Keresés az archívumban

A Margit-szigeti Víztoronyban nyílt kiállítás Attila királyról A Margit-szigeten, a műemlék Víztoronyban megnyílt kiállítás Attila király alakját, valamint a hunok és a Hun Birodalom történetét mutatja be a látogatóknak. A tárlat bepillantást nyújt a kor életformájába és az udvari életvitelbe is.
Bobula János tervezte a 150 éves pesti középiskola épületét 150 évvel ezelőtt, 1872-ben kezdték meg az oktatást a Magyar Királyi Tanárképző Intézet Gyakorló Főgymnáziumban, vagyis a mai ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnáziumban. Az intézmény első 15 évében még nem rendelkezett önálló épülettel, egyik bérleményből a másikba kerültek. A vallás- és közoktatásügyi miniszter, Trefort Ágoston az 1880-as években bízta meg idősebb Bobula Jánost, hogy tervezze meg a ma is álló iskola épületét a Szentkirályi és a Trefort utca sarkán, aminek átadására 135 évvel ezelőtt, 1887-ben került sor.
Budapesten sokan féltek a gyermekbénulás elleni oltástól, de végül sikerült legyőzni a kórt A járványos gyermekbénulás az 1950-es években több hullámban az ország számos pontján szedte áldozatait. Budapesten és az országban az első oltási kampány 65 évvel ezelőtt, 1957 július végén, augusztus elején zajlott. Ám a fővárosban jóval kevesebben oltatták be a gyermeküket, mint máshol, mert sokan tartottak az oltástól. Végül sikerült legyőzni ezt a rettenetes vírusos betegséget.
Ma is megvannak a föld alatt az óbudai királyi, majd királynéi vár maradványai Kevesen tudják, hogy Óbudán a középkorban királyi-királynéi vár állott. A városrész impozáns középkori épületeihez hasonlóan sajnos ez a vár is szinte teljesen megsemmisült. Az 1908 és 1984 között végzett régészeti ásatások a Kálvin köz 2–4., illetve az 1–3–7. számú telkeken tárták fel a romjait. A palotaszárny nyugati és déli falára épült rá az itt álló református templom nagy része 1786-ban, amely egyébiránt a reformátusok legrégebbi fővárosi temploma. Az 1908–1909-ben Kós Károly tervei alapján átépített parókia pincéjében a mai napig láthatóak a várkápolna bejáratának és padlózatának részletei.
Az MNB ingatlankezelőjéhez került a lebontott Burg Hotel telke A Szentháromság téri egykori Diplomataházat 2022 elején bontották le, a helyén egy új konferencia-központ fog épülni, amelynek a látványterveit már korábban bemutatták. A telek a közelmúltban az MNB ingatlankezelőjéhez került.
Amikor még jegesemberek járták Pest és Buda utcáit Tombol a kánikula Budapest utcáin, és egyre forróbb napok köszöntenek ránk. E szokatlanul meleg időszakban minduntalan a felfrissülés lehetőségeire gondolunk, na és a hűtésre, a jég jótékony hatására. A múlt században a budapesti utcák egyik jellegzetes figurája volt a jegesember, aki az élelmiszerek hűtéséhez, a jégvermek feltöltéséhez szállította, és igény szerinti méretre darabolta a hatalmas jégtömböket. Jóval az első hűtőszekrények megjelenése után, még az 1950–1960-as években is járták a jegesek Pest és Buda utcáit, miként ezt a korabeli fényképek is tanúsítják.
Hídavatás: átadták a felújított és kibővített déli Összekötő vasúti hidat A mai Rákóczi híd melletti részen eredetileg 1877-ben épült az első vasúti átkelő, a hidat azóta többször átépítették, kapacitásának kibővítése már az 1910-es években felmerült, de csak most bővítették háromvágányosra. A vonal az ország egyik legfontosabb kelet-nyugati irányú vasúti összeköttetése. A mintegy 500 méter hosszú hídon naponta 150 személy- és száz tehervonat halad át, tavaly 2,8 millió utas használta.
Haladjunk! – Ahogy a nőképzést a XIX. századi Pesten elképzelték Még a XIX. századi Pesten is gyakori vélekedés volt, hogy a nők taníttatása teljesen felesleges. A nem főúri családoknak fenntartott leányiskolákban leginkább szabás-varrást és háztartástant tanítottak. A szemléletbeli változást Veres Pálné indította el, amikor 155 éve tanácskozásra hívta a Tigris szállóba az irodalommal, művészetekkel foglakozó nőtársait. Az általuk alapított nőképző egylet tanintézetében nyelveket, irodalmat, számtant, gondolkodástant, történelmet, természettant, földrajzot, lélektant, esztétikát, művelődéstörténet, egészségtant, hittant is a tanultak a lányok a könyvvitel, a rajz és a gyorsírás mellett.
Egy elfeledett emlékmű a Szabadság téren – Az Ereklyés Országzászló üzenetei A Szabadság tér napjainkban is számos szobornak és emlékműnek ad otthont, és nem volt ez másként a XX. század első felében sem. A trianoni békediktátum után itt állították fel az elszakított országrészekre emlékeztető allegorikus szobrokat, majd pedig az Országzászlót. Ez utóbbi ötlete 1927 augusztusában – kilencvenöt évvel ezelőtt – fogalmazódott meg, amit már egy fél évvel később tett is követett.
Megnyílt a felújított Jókai tér A VI. kerületi Jókai téren a rekonstrukció során új utcabútorokat helyeztek ki, megújították a zöld felületet, fákat ültettek, és egy csobogót is elhelyeztek, a terület több irodalmi témájú utalást is kapott kőbe vésett idézetek formájában.
Városszerte megcsodálhatjuk a 85 éve elhunyt Zala György szobrait A Hősök terén álló Millenniumi emlékmű központi szoborcsoportját Gábriel arkangyallal éppúgy Zala Györgynek köszönhetjük, mint a Kossuth tér eredeti Andrássy- és Tisza István-szobrát, vagy éppen Erzsébet királyné méltóságteljes ülő szobrát a mai Döbrentei téren. Zala korának egyik legfoglalkoztatottabb szobrásza volt, örökségének pedig építészeti vonatkozása van: pesti villáját ugyanis nem más tervezte meg, mint a szecesszió mestere, Lechner Ödön.
Amikor a török szultán Pesten és Budán járt A török szultán érkezett Pest-Budára 1867 nyarán. Az egynapos látogatás alkalmából a pestiek népünnepélyt szerveztek, 72 ágyúlövéssel üdvözölték a vendéget. Abdul-Aziz pasa mindössze pár órát tartózkodott itt, járt a Várban a királyi palotában, és a programjába egy pesti sétakocsikázás is belefért, majd ugyanúgy, ahogy érkezett, hajón elutazott.
Budapest első főpolgármestere 125 éve hunyt el A városegyesítés időpontjától, 1873-tól volt Budapest főpolgármestere Ráth Károly, akit összesen négy alkalommal választottak újra. Abban a negyedszázadban töltötte be ezt a posztot, amikor a magyar főváros világvárossá fejlődött. Szemtanúja volt az Andrássy út, a Nagykörút kialakításának, láthatta, hogyan épülnek fel Budapest híres épületei, közintézményei, iskolái, kórházai. Még részt vett a millenniumi ünnepségeken, és főpolgármesterként hunyt el 125 évvel ezelőtt, 1897. július 30-án.
Történelmi emlékhely lett a Landerer-nyomda Öt új helyszínnel bővült a történelmi emlékhelyek listája. Közöttük van az V. kerületi egykori Landerer-nyomda, ahol az 1848-as forradalom követeléseit megfogalmazó 12 pontot és a Nemzeti dalt nyomtatták.
A Nemzeti Múzeum belső átalakítása – Rejtett emelettel is bővült az épület A Magyar Nemzeti Múzeum hazánk egyik ikonikus épülete, ezért 1847-es átadása óta minden korban odafigyeltek állapotára. A XX. század elejére viszont már olyan mértékben megnőtt a gyűjteménye, hogy a túlságos zsúfoltság ellehetetlenítette a működését. Az őrzött anyag egy részét más épületekbe szállították, majd 1926-ban elkezdődött a nagyszabású helyreállítása, melynek keretében 1927-ben – kilencvenöt évvel ezelőtt – egy rejtett, harmadik emeletet is kialakítottak benne.
Vonattal Pestre és Budára – A kiegyezésig csak magánvasutak működtek az országban Ma természetes, hogy felülünk a vonatra vagy repülőre, és a világ bármely pontjára eljuthatunk Budapestről. Másfél évszázaddal ezelőtt azonban ez még egész máshogy volt. Nézzük meg, hogy 155 évvel ezelőtt, a kiegyezés évében hova tudott elutazni valaki Pestről vagy Budáról vonattal!
Felújították a természetvédelmi tanösvényeket A fővárosban összesen 40 kilométer hosszú természetismereti tanösvény van, szinte minden jelentős természetvédelmi területen találunk ilyet. A Főkert munkatársai, más szervezetekkel összefogva a pesti oldal teljes útvonalhálózatát felújították 2022 nyarára.
Ahol a Nyugat szerkesztőinek kedvenc kávéháza működött – A Krausz-palota még a Sugárútra épült A főváros legreprezentatívabb útvonalán, az Andrássy út 12. szám alatt áll az egykori Krausz-palota. Tervezője, Quittner Zsigmond – a Gresham-palota alkotója – mindössze 27 éves volt, amikor ezt a látványos bérházat tervezte a tehetős gyáros, Krausz Lajos megrendelésére. Az 1885-re megépült ház díszítésében olyan neves művészek vettek részt, mint Lotz Károly, Donáth Gyula, Róna József, akiknek munkáit többek között az Operaház, a Vigadó, a Nemzeti Bank épületén is láthatjuk. A földszinten működött később a Magyar Korona Kávéház, amely a Nyugat szerkesztőinek és szerzőinek is kedvenc helye volt.
Így élt az anyák megmentője – A korabeli Pest-Buda is megelevenedik a Semmelweis Ignácról készülő filmben Semmelweis Ignác szülészorvos, sebész és tanár a Tabánban született, abban a házban, amelyben ma a Semmelweis Orvostörténeti Múzeum működik. Korszakalkotó tevékenységét, a gyermekágyi láz okának felderítését és megelőzésének kidolgozását sokáig nem ismerte el a tudományos szakma hazánkon kívül. Semmelweis jelentősége ma már vitathatatlan, a világhírű orvosok közé tartozik. Életéről most történelmi film készül, melyen megelevenedik a korabeli Pest-Buda is.
Tamási Áron 125 – Kiállítás nyílt az Andrássy úton A Tamási Áron-emlékév keretében a Magyar Művészeti Akadémia kerítéskiállítást rendezett a magyar irodalom nagy alkotójának tiszteletére. A 125 éve született író életművéhez kapcsolódó, 17 tablóból álló tárlat októberig látható az Andrássy út 101. szám alatt.
Tervek egy világvároshoz – Budapest városrendezésének kezdetei Budapest aranykora egybeesett az ország gazdasági szárnyalásával: az 1867-es kiegyezés után szédületes fejlődésnek indult a Duna mindkét partján fekvő város. A növekedés szabályozott mederbe terelése érdekében az Országgyűlés 1870-ben megalapította a Fővárosi Közmunkák Tanácsát, melynek első feladatai közé tartozott egy általános városrendezési terv beszerzése. Ennek alapján 1872-ben – százötven évvel ezelőtt – el is készült Pest első átfogó rendezési terve.
Fürdők a magasból – Ahogy a madarak látják A tomboló nyárban sokan hűsölnek Budapest nagy hírű fürdőiben, amelyek nemcsak gyógyhatásuk és ásványokban gazdag vizeik miatt vonzóak, de többségük turisztikai látványosság is, felbecsülhetetlen értéket képviselnek építészeti örökségünkön belül is. Kívülről és belülről sokan ismerik e remekműveket, de felülnézetből talán még kevesen látták. E különleges nézőpontból, légi fotókon a fürdők környezetét is megszemlélhetjük.
Újra nyitva az Iparművészeti Múzeum üvegcsarnoka – Az Esterházy család soha be nem mutatott műkincseit lehet megnézni Ideiglenesen megnyitotta kapuit a 2017 óta felújítás miatt zárva tartó Iparművészeti Múzeum. A Lechner Ödön által tervezett, a millenniumi ünnepségek zárásaként 1896-ban átadott épületnek az üvegcsarnoka és a földszinti galériája látogatható, ahol az Esterházy hercegi kincstár háborúban megsérült és soha ki nem állított műkincseiből láthatunk különleges válogatást.
Pest utolsó önálló éve – Csak 34 négyemeletes ház állt a városban az egyesítés előtt A Duna partján 150 évvel ezelőtt három kisváros állt. A települések közül a legnagyobb a bal parti Pest volt, amelyben már majdnem 5700 épület volt. Budapest még csak a tervekben és a jogszabályokban létezett, de Pest folyamatosan épült, fejlődött. A városegyesítés előtti utolsó önálló évben, 1872-ben 206 új lakóházat adtak át, de jól mutatja a korabeli életformát és közlekedési lehetőségeket, hogy ugyanebben az évben még 28 istálló is épült.
A társasági élet központja volt a Jókai–Feszty-villa, amelyet Petőfi-emlékházzá alakítottak át Jókai Mór és a Feszty házaspár Bajza utcai, epreskerti villájában a XIX. század végének leglátogatottabb művészeti szalonja működött. A velencei paloták mintájára épült házban szinte mindenki megfordult, aki a művészeti, kulturális vagy politikai életben akkortájt számított. Jókai halála után öt évvel, 1909-ben ebben az épületben nyílt meg a Petőfi-ház, amely első ízben tárta a közönség elé a Petőfi-relikviákat. Itt mutatták be először a híres nyomdagépet is, melyen a Nemzeti dalt és a 12 pontot nyomtatták.
Augusztus 1-től állami tulajdonba kerül négy belvárosi közterület Az állam tulajdonába és az V. kerületi önkormányzat vagyonkezelésébe kerül augusztus 1-től a Vörösmarty tér, a Széchenyi István tér és a Podmaniczky Frigyes tér, valamint a József Attila utca. Az erről szóló törvényt ma fogadta el az Országgyűlés.
Művészet az évszázados falak között – Az Egyetemi templom kevéssé ismert oldala Pest belvárosában immár 280 éve magasodnak az Egyetemi templom falai: a magyar barokk építészet egyik gyöngyszeme közel húszévnyi kivitelezés után, 1742-ben került tető alá. Ez azonban nem jelentette a befejezését, a belső tér ugyanis ekkor még teljesen dísztelen volt. Az meglepően későn, csak a XIX. század közepére kapta meg méltó arcát, amit a XX. század elején további részletekkel egészítettek ki – a ma ismert templom tehát ekkor alakult ki.
Amikor megrendszabályozták a bérkocsisokat Budapesten Kisebbfajta háború tört ki a budapesti rendőr-főkapitányság és a bérkocsisok között 105 évvel ezelőtt, 1917-ben. A főkapitány a sok visszaélés és szabálytalanság miatt mindenképpen szabályok közé kívánta terelni ezt a fajta közlekedési szolgáltatást, erre a bérkocsisok sztrájkkal fenyegetődztek.
Egy IV. Béla által alapított monostor maradványait találhatták meg a régészek a Háros-szigetnél Az 1264-ben alapított premontrei monostor maradványait találhatták meg a búvárrégészek a Háros-sziget mentén. A monostor IV. Béla idejében épült, és a török korban pusztult el. Az épület feltételezett helyét korábban több régész is kereste. A most vizsgált omladékmezőben sok középkori eredetű faragott követ találtak, köztük kváderköveket, ablakkeretek töredékeit, de újabb kori leletek is előkerültek.
A pesti főútvonalak építésze – 110 éve halt meg Schmahl Henrik A Párisi Udvart és az Uránia Nemzeti Filmszínház épületét tervező Schmahl Henrik munkássága egy-két kivételtől eltekintve szinte teljes egészében Budapesthez kötődött. Az Ybl Miklós irodájából induló építész önállóvá válása után többféle stílusban tervezett, épületei főleg a város századforduló környékén kiépült legfontosabb útvonalait gazdagítják. Alkotásait megtaláljuk többek között az Andrássy úton, a Nagykörúton és a Rákóczi úton is.
Egy közutálatnak örvendő emlékmű a Várban – Ma 170 éve avatták fel a Hentzi-féle „szégyenoszlopot” Budapesten számos olyan emlékmű, épület állt a múltban és áll jelenleg is, amely az egykori megszállókra emlékeztet, a magyarok ellen bűnöket elkövetőket dicsőíti. A legnagyobb ezek közül a Citadella, amit az osztrák hadsereg emelt, kifejezetten abból a célból, hogy Pest és Buda lakosságát fenyegesse. A budai Várban pedig egy olyan ember emlékművét állították fel, aki indokolatlanul lőtte Pest városát és az ottani polgárokat 1849-ben. A Hentzi-emlékoszlopot éppen 170 éve, 1852. július 11-én avatta fel a magyar szabadságharcot leverő Ferenc József.
Egy ikonikus hely születése – 150 éves az Oktogon, melyet évtizedekig Nyolcszög térnek hívtak Az Oktogont bátran nevezhetjük Budapest legegyedibb közlekedési csomópontjának: szabályos nyolcszög formájával a térképről is hamar feltűnik, könnyen megjegyezhető neve pedig a külföldiek számára felüdülést jelent, főleg a magyar viszonyok között. Ráadásul Európa-szerte híres tömegközlekedési útvonalak metszik itt egymást: a kontinens első földalatti vasútja, valamint a legforgalmasabb villamosjáratai. Születése is egybeesik a főváros aranykorának kezdetével: 150 évvel ezelőtt határozták meg mai formáját, és hosszú időn keresztül Nyolcszög tér volt a neve.
A Budavári Palota környezete – Megújulnak a történelmi kertek A Nemzeti Hauszmann Program nemcsak a Budavári Palotanegyed épületeinek rekonstrukciójára, hanem az azokat körülfogó kertek megújítására is kiterjed. A királyi környezet a századfordulón értelemszerűen megkövetelte a szemet gyönyörködtető zöld felületeket is, amelyeken kertépítők serege dolgozott. E csodás környezet viszonylagos épségben vészelte át az ostromot, a második világháború utáni átépítés viszont nem kímélte, így tulajdonképpen e kertek is a tudatos rombolás óriási veszteseinek tekinthetők.
Felújítják az ELTE jogi karának Kecskeméti utcai épületét – A telken egykor a Csekonics-palota állt Az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának B épülete a Kecskeméti utca 10–12. szám alatt található, illetve hozzá csatlakozik a Magyar utca 31–33. szám alatti épületszárny is. A műemlék épületegyüttest most felújítják, korszerűsítik. A telken egykor egy híres épület állt, a dúsgazdag Csekonicsok fényűző palotája.
Hébé kioszkja: így hívták az első pesti szabadtéri fagylaldát Budapesten régi hagyománya van a fagylaltkészítésnek. Már a török uralom idején is készítettek gyümölcslevekből jeges italt a keleti árusok, majd az északolasz bevándorlók kezdtek fagylaltszerű édességet készíteni a XVIII. században Budán és Pesten. Azonban a mai fagylalt igazi diadalútja Fischer Péter cukrász nevéhez köthető Budapesten, aki 180 évvel ezelőtt nyitotta meg híres kioszkját a mai Vörösmarty téren.
Bordélyházak a régi Pesten – 155 éve adták ki az első bárcát Magyarországon az első bárcát 155 éve, 1867-ben adták ki. A „hivatásos kéjelgés" elsősorban a fővárosban terjedt el, ahol a szabályozásának egészségügyi okai voltak, de az adóbevételek növekedését és a rendfenntartás sikerességét is várták tőle. A legismertebb bordélyházak a VI., VII., VIII., kerületben működtek, de az orfeumok, lebujok, mulatók, egyes kávéházak is teret adtak a szakma képviselőinek.
Százötven éve indult el az első propeller Pest és Buda között – Sokan közlekedtek hajóval a fővárosban a XIX. században Budapesten egykor nagyon élénk átkelőhajózás volt. A Lánchíd, majd a később felépülő többi híd nem tudott minden igényt kielégíteni, ezért lehetett sikeres vállalkozás az átkelőhajók üzemeltetése. A nagy Dunagőzhajózási Társaság mellett 1872-ben egy új vállalkozás jelent meg új típusú hajókkal, a csavargőzösökkel, akkori közkeletű nevükön propellerekkel.
150 éve költözött Zuglóba a Bethesda Kórház – A XIV. kerület legrégebbi épülete A Bethesda Kórház történetének kezdete a terézvárosi Rózsa utca 5. szám alatti épülethez kötődik, ahol 1866-tól Bakody Tivadar főorvos irányításával folyt a gyógyító tevékenység. A Sugár út, a mai Andrássy út kiépítése miatt 1870-ben eladni kényszerültek a kórház 1868-tól használt Rózsa utca 8. szám alatti épületét. A Herminamezőn álló Bartl-villa megvásárlásával nyílt lehetőség egy nagyobb és korszerűbb kórház kialakítására. A Bethesda Kórház zuglói gyógyító szolgálata 150 éve, 1872 májusában kezdődött el.
Tragikus házomlások Budapesten Sajnos Budapesten az elmúlt 150 évben sokszor előfordult, hogy építkezés vagy bontás közben összeomlott egy ház, kidőlt egy fal, beszakadt a födém, vagy az állványzat összedőlése okozott tragikus balesetet. Ezekről a szerencsétlenségekről a korabeli lapok is rendre beszámoltak. Összeállításunkban a legkirívóbb esetekből és a kisebb szerencsétlenségekből közlünk válogatást.
Esküvő a Festetics-palotában – A főúri család házi kápolnájában volt a szertartás A VIII. kerületben, a Pollack Mihály tér 3. szám alatt álló Festetics-palota nemcsak azért különleges helyszín a fővárosban, mert a nagyvárossá válás útján az elsők között épült, hanem azért is, mert azon ritka épületek közé tartozik, amelyben a XIX. század második felében egy házi kápolnát is kialakítottak. S ez nemcsak a vallási áhítat céljait szolgálta, hanem esküvői szertartást is tartottak benne. Az egykori mágnásnegyedben található épületben kétszer is rendeztek esküvői lakomát.
Az első omnibusz Pesten 190 éve indult el – Közel száz évig közlekedtek a ló vontatta kocsik a főváros útjain Az első omnibusz, azaz társaskocsi 1832. július 1-jén indult el Pesten. Két kávéházat kötött össze, az egyik a Városligetben, a másik a Belvárosban állt, a vállalkozás fő célja a városligeti kávéház forgalmának növelése volt. Az omnibuszok közel száz évig voltak a budapesti utcakép részei.
Budapest legszebb részein szól a zene A főváros történelmi terein 160 minikoncertet rendeznek nyáron. Az idei Zenélő Budapest sorozatot olyan helyszíneken rendezik meg, mint a Szépművészeti Múzeum, a Magyar Nemzeti Múzeum, a Várkert Bazár, a Magyar Zene Háza vagy a Hegyvidéki Kulturális Szalon. Idén a Budai Palotanegyed megújult történelmi helyszínein, így például a Csikós-udvaron is lesznek rendezvények.
A Marhavágóhíd emlékére – 150 éve készült el a főváros egyik húsipari központja Amikor elkészült, a főváros egyik építészeti látványosságának számított. Sok budai és pesti polgár, sőt vidékről vagy külföldről idelátogató volt kíváncsi, hogy néz ki az az épületegyüttes, mely 1872-től a közélelmezés egyik meghatározó intézménye lett, és maradt is majdnem 100 éven keresztül.
Idén is megnyílik a szabadstrand a Római-parton Július 15-től újra lehet fürödni a Dunában, a Római-parton, a Kossuth Lajos üdülőpart 15–17. szám melletti, Duna-parti területen. A szabadstrand augusztus végéig lesz nyitva.
Uniós forrásokat nyert a Nyugati pályaudvar fejlesztése A Nyugati pályaudvar fejlesztésének tervezésére 2,8 millió eurót, azaz 1,1 milliárd forint uniós forrást nyert el a Nemzeti Közlekedési Központ. A fővárosi Déli Körvasút fejlesztése is kiváló minősítést kapott az uniós pályázaton.
Elfalazott díszítőfestés került elő az Igazságügyi Palota megújuló épületében A Kossuth téren, az Országházzal szemben álló Igazságügyi Palotából 1949-ben kiköltöztették az igazságszolgáltatást, ezt követően az épületet két részre osztották, amelyek közé falat emeltek. Jelenleg folyamatban van az épület helyreállítása, s ennek során az elbontott falak alatt több helyen eredeti díszítőfestés került elő.
Újjászületik az Országos Levéltár épülete – Kilátó lesz az új toronyban Hamarosan elkezdődik a Bécsi kapu téri Országos Levéltár épületének felújítása és bővítése, ismét megépítik annak ikonikus tornyát, ahol kilátó lesz. Az új épületszárnyban látogató- és oktatási központot is kialakítanak, valamint kert és terasz is kapcsolódik majd a levéltárhoz.
Az első alagút a Duna alatt – Kilencven évvel ezelőtt kezdődött meg a fúrás Régi álom volt egy alagút építése Pest és Buda között a Duna alatt, az elképzelés már a XIX. században megmozgatta a tervezők fantáziáját. Ám az első ilyen építkezésre csak az 1930-as években került sor, mégpedig Budapest északi határán, a Szentendrei-szigetnél. Ez az alagút még nem a közlekedést szolgálta, mert vízvezetékeket vezettek át rajta. A fúrás kilencven évvel ezelőtt kezdődött meg.
Aki budapesti kávéházakban írta meg életművét – 135 éve született Karinthy Frigyes A pesti utca népszerű alakja volt, akinek megállt a busz és a villamos, akit fesztelenül szólítottak meg a járókelők, és aki élvezte, hogy mindenki megismeri. Humoreszkjeiben, regényeiben, novelláiban, verseiben sűrűn megjelenik a város, amelyhez hozzátartozott, s amelynek lakóiról árnyalt, sokszor egészen karikírozott képet festett. Karinthy Frigyes kávéházakban élte az életét, a Hadik, a New York és a Centrál asztalainál írta meg hatalmas életművét.
Híres budapesti épületeket kereshetünk fel a Múzeumok éjszakáján Június 25-én, szombaton, a Múzeumok éjszakáján épületbejárások, tárlatvezetések, interaktív események, koncertek várják hajnalig az érdeklődőket országszerte több mint négyszáz intézményben. Nemrég megnyílt különleges fővárosi épületeket is bebarangolhatunk.