
Keresés az archívumban
Kincseket rejt itt a környezet! – A Jane Goodall-tanösvényen jártunk
2021. január 3. 9:00
A világhírű természetvédő és kutató, Jane Goodall többször járt már Magyarországon. Kevesen tudják, hogy van egy róla elnevezett tanösvény Budapesten, amelyet legalább egyszer minden budapestinek látnia kellene. Ez a II. kerületben található, annak is a belvárostól távolabb eső részén, Pesthidegkúton. De mit is keresett Goodall errefelé?
A középkori István-torony ihlette az Országos Levéltár tornyát – Újjáépítése után kilátó működik majd benne
2021. január 2. 12:00
A napokban jelent meg a hír, hogy a Nemzeti Hauszmann Program keretében fel fogják újítani a budai Várban lévő Országos Levéltár épületét, valamint ismét megépítik annak ikonikus tornyát. Ennek apropóján a torony történetének járunk utána.
Ezek voltak a legolvasottabb cikkeink 2020-ban a pestbuda.hu-n!
2021. január 1. 14:00
Összegyűjtöttük a 2020-es évben megjelent legnépszerűbb cikkeinket. Tartsanak velünk 2021-ben is!
Már a homlokzati domborműveket is felhelyezték a Budavári Palota újjászülető déli épületrészére
2020. december 30. 18:00
A Budavári Palota egyik legpompásabb helyiségét, az újjáépülő Szent István-termet is magába foglaló épületrész rekonstrukciója jól halad, már a homlokzatot díszítő, az eredetiekre a legapróbb részletekig hasonlító szobordíszeket is felhelyezték a külső falakra. Eközben készül az épületszárnyban a Szent István-terem gyönyörű padlóburkolatának újrafaragása is. A tervek szerint az épületrész 2021. augusztus 20-án nyílik meg a nagyközönség előtt.
Nagyszabású tervek születtek Józsefváros átépítésére 50 évvel ezelőtt
2020. december 30. 9:00
Józsefváros belső részeinek átépítésére, a XIX. század végén épült korszerűtlen, szoba-konyhás, komfort nélküli lakások kiváltására több elképzelés is született évtizedekkel ezelőtt. A Fővárosi Tanács 50 éve egy nagyszabású, 3400 lakás bontását tartalmazó tervet fogadott el. A kerületben akkor már vegyes tapasztalatok voltak a belvárosi rehabilitációról.
Fekete Istvánról elnevezett tanösvény nyílt a Kis-Hárs-hegyen
2020. december 29. 14:00
A népszerű magyar író, az „erdész-vadász” irodalom legismertebb művelője, Fekete István 120 éve született és 50 éve halt meg. A dupla évforduló alkalmából kialakították a közel 800 méter hosszú Fekete István tanösvényt, amely a II. kerületi Széher úttól a Hárs-hegyi-nyeregig vezet.
Negyven éve avatták fel József Attila szobrát a Kossuth téren
2020. december 29. 9:00
Néhány évvel ezelőtt, amikor a Kossuth tér felújításához kapcsolódva ideiglenesen elszállították a térről József Attila 1980-ban az egykori Andrássy-emlékmű helyén felállított szobrát, hatalmas volt a felzúdulás. Sokan tudni vélték, hogy az alkotást véglegesen eltávolították. Ám pár hónap múlva a szobor újra a Kossuth téren volt. Bár nem ugyanoda helyezték vissza, hanem néhány méterrel arrébb, sokak szerint így jobb helyre került.
A monarchia emlékei: élet a régi Váci utcában
2020. december 28. 9:00
A Váci utca Budapest nagybetűs sétálóutcája, amolyan kötelező látnivaló minden belföldi és külföldi látogatónak. Bár kétségtelen, hogy a Belváros minden bája összesűrítve megtalálható itt, mégis nehéz megérteni, miért szerepel a turisták ajánlatai között mint a főváros bevásárlóutcája.
Jövőre indulhat a Blaha Lujza tér felújítása: vízi játék és gombaszökőkút is lesz majd
2020. december 27. 16:00
Háromfúvókás gombaszökőkút, 84 darab bordó köztéri szék, több száz folyóméternyi látszóbeton támfal és burkolatba süllyesztett vízi játék is lesz a megújuló Blaha Lujza téren a BKK most közzétett tenderkiírása szerint. A város egyik legforgalmasabb, de méltatlan állapotban lévő terének régóta csúszó felújítására 2021. február 15-ig tehet ajánlatot a leendő kivitelező. A munkákkal iparkodni kell majd, hiszen a főváros és a kormány októberi megállapodásának értelmében csak jövő év végéig hívható le a tér rekonstrukciójára szánt állami támogatás.
Elvarázsolt világ karnyújtásnyira a belvárostól – A Mária-szurdokban jártunk
2020. december 27. 9:00
Van egy hely Budapest határában, amelyről keveset hallani most, de régen sem volt a köztudatban sajnos. Mária a magyarok nagyasszonya, a magyarság királynéja 1038 óta. A fia halála miatt utód nélkül elhunyt Szent István király a kezébe ajánlotta az országot. Azóta Regnum Marianumként emlegetik latin források, és számtalan földrajzi hely lett Máriáról elnevezve. Azonban sziklaalakzatból csak kettő, amelyekből az egyik Budapest mai határánál van (a másik az erdélyi Békás-szorosban).
Évszázadok budapesti Jézus-ábrázolásai
2020. december 26. 12:00
A magyar fővárosban több tízezer különböző korú és eltérő művészi színvonalú Jézus-ábrázolás található. A műalkotások többsége a római katolikus egyház rendkívül gazdag egyházművészeti tevékenységéhez köthető. A reformáció felekezetei közül a Luther Márton munkássága révén létrejött evangélikusnál a templomi művészet gazdagabb, a reformátor az oltárnak a liturgikus térben történő használatát meghagyta, de az oltárképeken a hitújítás Krisztus-centrikussága kell érvényesüljön. A másik történelmi protestáns felekezet, a református a templomi térben tiltja mindenfajta emberábrázolás lehetőségét, de a fővárosi kálvinista emlékanyagot megvizsgálva egy különleges szoborcsoportot találunk, amelynek kiemelt alakja az Atyaistenre tekintő Krisztus.
A betlehemi barlang pontos másánál ünnepelték egykor a karácsonyt Budapesten
2020. december 24. 14:00
Páratlan kezdeményezés helyszíne volt a XX. század harmincas-negyvenes éveiben a Hűvösvölgyben megbújó Heinrich István utca. A nagyszerű ötlet egy Szentföldet megjárt magyar szerzetespap fejében fogant meg: megépíteni a bibliai helyek pontos másolatát, s mindebből egy monumentális „Magyar Szentföld”-templomot emelni, hogy azok, akiknek nincs lehetőségük eljutni a bibliai tájakra, itt Budapesten zarándokolhassanak el egy erre a célra épült helyre a budai hegyek csendes szegletében. A tervezett templomból elsőként a betlehemi „Születés barlangja” alapján épített kápolna készült el 1941 szeptemberére. Az egykori barlangkápolnában az ide látogatók a betlehemi jászol előtt élhették át az ünnep teljességét, és a rászorulók egy tál meleg ételt is kaptak karácsony este. A Magyar Szentföldet azonban sajnos hamarosan elsodorta a történelem vihara.
A kapu szerepét tölti majd be az újjáépülő Honvéd Főparancsnokság a budai Várban
2020. december 22. 9:00
Hatalmas kupolájával százhúsz éve még a Dísz tér éke volt, hetven éve azonban visszabontott torzóként keresi funkcióját a budai Vár egyik legviharosabb sorsú épülete, a Honvéd Főparancsnokság egykori székhelye. De már nem sokáig: a 2012 és 2014 között részben felújított építmény ugyanis a jövőre kezdődő rekonstrukció során megszűnik torzónak lenni, visszakapja eredeti formáját, és a jövőben a Várba látogatókat szolgálja majd.
A római kori katonaváros temetőjében izgalmas leleteket találtak
2020. december 21. 14:00
Madárcsörgők, átoktáblák, üvegedények és ékszerek is előkerültek Óbudán, a Bécsi út melletti régészeti feltáráson, a római kori aquincumi Katonaváros temetőjében.
Újabb nemzetközi díjat kapott a Puskás Aréna
2020. december 19. 14:00
A Puskás Aréna elnyerte a legszebb sportlétesítmény különdíját a Prix Versailles építészeti díjkiosztón. Közép-Európa egyik legnagyobb, legkorszerűbb élményarénáját 2019-ben adták át.
A vasbeton szerkezetes építés úttörője – 130 éve született Münnich Aladár építész
2020. december 18. 14:00
A két világháború közötti Magyarország egyik legsokoldalúbb építésze volt. Tervezett nagypolgári villákat, kislakásos tömböt, banképületet, nagyszabású elképzeléseket vetett papírra városmegújítással kapcsolatban. Szakíróként is sikeres volt. Leginkább hatalmas ipari építményei tették ismertté nevét itthon és külföldön egyaránt.
A magyarországi klasszicizmus kiemelkedő épülete a 200 éves óbudai zsinagóga
2020. december 15. 9:00
Az óbudai zsinagóga a III. kerület egyik legfontosabb műemléke, és budapesti viszonylatban is igazán értékes. Mégis kevésbé ismert, mint nagyszabású pesti társai, a Dohány utcai és a Kazinczy utcai, pedig nem sak a zsinagógaépítészetnek, de a magyarországi klasszicista építészetnek is egyik kiváló alkotása.
Lechner Ödön követője volt – 75 éve hunyt el Jánszky Béla
2020. december 14. 9:00
A XX. század elejének újító gondolatai és útkeresése az építészetben is megjelent. A nagy mester, Lechner Ödön hatására számos fiatal építész fordult a szecesszió felé, és vett részt az új, nemzeti jellegű építőművészet kialakításában. A „Fiatalok”-nak nevezett generáció aktív tagja és a szecesszióból formálódó népies stílus jeles képviselője volt Jánszky Béla, akinek népi motívumokkal díszített épületei ma is üde színfoltjai fővárosunknak. Jánszky több mint húsz évig lakott a belvárosi Nádor utcában, abban az általa tervezett házban, amely ma a CEU egyik épülete.
Állami tulajdonban marad az OPNI – Felújítják az egykori tébolyda épületét
2020. december 13. 15:00
A kormány döntése értelmében hamarosan felújítják az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet (OPNI) 13 éve üresen álló épületét Lipótmezőn, és az ingatlan környezetét is rendbe fogják tenni – jelentette be a pénzügyminiszter szombaton.
Teljesen újjáépítik a Fehérvári rondellát és a nyugati kerteket, elkészül a Várgarázs III. is a budai Várban
2020. december 11. 10:00
Lebontják és újra felépítik a budai Vár Fehérvári rondelláját és környezetét. A Nemzeti Hauszmann Program egyik kiemelt célja, hogy a budai Várban élők, valamint az ide látogatók a várfalak mentén körbejárhassák a Budavári Palotanegyedet, ennek biztosításában pedig a Fehérvári rondellának is nagy szerepe van. A jövőben így megnyílik a nyugati várfal eddig lezárt szakasza is, és a bástyától sétálhatunk végig majd a Csikós-udvar irányába. A nyugati kertek a budavári szőlős- és gyümölcsöskerteket megidézve újulnak meg, az alattuk megépülő Várgarázs III. pedig tovább csökkenti majd a Várban parkoló autók számát.
A Lottóház előzménye – Az '56-os forradalomban lőtték szét a XIX. századi épületeket
2020. december 10. 14:00
A Ferenc körút és az Üllői út találkozásánál található egy apró közterület, amely 1996 óta önálló névvel rendelkezik. Angyal István parknak hívják. Felirat ezt nem jelzi, és bár 2014 óta egy papírrepülőt formázó köztéri műalkotás is látható itt, a legtöbb budapesti nem tudja, hogy az 1956-os forradalom egyik hőséről, a Tűzoltó utcai felkelők vezetőjéről emlékezett meg ezen a módon a főváros 24 éve. Azt pedig talán még kevesebben tudják, hogy 1956 előtt ezen a helyen nem tér, hanem három lakóépület állt egymás mellett.
Megkezdődött a Budapesti Atlétikai Stadion építése
2020. december 10. 9:00
Elkezdték építeni a Budapesti Atlétikai Stadiont a IX. kerületben. Robbantásos bontással eltüntetik a Vituki toronyházat. Az eddigi ipari övezet és a Duna-parti szakasz rehabilitációja, valamint egy új, nyitott sport- és rekreációs közpark valósul meg a Rákóczi híd, a csepeli HÉV vonala, a Csepel-sziget északi része és a Duna által határolt területen.
A gyönyörű Száva is visszakapta letört lábfejét – Elkészült a Danubius-kút felújítása
2020. december 9. 14:00
Budapest egyik legszebb és legnagyobb szökőkútja, az Erzsébet téri Danubius-kút az elmúlt hónapokban átfogó felújításon esett át, amelynek során köveit megtisztították, hiányzó részeit pótolták, és még a megkopott aranyozást is felfrissítették.
Aquincumnál is új híd épülhet
2020. december 9. 10:00
Egy újabb fővárosi Duna-híd megépítését készíti elő a Budapesti Közlekedési Központ, ez az átkelő az Árpád hídtól északra épülne, az Újpesti vasúti híd mellett, az óbudai Aquincumot kötné össze Újpesttel.
Kilencvenéves a Nemzeti Sportuszoda, a XX. századi építészet kiemelkedő alkotása
2020. december 8. 11:00
Az első magyar olimpiai bajnok, Hajós Alfréd tervezte a Nemzeti Sportuszodát, amely a „magyar vizes sport Mekkájának” tekinthető. A Margit-szigeten található létesítmény nemcsak a hazai sportéletben betöltött szerepe miatt kiemelt jelentőségű épület, hanem a XX. századi magyar építészet meghatározó alkotása is.
Amikor még telefonos lakást kerestünk a pesti ingatlanpiacon
2020. december 7. 10:00
Ma elképzelhetetlennek tartjuk az életünket telefon nélkül, pedig volt idő, amikor évtizedeket vártunk arra, hogy bekössék a vonalat a lakásunkba. Kiváltságosnak érezhette magát, akinek volt telefon az otthonában, s aki ilyen lakást birtokolt, az jóval magasabb áron tudta értékesíteni. Hatalmas előrelépésnek számított harminc évvel ezelőtt, hogy Csepelen átadtak egy 18 ezer vonalas új telefonközpontot, de ekkor még úgy tűnt, csak 2000-re lehet elérni, hogy minden második lakásban legyen telefon.
Építészeti nívódíjat kapott a Millennium Háza
2020. december 4. 10:00
Rangos elismerésben részesült a Millennium Háza a Magyar Ingatlanfejlesztési Nívódíjon, a FIABCI Hungaryn. A megújult kulturális intézmény, a Városliget egyik legrégebbi épülete a művelődés kategóriában bizonyult a legjobbnak.
Elkészült a botanikus kert a Városligetben
2020. december 2. 14:00
Átadták a megújult botanikus kertet, az új kutyás élményparkot és elkészült a két kilométer hosszú, kivilágított futókör is a Városligetben. Ezzel a parkfejlesztés során eddig több mint 150 ezer négyzetméter zöldfelület újult meg.
Ötvenöt éve érkeztek az új HÉV-szerelvények, de páran közülük még mindig üzemelnek
2020. december 2. 10:00
A napokban sok hír jelent meg arról, hogy két cég maradt versenyben az új HÉV-szerelvények szállítására. A korszerű új járművekre igencsak szükség van, hiszen a mostani szerelvények az 1970-es években érkeztek, sőt a legöregebbek első szerelvényei 55 éve álltak forgalomba a Csepeli HÉV vonalán.
Több mint ötven évig épült, 115 éve adták át a budapesti bazilikát
2020. december 1. 15:00
A Szent István-bazilika Budapest legnagyobb temploma. Ybl Mikósnak köszönhetjük, hogy ma a főváros egyik legismertebb műemléke, de rajta kívül még két építész életművében is kiemelt helyen szerepel: Hild József kezdte a tervezését, Kauser József fejezte be az építését. Hihetetlenül hosszú ideg, 55 évig készült, és 115 évvel ezelőtt, 1905. november 19-én szentelték fel.
Ötven éve járt először Tu–154-es repülőgép Budapesten
2020. november 29. 10:00
Budapesten mindig nagy szenzációt jelentett egy új repülőgéptípus bemutatkozása. Nem volt ez másként akkor sem, amikor 50 évvel ezelőtt a fővárosba érkezett a szovjet légiipar akkori legmodernebb utasszállítója, a Tu–154-es.
Budapest rendezte volna az 1920-as olimpiát, de az I. világháború mindent átírt
2020. november 28. 9:00
A magyar sportembereket és sportbarátokat régóta foglalkoztatja a kérdés, hogy vajon mikor lesz Budapesten olimpia, ugyanis már számtalanszor pályázott Budapest, és 100 évvel ezelőtt az 1920-as olimpia rendezés jogát meg is kapta. Számtalan terv készült az épületekre, de az I. világháború keresztülhúzta a számításainkat. A következőkben azt mutatjuk be, hogy Budapest milyen erőfeszítéseket tett az olimpia rendezésére, milyen tervek születtek, és végül mi valósult meg.
Múlt és modernitás: Lajta Béla szakrális művészete
2020. november 26. 10:00
Nemrég emlékeztünk meg a 100 éve elhunyt Lajta Béláról, a XX. század hajnalának egyik legmeghatározóbb építőművészéről, aki jelentős számú értékes alkotással gazdagította a magyar fővárost. Most pedig szakrális műveit mutatjuk be, amelyek Budapesten a Salgótarjáni utcai és a Kozma utcai zsidó temetőkben állnak, s a magyar szecesszió és a korai art deco stílusjegyeit hordozzák.
Megtalálták a Csillagda maradványait a Gellért-hegyen
2020. november 25. 13:00
A hosszú évtizedekig elhanyagolt Citadella felújításának előkészítéseként régészeti feltárást végeztek az erődítmény környezetében, ennek során megtalálták az 1867-ben elbontott Gellért-hegyi csillagvizsgáló, a Csillagda falmaradványait, de az ásatások során egy első világháborús ágyútalp, kelta, római és török kori érmék és kerámiák is előkerültek a földből. Következő lépésként hamarosan megkezdődik a Citadella belső udvarának felújítása és a külső falak rekonstrukciója.
Több tízezer alkalommal oltotta a lángokat 1870 óta a 150 éves budapesti tűzoltóság
2020. november 24. 12:00
A gróf Széchenyi Ödön kezdeményezésére megalakult fővárosi tűzoltóság 1870 óta végzi hősies munkáját a tűzvédelem és tűzoltások, a lakosság védelme terén. A másfél évszázad alatt a lánglovagok nem csak a tűzeseteknél, katasztrófáknál, baleseteknél, de a XX. század viharos éveiben, a világháborúk alatt és Budapest ostromakor is helytálltak. Munkájuk nélkülözhetetlen városunk életében és működésében.
Lakatlan városrészben épült, de körbenőtték a házak a 250 éves a budai ferences templomot
2020. november 22. 9:00
Az egykori lakatlan városrészben az Ágoston-rendi szerzetesek építették a barokk templomot és kolostort, majd 1785-től a ferenceseké lett, akik tovább-bővítették az épületegyüttest. A budai ferences templomot azóta körbenőtték a lakóházak, de a történelem viharai között is állnak a falak, és lelki otthonra találnak benne a közösségek.
Mesterművek panorámával – A Budavári Palotában jártunk
2020. november 21. 9:00
Kulisszatitkok a Budavári Palotából: biztonsági okokból nincs az épületben gázszolgáltatás, így távfűtés biztosítja a meleget. A jelenlegi kupola pedig magasabb, mint amilyennek Hauszmann Alajos a korábbit tervezte. A századfordulón a palota Duna felőli összefüggő teremsoránál csak a versailles-i kastély teremsora volt hosszabb. Mi még a rendezvénykorlátozó szabályok életbe lépése előtt jártunk az épületben a Budai Várséták programsorozat keretében, a Nemzeti Hauszmann Program szervezésében.
Petőfi pontonhíd volt a neve, de a pestiek Böske hídnak hívták
2020. november 20. 9:00
A II. világháborús pusztítás és rombolás után Budapesten a Duna felett csak ideiglenes hidak biztosították a közlekedést. Az egyik legfontosabb átkelő a Petőfi pontonhíd lett, amely arról kapta a nevét, hogy a pesti Petőfi teret kötötte össze a budai Döbrentei térrel, a vízbe zuhant Erzsébet híd tőszomszédságában. A pestiek azonban a leleményesebb Böske híd elnevezést kezdték használni, a Petőfi nevet pedig a döntéshozók később egy másik hídra örökítették át.
Márai-szobrot állítottak Újpesten
2020. november 19. 9:00
Márai Sándor író bronzba öntött portrészobrát állították fel Újpest kertvárosában, a Szent László téren.
A Vizafogó Óvoda nyerte el idén Budapest Építészeti Nívódíját
2020. november 17. 14:00
A Budapest Építészeti Nívódíj idei nyertese a Vizafogó Óvoda átalakítása és bővítése lett, dicséretben részesült a MOME Campus és Kreatív Innovációs Tudáspark fejlesztésének 3. üteme, az Országos Múzeumi Restaurálási és Raktározási Központ, a Ligeti-műteremvilla felújítása és átalakítása, valamint a Havanna Hetivásár.
Egykor teherpályaudvar volt, ma Millenniumi Városközpont
2020. november 17. 9:00
Budapest az állandó változások városa. Különösen érvényes ez a megállapítás fővárosunk azon részeire, amelyek egykor egész iparágak központjainak számítottak, vagy ezeket az iparágakat szolgálták ki. Rozsdaövezeteknek is nevezhetjük őket, ahol a 100 vagy 150 évvel ezelőtt működő gyárépületek helyén azok düledező maradványai állnak csupán. A legtöbb ilyen terület jövője még kérdéses, van szerencsére azonban olyan helyszín is, amely mára teljesen átalakult, és új funkciót kapott. Az egykori Duna-part Teherpályaudvar helyén az elmúlt 25 alatt kiépült Millenniumi Városközpont az egyik ilyen példa.
A legmagyarabb Habsburg budavári nyughelye – A nádori kriptában jártunk
2020. november 14. 9:00
Van a hatalmas kiterjedésű Budavári Palotának egy kevéssé ismert szeglete, amely a reformkor óta a Habsburg-ház nádori ágához tartozók sírjait rejti. A Habsburg nádori kripta a XIX. század vége óta lényegében változatlan formában maradt ránk. Kevesen tudják, hogy még a 2010-es évek közepén is itt helyezték örök nyugalomra a Habsburg-család egyik elhunyt tagját. Mi még a november 10-én kihirdetett rendezvénykorlátozó szabályok életbe lépése előtt jártuk be a lenyűgöző szépségű helyszínt a Nemzeti Hauszmann Program keretében szervezett Budai Vársétán. Tartsanak velük, nézzék meg, kik nyugsznak a Budavári Palota kriptájában!
Gyönyörűen felújították a föld alatti trezorjáról híres budavári házat az Úri utcában
2020. november 13. 10:00
Az Úri utca 72. alatti pincerendszer nyújtott védelmet a II. világháború alatt az ország aranytartalékának és 600-700 embernek, majd az ötvenes években innen irányították Magyarország elektromos hálózatát. A ház most eredeti, késő barokk állapotában születik újjá a Nemzeti Bank oktatási központjaként.
Nemzeti emlékhely lesz a rákosmezei Királydomb, az egykori országgyűlések helyszíne
2020. november 12. 14:00
Benyújtotta a kormány a rákosmezei Királydomb nemzeti emlékhellyé nyilvánításáról szóló törvényjavaslatát. A mai Kőbányán, a Rákos-patak mellett található területet, a középkori országgyűlések és királyválasztások színhelyét a beépítés veszélye fenyegette.
Ötven évet vártunk rá: kétszer kétsávos lesz a repülőtérre vezető út
2020. november 11. 11:00
Bár a járvány miatt most nem sokan utaznak repülőgéppel, azzal mindenki egyetért, hogy jelenleginél sokkal jobb közlekedési lehetőséget kell biztosítani a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér és Budapest központja között. Arról már korábban írtunk, hogy új vasúti kapcsolat fog épülni, nemrég pedig a kétszer kétsávossá alakítandó gyorsforgalmi út felújításának és bővítésének tervezésére is kiírták a pályázatot. De hogyan nőtte ki Budapest az elmúlt évtizedek alatt a repülőtérre vezető utat?
Impozáns épületek állnak elhagyatottan Budapest-szerte
2020. november 10. 10:00
A magyar főváros telis-tele van gyönyörű épületekkel. Lakóházak, közintézmények, múzeumok, kórházak, és még hosszasan lehetne sorolni, milyen célokra készültek az általunk ma is csodált mesterművek. Ám sok olyan, jobb sorsra érdemes, egykor fontos feladatokat ellátó épületet találunk ma Budapesten, amelyeknek nincsen funkciójuk, így üresen állnak, és várják a következő bérlőjüket. A következőkben öt elhagyatott fővárosi épületet mutatunk be.
Hetvenéves az Árpád híd – Sztálin nevét viselte átadásakor, 1950-ben
2020. november 9. 9:00
A II. világháború alatt félbehagyták, majd csak részben épült meg. Hat évig Sztálin nevét viselte, és sokáig az ország leghosszabb hídja volt. Hetvenéves az Árpád híd.
Korcsolyapálya épül a Kapisztrán téren
2020. november 8. 17:30
Budán, a várfalakon belül, az önkormányzat Kapisztrán téri épülete előtt korcsolyapályát alakítanak ki, megszűnik a parkolás.
Íme 10 gyönyörű kupola, amelyek leginkább hiányoznak a budapesti városképből
2020. november 8. 10:00
Egy friss kormánydöntés értelmében számos, városképi szempontból jelentős épület hiányzó kupoláját, tetőidomait és díszeit rekonstruálják a közeljövőben, először három budapesti házét. Szubjektív listánkon 10 olyan épületet gyűjtöttünk össze, amelyeknek egykor gyönyörű, ma fájóan hiányzó kupoláját, tornyát és díszeit az elsők között kellene újraalkotni.
Átadták a pesti fonódó villamoshálózat első elemét
2020. november 6. 14:00
Ferencvárosban átadták a pesti fonódó villamoshálózat első elemét. A fejlesztés nagy segítséget jelent majd a 3-as metróvonal középső szakaszának felújítása alatt, hiszen a 2M villamossal a Nagyvárad térről közvetlenül lesz elérhető a belváros.


