Keresés az archívumban

Kőművesből sztárépítész – A 200 éve született Weber Antal budapesti épületei Weber Antal nevét talán kevesen ismerik, az általa tervezett épületekben azonban tömegek fordulnak meg minden nap: rendeltetésük szerint ugyanis főleg kórházak, de tudományos és oktatási intézmények is működnek bennük. Születésének 200. évfordulóján bemutatjuk a jeles építész legfontosabb budapesti alkotásait.
Mária Teréziával kapcsolatos emlékek Budapesten Sokakat meglepett, hogy a Habsburg-uralom ellen küzdő, 26 évesen a magyar szabadságért életét áldozó Petőfi Sándor helyett nemrég Mária Teréziáról nevezték el a Budaörsi úti laktanyát. Ennek apropóján járunk utána, milyen Mária Teréziával kapcsolatos emlékek találhatók Budapesten.
Ülőkalauzok a fővárosi buszokon és villamosokon Egy évtizeden keresztül megszokott látvány volt a budapesti buszokon és villamosokon az ülőkalauz a kocsi végében. A rendszert 65 évvel ezelőtt, 1958-ban vezették be, és nagy változásokat vártak tőle. Az utasok vegyes érzelmekkel fogadták az intézkedést, amelyet egy évtizeddel később meg is szüntettek.
Csigalépcső az ég felé – A kis-hárs-hegyi kilátó tervezőjére, Makovecz Imrére emlékezünk A tizenkét éve elhunyt Makovecz Imre az organikus építészet hazai mestere volt. Életművéből számtalan különleges épületet ki lehetne emelni, de mi most a Kis-Hárs-hegyen álló, csigalépcsőre emlékeztető kicsiny kilátóját kerestük fel. A fa- és vasszerkezetes torony tekervényes formájával hűen illeszkedik Makovecz organikus épületeinek világába, és persze saját, erdei környezetébe is.
Ilyen lett a megújult Normafa Síház Elkészült a XII. kerületi Normafa Síház rekonstrukciója. Az 1930-ban épült ház egykor síközpontként, majd vámőrségként, később vendéglátóhelyként működött. A mostani felújítás során az épület eredeti karakterének visszaállítására törekedtek. A síház mellé egy új erdei pavilon is épült, környezetében parkot, közösségi teret alakítottak ki.
Madách 200 – Jelenetek a Tragédiából a Nemzeti Múzeumban A magyar irodalom és drámaköltészet kiemelkedő alakja Madách Imre, aki éppen úgy 200 éve született, mint Petőfi Sándor vagy Andrássy Gyula. A Madách-emlékév alkalmából mutatja be Az ember tragédiája ihlette éremsorozatot a Magyar Nemzeti Múzeum új tárlata.
A Ferenc József hídon 95 éve indult meg az autóbusz-közlekedés A mai Szabadság hídon 1928. szeptember 24-én kezdtek el közlekedni az autóbuszok, amit az tett lehetővé, hogy a főváros új buszokat vásárolt. A Fővám téren azonban még ekkor is működött az időszakos piac, ami a járat megindításakor még akadályozta a közlekedést.
Asztalosból iparművész – 100 éve hunyt el Mahunka Imre A hazai műbútor-asztalosság egyik kiemelkedő alakja volt Mahunka Imre. Nevét bizonyára kevesebben ismerik, mint Thék Endréét, de általában is elmondható, hogy a magyar bútorkészítés alkotóit az utókor könnyebben elfelejti, képüket az építőművészet, a belsőépítészet óriásai elhomályosítják. Pedig egy lakóház vagy közintézmény berendezése, tartalommal való megtöltése sosem volt egyszerű feladat. Kreativitás és sokszor valódi művészi tehetség kellett ahhoz, hogy az adott épület szobái, termei harmóniában legyenek az utcáról látható építészeti megoldásokkal.
Közel 90 évig határozta meg Pest és Buda sorsát egy 1838-ban kötött szerződés Egy 1838. szeptember 27-én kötött szerződés egészen 1936-ig meghatározta a Buda és Pest közötti átkelés lehetőségeit, kimondta, ki és milyen hidat, kompot vagy átkelőhajót üzemeltethet.
A legmagyarabb Habsburg, avagy a vén Rákóczi – Új kiállítás a Várkert Bazárban A Várkapitányság idén ősszel is szabadtéri kiállítással teszi színesebbé az egyébként is csodálatos Várkert Bazárt. Ezúttal József nádor gazdag munkásságát ismerhetik meg az arra járók, különös tekintettel a Pest és Buda fejlesztése érdekében végzett tevékenységére. Ezért a fantasztikus fotókat is felvonultató tárlatért érdemes lesz felkeresni a helyszínt!
Fáklyás felvonulással fogadták a fiatalok Deák Ferencet Pesten Deák Ferenc 1841-ben részt vett a büntetőtörvény tervezetének kidolgozásában, ezért Pestre költözött, és közel két évig tartózkodott folyamatosan a fővárosban. Számos olyan helyszíne van Pest-Budának, ahol a haza bölcse ekkoriban rendszeresen megfordult.
Felújították a Jáki kápolnát a Városligetben A honfoglalás 1000 éves évfordulójára, az 1896-os millenniumi kiállításra készült el a Városligetben az építészeti örökséget bemutató történelmi főcsoport pavilonegyüttese, amelyet Alpár Ignác tervezett. Látványos sikert aratott, így később tartós anyagokból újra felépítettek. A Vajdahunyadvárként ismert épületegyüttes része a most felújított Jáki kápolna, amelyet 1915-ben szenteltek fel.
Négy évig keresték, 170 éve hozták vissza Budára az elásott Szent Koronát Hatalmas ünnepség keretében érkezett vissza Budára 1853. szeptember 15–16-án a Szent Korona, majd egy rövid bécsi kitérő után szeptember 21-én végre a Várban, a számára kialakított szobában elhelyezték. A koronát Szemere Bertalan és társai rejtették el 1849 nyarán, mielőtt elmenekültek volna az országból, hogy ne kerüljön a megszállókhoz.
Felavatták Zichy Mihály felújított síremlékét a Fiumei úti sírkertben A magyar képzőművészet kiemelkedő alkotója volt Zichy Mihály, a rajzolófejedelem. Bár évtizedeken át távol élt hazájától, a Fiumei úti sírkertben, a Deák-mauzóleumhoz vezető díszsoron temették el. A most felújított síremlékének mellszobrát Stróbl Alajos készítette.
„A tölgyek alatt vágynám lenyugodni” – Arany János síremlékének története A Fiumei úti sírkertben ünnepélyesen felavatták Arany János felújított síremlékét, amelyet az eredeti állapotának megfelelően állították helyre. A jól ismert bronzszarkofágot és a talapzatát szakműhelyben restaurálták, a sírhely környezetét és kerítését is rendbe hozták. A felújítás és az avatás alkalmából felidézzük Arany János budapesti életét, és bemutatjuk a síremlék felállításának történetét.
Féltestvérek voltak, egyszerre építettek palotát: Széchenyi és Zichy grófok a Duna-parton Ma már csak régi fényképeken láthatjuk a Lánchídtól délre felépült egykori főúri palotasort a budai Duna-parton. Grófok és bárók építkeztek itt, hogy gondoskodjanak a királyi palotához méltóképpen illeszkedő környezet kialakításáról. Széchenyi Béla és Zichy Rudolf palotáit 140 évvel ezelőtt kezdték el építeni.
Sétányt neveztek el Kopp Máriáról a Normafánál Átadták a Kopp Mária sétányt, amelyet a Normafánál, a XII. kerületi Eötvös út forgalomtól elzárt szakaszán alakítottak ki. Az eseményen felavatták a 2012-ben elhunyt neves orvos, pszichológus emléktábláját, illetve a Normafa családi pihenőpadját, valamint elültették a magyar családok fáját is.
Ilyen volt a régi város – Klösz György Budapestet bemutató fotóiból nyílik szabadtéri kiállítás Különleges helyszínen, a Fiumei úti sírkertben nyílik kiállítás Klösz György Budapestet bemutató korabeli fotóiból a fényképész halálának 110. és Budapest egyesítésének 150. évfordulója alkalmából. A szabadtéri tárlat a Klösz György síremléke melletti területen kereshető fel szeptember 14-től.
Különleges épületek nyílnak meg a hétvégén a Kulturális Örökség Napjain Hétvégén olyan épületeket is felkereshetünk, amelyek máskor nem látogathatók. Bejuthatunk a Belügyminisztérium Széchenyi téri székházába, a Fővárosi Törvényszék és az Országos Mentőszolgálat Markó utcai épületeibe, a pesti Vármegyeházára vagy az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának épületébe is.
Bejártuk a felújított Lánchidat, és több apró változást tapasztaltunk A napokban bejártuk a nemrég felújított Lánchidat, és számos kisebb-nagyobb változást találtunk a korábbi állapothoz képest. Több régi díszítőelem is visszakerült az átkelőre, amelyek azelőtt hiányoztak, és ismét láthatjuk a pesti hídfők oroszlánjainak talapzatán az újonnan elkészült Széchenyi-címert és Sina-címert.
Átadták a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság új épületét A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság új hírközléstechnikai épületegyüttese a XIII. kerületi Visegrádi utcában épült fel. Az itt kialakított mérőlaborok a hírközlési eszközökben és szolgáltatásokban zavart okozó berendezések kiszűrését szolgálják, ezért az új létesítmény a tudományos és a mindennapi életben is kiemelt helyet foglal el.
Vetítővásznon a főváros műemlékei – Egy 100 évvel ezelőtti előadás-sorozat története Budapest már csak méreténél fogva is az ország legtöbb műemlékkel rendelkező városa, de nem volt ez mindig így. A XIX. század második felében még szinte csak a középkori épületek érdemelték ki ezt a rangot, amelyből a fővárosban meglehetősen kevés van. A XX. század elejétől kezdett változni a helyzet, a figyelem pedig a trianoni katasztrófa után terelődött igazán Budapest régi építményeire. Száz évvel ezelőtt egy nagy hatású előadás-sorozatot is tartottak a témában.
Széchenyi István 175 éve hagyta el végleg Pest-Budát Egy lefüggönyözött hintóban hagyta el végleg a magyar fővárost Széchenyi István 1848. szeptember 5-én, hogy a Bécs melletti Döblingbe távozzon, és élete hátralévő tizenkét évét az ottani elmegyógyintézetben töltse el. A drámai döntés 175. évfordulóján összefoglaltuk, mit adott Pest-Budának a legnagyobb magyar.
Deák Ferenc és Pest kapcsolata az 1820–1830-as években A Szent István alapította magyar állam önállóságának elvesztését a mohácsi csatavesztéshez vagy Buda 1541-es elestéhez szokás kötni. Az önállóság korlátozott mértékű visszanyerését pedig az 1867-es kiegyezés hozta el, melynek létrejöttében Deák Ferenc elévülhetetlen szerepet játszott. A haza bölcsének fél évszázados pest-budai tartózkodása az 1820-as években kezdődött.
Aki az Országos Műszaki Múzeumot alapította: 100 éve született Szabadváry Ferenc tudománytörténész Szappangyáros család leszármazottakként, „osztályidegenként” lett egy országos múzeum alapítója, a tudománytörténet jeles művelője, akit csak megkésve ismertek el. 100 éve született Szabadváry Ferenc.
Az égbe törő ívek mestere – 100 éve hunyt el Hofhauser Antal Hofhauser Antal építészként egy olyan korban alkotott, amelyben gombamód létesültek újabb és újabb épületek. E hatalmas versenyben mégis sikerült olyan műveket létrehoznia, amelyek egyszerre feleltek meg a közízlésnek, bizonyos jellegzetességeikkel mégis kitűntek a tömegből, és árulkodtak tervezőjük kilétéről. Ennek ellenére nevét ma már kevesen ismerik, halálának centenáriuma azonban remek alkalmat kínál munkásságának újrafelfedezésére.
Gyárépület helyén lakóházak – 90 éve bontották el a Pesti Molnárok és Sütők Malmát a Boráros térnél Mostanában, amikor alig van olyan budapesti városrész, ahol ipari terület vagy gyár helyén ne hatalmas irodaházak és tíz emeletnél is magasabb lakóparkok épülnének, érdekes és tanulságos megtekinteni azokat a lakótömböket, melyek lassan száz éve épültek fel a korábbi gyárak helyén. A Pesti Molnárok és Sütők Malmát 155 éve alapították, 1933-ban bontották el, teret engedve a korszerűnek számító építészeti megoldásoknak, melynek eredménye a városszövet megújulása lett.
Negyven éve adták át az első piros-fehér csíkos víztornyot A XVIII. és XIX. kerületi lakótelepek vízellátásra építették az első 3000 köbméteres piros-fehér csíkozású betonkelyhet, melyet aztán hamarosan sorozatban kezdtek el gyártani, meghatározva ezzel nemcsak Pestszentlőrinc, hanem Csepel, Kecskemét, Szolnok egy-egy városrészének látképét is. A kísérleti víztornyot 1983. augusztus 24-én avatták fel a Lakatos utcában.
A Párisi Nagy Áruház leégésének tanulságai Egy hatalmas tűzvész világított rá 1903-ban az akkor már 33 éves hivatásos budapesti tűzoltóság problémáira. A Párisi Nagy Áruház 120 évvel ezelőtti leégése megváltoztatta a tűzvédelem gyakorlatát Magyarországon.
A Magas-Tátrától a királyi palotáig – 155 éve született Hoepfner Guidó A királyi palota építészeként Hauszmann Alajost ismerjük, hiszen az ő nevét viseli a napjainkban is zajló rekonstrukciós program. Valójában azonban a terveken egy egész iroda dolgozott, melynek egyik tehetséges tagja volt az éppen 155 évvel ezelőtt született Hoepfner Guidó. Közel egy évtizedig működött közre a palota bővítésében, de mellette és pályájának későbbi szakaszában is remekműveket hozott létre.
Aki az Országház ikonikus oroszlánjait mintázta – Százötven éve született Markup Béla Az Országház főlépcsője melletti oroszlánszobrok elkészítése Markup Béla egyik első megbízatása volt, de munkáival Budapest több pontján is találkozhatunk. Láthatjuk szobrait a belvárosi Anker-palotán vagy a Széchenyi fürdő épületén, de talán legszebb műve a Csodaszarvas-kút volt, melyet 1932-ben vásárolt meg a főváros, ám későbbi sorsát homály fedi. Cikkünkben a 150 éve született szobrászművész budapesti alkotásait mutatjuk be.
Aquincum szerelmese – 85 éve hunyt el Kuzsinszky Bálint Budapest nemcsak páratlan földrajzi fekvésére és közel nyolcszáz éves múltjára lehet büszke, de a területén található több mint kétezer éves római kori örökségre is. Ennek a korszaknak a kutatója volt Kuzsinszky Bálint, aki régészeti tevékenysége mellett a Fővárosi Múzeum megszervezőjeként és első igazgatójaként is elévülhetetlen érdemeket szerzett. Tudományos teljesítményéhez mérten neve szinte alig ismert, de halálának nyolcvanötödik évfordulója kiváló alkalmat nyújt munkásságának felidézésére.
Egy világcég Budáról – 145 éve alakult meg a Ganz elektrotechnikai osztálya Egy sikeres döntés és tehetséges fiatal mérnökök elhivatott munkája – kész a sikerrecept, ami egy kis budai öntödéből a XIX. század végére hatalmas vállalatot varázsolt. A Ganz Elektrotechnikai Osztálya 1878 augusztusában, 145 éve alakult meg, és néhány évvel később már Rómából, Bécsből és természetesen Budapestről is jelentős megrendeléseket kapott.
A modern építészet diadala – Hetven éve hunyt el Lauber László A XX. század első három évtizede tulajdonképpen a történelmi és az új építészet versengéséről szólt, utóbbi – a modernizmus képében – a harmincas évektől kezdte átvenni a vezető szerepet. Ebben az időszakban indult Lauber László pályája is, akiben így már fel sem merült a historizálás, eredendően is modern stílusban tervezett. Alkotásokban gazdag, mégis rövid élete éppen hetven évvel ezelőtt ért véget.
Egy elfeledett remete nyomában – A nagy-hárs-hegyi Bátori-barlangban jártunk A főváros II. kerületében, a Nagy-Hárs-hegy és a János-hegy közötti nyeregről, a Szépjuhásznéról leginkább az itteni Gyermekvasút megálló vagy a budaszentlőrinci pálos kolostor romjai jutnak az eszünkbe. Azt már kevesen tudják, hogy a közkedvelt kirándulóközpont felett, a 454 méter magas Nagy-Hárs-hegy északkeleti oldalán, a csúcs alatt egy rejtélyes barlang is megbújik.
Egy hős építész – 140 éve született Zrumeczky Dezső A XX. század első évtizedében egy olyan csoport tűnt fel a magyar építészet horizontján, amely a népi építészet formáinak felhasználásával alkotott. A Fiataloknak nevezett tömörülés jeles tagja volt a 140 éve született Zrumeczky Dezső, akinek fájóan rövid, mindössze tízéves pályafutás jutott. Tehetsége azonban így is megmutatkozott, hangulatos épületeiből az alábbiakban összeállítottunk egy válogatást.
Aki lángra gyújtotta a Batthyány-örökmécsest – 145 éve született Pogány Móric építész Az építészekre gyakran csupán mérnökökként tekintünk, de ők egyúttal művészek is, amit Pogány Móric munkássága is kitűnően példáz. Az éppen 145 évvel ezelőtt született alkotó az épületeinek többségét Tőry Emillel közösen valósította meg, önálló munkái között azonban számos emlékművet is találunk. Az alábbi összeállításunkban főleg az utóbbiak mentén mutatjuk be a jeles építőművészt.
Ötven éve nyílt meg a Pest-Buda mozi – A filmszínházból Görögség Háza lett Budapest kulturális életében 1973. augusztus 18-a jelentős esemény volt. Ezen a napon adták át a József Attila-lakótelepen a Pest-Buda filmszínházat, mely ekkor a legkorszerűbb mozinak számított a fővárosban.
Andrássy Gyula és Festetics György grófok fényes estélyei 1868-ban Az 1867-ben megkötött kiegyezés fordulópontot jelentett Magyarország életében, amelyet mind az osztrákok, mind a magyarok szemében elfogadhatóvá kellett tenni. De csökkenteni kellett azt a bizalmatlanságot és ellenérzést is, amellyel az osztrák elit viseltetett hazánk iránt. A 155 évvel ezelőtt, 1868-ban az Andrássy Gyula és Festetics György grófok által megrendezett estélyek többek között ezt a célt is szolgálták.
Tíz módosítás a Lánchídon – Változott a színe, a lámpái, kicserélték a pályalemezt Pár napja már a gyalogosok is használhatják a Lánchidat, amely, mint fennállásának 174 éve alatt minden felújításnál, most is módosult a korábbi állapotához képest. Ez az átalakulás természetesen egész más léptékű, mint az 1913–1915-ös volt, amikor teljesen új szerkezetű híd épült a régi alapokra. Azonban most is két jelentős változás és több kisebb módosítás történt, nézzük meg ezeket sorjában!
Prédikáló barátok a Duna mentén – Domonkos-rendi emlékek Pesten és Budán Augusztus első hetének egyik fontos katolikus ünnepe Szent Domonkos napja. A világi naptárban augusztus 4-én szerepel, az egyháziban viszont 1969 óta augusztus 8-án. Az év eme időszakában azért is érdemes megemlékezni róla, mert fővárosunkban több épített örökség is fűződik a domonkos rendhez Budán, Pesten és a Margit-szigeten egyaránt.
Százezer ember ünnepelte az újjáépített Margit hidat 75 éve Nagyon gyorsan sikerült a megsemmisült Margit hidat újjáépíteni 1945 után. A két részletben felépült átkelő első része 1947 őszén lett kész, a teljes hidat pedig 75 évvel ezelőtt, 1948 augusztus elsején adták át. A híd újbóli használatba vételét százezer ember ünnepelte.
„Megilletődött csendben, kalaplevéve vonultak el a szimbolikus sír mellett" A Fiumei úti sírkertben sétálva nemcsak a történelmi ismereteinket bővíthetjük, de kegyelettel emlékezhetünk meg azokról is, akik már nincsenek velünk. Ez nem volt mindig magától értetődő: a trianoni döntés után milliók sírja került az új országhatáron kívülre. Hogy méltóképpen emlékezhessenek rájuk hozzátartozóik, Budapest 1931-ben egy jelképes sírt alakított ki a Kerepesi temetőben. E már rég nem létező szimbolikus sírhely történetét mutatjuk be abból az alkalomból, hogy hamarosan új kegyeleti tér épül ugyanitt, a nemzeti sírkertben.
Nyolcvan éve adták át az új budapesti óvóhelyeket A polgári védelem feladata bármilyen baj, katasztrófa esetén a lakosság életének a megóvása. Ennek nem az egyetlen, de az egyik legfontosabb „eszköze” olyan óvóhelyek kialakítása, ahol biztosíthatók az életben maradás feltételei. Budapesten nyolcvan évvel ezelőtt sok ilyen helyiséget építettek, a sajtónak is bemutatták őket.
Így lett egészséges város a XIX. században Budapest: 180 éve született Fodor József Szobra a VIII. kerületi Gutenberg téren áll, de vajon hányan tudják, mivel érdemelte ki e szép közterületi alkotást? Pedig Fodor József orvosprofesszor tevékenysége olyan jelentős volt, hogy a Budapesti Tudományegyetem Nobel-díjra is jelölte. Óriási mértékben járult hozzá a járványok megfékezéséhez, Budapest egészséges ivóvízzel való ellátásához, a csatornahálózat kiépítéséhez, a főváros köztisztaságához. Születésének a 180. évfordulója alkalmából emlékezünk rá.
A Vártól a Várig – Az I. kerületi városháza története Volt, hogy múzeum számára, és volt, hogy szerzetesrend számára kellett átengednie korábbi helyét az I. Kerületi Önkormányzatnak, amely végül egy bérházból kialakított nyomda épületébe költözött, s mind a mai napig itt működik. Mondhatni, a XX. századi magyar történelemhez hasonlóan az I. kerület elöljárósága számára is változatos volt az előző évszázad. Cikkünkben azokat a helyszíneket járjuk be, amelyek e kerületben városházaként szolgáltak az idők folyamán.
Rossz ómennek tartotta Széchenyi az épülő Lánchíd 175 évvel ezelőtti balesetét Már csupán az utolsó láncszakasz beemelése volt hátra, ami igazi látványosságnak számított, összegyűlt a Duna-parton Pest és Buda apraja-nagyja, amikor a súlyos baleset bekövetkezett. Az 1848-ban történt szerencsétlenség nem okozott végzetes kárt az épülő Lánchídban, de Széchenyi István figyelmeztető jelnek tartotta, és az ország hamarosan bekövetkező pusztulását látta benne.
A nagy túlélő – Karakas pasa tornyának története Nemrég adták át a budai Várban a felújított Karakas pasa tornyát és a hozzá kapcsolódó kertet. A sajtómegnyitón mi is jelen voltunk, így elsők között léphettünk be a bástya belsejébe s az ott berendezett hangulatos kávézóba, és megtekintettük a környezetét is. Az épület újjászületése alkalmából cikkünkben felidézzük a középkorra visszanyúló történetét, de utánajártunk annak is, ki volt Karakas pasa, meddig élt Budán, és miért épp az ő nevét viseli ez az építmény.
Csoda Kispesten – Így született meg a Wekerletelep Nem akármilyen munkáslakások építéséről fogadtak el törvényt 115 évvel ezelőtt. Az 1908. július 20-án szentesített jogszabály egy páratlan városfejlesztés alapjait tette le, ugyanis e törvény tette lehetővé, hogy megépüljön a Wekerletelep, amelynek sokan ma is a csodájára járnak.
Mesebeli kert vette körül a századelőn a Budavári Palotát A Budavári Palotát egykor övező várkertek nemcsak Európa egyik legnagyobb és legszebb uralkodói rezidenciájához voltak méltóak, de magukba foglalták a megelőző korok kerttörténeti örökségét Mátyás királytól József nádorig. Bár a gyönyörű parkok a második világháborút még átvészelték, az utána jövő drasztikus munkálatokat már nem: volt, ahol 4-5 méterrel került lejjebb a talajszint, mint a hauszmanni palota felépítése idején. A magyar kertkultúra és kertépítészet évszázados hagyományait hozza vissza a Budavári Palotanegyedbe a Nemzeti Hauszmann Program, a zöld felületek újratervezésével, új kertek, parkok és sétányok kialakításával.