Keresés az archívumban

A vasbeton szerkezetes építés úttörője – 130 éve született Münnich Aladár építész A két világháború közötti Magyarország egyik legsokoldalúbb építésze volt. Tervezett nagypolgári villákat, kislakásos tömböt, banképületet, nagyszabású elképzeléseket vetett papírra városmegújítással kapcsolatban. Szakíróként is sikeres volt. Leginkább hatalmas ipari építményei tették ismertté nevét itthon és külföldön egyaránt.
Mégsem középiskola, hanem felsőoktatási intézmény működik majd az OPNI épületében Az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet (OPNI) egykori Hűvösvölgyi úti épületében a felújítás után felsőoktatási intézmény működik majd, amely diplomáciai és gazdasági képzést fog nyújtani, méltó körülmények között – jelentette ki a pénzügyminiszter egy interjúban. A korábbi hírekkel ellentétben tehát nem bentlakásos középiskola létrehozását tervezi a kormány a 41 hektáros területen található, 13 éve üresen álló, összesen 39 ezer négyzetméternyi épületegyüttesben.
„Sem a felszínen, sem süllyesztve, sem a kéreg alatt” – Tiltakozás a Galvani híd pesti csatlakozóútjai ellen Petíciót vittek a közelmúltban a főpolgármesterhez a Határ út menti Kiserdő védelméért civil szervezetek. A Galvani úti híd pesti oldalán kiépítendő levezető út nyomvonalával van problémájuk.
Megkezdte működését az Országos Múzeumi Restaurálási és Raktározási Központ Már zajlik a műtárgyak költöztetése, lezárult a korszerű restaurátorműhelyek kialakítása és megkezdődött a szakmai munka a felépült Országos Múzeumi Restaurálási és Raktározási Központban, ahol több mint háromszázezer műtárgyat őriznek majd.
A magyarországi klasszicizmus kiemelkedő épülete a 200 éves óbudai zsinagóga Az óbudai zsinagóga a III. kerület egyik legfontosabb műemléke, és budapesti viszonylatban is igazán értékes. Mégis kevésbé ismert, mint nagyszabású pesti társai, a Dohány utcai és a Kazinczy utcai, pedig nem sak a zsinagógaépítészetnek, de a magyarországi klasszicista építészetnek is egyik kiváló alkotása.
Lechner Ödön követője volt – 75 éve hunyt el Jánszky Béla A XX. század elejének újító gondolatai és útkeresése az építészetben is megjelent. A nagy mester, Lechner Ödön hatására számos fiatal építész fordult a szecesszió felé, és vett részt az új, nemzeti jellegű építőművészet kialakításában. A „Fiatalok”-nak nevezett generáció aktív tagja és a szecesszióból formálódó népies stílus jeles képviselője volt Jánszky Béla, akinek népi motívumokkal díszített épületei ma is üde színfoltjai fővárosunknak. Jánszky több mint húsz évig lakott a belvárosi Nádor utcában, abban az általa tervezett házban, amely ma a CEU egyik épülete.
Az Andrássy út egyik gyöngyszeme, a Bulyovszky-villa Az Andrássy úton számos elegáns és látványos villaépület áll, ezeknek egyike a Bulyovszky-villa. A nyaraló az ünnepelt színésznő, Bulyovszkyné Szilágyi Lilla megbízásából épült Fellner Sándor építész egyik első munkájaként. A Rippl-Rónai utca sarkán található épület a közelmúltban ismét reflektorfénybe került, mert árverésen hirdették meg az ingatlannak a Magyar Nők Szövetsége tulajdonában lévő 55 százalékos részét. Az eljárást december elején felfüggesztették, a nőszövetség pedig eladta ingatlanrészét. A hányatott sorsú villának tehát új többségi tulajdonosa lett. Érdemes hát a múltjával is megismerkedni.
Teljesen újjáépítik a Fehérvári rondellát és a nyugati kerteket, elkészül a Várgarázs III. is a budai Várban Lebontják és újra felépítik a budai Vár Fehérvári rondelláját és környezetét. A Nemzeti Hauszmann Program egyik kiemelt célja, hogy a budai Várban élők, valamint az ide látogatók a várfalak mentén körbejárhassák a Budavári Palotanegyedet, ennek biztosításában pedig a Fehérvári rondellának is nagy szerepe van. A jövőben így megnyílik a nyugati várfal eddig lezárt szakasza is, és a bástyától sétálhatunk végig majd a Csikós-udvar irányába. A nyugati kertek a budavári szőlős- és gyümölcsöskerteket megidézve újulnak meg, az alattuk megépülő Várgarázs III. pedig tovább csökkenti majd a Várban parkoló autók számát.
Új bolgár kulturális központ épül Budapesten Átadták a magyarországi bolgárok felújított és kibővített művelődési házát a IX. kerületi Vágóhíd utcában. Egyben bejelentették azt is, hogy az utca másik oldalán található Szent Cirill és Metód bolgár ortodox templom melletti üres telken két éven belül új bolgár oktatási és kulturális központ épül a magyar kormány 2,6 milliárd forintos támogatásával.
A Lottóház előzménye – Az '56-os forradalomban lőtték szét a XIX. századi épületeket A Ferenc körút és az Üllői út találkozásánál található egy apró közterület, amely 1996 óta önálló névvel rendelkezik. Angyal István parknak hívják. Felirat ezt nem jelzi, és bár 2014 óta egy papírrepülőt formázó köztéri műalkotás is látható itt, a legtöbb budapesti nem tudja, hogy az 1956-os forradalom egyik hőséről, a Tűzoltó utcai felkelők vezetőjéről emlékezett meg ezen a módon a főváros 24 éve. Azt pedig talán még kevesebben tudják, hogy 1956 előtt ezen a helyen nem tér, hanem három lakóépület állt egymás mellett.
Aquincumnál is új híd épülhet Egy újabb fővárosi Duna-híd megépítését készíti elő a Budapesti Közlekedési Központ, ez az átkelő az Árpád hídtól északra épülne, az Újpesti vasúti híd mellett, az óbudai Aquincumot kötné össze Újpesttel.
Átadták a Dózsa György úti mélygarázst és a fölötte kialakított promenádot Mától a nagyközönség is igénybe veheti a vasárnap átadott Dózsa György úti mélygarázst. Az új, 800 autó befogadására képes háromszintes föld alatti parkoló a Múzeum Mélygarázs elnevezést kapta, biciklitároló és zuhanyzó is található benne. Fölötte tizenkétezer négyzetméteres zöldfelületet és sétányt alakítottak ki.
Amikor még telefonos lakást kerestünk a pesti ingatlanpiacon Ma elképzelhetetlennek tartjuk az életünket telefon nélkül, pedig volt idő, amikor évtizedeket vártunk arra, hogy bekössék a vonalat a lakásunkba. Kiváltságosnak érezhette magát, akinek volt telefon az otthonában, s aki ilyen lakást birtokolt, az jóval magasabb áron tudta értékesíteni. Hatalmas előrelépésnek számított harminc évvel ezelőtt, hogy Csepelen átadtak egy 18 ezer vonalas új telefonközpontot, de ekkor még úgy tűnt, csak 2000-re lehet elérni, hogy minden második lakásban legyen telefon.
Harminc éve éve fejezték be a 3-as metró építését Hatalmas vállalkozás volt a 3-as metró megépítése, 20 évig tartott, és még most sincs teljesen kész, de a meglévő szakaszait évek óta folyamatosan újítgatják. Utolsó szakaszát 30 évvel ezelőtt, 1990 decemberében adták át.
Divat volt a testedzés a XIX. századi Pesten – 150 éves a Nemzeti Tornacsarnok Százötven évvel ezelőtt építettek Budapesten egy tornacsarnokot, s ez az építmény ma is áll a Szentkirályi utcában. Ne úgy képzeljük el, mint a mai sportcsarnokokat: az épület kívülről úgy néz ki, mint bármelyik pesti palota: csak az emléktáblájáról tudhatja meg a járókelő, hogy ez bizony Nemzeti Tornacsarnoknak épült, 1870-ben, a kiegyezés után, gróf Andrássy Gyula miniszterelnöksége alatt. Akkoriban ilyen volt egy tornacsarnok: palotára hasonlított, s nem csupán három tornateremből és öltözőkből állt, hanem a közösségi élet egyéb színtereinek is termeket alakítottak ki benne. Ma ezekben a helyiségekben egyetemi oktatás folyik, de az épület tornatermei most is az eredeti funkciót töltik be.
Építészeti nívódíjat kapott a Millennium Háza Rangos elismerésben részesült a Millennium Háza a Magyar Ingatlanfejlesztési Nívódíjon, a FIABCI Hungaryn. A megújult kulturális intézmény, a Városliget egyik legrégebbi épülete a művelődés kategóriában bizonyult a legjobbnak.
Elkészült a botanikus kert a Városligetben Átadták a megújult botanikus kertet, az új kutyás élményparkot és elkészült a két kilométer hosszú, kivilágított futókör is a Városligetben. Ezzel a parkfejlesztés során eddig több mint 150 ezer négyzetméter zöldfelület újult meg.
Ötvenöt éve érkeztek az új HÉV-szerelvények, de páran közülük még mindig üzemelnek A napokban sok hír jelent meg arról, hogy két cég maradt versenyben az új HÉV-szerelvények szállítására. A korszerű új járművekre igencsak szükség van, hiszen a mostani szerelvények az 1970-es években érkeztek, sőt a legöregebbek első szerelvényei 55 éve álltak forgalomba a Csepeli HÉV vonalán.
Több mint ötven évig épült, 115 éve adták át a budapesti bazilikát A Szent István-bazilika Budapest legnagyobb temploma. Ybl Mikósnak köszönhetjük, hogy ma a főváros egyik legismertebb műemléke, de rajta kívül még két építész életművében is kiemelt helyen szerepel: Hild József kezdte a tervezését, Kauser József fejezte be az építését. Hihetetlenül hosszú ideg, 55 évig készült, és 115 évvel ezelőtt, 1905. november 19-én szentelték fel.
Egyetem lesz a zaciból – 120 éve indult a Központi Zálogház építése A Lónyay utcában van egy hatalmas épület, amely tizenöt éve üresen áll. Olyan régóta kihasználatlan, hogy az arra járók legtöbbje talán már azt sem tudja, mire szolgált, hogy hívták. Pedig bő száz éven keresztül ez volt a centruma a zálogba tett értékek adásvételének. Az elmúlt években terveztek ide szállodát, filmeket forgattak az ódon falak között, s már attól is tartani lehetett, hogy elbontják, de végül megmenekült a szép, századfordulós épület.
Ötven éve járt először Tu–154-es repülőgép Budapesten Budapesten mindig nagy szenzációt jelentett egy új repülőgéptípus bemutatkozása. Nem volt ez másként akkor sem, amikor 50 évvel ezelőtt a fővárosba érkezett a szovjet légiipar akkori legmodernebb utasszállítója, a Tu–154-es.
Budapest rendezte volna az 1920-as olimpiát, de az I. világháború mindent átírt A magyar sportembereket és sportbarátokat régóta foglalkoztatja a kérdés, hogy vajon mikor lesz Budapesten olimpia, ugyanis már számtalanszor pályázott Budapest, és 100 évvel ezelőtt az 1920-as olimpia rendezés jogát meg is kapta. Számtalan terv készült az épületekre, de az I. világháború keresztülhúzta a számításainkat. A következőkben azt mutatjuk be, hogy Budapest milyen erőfeszítéseket tett az olimpia rendezésére, milyen tervek születtek, és végül mi valósult meg.
Az új Lánchidat 105 éve adták át A ma látható Lánchíd nem az, amelyet Széchenyi István megálmodott, és amely William Tierney Clark tervei szerint épült fel. A mai Lánchíd 105 éves, és 1915. november 27-én adták át.
A motoros postai triciklik 120 éve jelentek meg Budapest utcáin A Magyar Postának nagy szerepe volt a hazai autózás elindításában. A vállalat eleinte külföldi típusokat használt, de 120 évvel ezelőtt már magyar gyártású motoros járműveket is forgalomba állított. Ezek még nem autók, hanem olyan postai triciklik voltak, amelyeket magyar fejlesztésű belső égésű motorok hajtottak.
Felállították az ország karácsonyfáját az Országház előtt A hatalmas ezüstfenyő adventtől vízkereszt napjáig díszíti a Kossuth teret.
Több tízezer alkalommal oltotta a lángokat 1870 óta a 150 éves budapesti tűzoltóság A gróf Széchenyi Ödön kezdeményezésére megalakult fővárosi tűzoltóság 1870 óta végzi hősies munkáját a tűzvédelem és tűzoltások, a lakosság védelme terén. A másfél évszázad alatt a lánglovagok nem csak a tűzeseteknél, katasztrófáknál, baleseteknél, de a XX. század viharos éveiben, a világháborúk alatt és Budapest ostromakor is helytálltak. Munkájuk nélkülözhetetlen városunk életében és működésében.
Kétszer is járt a magyar fővárosban II. János Pál pápa A minap robbant ki a botrány az úgynevezett McCarrick-jelentés miatt, ezt követően bizonyos körök felvetették, hogy meg kellene fosztani II. János Pál pápát a szentségétől. Ő volt az első pápa, aki Magyarországra látogatott. Ennek apropóján ebben a cikkben Szent II. János Pál pápa emlékezetét mutatjuk be a magyar fővárosban.
Lakatlan városrészben épült, de körbenőtték a házak a 250 éves a budai ferences templomot Az egykori lakatlan városrészben az Ágoston-rendi szerzetesek építették a barokk templomot és kolostort, majd 1785-től a ferenceseké lett, akik tovább-bővítették az épületegyüttest. A budai ferences templomot azóta körbenőtték a lakóházak, de a történelem viharai között is állnak a falak, és lelki otthonra találnak benne a közösségek.
Petőfi pontonhíd volt a neve, de a pestiek Böske hídnak hívták A II. világháborús pusztítás és rombolás után Budapesten a Duna felett csak ideiglenes hidak biztosították a közlekedést. Az egyik legfontosabb átkelő a Petőfi pontonhíd lett, amely arról kapta a nevét, hogy a pesti Petőfi teret kötötte össze a budai Döbrentei térrel, a vízbe zuhant Erzsébet híd tőszomszédságában. A pestiek azonban a leleményesebb Böske híd elnevezést kezdték használni, a Petőfi nevet pedig a döntéshozók később egy másik hídra örökítették át.
A Zeneakadémia 145 éve – Liszt és Erkel álma valósult meg Pesten Az Országos Magyar Zeneakadémia 145 évvel ezelőtt, 1875. november 14-én nyílt meg ünnepélyes keretek között. Az intézmény ideiglenesen a mai Március 15-e téren, az egykori Hal tér 4. (egyes források szerint 5.) számú épületének második emeletén kezdte meg működését, amíg 1879 őszén az Andrássy úti háromemeletes palotába nem költözhetett. Mai, Liszt Ferenc téri székházát 1907-ben avatták fel. Liszt Ferencnek és Erkel Ferencnek köszönhetjük, hogy elindult Budapesten a legmagasabb szintű zenei oktatás.
Csaknem ezer, Trianonra utaló budapesti utcanév került interaktív térképre Az új, interaktív térkép azokat a fővárosi közterületeket ábrázolja, amelyek névtábláin visszaköszönnek a trianoni békediktátum által elcsatolt települések, erődítmények, történeti-néprajzi tájak, népcsoportok nevei.
Új híd épül a XI. kerület szívében A XI. kerület közepén, a Tétényi út, Bartók Béla út, Karolina út kereszteződése fölött 71 éve ível át egy vasúti híd. A Déli körvasút fejlesztéshez kapcsolódóan most itt egy szélesebb és hosszabb vasúti felüljárót terveznek építeni, az alatta lévő területen pedig az ígéretek szerint egy új városi közteret alakítanak ki, fákkal, zöld felületekkel, hogy a gyalogosok, a biciklisták, a buszmegállókhoz, villamosmegállókhoz tartó utasok is kényelmesen át tudjanak itt haladni.
A Vizafogó Óvoda nyerte el idén Budapest Építészeti Nívódíját A Budapest Építészeti Nívódíj idei nyertese a Vizafogó Óvoda átalakítása és bővítése lett, dicséretben részesült a MOME Campus és Kreatív Innovációs Tudáspark fejlesztésének 3. üteme, az Országos Múzeumi Restaurálási és Raktározási Központ, a Ligeti-műteremvilla felújítása és átalakítása, valamint a Havanna Hetivásár.
Egykor teherpályaudvar volt, ma Millenniumi Városközpont Budapest az állandó változások városa. Különösen érvényes ez a megállapítás fővárosunk azon részeire, amelyek egykor egész iparágak központjainak számítottak, vagy ezeket az iparágakat szolgálták ki. Rozsdaövezeteknek is nevezhetjük őket, ahol a 100 vagy 150 évvel ezelőtt működő gyárépületek helyén azok düledező maradványai állnak csupán. A legtöbb ilyen terület jövője még kérdéses, van szerencsére azonban olyan helyszín is, amely mára teljesen átalakult, és új funkciót kapott. Az egykori Duna-part Teherpályaudvar helyén az elmúlt 25 alatt kiépült Millenniumi Városközpont az egyik ilyen példa.
Amikor ötéves tervek alapján épült Budapest A szocializmus alatt az államilag irányított gazdaság úgynevezett ötéves tervekkel működött. Azaz előre meghatározták, hogy a következő öt évben milyen volumenben, milyen termékekből vagy nyersanyagból mennyit kellene előállítani, gyártani. Más volt ez, mint egy üzleti terv, mert valójában nem a valós igények és az üzleti lehetőségek határozták meg.
A legmagyarabb Habsburg budavári nyughelye – A nádori kriptában jártunk Van a hatalmas kiterjedésű Budavári Palotának egy kevéssé ismert szeglete, amely a reformkor óta a Habsburg-ház nádori ágához tartozók sírjait rejti. A Habsburg nádori kripta a XIX. század vége óta lényegében változatlan formában maradt ránk. Kevesen tudják, hogy még a 2010-es évek közepén is itt helyezték örök nyugalomra a Habsburg-család egyik elhunyt tagját. Mi még a november 10-én kihirdetett rendezvénykorlátozó szabályok életbe lépése előtt jártuk be a lenyűgöző szépségű helyszínt a Nemzeti Hauszmann Program keretében szervezett Budai Vársétán. Tartsanak velük, nézzék meg, kik nyugsznak a Budavári Palota kriptájában!
Mostantól angolul is megjelenik a PestBuda várostörténeti magazin A Magyarországon élő és itt dolgozó külföldieknek, diplomatáknak, az itt tanuló egyetemistáknak, az évtizedekkel ezelőtt külföldre távozott családok magyarul már nem beszélő leszármazottainak szeretne tartalmas ismereteket nyújtani Budapest páratlanul gazdag épített örökségéről, évszázadokon át megőrzött kulturális értékeiről és fordulatokkal teli történelmi múltjáról a PestBuda internetes várostörténeti magazin, amely mostantól angol nyelven is megjelenik.
Gyönyörűen felújították a föld alatti trezorjáról híres budavári házat az Úri utcában Az Úri utca 72. alatti pincerendszer nyújtott védelmet a II. világháború alatt az ország aranytartalékának és 600-700 embernek, majd az ötvenes években innen irányították Magyarország elektromos hálózatát. A ház most eredeti, késő barokk állapotában születik újjá a Nemzeti Bank oktatási központjaként.
A magyar zsidó építőművészek öröksége Vannak könyvek, amelyek megérdemelnék, hogy helyet kapjanak a téma iránt érdeklődő emberek könyvespolcán. Ennek a kötetnek a megvalósulásához elképesztő mennyiségű munka kellett, tulajdonképpen egy hatalmas adattárnak is tekinthető. Lapozgatása közben megtörténhet velünk, hogy kedvet kapunk felkerekedni, bebarangolni a várost és az épületeket saját szemünkkel is megismerni.
Ötven évet vártunk rá: kétszer kétsávos lesz a repülőtérre vezető út Bár a járvány miatt most nem sokan utaznak repülőgéppel, azzal mindenki egyetért, hogy jelenleginél sokkal jobb közlekedési lehetőséget kell biztosítani a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér és Budapest központja között. Arról már korábban írtunk, hogy új vasúti kapcsolat fog épülni, nemrég pedig a kétszer kétsávossá alakítandó gyorsforgalmi út felújításának és bővítésének tervezésére is kiírták a pályázatot. De hogyan nőtte ki Budapest az elmúlt évtizedek alatt a repülőtérre vezető utat?
Impozáns épületek állnak elhagyatottan Budapest-szerte A magyar főváros telis-tele van gyönyörű épületekkel. Lakóházak, közintézmények, múzeumok, kórházak, és még hosszasan lehetne sorolni, milyen célokra készültek az általunk ma is csodált mesterművek. Ám sok olyan, jobb sorsra érdemes, egykor fontos feladatokat ellátó épületet találunk ma Budapesten, amelyeknek nincsen funkciójuk, így üresen állnak, és várják a következő bérlőjüket. A következőkben öt elhagyatott fővárosi épületet mutatunk be.
Íme 10 gyönyörű kupola, amelyek leginkább hiányoznak a budapesti városképből Egy friss kormánydöntés értelmében számos, városképi szempontból jelentős épület hiányzó kupoláját, tetőidomait és díszeit rekonstruálják a közeljövőben, először három budapesti házét. Szubjektív listánkon 10 olyan épületet gyűjtöttünk össze, amelyeknek egykor gyönyörű, ma fájóan hiányzó kupoláját, tornyát és díszeit az elsők között kellene újraalkotni.
Hatvan éve jelentek meg a csuklós buszok Budapesten Budapesten az 1950-es évek végén nem volt elég busz, és a meglévők is kicsik voltak. A megoldást az Ikarustól várták, de a magyar buszgyár csak az 1960-as évek közepére ígérte a saját, nagy méretű, csuklós buszát. A Fővárosi Autóbuszüzemben nem vártak, házilag építettek csuklós buszt, több mint 300-at. Az első 60 éve állt forgalomba.
Akik a Pénzügyminisztérium palotáját feldíszítették Ma is csodálattal tekintünk azokra a művészi szakmunkákra, amelyek a historizmus korának építészetét jellemezték. A Szentháromság téri Pénzügyminisztérium épületén is sok ilyen kiváló szakember dolgozott, az ő munkáikat mutatjuk be.
Negyvenöt éve a föld alatt – A kisföldalattinak állít emléket a Deák téri múzeum Múzeum egy elhagyott föld alatti alagútban, ahol eredeti kocsik és sok-sok tárgy mutatja be a világ egyik első föld alatt vezetett vasútjának történetét. Mindezt egy vonaljegy áráért a város közepén, a Deák téren. Negyvenöt éve nyílt meg a Földalatti Vasúti Múzeum.
Ahonnan az Eötvös Collegium elindult – Egy elfelejtett pesti bérház A Kálvin tér közelében található egy kis utca, mely Gönczy Pál pedagógus, oktatásügyi szakíró, az 1859-ben alapított pesti Református Főgimnázium tanárának nevét viseli. Ebben az utcában kezdte meg működését 1895-ben az a tanárképző intézet, amely Gönczy Pál egykori hivatalbéli felettesének, báró Eötvös József miniszternek a nevét kapta. Az utcát akkor Csillag utcának hívták, a Collegium létrehozója Eötvös Loránd volt, első igazgatója Bartoniek Géza. A történet első 15 évének ők a főszereplői, az épület pedig, ahol a tanárjelöltek és professzoraik együtt dolgoztak 1911-ig, a feledés homályába merült.
Már 195 éves a Magyar Tudományos Akadémia A Lánchíd pesti oldalán, a Széchenyi téren áll a Magyar Tudományos Akadémia impozáns székháza. Az intézmény megalakulását közel száz év vitái, javaslatai, tervei után egy 34 éves huszárkapitány pénzadománya tette lehetővé 195 évvel ezelőtt.
Már három amerikai elnöknek van szobra Budapesten Amerika elnököt választ. Míg a világ szeme a tengerentúli eseményeket figyeli, nézzünk körül a fővárosban, és vegyük sorra Budapest amerikai vonatkozású emlékeit!
Sírjaik Pesten domborulnak: az elcsatolt területeken született nagyjaink a Fiumei Úti Nemzeti Sírkertben Szinte megszámlálhatatlan azoknak a száma, akik jelenlegi határainkon túl születtek, de budapesti temetőkben nyugszanak. Közöttük sok az ismert, jelentős személyiség is. Ennek oka magától értetődő, hiszen ahogy ma is, úgy 1920 előtt is természetes volt, hogy a fővárosba az egész országból érkeztek tehetséges, nagyra hivatott személyiségek, akiknek munkássága Budapesten teljesedett ki, és többnyire itt vált országos jelentőségűvé. A Fiumei úti sírkertet járva is szembesülünk vele: múltunk legnagyobb személyiségei közül milyen sokan születtek a trianoni határokon túl. Összeállításunkban rájuk emlékezünk.
Budapesten és az egész országban helyreállítják az elpusztított kupolákat és épületdíszeket Elsőként három fontos budapesti épület kapja vissza a háború után elpusztított kupoláját és egyéb díszeit, és e mintaprogram alapján az egész fővárosban és szerte az országban helyre kívánja állíttatni a kormány az építészeti és városképi szempontból fontos épületek megsemmisült tetőidomait és egyéb jelentős épületelemeit. Indul az országos felmérés a díszeiktől megfosztott házakról, a kormány a nem állami tulajdonú épületek helyreállítását is támogatni kívánja.