Keresés az archívumban

Régészeti értékeket is bemutat majd a régi pesti városfal melletti közpark a Bástya utcában A belvárosi Bástya utca 1–11. alatti leendő közparkot a régi pesti városfal leghosszabb szabadon álló szakasza mellett alakítják ki. A nyilvánosságra hozott tervekből kiderül: a terület régészeti emlékeinek bemutatására mini tanösvény készül, de a látogatók kényelmére és a zöld felületekre is nagy hangsúlyt fektetnek a tervezők.
Kápolna őrzi a 900 éves premontrei rend emlékét a Margit-szigeten, Budapest legrégibb harangja is itt található Fennállásának 900. évfordulóját ünnepli idén a francia eredetű premontrei rend, amely a hagyomány szerint Magyarországon már nem sokkal alapítása után, az 1116–1131 között uralkodó II. István királyunk idején megtelepült. A premontreiek hazánkban máig tevékenykednek, de Budapesten egy olyan kápolna a legismertebb hozzájuk kapcsolódó épület, ahol immár hosszú évszázadok óta nincsenek jelen. A Margit-sziget északi részén álló Szent Mihály-kápolnát romjaiból építette újjá a magyar műemlékvédelem nagy alakja, Lux Kálmán az 1930-as évek elején.
Artistaképző intézet lesz a mozdonyhangárból a Nyugati pályaudvar mellett A Nemzeti Cirkuszművészeti Központ a Nyugati pályaudvar mellett fog felépülni, először egy hajdani mozdonyhangárt alakítanak át artistaképző iskolává. A központ építését nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházássá nyilvánították.
Látványterveket közöltek a kelenföldi vasútállomás indóházának átalakításáról – Kiemelt beruházás lett a épület felújítása A Közlekedési Múzeum látványterveket tett közzé Budapest-Kelenföld vasútállomás indóházának átalakításáról. A lepusztult állapotú, 2019-ben bezárt állomásépületben a múzeum új vasúttörténeti kiállítóhelyet hoz majd létre, mely időszaki kiállításoknak is helyet ad. A kormány keddi rendeletében kiemelt beruházássá minősítette az épület felújítását.
A menedéket jelentette Erzsébet királyné számára a budai Vár Lenyűgöző története van annak, hogyan lett Ferenc József szép, de az ország számára ismeretlen feleségéből „a mi királynénk”, kedveltebb nevén Sisi, aki lelkesen megtanult magyarul, aki szívesebben időzött Budán, mint Bécsben, és akinek halála az egész nemzetet lesújtotta. Híresen jó barátságot ápolt Andrássy Gyulával, és neki is köszönhető, hogy a nemzet szemében az uralkodó kegyetlen elnyomóból idővel „Ferenc Jóskává” válhatott.
A 70 éve elhunyt Bajor Gizi villája sok üldözött számára nyújtott menedéket Ma van 70 esztendeje, hogy elhunyt a kiváló Kossuth-díjas színésznő, Bajor Gizi, a Nemzeti Színház örökös tagja. Nevét Magyarországon szinte mindenki ismeri, aki egy kicsit is érdeklődik a magyar színházművészet iránt, azt azonban kevesebben tudják, hogy egykori villája igazi menedékként szolgált 1944 és 1945 között, amikor többek között zsidókat és neves írókat is bújtatott itt. A művésznő emlékét azóta is őrzi egykori villája a XII. kerületi Stromfeld Aurél úton immár Bajor Gizi Színészmúzeumként.
Felújítják a pesti alsó rakpartot a Kossuth tér és a Margit híd között Hamarosan méltó környezet fogadja a Budapestre látogatókat és az ott élőket a Duna-parton, a Margit híd és Parlament között, ugyanis még az idén megkezdődik a pesti alsó rakpart e szakaszának felújítása a Fővárosi Önkormányzat beruházásában. A rekonstrukcióra a kormány 787 millió forintot folyósított, a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsának döntése alapján. Az európai uniós közbeszerzési értesítőben ma jelent meg a rakpartszakasz megújítására kiírt pályázat, az építkezés idén júniusban kezdődik, és 2021. december 31-én befejeződik.
Ott, ahol a 6-os megáll – Már 111 éve számozzák a budapesti villamosokat Számunkra magától értetődő, hogy a villamos- és buszjáratokat számmal jelölik, de ez nem volt mindig így. Csak 1910-ben jelentek meg a villamosokon a számok, s az új rendszer bevezetése nem volt zökkenőmentes: eleinte előfordult, hogy a kocsi másfelé ment, mint amire a jelöléséből következtetni lehetett, vagyis nem csak az utasoknak, hanem a járművezetőknek és kalauzoknak meg kellett szokniuk a változást.
Kívül-belül teljesen felújítják a Róheim-villát, Tisza István meggyilkolásának helyszínét A Városliget mellett, a Hermina út 45. szám alatt álló eklektikus, 1900-ra elkészült villaépület átfogó felújításon esik át: a homlokzat és a tető felújításán túl elvégzik az egykor pazar, ám mára jelentősen leromlott állagú belső terek műemléki rekonstrukcióját is. Megújul, és szökőkúttal gazdagodik a kert is, amelynek értékes fáit is megtartják.
Idegszanatórium, munkáskórház, katonai objektum – Megújulásra vár a szecessziós Észak-pesti Kórház A Pestújhelyhez tartozó Észak-pesti Kórház a megépülésekor, 1903-ban az ország egyetlen szecessziós jellegű kórházi épületegyüttese volt. Az akkori Niedermann-féle idegszanatóriumban a későbbiek során munkáskórház működött, majd a megszálló szovjet hadsereg katonai területe lett: az itt állomásozó csapatok központi egészségügyi kiszolgálóintézményeként hasznosították. A szecessziós főépületben ma a járóbetegek szakellátása működik, de a több mint 30 ingatlan nagy része kihasználatlan, elhagyatott és lepusztult, holott 9 épület is műemléki védelem alatt áll.
A jövő városa: tiszta és pontos vonatokkal járhatunk munkába – Budapesten új vasúti megállók épülnek, új lakónegyedek jöhetnek létre Milyen lesz 20 év múlva Budapest? Az ígéretek szerint sokkal tisztább lesz a levegője, összeköttetés lesz a metrók, HÉV-ek és a vasúti hálózat között, és mindenki örömmel száll majd fel a tiszta, gyors, pontos és sűrűn közlekedő vonatokra, hogy munkába induljon Budapest külső városrészeiből és az agglomeráció településeiről. Mi több, 16 új vasúti megálló épül, hogy ezt a célt kiszolgálja, emellett hatalmas vasúti területek szabadulhatnak fel, ezeken pedig új lakónegyedek jöhetnek majd létre. Legalábbis ezt tartalmazza a most elkészült Budapesti Agglomerációs Vasúti Stratégia.
Hatalmas szabadidőparkot alakítanak ki elhanyagolt telkekből a Pál-völgyi barlang szomszédságában Szabadidőparkot alakítanak ki a II. kerületi Csalit utca–Csatárka út–Szikla utca által határolt területen fekvő három elhanyagolt telken. A közösség igényeinek megfelelően készültek a tervek, a szabadidőparkban lesz fitneszpark, geológiai és növénybemutató kert, futókör, játszótér, óriáscsúszda, kutyafuttató és KRESZ-park is.
Csaba királyfitól Gábriel arkangyalig – Különleges üzeneteket hordoznak Budapest főterei Budapest szimbolikus terein a XX. század első felében több olyan nagyszabású szoborcsoportot állítottak fel, amelyek elsőre talán könnyen értelmezhetőnek tűnnek, ám valójában jóval mélyebb jelentést hordoznak. A Hősök tere, a Szabadság tér vagy a Kossuth tér szobrai egytől egyig olyan alkotások, amelyek megjelenésükkel identitásformáló erővel is hatnak a sokat megélt magyarság számára.
Kora bronzkori sírokat tártak fel a régészek Csepelen – szórt hamvas temetkezésről árulkodnak a leletek A Csepeli Szabadkikötő területén végzett régészeti kutatások során a kora bronzkor időszakából származó leleteket találtak. Noha az őskori gödrök anyagát még vizsgálják, de érdemes kiemelni egy kora bronzkorra keltezhető szórt hamvas rítusú temetkezést, amelynek feltárása során tíz darab edény is előkerült. Az eddigiek alapján tehát világos, hogy Csepel északi része már az őskor óta lakott volt.
Art deco a Boráros térnél: 100 éves a Hangya Szövetkezet egykori székháza A boltjaival és különböző vállalkozásaival egykor az egész országot behálózó Hangya Szövetkezet életében új fejezet nyílt 1920-ban: elhatározták ugyanis, hogy új, méltó székház építésével ünneplik meg fennállásuk közelgő 25 éves jubileumát. A mai Közraktár utca 30. szám alatt Györgyi Dénes tervei alapján nemsokára felépült az art deco stílusú székház, amely azóta is áll, és immáron száz éve hirdeti büszkén az egykor három szomszédos házból álló Hangya-központ sikerét.
Európa legjobb középületének választották az Országos Múzeumi Restaurálási és Raktározási Központot Újabb nemzetközi elismerést kapott a Liget Budapest Projekt: idén az egykori Szabolcs utcai kórház helyén felépült Országos Múzeumi Restaurálási és Raktározási Központ nyerte el az „Európa legjobb középület fejlesztése” díjat a világ egyik legrangosabb nemzetközi ingatlanszakmai versenyén.
Kiadják Eötvös József levélhagyatékát – az 1848-as forradalomról is teljesebb képet kaphatunk majd Az ELKH Bölcsészettudományi Kutatóközpontban dolgoznak Eötvös József levélhagyatékának összegyűjtésén és teljességre törekvő kiadásán. Az öt-hét kötetesre tervezett levélkiadás révén a korszak iránt érdeklődők képet kaphatnak az 1848-ban egymással vetélkedő nevelésügyi reformelképzelésekről a kisdedóvóktól az egyetemig, valamint az állam-egyház viszonyra vonatkozó koncepciókról 1867 után, különös tekintettel az akkori liberális kormányzat dilemmáira és kompromisszumaira, valamint a kiépülő magyar államigazgatás mindennapjairól is.
Hamarosan elkészül a 22 méter magas kilátó Budapest legnagyobb tava mellett Nemsokára elkészül a főváros legújabb kilátója a XVI. kerületi Naplás-tó melletti erdőben. A fagerendákból álló, 22 méter magas építmény jól illeszkedik a környezetbe és páratlan panorámát nyújt majd a Naplás-tóra, valamint a Gödöllői-dombságra.
Kettévágták és kibővítették – Különleges története van a templomnak, ahol Széchenyi esküdött Krisztinavárosban áll egy szinte átlagosnak mondható XVIII. századi templom, amelynek története azonban sokkal izgalmasabb, mint amit a sárga falak sejtetni engednének. Az csak az egyik érdekessége, hogy egyszer keresztben szétvágták, széthúzták, és így bővítették ki, de ami miatt most írunk róla, az egy esküvő, amelyet 185 évvel ezelőtt itt kötöttek. Nem is akármilyen személyek: a menyasszony özvegy Zichy Károlyné volt, a vőlegény pedig Széchenyi István.
Kell egy csapat! – 120 éve, a Millenáris pályán játszották az első magyar bajnoki futballmeccset Az angol eredetű futball az 1890-es évek közepén honosodott meg Budapesten. Százhúsz éve, 1901-ben alapították meg a Magyar Labdarúgó Szövetséget, és ugyanebben az évben indult el az első hazai labdarúgó-bajnokság, amelynek győztese a Budapesti Torna Club (BTC) csapata lett, soraiban tudva az olimpiai bajnok építészt, Hajós Alfrédot. A BTC csak pár évig volt a bajnokság meghatározó együttese, ezt követően az MTK vagy az FTC csapata állhatott a dobogó legmagasabb fokára.
Kisfilm mutatja be az épülő Néprajzi Múzeum készülő állandó kiállításait A Néprajzi Múzeum új épülete a Városliget szélén 2022-ben nyitja meg kapuit. Erre a különleges alkalomra állandó kiállításokkal készül az intézmény: egy néhány perces kisfilm bemutatja az új kiállítások előkészítését és bepillanthatunk a kulisszák mögé.
A felújítás során visszaépítik a Lánchíd hiányzó műemléki elemeit, LED-világítást is kap az átkelő A korszerűsítés során a hidat – várhatóan idén nyár elejétől – 18 hónapig teljesen elzárják az autóforgalom elől, míg a gyalogosok idén tavasztól a munkák befejezéséig nem használhatják az átkelőt az odaépülő állványzat miatt. A felújítás során a kőoroszlánokat és a hiányzó műemléki elemeket is visszaépítik, továbbá új, LED-technológiás közvilágítást és változtatható színképű díszvilágítást szerelnek fel a hídra. A munkálatok befejezése 2023 őszére várható.
A 150 éve elhunyt Eötvös Józsefnek köszönhetjük a tankötelezettség bevezetését is Szoboralakja ott áll az Országház melletti Kossuth-emlékművön a reformkor nagyságai között, bronzszobra ott magasodik a Belvárosban a nevét viselő téren, patinás gimnáziumot is neveztek el róla, a Svábhegyen pedig ma is áll a ház, amely A karthausi című regénye után kapta nevét. Neki köszönhetjük a tankötelezettség bevezetését is. A reformkornak és a XIX. század későbbi évtizedeinek egyaránt meghatározó egyénisége a ma 150 esztendeje elhunyt Eötvös József, akinek hatalmas életművébe könyvei éppúgy beletartoznak, mint államférfiúi tevékenysége. Báró Eötvös József budapesti emlékeit kerestük fel halála évfordulóján.
Építészeti Oscar-díjra jelölték a Puskás Arénát Az Európai Unió kortárs építészeti díjának jelöltjei közé választották a Puskás Arénát. A 208 000 négyzetméter alapterületű stadiont 3 év tervezés, majd 3 év építés után, 2019-ben adták át. Az aréna a maga 52 méteres magasságával karakteres eleme a budapesti városszövetnek.
A Citadella kertje és falai is megújulnak, 1500 négyzetméteres kiállítótér lesz az erődben Több liftet, egy medencét, 1500 négyzetméteres kiállítóteret és húszméteres zászlót is kap a mostani, átfogó rekonstrukció során az 1854-ben elkészült Citadella, amelynek falai és kertje is teljesen megújulnak. A munkákat a ZÁÉV és a Market Zrt. konzorciuma végezheti el 14,8 milliárd forint értékben.
Búcsú egy újabb Ikarustól – Budapesten sosem volt túl népszerű a 415-ös buszcsalád Budapest újabb busztípustól búcsúzott: a napokban kivonták a forgalomból az utolsó Ikarus 415-ös buszt. A típus 1987-ben jelent meg Budapesten, de soha nem vált meghatározóvá a fővárosi utakon, annak ellenére, hogy a gyár a klasszikus 200-as típus leváltására tervezte. Inkább csak kiegészítő szereplő maradt a budapesti buszflottában.
A középkort álmodta a millenniumi Budapestre Fellner Sándor A budai Várban, a Szentháromság téren mesebeli szépségű palotát emelt a Pénzügyminisztérium számára 1901 és 1904 között Fellner Sándor építész. Az állami reprezentációt szolgáló épület korabeli megítélését és sikerét jelzi, hogy Fellner az építkezés befejezését követő évben nemesi címet kapott a királytól. Az eredeti állapotnál ma lényegesen egyszerűbb formában látható palota Fellner által tervezett homlokzatának visszaállítására hetvenhat év után kerülhet sor a közeljövőben. Ez az esemény alkalmat ad rá, hogy az alkotó személyét és gazdag életművét újra felfedezzük.
Megteltek a fővárosi szállodák farsang idején – A híres pesti bálokról és táncmulatságokról külhoni utazók is beszámoltak útleírásaikban A vírustól való félelemmel terhelt világunkban, a bezárások, korlátozások miatt sokan talán el is felejtették, hogy ezekben a hetekben van az év hagyományosan egyik legvidámabb időszaka, a farsang. Az álarcosbálok és a vigadozások, valamint a télbúcsúztatás és tavaszvárás időszaka. Ha már a felhőtlen szórakozásban idén sajnos nem lehet részünk, idézzük fel a régmúlt idők farsangi mulatságait, amikor egymást érték a bálok Pesten és Budán, amikor a Városligetben rezesbanda, Óbudán verkli hangjára farsangoltak.
Már szerkezetkész a II. kerületben a Völgy utcai új iskolaépület Bokrétaünnepséget tartottak a II. kerületi Völgy utcában épülő Gyermekek Háza szerkezetkész épületénél. Szeptemberben már itt folytatódhat a tanítás, az új iskolaépület 350 diáknak biztosít modern körülményeket.
Budapest egyik utolsó menedéke – Kevesen tudják, milyen kincset rejt a Merzse-mocsár Budapest a felszín alatti vizek tekintetében világviszonylatban talán elsőnek is mondható a fővárosok között, azonban nem csak felszín alatti vizekben bővelkedik. Pest egykoron több tíz kilométer hosszan, a mai Újpesttől egészen Soroksárig mocsaras, zsombékos térség volt, amelyből mára a Merzse-mocsár mutatja csupán, milyen gazdag volt nem is oly régen az élővilág a mai Pesten.
Teljesen átalakul a Petőfi híd budai hídfőjének környezete – Bontják a menzát és a villamoskar épületét Teljesen átalakul a XI. kerületi Goldmann György tér. A Petőfi híd budai hídfőjénél az egyetem új épületeket emeltet, amely miatt a mára már évek óta üresen álló menzát és a V2 épületet elbontják, és a helyükre egy zéró károsanyag-kibocsátású kutatóközpont épül. Nézzük meg, hogyan is alakult ki ez a hely!
Idén megkezdődik a Blaha Lujza tér felújítása Átalakul a forgalmi rend és gyalogosbarát lesz Blaha Lujza tér, fákat ültetnek, megnő a zöldfelületek aránya, vízjátékot telepítenek, valamint kulturális célokat szolgáló épület és rendezvényhelyszín is épül majd. Megújul a Corvin Áruház műemlék homlokzata is. A 2021-ben kezdődő munkálatok nagyjából másfél évig tartanak.
Mi lesz veled, Gutenberg? – 115 éve kezdték építeni a nyomdászok székházát Józsefvárosban A magyaros szecessziós stílusban tervezett lakóházak egyik remekét, a Gutenberg Otthont 1906-ban kezdték építeni. A hosszú ideig kulturális feladatokat is ellátó bérház ma is igazi különlegességnek számít annak ellenére, hogy az elmúlt évtizedekben sokat veszített értékeiből. Épületszobrait csaknem fél évszázaddal ezelőtt elbontották, homlokzati festményeit bevakolták, pedig a gyönyörű ház megérdemelné, hogy eredeti állapotában helyreállítsák.
Hetven éve költözött az ÁVH a Fehér Házba – Hamarosan felújítják a Duna-part híres modernista épületét A pesti Fehér Ház, vagyis mai nevén az Országgyűlés Irodaháza számos funkcióval rendelkezett már megépülése óta, sokak emlékezetében MSZMP-székházként él, pedig a Belügyminisztériumként épült monumentális alkotás egykor az ÁVH székházaként is szolgált. Nyugtalanító emléke ellenére érdemes megismerkedni e kvalitásos épület történetével, főleg most, hogy közeleg a felújítás.
Amit sokan rosszul tudnak a Lánchídról – Eloszlatjuk a tévhiteket Budapest páratlanul szép dunai átkelőjéről Tévedés, hogy eredetileg nem volt nyelvük az oroszlánoknak, s valótlanság az is, hogy egy angliai híd másolata a Lánchíd, emellett az sem igaz, hogy 1899-ben nevezték el Széchenyiről. A napokban, a felújítás megkezdésének bejelentését követően számtalan tévhit jelent meg Budapest első dunai átkelőjéről, s bár némelyik szakkönyvekben is szerepel, ennek ellenére nem felel meg a valóságnak. Most korrigáljuk a hibákat, és bemutatunk néhány további érdekességet Budapest páratlan, utánozhatatlan, fantasztikus Lánchídjáról.
Szegényebb lett Budapest a 75 éve kitelepített németek elvesztésével Budafok, Budatétény, Nagytétény, Soroksár, Pesthidegkút. Ezeket a városrészeket járva a jellegzetes utcakép és sajátos hangulat emlékeztet rá bennünket, hogy valaha egy idegenből érkező, de itt hazára találó és gyökeret verő, környezetét szorgalmasan építő, saját kultúrát hordozó népelem: a magyarországi németek, általánosan elterjedt nevükön a svábok éltek. A II. világháború után egy szűk látókörű döntés, a népeket jókra és rosszakra osztó, a határon túli magyarságot ugyanígy sújtó kíméletlen intézkedés nagy részüket elűzte Magyarországról, amelyet hosszú időn át hazájuknak tekintettek. A 75 évvel ezelőtt kitelepített magyarországi németekre emlékezünk.
Előkerült Erzsébet királyné magyar házának oroszlánszobra a budai Várban Több értékes római kori, középkori, kora újkori és századfordulós leletet találtak a szakemberek a Budavári Palotanegyedben, a legérdekesebb egy nőstény oroszlánt mintázó szobor, amely egykor Erzsébet királyné pihenőházának homlokzatát díszítette. A magyar házat a királyné kérésére Hauszmann Alajos építette a századfordulón.
Bemutatták a Színház- és Filmművészeti Egyetem új, Mészáros utcai campusát A korábban a Duna TV székházaként szolgáló, frissen felújított I. kerületi, Mészáros utca 48-54. alatti épület a Színház- és Filmművészeti Egyetem Zsigmond Vilmos Mozgóképművészeti Intézetének otthona lesz. A hallgatók várhatóan februárban birtokba is vehetik az új campust. Csütörtökön sajtóbejárást tartottak a helyszínen.
Átépítenek négy megállót az 50-es villamos vonalán A felújítás után a XVIII. kerületben az 50-es villamos utasai utasai már kerekesszékkel, valamint babakocsival is akadálymentesen fel- és leszállhatnak a peronoknál, ezen kívül a megállók környezete is megszépül. A korszerűsítés várhatóan még az idén ősszel elkészül.
Földcsuszamlás Budán: falak repedtek, villák süllyedtek a Várhegy oldalában Megmozdult a föld Budán 85 évvel ezelőtt, 1936 januárjában. Nem földrengés volt, hanem földcsuszamlás: a Várhegy nyugati oldala csúszott meg. Utak süllyedtek, házak repedtek meg, sokaknak kellett elhagyniuk otthonukat. A hegyoldal mozgása hónapokon át tartott, még őszre sem sikerült megállítani. A természeti katasztrófa miatt több házat el kellett bontani.
Elkészültek a XXII. kerületi Tétény-rét családi park tervei A Tétény-rét családi park a XXII. kerületi Nagytétényi Sváb Emlékhely körüli területen, a már meglévő fák árnyékában épül tematikus játszótérrel, csúszdaparkkal, szabadtéri kondiparkkal, elkerített kutyafuttatóval, pingpongasztalokkal és szánkózási lehetőséggel. A látványtervek elkészültek.
A szép kapuk mestere – Jungfer Gyula alkotásai reprezentatív középületeinket díszítik Ha budapesti sétáink során reprezentatív középületeinket is megtekintjük, lépten-nyomon Jungfer Gyula munkáival találkozhatunk. A hazai vasművesség újjáteremtője és iparművészeti rangra emelője 180 éve született. Munkássága napjainkig meghatározza fővárosunk arculatát.
Megkezdődött a Szent János Kórház újratervezése Többéves folyamatban újul meg a Szent János Kórház közel 150 ezer négyzetmétert felölelő területe, amelyen közel ötven épület áll. A tervezők azt ígérik, hogy a pavilonos rendszerű kórházat, melynek műemléki védettségű, de ma már rossz állapotú épületei teraszosan helyezkednek el a domboldalon, úgy fogják újragondolni, hogy az építészeti örökséget ötvözni lehessen a modern orvostudomány méltó körülményeivel.
Február végén kezdődik a Lánchíd felújítása Eredményesen lezárult a Lánchíd felújítására vonatkozó közbeszerzési eljárás. A felújítási munkálatok február végén kezdődnek, míg a műszaki átadás-átvételi eljárás, a munkálatok befejezése 2023 őszére történhet meg.
Így néz ki a megújuló Citadella madártávlatból Egy különleges drónfelvétel segítségével képzeletben végigrepülhetünk a hosszú évek óta elhanyagolt erődön és a lepusztult ágyútorony belsejébe is benézhetünk. A Gellért-hegy csúcsán található Citadella hamarosan megújul, 2022-re felújítják a külső falait és belső udvarát, ahol egy szép közparkot alakítanak ki. 2023-ra pedig elkészül A szabadság bástyája című kiállítás az ágyútoronyban, amely a magyarság szabadságküzdelmeit mutatja be.
Száz éve avatták fel a Szabadság téren az Irredenta szoborcsoportot – A nemzet búcsújáró helyének tervezték Száz évvel ezelőtt, 1921. január 16-án leplezték le a Szabadság téren tolongó ötvenezer ember előtt azt az Irredenta szoborcsoportot, amely a magyar nemzet egyik első látványos válasza volt a trianoni békediktátum igazságtalanságára. A Védőligák Szövetségének felkérésére Kisfaludi Strobl Zsigmond, Szentgyörgyi István, Pásztor János és Sidló Ferenc szobrászművészek öntötték szoborba mindazt, amit az alig több mint fél éve elszakított országrészek jelentettek Magyarország történelmében.
Megnyílt a Középpontban a középkor című kiállítás a Vármúzeumban A Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeuma ötödik alkalommal mutatja meg az előző év középkoros ásatásainak leleteit, eredményeit. A tárlat fizikai valójában is elkészült, de egyelőre csak virtuálisan lehet megnézni. A kiállításon a tárgyaknak "az ásótól vitrinig” tartó útját is bemutatják.
Megmenekült a bontástól a Márványmenyasszony és a Wichmann-kocsma épülete is Az elmúlt napok eseményeire reagálva a Miniszterelnökség elrendelte a műemlékvédelmi eljárás megindítását két budapesti, kultúrtörténeti jelentőségű épület esetében. A Széchenyi lakodalmának helyet adó, I. kerületi Márványmenyasszony vendéglőn és a VII. kerületi, Wichmann Tamás kocsmájaként ismertté vált Kazinczy utcai házon a gyorsított eljárás lezártáig tilos bontási vagy építési munkát végezni. Bár az épületek jövőjében még így is bőven akadnak kérdőjelek, múltjukat annál jobban ismerjük.
Megkezdődött a népligeti vasúti megálló tervezése Indul a Déli Körvasút harmadik új megállójának tervezése, miután kiválasztották a tervezőt. A vonatokról metróra és távolsági buszokra is egyszerűbben lehet majd átszállni.
Zseniális fejlesztőmérnök volt a 90 éve elhunyt Kandó Kálmán Kilencven évvel ezelőtt hunyt el Kandó Kálmán, a Ganz-gyár kiváló tervezőmérnöke. Munkásságának eredménye a nagy hatásfokú generátorok, transzformátorok, elektromos motorok megalkotása. Egyedülálló fejlesztései révén az elektromos áramot az addigiaknál sokkal eredményesebben tudták felhasználni.