A 125 éve, 1896. szeptember 17-én született Pátzay Pál szobrászművésznek számos köztéri szobra ma is áll Budapesten. Például Balassi Bálint 1959-ben felállított szobra a Kodály köröndön, a Raoul Wallenberg-emlékmű a Szent István parkban (az eredeti alkotás Debrecenben látható), vagy a Dunai szél a Duna-korzón (eredetije a Magyar Nemzeti Galériában). Ezek az alkotások szerves részei a városképnek, bár ha elhaladunk mellettük, nem feltétlenül tudjuk róluk, ki az alkotójuk.

Bár Pátzay halála óta eltelt 42 év, a rendszerváltás óta nem készült róla átfogó szakirodalmi munka. Életműkiállítását 1976-ban rendezték meg a Magyar Nemezti Galériában (MNG), Kontha Sándor 1985-ben – a Corvina Könyvkiadó gondozásában – megjelent könyvét követően pedig szinte egyáltalán nem is foglalkoztak személyével és műveivel.


Pátzay Pál szobrászművész az epreskerti műtermében 1964-ben (Forrás: Fortepan/Képszám: 106817)

Pedig 1998-ban is szó eshetett volna róla, amikor feleségével, Fuchs Hertával együtt megkapta a posztumusz Világ Igaza kitüntetést: kőbányai műtermében ugyanis zsidó származású üldözötteket bújtatott, köztük szobrászkollégáit, Beck Ö. Fülöpöt és Forgács Hann Erzsébetet.

A hivatalos nekrológjában olvasható, nyilvánvaló patetikus túlzások, mint „a magyar szobrászat élő klasszikusa” vagy „Pátzay művészete önmagába záródó tökéletesség”, ma már csak mosolyt keltenek, és inkább ártanak a megítélésének, mintsem használnak. Az idézett minősítések minden bizonnyal annak köszönhetőek, hogy Pátzay a szocializmus egyik kedvelt alkotója volt. Ő készítette többek között az egykor a Felvonulási téren, a Dózsa György útnál álló Lenin-szobrot, amely ma a Szoborparkban van, és Kádár Jánost is megörökítette. De életképes-e ma Pátzay művészete?

Balassi Bálint szobra a Kodály köröndön (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)

A kérdés átfogó megválaszolása még várat magára, viszont két, a II. világháború előtti tanulmány segíti az árnyaltabb megközelítést. Genthon István 1930-ban a Magyar Művészet, Ybl Ervin 1942-ben pedig a Szépművészet című folyóiratok hasábjain értő módon összegezték Pátzay addigi művészi életútját. 

Pátzay a korai expresszionista bronz kisplasztikák után a portrészobrászat és – Genthon István szavaival élve – a „szabadon komponált, monumentális és statikus” szobrászat felé fordult: „megérezhető, amint e zárt műfajon végigvibrál a változás, a fejlődés idegessége. Pátzay útja a dinamikus művészettől mindinkább a statikus felé vezet és ezek a portrait-szobrok mintha hozzájárulnának a lassú és következetes átformálás egyengetéséhez.” 

A Raoul Wallenberg-emlékmű másolata 1999 óta díszíti a Szent István parkot (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)

Genthon István és Ybl Ervin egyaránt Pátzay legsikerültebb alkotásai közé sorolja a Fésülködő nő című, 1919-ben készült, jelenleg az MNG-ben található fiatalkori kisbronzát. Mint Ybl Ervin írja, Pátzay „tökéletes eredményt ért el a […] Fésülködő nőt ábrázoló kis bronzban. Szonetthez hasonlítja Pátzay a fatörzsön ülő, haját magasba tartó kis aktot. Minden porcikáját az élet hatja át, a test tagjai reflexszerűen követik a fésülködés mozdulatát. Az idomok oly ütemesen formálódnak ki a térben, olyan önmagába zárt kompozíciót alkotnak, hogy valóban, szigorú mértékű strófára emlékeztet a szobrocska”.

A Fésülködő nő című kisbronz (Forrás: mng.hu)

Ybl Ervin szerint erősebb érzelmi kifejezést, szimbolikát Pátzay Pál nem hangsúlyoz, „csak annyit, amennyit az élet működése köznapi létében meghatároz. […] Szépségüket természetesen csak azok fogják föl, […] akik az önmagáért való művészet létjogosultságában a l’art pour l’art bukása után is még hinni tudnak. Bármennyire vezet is a művészet útja újból a mindenkit egyformán érintő eszméknek, kultikus érzéseknek megszólaltatása felé, […] a szobrászok és a műértők elitje mindig meg fogja becsülni az ilyen műalkotásokat.”

Genthon István úgy vélte, Pátzay kibontakozó művészete kezdetben még inkább individuális volt, „mint a fiatalság művészete általában lenni szokott, az általános, nagy összefüggések kérdését nem érintette”. Ennek a korszaknak éppen egyik utolsó alkotása volt a Fűsülködő nő. Mint Genthon írja, Pátzay korai korszakának stílusa „dinamikus jellege és expanzivitása ellenére is intim: csak a kisebb méreteket bírja el. Az időbelileg legutolsó közöttük, a Fésülködő nő, az új étappe felé való fordulásról tanúskodik. A kis szobrocska úgyszólván csak elő- és hátsónézetre van komponálva, szilhouettrajzából kiérződik az absztrakt elgondolás. Maga a kompozíció hibátlan ritmusú, a térbe nyúló végtagok, átló irányában harmonikusan meg-megfelelnek egymásnak. Az ellentett mozdulat helyébe statikusabb elgondolás lépett, a szenvedélyesség nyugalmas, kikerekítő előadásnak engedett helyet.” 

Az életmű „egyik leghatásosabb szobra”-ként értékeli Ybl Ervin az 1931-es, szintén az MNG-ben található „lepelbe burkolt” Szomorúság című mészkő szobrot. Az életnagyságú nőalak megformálása hitelesen adja vissza a melankolikus, rezignált lelkiállapotot.

A Szomorúság című mészkő szobor valóban kifejező (Forrás: mng.hu)

A karját a testéhez szorító női alak esetében Ybl Ervin szerint „a formai gondolatot az antik szépségeszmény, a leggyengédebb tanagraszobrocskák lágysága hatja át. Itt jutott Pátzay legközelebb a régi klasszikus formák hiszekegyéhez és ebben a szobrában hangsúlyozta legmélyebben a lelki kifejezést. […] az alakot a szűk köntös és a kendő teljesen betakarja, a részleteknek, a laposan kezelt ruharedőknek csak másodrangú szerep jut a nagy formák mellett. A test szerkezete mégis világosan érvényesül a leplek alatt, a csípő feszül, a jobb kar kidomborodik a kendő alatt. Egységes, hullámzó tömeg az alak, a régi linea serpentinatanak újszerű életrekeltése. A kontraposztnak melodikusan lágy visszhangja, a zárt egységbe foglalt formáknak ki- és behajlása a térbeli magányosság látszatát kölcsönzi a szobornak és az előrehajló, szépséges arc bánatos kifejezése még inkább növeli az alak szomorú kifejezését.”

Pátzay Pál a római tanulmányútja után, az 1930-as évek közepétől – miként Ybl Ervin rámutatott – „leginkább monumentális feladatok foglalkoztatják. Kisplasztikában inkább csak kipróbálja a megoldásokat.”

Pátzay Pál Dunai szél című alkotásának másolata 1994 óta áll a Duna-korzón (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)

 A köztéri szobrok közül az egyik legsikerültebb alkotás a Dunai szél. Az 1934-ben készült, Budapestet allegorizáló fiatal nő alakját egykor a Türr István utca torkolatában állították fel, a II. világháborúban megsemmisült Hungária Nagyszálló előtt. Az MNG gyűjteményébe került eredeti alapján 1994-ben a Fővárosi Önkormányzat másodpéldányt készíttetett: ez látható az InterContinental Hotel Duna-korzó felőli oldalán.

A Dunai szél hölgyalakjának eredetijét 1937-ben állították fel a Hungária Nagyszálló elé, a Duna-korzó és a Türr István utca sarkára (Forrás: FSZEK Budapest Gyűjtemény)

 A négyzetes talpazaton álló, az anatómiai arányaiban is mesterien megkomponált, idealizált ifjú nő a Duna-parti szellő lehelletét a testéhez simuló öltözetével és a hátralibbenő szoknyájával is érzékelteti. Ybl Ervin még Budapest címmel ír az „elegáns, de kötött  ritmusú” alkotásról:

„Két lábon, magassarkú cipőben, frontálisan áll a divatos ruhába öltözött nő, csipőre tett kezekkel, oos, figyelő fejét kissé félrefordítja. Pátzay kétségtelenül engedményt tett az elegancia javára, kifejezése a közvetlen élettel kapcsolja össze az alakot, de olyan tömören, csak a főformákkal mond el mindent, hogy a rugalmastestű karcsú hölgy elevensége ellenére is a szobrászi megoldottság elvonatkoztatott világába emelkedik.”

A Dunai szél kecses mozdulata és a ruházat hasonlósága köszön vissza a tabáni Virág Benedek-emlék határozottságot sugárzó nőalakjában. Az 1971-ben felállított szobor a pálos poéta, a magyar ódaköltészet első mestere egykori háza előtt áll az I. kerületi Apród utca 10. szám előtt. A nőalak maga előtt tartja a költőt ábrázoló kördomborművet. 

A Virág Benedekre emlékező szobrot 1971-ben állították fel az I. kerületi Apród utcában, ahol ma is látható (Forrás: Fortepan/Képszám: 192047)

Pátzay alkotásán a nőalak a költőt ábrázoló kördomborművet tart a kezében (Forrás: Fortepan/Képszám: 192048)

Pátzay a díszítőszobrászatnak is mestere volt: kiemelt munkái az Operaház homlokzatán Giuseppe Verdi és Charles Gounod egész alakos szobrai, amelyek 1966-ban készültek. A  Budavári Palotán, a Magyar Nemzeti Galéria homlokzatán a szobrászat, a színjátszás, a festészet, a zene és építészet allegóriái is Pátzay Pál alkotásai, 1969-ban készültek. 

Részlet a Magyar Nemzeti Galéria homlokzatán látható allegorikus szobrokról (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)

Schall József közreműködésével készült az 1975-ben felállított Vízjáték című szobor, amely most is áll a budai Várban, a Tárnok utcában (Fotó: pestbuda.hu)

A Vízjáték-szobor részlete (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)

Margitszigeti sétáink alkalmával Pátzay interpretációjában Jókai Mór (1975), Kodály Zoltán (1968) és Lyka Károly (1977) mellszobra köszön ránk, de az Állatkertben is találkozunk alkotásával, Xantus János (1966) büsztjével.

A fenti példák is azt mutatják, érdemes lenne újragondolni az eddigi Pátzay-értékítéletet és az életmű szisztematikus, átfogó elemzése tükrében levonni a konzekvenciákat: megállapítani, mi belőle a maradandó, és mi nem.

Nyitókép: A Dunai szél című alkotás másolata a Duna-korzón (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)