
Keresés az archívumban
A Hídjelentés, amely fordulatot hozott Budapest történetében
2023. március 31. 15:00
Egy útijelentés, amely megváltoztatta Pest és Buda, valamint Magyarország történetét. A könyvecske hozzájárult a fél évezredes jogszokások megváltoztatásához, és egy addig soha nem látott méretű és műszaki színvonalú beruházás megvalósításához. Ez a könyv a Hídjelentés volt.
Dráma az egyetem falán – 95 éve készült a hősi emlékmű terve
2023. március 30. 9:00
A pesti Egyetem tér folytonos nyüzsgésében a hallgatóknak talán fel sem tűnik az az emlékmű, amely a templom és az ELTE központi épülete közötti rövidke falszakaszt díszíti. Pedig az elődjeiknek állít emléket, azoknak a hősöknek, akik az első világháborúban a hazájukért küzdöttek, és azoknak, akik őket hősiesen segítették. A drámaian összeeső katona első terve 1928-ban, kilencvenöt évvel ezelőtt született meg.
Üzenet az egykori iskolából: Neumann János emlékére nyílt kiállítás a fasori gimnáziumban
2023. március 29. 9:00
Neumann János egykori iskolájában, a Fasori Evangélikus Gimnáziumban nyílt kiállítás a világhírű matematikus születésének 120. évfordulója alkalmából. Az egykori Neumann-miliőt bemutató tárlaton festmények, grafikák, fotók, bútorok, tárgyak mesélnek a századforduló nagypolgári családjának művészetpártoló szellemiségéről.
Ha nem buknak el az 1848-as törekvések, ma másutt lenne a Szabadság tér
2023. március 28. 12:30
Tudják, hol volt 1848-ban a Diadal utca vagy a Szabad sajtó utca? Nem ott, ahol sokan gondolnák. Az 1848-as forradalom alatt a pesti és a budai utcanevek is változtak.
Egy híres józsefvárosi ruhagyár története
2023. március 27. 11:00
A Nagyvárad térhez közel, az Elnök utca és az Orczy út találkozásánál egy hatalmas alapterületű épületegyüttes található. Van itt irodaház, ékszerbolt, szabászat, hírközlés-technikai cég, fotózással és videóforgatással foglalkozó vállalkozás, de még asztalitenisz-egyesület is. Az 1960-as és 1970-es években az ország egyik legnagyobb ruhagyára működött a falak mögött, de a történet nem ekkor, hanem a XIX. század végén kezdődött.
Sétarepülések Budapest felett – Így népszerűsítették a légi közlekedést hetven évvel ezelőtt
2023. március 26. 15:00
Hetven évvel ezelőtt az akkori magyar légitársaság, a MASZOVLET közelebb kívánta hozni a légi közlekedést a nagyközönséghez, ezért negyedórás sétarepülésre hívta az érdeklődőket. Sokan először repültek, a legidősebb utas 80 év feletti volt.
Zenélő okospadot adtak át a Városligetben
2023. március 25. 10:30
Liszt és Chopin műveit játszó okospaddal gazdagodott a Városligeti promenád. A zenélő okospadot a Lengyel Intézet ajándékozta Budapestnek, hogy emléket állítson a két nemzet világhírű zeneszerzőinek.
A történelmi emlékektől a népi motívumos házakig – Emlékséta egy budai utcában
2023. március 24. 11:00
A XII. kerület peremén tekereg egy szép házakban, fasorokban és emléktáblákban bővelkedő utca, ami összeköti Buda nyüzsgő század eleji városrészét a csendesebb Németvölggyel. A hegyvidéki Kiss János altábornagy utcában lelt végleges otthonra a főváros első állami tanítóképzője, ide tervezett Medgyaszay István népi falképekkel díszített lakóházakat, ahol Bartók, Kodály vagy Liszt kottaírásait is kiadták, de itt alkotott Vaszary János két tanítványa is. Lássuk, milyen érdekességekkel kecsegtet ez az utca!
Luxus a fehér kockákban – 90 éves modern villák Budán
2023. március 23. 10:00
A főváros budai oldala csodálatos tájaival és friss levegőjével ma is nagy vonzerővel bír, és így volt ez már a múlt század első felében is. A Trianon után különösen zsúfolttá váló Pestről sokan költöztek át a Duna túloldalára, és a harmincas évek elejétől már modern stílusú villákat építettek a hegyoldalakba. Közülük az alábbiakban kettőt mutatunk be, melyekbe kilencven évvel ezelőtt költöztek be lakóik.
Parkolóház a történelmi belvárosban
2023. március 21. 13:00
Autók mindenhol – ez jellemezte Budapestet 50 éve. A parkolást a modern város velejárójának gondolták. Budapesten pedig egyre több lett az autó, de a parkolóhelyek száma nem növekedett elég gyorsan, ezen kívánt segíteni egy 350 fős parkolóház a belváros kellős közepén.
Átadták az Arany János utcai és a Nyugati pályaudvari metróállomást
2023. március 20. 15:00
A 3-as metró újra a teljes vonalon, Kőbánya-Kispest és Újpest-központ között jár, de a Nagyvárad téren és a Lehel téren nem állnak meg a szerelvények. Március 20-án megnyitották az utasforgalom előtt a felújított Arany János utcai és Nyugati pályaudvari metróállomást, a Dózsa György úti állomás megközelítése pedig akadálymentes lett.
Kőkoporsó az Országház előtt – 89 éve leplezték le a Nemzeti vértanúk emlékművét
2023. március 20. 10:30
Az Országház előtt számos államférfi szobra látható, ezért a Kossuth tér szomszédságában, a Vértanúk terén álló Nemzeti vértanúk emlékművét viszonylag kevés figyelem övezi. Az egyszerűségében is méltóságteljes alkotás az első világégés utáni proletárhatalom halálos áldozatainak állít emléket. Ötévnyi előkészület után, 1934. március 18-án, éppen nyolcvankilenc évvel ezelőtt leplezték le.
A legjobb 50 turisztikai célpont közé választották Budapestet
2023. március 17. 17:00
Budapest is felkerült a Time magazin legjobb turisztikai célpontokat bemutató 50-es listájára. A több mint 50 milliós olvasótáborral rendelkező amerikai hetilap beszámol a főváros egyesítésének 150. évfordulójáról, említi a Budavári Palotanegyed új látnivalóit, a Lánchidat, a nemrég megnyílt Néprajzi Múzeum és a Magyar Zene Háza épületeit, valamint a felújított Operaházat is. Az újjászületett Szent István-termet is kiemelik a látványosságok között.
Folytatódik a Városliget megújulása, az új Nemzeti Galéria is megépül
2023. március 17. 13:30
Családbarát fejlesztésekkel folytatódik a Liget Budapest projekt, a park rekreációs funkciói mellett így további zöldfelületek is megújulnak: idén felújítják a KRESZ-parkot és környékét, a Dvorák sétány Néprajzi Múzeum és Magyar Zene Háza közötti szakaszát, valamint a ballon kilátót övező területet is. Az új Nemzeti Galéria építése is tervben van.
Pest és Buda 1848-ban
2023. március 16. 11:00
Talán a legismertebb magyar történelmi dátum 1848. március 15-e. De milyen volt 175 évvel ezelőtt Pest és Buda városa, ahol néhány irodalmár fiatalember felfokozott hangulatban verset szavalt és kiáltványt nyomtatott ki, viszonylag nagy, de békés tömeg által kísérve azon az esős márciusi napon, ezáltal új irányt szabva Magyarország fejlődésének.
Petőfiék nyomában: séta a március 15-i forradalom pesti és budai helyszínein
2023. március 15. 11:00
Az 1848. március 15-i forradalom pesti és budai helyszíneit ma is végigjárhatjuk, sőt az eseményekben fontos szerepet kapó épületek egy része máig megvan: a Nemzeti Múzeum, a Landerer és Heckenast Nyomda, a Helytartótanács és a Táncsics-börtön előtt állva mi is felidézhetjük a történéseket.
Így élt Petőfi és Jókai a Dohány utcai Schiller-házban 1848 márciusában
2023. március 14. 11:00
Egressy Gábor 1847 nyarán számos lakást megnézett Pesten, míg egy olyat talált, amely az ifjú házas Petőfi igényeinek is megfelelt. A lakás, melyben Jókai Mór volt a társbérlőjük, a Dohány utcai Schiller-ház első emeletén feküdt, s egy középosztálybeli polgári család kényelmével rendezték be azt. S bár Szendrey Júlia és Petőfi csak rövid időt tölthetett itt, mégis a boldogság szigetét jelentette ez számukra.
Trauma és határkő – Az 1838-as pest-budai árvíz története
2023. március 13. 17:00
185 évvel ezelőtt, 1838. március 13. és 18. között pusztított az a dunai árvíz, amelyet a legnagyobbnak tekintünk a mai Budapest területén fekvő, akkoriban önálló közigazgatású települések történetében. A jeges árnak is hívott természeti katasztrófa a legsúlyosabb károkat a reformkori fejlődés hajnalán álló Pesten okozta. Míg a többi településen az árvíz levonulása után visszatért az élet az addigi keretek közé, addig Pesten a pusztulás után időtállóbb anyagok felhasználásával a város új léptékű újjáépítésére nyílt lehetőség.
Már látható a felújítás alatt álló Drechsler-palota homlokzata
2023. március 13. 11:00
Az Andrássy út 25. szám alatt álló épület, az egykori Balettintézet, amely Drechsler-palotaként ismert a Magyar Királyi Államvasutak Nyugdíjintézete számára épült Lechner Ödön és Pártos Gyula tervei szerint. Az épületet ötcsillagos szállodává alakítják, a homlokzata már látható. Mutatjuk a képeket.
Aki az országhoz méltó fővárost akart építeni – Kétszáz éve született gróf Andrássy Gyula
2023. március 9. 14:00
Nagy formátumú történelmi személyiség volt gróf Andrássy Gyula, aki jelentős szerepet játszott a kiegyezésben, ennek köszönhetően lehetett 1867-től az ország első számú vezetője. Úgy vélte, Budapestnek méltónak kell lennie az új Magyarországhoz, elindította a fővárosi fejlesztéseket, megalapította a Közmunkatanácsot. Palotája ma is áll a Bem rakparton, lovas szobrát a Kossuth téren láthatjuk, a főváros legszebb sugárútja, az Andrássy út az ő nevét viseli. A 200 éve született Andrássy Gyulára emlékezünk.
Emléktáblát avattak a Batthyány téri vásárcsarnok épületén
2023. március 7. 20:00
Az I. kerületi Markovits Iván utca és Batthyány tér találkozásánál, az 1902-ben átadott, Klunzinger Pál tervei szerint épült vásárcsarnok falán avattak emléktáblát Markovits Ivánnak, a magyar gyorsírás megteremtőjének tiszteletére.
Egy gabonaraktár utóélete – Igazi látványosság volt a 140 éve épült Elevátor-ház a Boráros téren
2023. március 7. 15:00
A világvárossá fejlődő Budapesten az 1870-es évektől hatalmas építkezési munkálatok folytak. A magyar főváros természetesen az ország gazdasági, kereskedelmi és ipari központjaként nem csupán lakóépületeit és középületeit tekintve gyarapodott egyre gyorsuló ütemben, de ipartelepei is sokasodtak, és azok méretei is egyre nagyobb alapterületet foglaltak el. A déli összekötő vasúti hídhoz közel – mai szóhasználattal élve – fontos logisztikai központ létesült.
Az Andrássy út történetéről nyílt szabadtéri fotókiállítás
2023. március 6. 19:30
Andrássy Gyula születésének 200. évfordulója alkalmából az Andrássy út történetét bemutató szabadtéri fotókiállítás látható március 6-tól az Andrássy úton, az Oktogon és a Kodály körönd között. A képek, amelyeket a kandeláberekre helyeztek, megmutatják, hogyan változott a közlekedés, az út funkciója. A fotók fontos történelmi pillanatokat is megelevenítenek.
A modern építészet úttörője – 130 éve született Borbíró Virgil
2023. március 6. 10:00
A XX. század első felében számos vita tarkította a hazai építészeti közéletet: eleinte a magyar formanyelv állt a középpontban, majd az 1920-as évek második felétől a modern építészet. Borbíró Virgil az utóbbiban vállalt harcos szerepet, és elszántan küzdött az új irányzat térnyeréséért. Az éppen százharminc évvel ezelőtt született mérnök nemcsak épületeivel, de írásaival és szervezőmunkájával is nyomot hagyott a magyar kultúrtörténetben.
Titkos barlang a Libegő mellett: a János-hegy sziklaüregében jártunk
2023. március 3. 13:00
Ha csak egy-két óra szabadidőnk van, de azt szeretnénk egy rövid és tartalmas kirándulással eltölteni a budai hegyekben, akkor ideális választás lehet a Budapest XII. kerületében, a János-hegy északnyugati lejtőjén megbújó, titkos alagútra emlékeztető átjáróbarlang felkeresése. A kevésbé ismert, részben természetes, részben mesterséges eredetű sziklaüreg ugyanis nagyon könnyen és gyorsan megközelíthető.
Szól a rádió – Száz éve indult a kísérleti adás
2023. március 1. 13:00
A nyilvános, rendes rádióadások 1925 végén indultak Magyarországon, ám már több mint két évvel a nyilvános adások megkezdése előtt is lehetett Magyarországon rádiót hallgatni magyar nyelven, ugyanis a kísérleti adások 1923 márciusában indultak.
Az art deco kis tükre – A 90 éve elhunyt Spiegel Frigyes kevésbé ismert oldala
2023. február 28. 10:00
Spiegel Frigyes a fantasztikus homlokzataival írta be magát a magyar építészet történetébe: szecessziós épületei az új stílus legkorábbi megjelenései hazánkban. Zsenije természetesen követte az idők változását, és a két világháború között az art decóban is letette a névjegyét – még ha csak egyetlen épület erejéig is. A történelmi körülmények azonban felértékelik ezt az alkotását is, amely a kategóriájában szintén az elitbe tartozik.
Harmincéves a Károli Gáspár Református Egyetem – Évszázados hagyományokra építettek
2023. február 27. 15:00
Harminc éve, 1993. február 24-én alapította meg a református zsinat a Károli Gáspár Református Egyetemet a Pesti Református Teológiai Akadémia alapjain. A névválasztás ugyan vitákat váltott ki, ám Károli Gáspár mellett szólt, hogy műve, az első teljes magyar bibliafordítás az egyetemes magyar művelődés alapjául szolgál. Az egyetemi oktatás a Ráday utca 28. szám alatt indult el, a teológiai akadémia addigi székhelyén, de a növekvő hallgatói létszám miatt újabb helyszíneket kellett keresni. Ma olyan patinás épületekben is a református egyetem hallgatói tanulhatnak, mint a Reviczky utcai Károlyi–Csekonics-palota vagy az egykori Aréna úti Községi Polgári Leányiskola.
Egy ferencvárosi gyárépület megmaradásának története
2023. február 26. 16:00
A Tűzoltó utca – Thaly Kálmán utca sarkán 1963 januárjában elkészült Laboratóriumi Felszerelések Gyára évtizedekig meghatározta a környék utcaképét. Akkor is, amikor sok száz munkás dolgozott a hatalmas alapterületű épületben, és akkor is, amikor 1990 után üresen állt, és évről évre romlott az állaga. Ma modern, főleg külföldi egyetemi hallgatók által lakott kollégium működik a falak mögött, az új funkció egyben az épület újjászületését is jelentette.
Újra megnyitja kapuit a Bajor Gizi Színészmúzeum
2023. február 24. 19:00
Március 1-jén újra kinyit a XII. kerületben található Bajor Gizi Színészmúzeum, ahol állandó és időszaki kiállításokkal várják a színházművészet iránt érdeklődőket. Bajor Gizinek, a Nemzeti Színház örökös tagjának egykori otthonában villasétát is tartanak. A látogatók felfedezhetik az épületnek a nagyközönség előtt eddig rejtett, titkokkal teli tereit az egykor menekülteket rejtő alagsorától a padlásig, valamint a kert rejtelmes zugait.
Ahol egy filmcsillag lakott száz évvel ezelőtt – Rózsahegyi Kálmán villája
2023. február 24. 9:00
Rózsahegyi Kálmán a múlt század első felének egyik legnagyszerűbb színészóriása volt, a színpadon túl számos kultikus filmben is játszott. Ötvenedik születésnapjára rajongói egy családi házzal szerették volna meglepni, melyre gyűjtést indítottak. A terveket Lechner Jenő készítette el száz évvel ezelőtt, 1923-ban, és zseniális ötletével, remek stílusérzékével egy pazar luxusvillát alkotott. A színész három évvel később az Amerikai Egyesült Államokból hazatérve foglalhatta el új otthonát.
A Margit híd budai hídfőjénél a századelőtől az ötvenes évekig tartotta magát a kávéházi élet
2023. február 22. 17:00
A Margit híd forgalmára építette üzletét a századfordulón a budai hídfőnél nyíló Margitpark, majd utódja, a Stambul kávéház. A harmincas években az élénk társasági életet a rendszeres élő zene és az újságírók jelenléte határozta meg benne, de a vendéglátóhely népszerű volt az írók körében is. Kiváló tulajdonosa egészen az államosításig működtette a népszerű kávéházat.
Kegyeleti emlékhely készül a Fiumei úti sírkertben azoknak a magyaroknak, akiknek nem hazánkban van a nyughelyük
2023. február 21. 18:30
A Nemzeti Örökség Intézete egy jelképes emlékhelyet kíván létrehozni a Fiumei úti sírkertben, amely minden olyan egykori honfitársunk szimbolikus kegyeleti tere, akiknek nincs országhatárainkon belüli nyughelye, vagy azért, mert más országok területén található a sírhelyük, vagy pedig azért, mert a XX. század traumatikus eseményei nem tették lehetővé, hogy bárhol is sírhelyük lehessen.
Drágakő az Ördög-árok mentén – Kilencven éve fogant meg a smaragdtemplom gondolata
2023. február 21. 14:00
A hűvösvölgyi villamos-végállomástól alig pár száz méterre, pazar villák között egy fantasztikus templom bújik meg. Modern formái sejtetik, hogy a XX. században épült, de azt talán nem is gondolnánk, hogy milyen hosszú ideig tartott a munka – a középkori katedrálisokkal vetekedve több évtized alatt sikerült csak befejezni. Viszont az eredmény is hasonlóan ragyogó lett, a gótika és a modernizmus remekül egyesül benne. A remetekertvárosi templom építésének ötlete kilencven évvel ezelőtt, 1933-ban fogant meg.
Madách és Petőfi ifjúkori szerelmei
2023. február 19. 11:00
Madách Imre a felhőtlen boldogság hangján számolt be testvérének arról a bálról, amelyen ifjúkori szerelmével, Lónyay Menyhért húgával, Lónyay Etelkával táncolt, de a viszonzatlan szerelemből nem lett leánykérés. Petőfinek volt bátorsága megkérni egy gazdag bankár leányának a kezét, ő viszont Lónyay Menyhértnek nyújtotta azt. Az idei Madách- és Petőfi-évfordulóhoz kapcsolódóan idézzük fel az ifjúkori szerelmeket, bepillantást nyújtva a reformkori bálok világába is.
Aki a Lánchíd építését is megfestette: 125 éve hunyt el Barabás Miklós
2023. február 17. 12:30
Bátran kijelenthetjük, hogy Barabás Miklós a reformkor egyik legkiemelkedőbb művésze volt, az első olyan festő, aki művészeti munkásságával kivívta a társadalom tiszteletét. Hosszú pályafutása során számos fontos és ismert személyiségről készített portrét, köztük Vörösmarty Mihályról, Arany Jánosról, Deák Ferencről, József nádorról, sőt még Ferenc Józsefről is. A főváros is sokszor szolgáltatott témát képeinek. Hatalmas sikereket ért el műveivel, a sajtó rendszeresen beszámolt aktuális munkáiról. Kivételes tehetségének köszönhette, hogy egy olyan időszakban sikerült hírnevet szereznie, amikor a festők munkásságát még nem becsülték sokra.
Emlékművet állítottak Újpesten a Don-kanyarnál elhunyt katonáknak
2023. február 16. 20:00
A második világháborúban a Don-kanyarnál elesett újpesti katonák tiszteletére avattak emlékművet a IV. kerületben. Az alkotás a messzi távolba elvonuló katonák utolsó menetoszlopát ábrázolja, a hátoldalán öt katonasír látható.
Ötven évvel ezelőtt is lezárták a Lánchidat
2023. február 16. 13:30
Ötven évvel ezelőtt is lezárták a Lánchidat, amely az 1949-es újjáépítése után ismételten felújításra szorult. A munkálatokat Pest, Buda és Óbuda egyesítésének 100. évfordulójára időzítették. A régi festést 73 ezer négyzetméternyi felületről kellett leszedni, de ekkor cserélték le az 1949-es címert is az 1973-ban aktuális változatra.
Kilencven éve kísérték utolsó útjára gróf Apponyi Albertet
2023. február 15. 11:30
Apponyi Albertet halála után egy egész nemzet gyászolta, ravatalát az ország legfontosabb középületében állították fel, ahol hosszú sorokban két napon át közel félmillióan hajtottak fejet. Sírhelyét az akkor koronázó főtemplomként emlegetett Mátyás-templomban jelölték ki, a koporsóját a Kossuth térről a Szentháromság térig díszhintón szállították 1933. február 14-én, a temetési menet útvonala mentén tömegek álltak, hogy kifejezzék tiszteletüket az előtt a hazafi előtt, aki a leghitelesebben képviselte a világ és a magyarság szemében a nemzet ügyét.
A lágymányosi társasházak atyja: 150 éve született Fischer József építész
2023. február 14. 12:30
A XX. század elején kezdődő nagy léptékű társasházépítések egyik fontos alkotója volt Fischer József építész. Társasházai ma is meghatározzák Lágymányos arculatát. Ha a Szent Gellért tér irányából a Bartók Béla úton elsétálunk a Móricz Zsigmond körtér felé, vagy átsétálunk a Budafoki útra, innen betérünk a Zenta utcába, több társasházat láthatunk, melyeket ő jegyzett. Körülbelül 25 házat tervezett a fővárosban, ezek legtöbbje ma is áll. A 150 éve született Fischer Józsefre emlékezünk.
Színház is volt egykor az Osztálysorsjáték Palotában – 105 éve kezdődött a teátrum története az Eskü téren
2023. február 12. 9:00
Ahol manapság autók kanyarodnak le az Erzsébet hídról a pesti rakpartra, a második világháború előtt egy hatalmas és gyönyörű épület állt: az Osztálysorsjáték Palota. A századfordulón emelték neobarokk stílusban, de már a szecesszió is rányomta a bélyegét. Belsejét azonban többször átalakították, legjelentősebb mértékben Medgyaszay Vilma színháza számára. Ennek klasszicista terveit Lechner Jenő 1918 februárjában, tehát éppen 105 évvel ezelőtt készítette.
Barabás Miklós halálának 125. évfordulójára emlékeztek a Fiumei úti sírkertben
2023. február 10. 14:00
Barabás Miklós Magyarország legjelentősebb alkotói közé tartozik, halálának 125. évfordulója alkalmából pénteken koszorúzást tartottak a Fiumei úti temetőben található síremlékénél, amelyet Telcs Ede készített. Az eseményen elhangzott: a festőművész portréi fontos kordokumentumok, elengedhetetlen forrásai a magyar emlékezetnek.
Csoda Budapesten – Kitörő taps fogadta az első beszélő filmet kilencvenöt évvel ezelőtt
2023. február 9. 10:00
A hangosfilm elterjedésében kulcsszerepet játszott Budapesten az egykori Fórum mozi, amely 1928. február 9-én egy olyan alkotást mutatott be, amelyben az emberek hallhatták a repülőgépet berregni, a libát gágogni és a teheneket bőgni.
Apponyi Albert budapesti lakásai és budavári otthona
2023. február 7. 13:30
Apponyi Albertet az 1920-as párizsi békekonferencián elmondott híres védőbeszéde után több száz magyar település választotta díszpolgárává, köztük Budapest, ahol 1921-ben Apponyi térnek nevezték el az addigi belvárosi Kígyó teret. Kultusza végig fennmaradt: amikor 87 éves korában genfi tárgyalásai alatt megbetegedett, minden fővárosi templomban és zsinagógában könyörgő istentiszteletet tartottak a gyógyulásáért. Halálhíre 1933. február 7-én érkezett meg Budapestre, és a megdöbbent fővárost azonnal ellepték a gyászlobogók. Különleges sírhelyet szántak neki: a Mátyás-templomban temették el, a budai Várban, ahol harminc évig volt az otthona. Halálának 90. évfordulóján budapesti lakhelyeit mutatjuk be.
Látványos fejlesztésekkel folytatódik a Nyugati pályaudvar felújulása
2023. február 6. 19:00
A Nyugati pályaudvar Teréz körúti homlokzatán, az északnyugati torony felújítása mellett a délkeleti tornyon is megkezdődnek a munkálatok. A megújult homlokzat elől várhatóan ősszel bontják el a védőtetőt.
Bérházak mestere volt Schannen Ernő építész – Ybl és Hauszmann irodájában sajátította el a tervezést
2023. február 5. 13:00
Schannen Ernő kevéssé ismert tagja a századforduló építészközösségének. Munkássága azonban jelentősen hozzájárult Budapest városképének alakulásához, egyedi stílust alakított ki, Pesten és Budán számos helyen találkozhatunk általa tervezett bérházakkal, de alkotott kórházat és banképületet, vidéken pedig kastélyokat is.
Aki templomot épített egy nyomornegyedbe – 155 éve született Foerk Ernő
2023. február 3. 9:00
Foerk Ernő nem tartozik a híres építészeink sorába, de fő művét, a szegedi Fogadalmi templomot szinte mindenki ismeri. Ahhoz nagyon hasonló épülete Budapesten is található, méghozzá a XIII. kerületi Tripoliszban, amely a főváros egyik legfélelmetesebb környéke volt. Az 1930-ban felszentelt Szent Mihály-templom fényt vitt a kétes hírű városrészbe.
Úton a Nagy-Budapest felé
2023. február 2. 12:30
Budapest területe több alkalommal változott az elmúlt 150 évben. Az 1950-es nagy városegyesítés, a mai Budapest kialakítása nem a semmiből jött, ekkor már évtizedek óta szó volt arról, hogy Budapestet és környékét egyben fejlesszék, az elképzeléseket összehangolják.
Görgei Artúrra emlékeztek a Fiumei úti sírkertben
2023. január 31. 16:00
Görgei Artúr honvéd tábornokra, hadügyminiszterre emlékeztek születésének 205. évfordulóján a sírjánál a Fiumei úti sírkertben. Elhangzott: Görgei olyan történelmi személyiség, akinek történelmi szerepét az árulótól a hősig vezető skála mindkét végletén megtalálhattuk az elmúlt 150 évben.
Egy páratlan szobrász és az Arany-kultusz találkozása – Korrajz egy 130 éves híres pesti emlékmű segítségével
2023. január 31. 9:00
Idén lesz 130 éve, hogy felavatták Arany János első köztéri szobrát a Magyar Nemzeti Múzeum főbejárata előtt. Egy most megjelent új könyvben nemcsak az emlékmű teljes története és az alkotó, Stróbl Alajos kalandos életútja tárul elénk, de beleláthatunk, hogyan gondolkodtak és vitáztak a XIX. századi emberek, mit tartottak szépnek és helyesnek, miben voltak mások vagy épp hasonlóak, mint mi. A képanyagban is gazdag kötet egyszerre színes ismertető és izgalmas korrajz.


