangjára farsangoltak.
Budapest egyik utolsó menedéke – Kevesen tudják, milyen kincset rejt a Merzse-mocsár
2021. január 27. 9:00
Budapest a felszín alatti vizek tekintetében világviszonylatban talán elsőnek is mondható a fővárosok között, azonban nem csak felszín alatti vizekben bővelkedik. Pest egykoron több tíz kilométer hosszan, a mai Újpesttől egészen Soroksárig mocsaras, zsombékos térség volt, amelyből mára a Merzse-mocsár mutatja csupán, milyen gazdag volt nem is oly régen az élővilág a mai Pesten.
Teljesen átalakul a Petőfi híd budai hídfőjének környezete – Bontják a menzát és a villamoskar épületét
2021. január 26. 11:00
Teljesen átalakul a XI. kerületi Goldmann György tér. A Petőfi híd budai hídfőjénél az egyetem új épületeket emeltet, amely miatt a mára már évek óta üresen álló menzát és a V2 épületet elbontják, és a helyükre egy zéró károsanyag-kibocsátású kutatóközpont épül. Nézzük meg, hogyan is alakult ki ez a hely!
Mi lesz veled, Gutenberg? – 115 éve kezdték építeni a nyomdászok székházát Józsefvárosban
2021. január 25. 9:00
A magyaros szecessziós stílusban tervezett lakóházak egyik remekét, a Gutenberg Otthont 1906-ban kezdték építeni. A hosszú ideig kulturális feladatokat is ellátó bérház ma is igazi különlegességnek számít annak ellenére, hogy az elmúlt évtizedekben sokat veszített értékeiből. Épületszobrait csaknem fél évszázaddal ezelőtt elbontották, homlokzati festményeit bevakolták, pedig a gyönyörű ház megérdemelné, hogy eredeti állapotában helyreállítsák.
Amit sokan rosszul tudnak a Lánchídról – Eloszlatjuk a tévhiteket Budapest páratlanul szép dunai átkelőjéről
2021. január 23. 15:00
Tévedés, hogy eredetileg nem volt nyelvük az oroszlánoknak, s valótlanság az is, hogy egy angliai híd másolata a Lánchíd, emellett az sem igaz, hogy 1899-ben nevezték el Széchenyiről. A napokban, a felújítás megkezdésének bejelentését követően számtalan tévhit jelent meg Budapest első dunai átkelőjéről, s bár némelyik szakkönyvekben is szerepel, ennek ellenére nem felel meg a valóságnak. Most korrigáljuk a hibákat, és bemutatunk néhány további érdekességet Budapest páratlan, utánozhatatlan, fantasztikus Lánchídjáról.
Bemutatták a Színház- és Filmművészeti Egyetem új, Mészáros utcai campusát
2021. január 22. 10:00
A korábban a Duna TV székházaként szolgáló, frissen felújított I. kerületi, Mészáros utca 48-54. alatti épület a Színház- és Filmművészeti Egyetem Zsigmond Vilmos Mozgóképművészeti Intézetének otthona lesz. A hallgatók várhatóan februárban birtokba is vehetik az új campust. Csütörtökön sajtóbejárást tartottak a helyszínen.
Földcsuszamlás Budán: falak repedtek, villák süllyedtek a Várhegy oldalában
2021. január 21. 9:00
Megmozdult a föld Budán 85 évvel ezelőtt, 1936 januárjában. Nem földrengés volt, hanem földcsuszamlás: a Várhegy nyugati oldala csúszott meg. Utak süllyedtek, házak repedtek meg, sokaknak kellett elhagyniuk otthonukat. A hegyoldal mozgása hónapokon át tartott, még őszre sem sikerült megállítani. A természeti katasztrófa miatt több házat el kellett bontani.
A szép kapuk mestere – Jungfer Gyula alkotásai reprezentatív középületeinket díszítik
2021. január 20. 10:00
Ha budapesti sétáink során reprezentatív középületeinket is megtekintjük, lépten-nyomon Jungfer Gyula munkáival találkozhatunk. A hazai vasművesség újjáteremtője és iparművészeti rangra emelője 180 éve született. Munkássága napjainkig meghatározza fővárosunk arculatát.
Február végén kezdődik a Lánchíd felújítása
2021. január 19. 14:00
Eredményesen lezárult a Lánchíd felújítására vonatkozó közbeszerzési eljárás. A felújítási munkálatok február végén kezdődnek, míg a műszaki átadás-átvételi eljárás, a munkálatok befejezése 2023 őszére történhet meg.
Még egy új Duna-híd épül, amelyről eddig nem sok szó esett
2021. január 19. 9:00
A Galvani úti híd beruházása során valójában két Duna-híd épül. Az egyikről, a Duna nagy ágát áthidaló ferdekábeles hídról sok szó esett már, de a párjáról, a soroksári ágat áthidalóról kevés, pedig ez is egy szép és jelentős híd lesz.
Száz éve avatták fel a Szabadság téren az Irredenta szoborcsoportot – A nemzet búcsújáró helyének tervezték
2021. január 18. 11:00
Száz évvel ezelőtt, 1921. január 16-án leplezték le a Szabadság téren tolongó ötvenezer ember előtt azt az Irredenta szoborcsoportot, amely a magyar nemzet egyik első látványos válasza volt a trianoni békediktátum igazságtalanságára. A Védőligák Szövetségének felkérésére Kisfaludi Strobl Zsigmond, Szentgyörgyi István, Pásztor János és Sidló Ferenc szobrászművészek öntötték szoborba mindazt, amit az alig több mint fél éve elszakított országrészek jelentettek Magyarország történelmében.
Megmenekült a bontástól a Márványmenyasszony és a Wichmann-kocsma épülete is
2021. január 17. 13:00
Az elmúlt napok eseményeire reagálva a Miniszterelnökség elrendelte a műemlékvédelmi eljárás megindítását két budapesti, kultúrtörténeti jelentőségű épület esetében. A Széchenyi lakodalmának helyet adó, I. kerületi Márványmenyasszony vendéglőn és a VII. kerületi, Wichmann Tamás kocsmájaként ismertté vált Kazinczy utcai házon a gyorsított eljárás lezártáig tilos bontási vagy építési munkát végezni. Bár az épületek jövőjében még így is bőven akadnak kérdőjelek, múltjukat annál jobban ismerjük.
Zseniális fejlesztőmérnök volt a 90 éve elhunyt Kandó Kálmán
2021. január 16. 12:00
Kilencven évvel ezelőtt hunyt el Kandó Kálmán, a Ganz-gyár kiváló tervezőmérnöke. Munkásságának eredménye a nagy hatásfokú generátorok, transzformátorok, elektromos motorok megalkotása. Egyedülálló fejlesztései révén az elektromos áramot az addigiaknál sokkal eredményesebben tudták felhasználni.
Nyilvánosságra hozták, mely épületekben indul a második félév a Színművészetin
2021. január 15. 17:00
Februártól felújított, modern oktatási helyszínekkel és új intézetnevekkel várja a hallgatókat és az oktatókat a Színház- és Filmművészeti Egyetem – közölte az intézmény vezetése.
Ferenc József is támogatta a leghíresebb magyarokat bemutató kiállítást
2021. január 15. 11:00
Egy hiánypótlónak ítélt tárlat nyílt meg a Várkert Bazárban 135 évvel ezelőtt, mégpedig a Magyar Történelmi Arcképcsarnok, amely a magyar történelem nagy alakjainak képét mutatta be időrendben. A vállalkozást a legfelső szintről is támogatták, és létrehozásában nemcsak kulturális, de tudományos célt is láttak.
Emléktáblát helyeztek el a Maros utcai vérengzés áldozatainak emlékére
2021. január 13. 17:00
A XII. kerületi Maros utcai rendelőintézet, az egykori zsidókórház udvarán emléktáblát avattak az 1945. január 12-én lezajlott nyilas tömegmészárlás évfordulóján. Ezen a helyen 40 férfit és 44 nőt öltek meg, ápolókat, orvosokat, betegeket egyaránt.
Fejlesztik a Keleti pályaudvar környezetét
2021. január 11. 20:00
Ingatlanfejlesztési program indul a Keleti pályaudvar területén és közvetlen környezetében, amelynek előkészítésére 800 millió forintot biztosít a kormány.
Legendás mozdonyok érkeztek a közlekedési múzeum leendő otthonába – Kiállításon mutatják be a járműveket és az épület terveit
2021. január 11. 14:00
Nagyszabású időszaki kiállítást készít elő a Közlekedési Múzeum, amelynek már a múzeum új helyszíne, az egykori Északi Járműjavító ad helyet. Bár az új Közlekedési Múzeum megnyitása még messze van, de a múzeum a kiállítással az új helyszín múltját és jövőjét kívánja bemutatni a nagyközönségnek. Az új időszaki kiállítás megnyitása a járványhelyzettől függ, de az azon bemutatandó eredeti járművek már megérkeztek a helyszínre.
Letölthető album jelent meg a 90 éves csepeli szabadkikötőről
2021. január 11. 13:11
A 260 oldalas, ingyenesen letölthető kiadvány gazdag fotóanyaggal követi végig a Csepeli Szabadkikötő elmúlt 90 esztendejének történetét. A különleges kortörténeti dokumentum mellett fotók, újságkivágások, térképek és tervrajzok is szerepelnek az albumban.
Csoda nyolc hónap alatt – Bontott anyagokból épült a 75 éve átadott Kossuth híd
2021. január 10. 12:00
A PestBuda oldalain már írtunk arról, hogy miután a visszavonuló német csapatok az összes budapesti Duna-hidat felrobbantották, milyen ideiglenes szerkezetek épültek Pest és Buda közé az átkelés biztosítására. Mindenki tudta azonban, hogy az átmeneti megoldások mellett egy valamennyire állandó hídra is szükség van. Ezért épült a Kossuth híd.


