
Keresés az archívumban
Kiválasztották a XII. kerületi második világháborús emlékművet
2021. április 8. 15:00
A hiány és a remény szimbolikája - így értékelte a bírálóbizottság azt a győztes emlékműtervet, amely a XII. kerületben, a városmajori templom melletti területen épül majd fel, és a második világháború helyi áldozatainak állít emléket. Lezárult a szoborpályázat, bemutatták a legszebb alkotásokat.
A Duna-korzó elfeledett épülete – Százötven éve készült el a Hungária Nagyszálló
2021. április 7. 16:00
Az 1871-ben épült Hungária Nagyszállót Budapest első modern szállodaépületeként tartjuk számon, a főváros és Magyarország gazdasági növekedésének a szimbóluma volt. Az európai fővárosok mintáit követve Szkalnitzky Antal tervezte, a helyszínválasztást a pesti rakpart kiépítése tette lehetővé. Nevéhez méltón – Grand Hotel Hungária – minden kényelmet kielégített a maga korában, a Dunára és a budai Várra néző ablakainak köszönhetően egyedülállóan csodálatos panorámával rendelkezett. Ma már hiába keresnénk ezt az épületet is a Duna-korzón: a belvárosi folyópart teljes szállodasorával együtt a Hungária Nagyszálló is megsemmisült a II. világháborúban.
Száz éve vette fel Vilma királynő nevét a Városligeti fasor – Budapest bővelkedik holland emlékekben
2021. április 6. 9:00
A Városligeti fasor már több mint kétszáz éves, de villákkal és középületekkel szegélyezett elegáns úttá, Pest elitövezetének részévé a XIX. század utolsó harmadában vált. Sikeres emberek sora építtetett itt magának lakóházat vagy nyaralót, az itteni szanatóriumokban kezeltette magát sok híresség. Fogalommá vált a Városligeti fasor neve, mégis 100 évvel ezelőtt, 1921-ben átnevezték Vilma királynő útra. Különös történet, amelyben a hollandok segítségnyújtását kívánta megköszönni Budapest.
A II. világháborúban megsérült Közlekedési Múzeum 55 éve nyílt meg
2021. április 5. 13:00
Több mint két évtizedes kényszerszünet után, 1966. április 2-án megnyílt a Városligetben a Közlekedési Múzeum. A II. világháborúban, 1944-ben több bombatalálat is érte az épületet. A legértékesebb műtárgyakat ugyan időben óvóhelyre szállították, de így is felmérhetetlen volt a pusztítás: az épület mellett a gyűjteményben is jelentős kárt okozott a bombázás.
Számos Krisztus-ábrázolás jeleníti meg a nagyhét és húsvét eseményeit Budapesten
2021. április 4. 9:30
Budapest közterein Jézus ábrázolásaival minden kerületben találkozhat az utcán figyelmesen járó polgár. Legtöbbször katolikus templomok közelében állított vagy közutak melletti keresztek emlékeztetnek Krisztus kereszthalálára, de több kálvária, szobor és épületmozaik is megjeleníti a húsvéthoz kötődő eseményeket: a Megváltó szenvedéstörténetét és feltámadását. Virtuális sétánk a legértékesebb alkotások közül ad válogatást, reménységet is sugallva 2021 húsvétján.
Indul a templomfelújítási program
2021. április 2. 14:30
Húsvét előtt, nagyszerdán jelentős templomrekonstrukciós programot hirdetett a kormány: 25,7 milliárd forintot csoportosítottak át a templomok felújítására.
Az első modern bevásárlóközpont Budapesten – 45 éve nyílt meg a budai Skála Áruház
2021. április 2. 9:00
Volt egy áruház Budán, amely új színt és új minőséget hozott a nehézkes, szocialista állami áruházi rendszerbe. Nemcsak a korszerű kialakítás, a hatalmas, több mint 22 ezer négyzetméteres alapterület, hanem a viszonylagos árubőség is hozzájárult ahhoz, hogy hamar népszerű lett a 45 éve, 1976. április 2-án megnyílt Skála Áruház.
Döntöttek a pesti rakpartok megújításáról: a Kossuth tértől a Bálnáig sétány lesz, átalakul a Széchenyi tér is
2021. április 1. 19:30
Aláírták a pesti rakpartok megújításáról szóló megállapodást a kormány és a főváros képviselői. A tervek szerint új sétányt és zöldfelületeket alakítanak ki a Kossuth Lajos tértől a Bálnáig, megszűnik a Széchenyi téri körforgalom, megújul a 2-es villamos pályája és a Közraktár utca is.
Eredetileg a Városliget kapuja volt – A Rondó története
2021. március 30. 9:00
Hamarosan megkezdődik a Városliget történelmi bejáratának számító, Christian Heinrich Nebbien tervezte Rondó helyreállítása a Liget Projekt keretein belül. Az egész park talán legjobban megőrződött része az eredeti rendeltetésének megfelelően a pihenést, a sétát és a rekreációt fogja szolgálni. Ennek apropóján utánajártunk a Rondó történetének.
Égi bálna Budapesten – Óriási szenzáció volt a Graf Zeppelin 1931-es látogatása
2021. március 29. 9:00
A repülés és a repülőgép az 1930-as évek elején már nem számított csodának Budapesten, hiszen napi szinten közlekedtek gépek mindenfelé. Kilencven évvel ezelőtt mégis csodát láttak azok, akik felnéztek az égre, vagy kimentek Csepelre: 1931. március 29-én megérkezett Magyarországra a világ egyik leghatalmasabb repülő szerkezete, a Graf Zeppelin léghajó.
Lombkorona-tanösvény épül a Normafán
2021. március 27. 16:00
A tervek szerint egy 150 látogatót befogadni képes, a természetvédelmi oktatást fókuszba helyező lombkorona-tanösvény épül a Normafán, a volt Sport Hotel jelenleg elzárt területén. A talajszintről induló tanösvény a fák lombjai között bukkan majd ki, ahonnan lenyűgöző kilátás nyílik a fővárosra.
Buda első református temploma volt Pecz Samu neogótikus mesterműve a Szilágyi Dezső téren
2021. március 27. 11:00
A millennium évében készült el, tehát éppen 125 éves Pecz Samu neogótikus mesterműve, a Szilágyi Dezső téri református templom. Azelőtt Budán nem volt saját istentiszteleti helyük a reformátusoknak, gyülekezetüket a budavári evangélikusok fogadták be. Első templomuk felépítését magas rangú politikusok és közéleti személyiségek támogatták, még Ferenc József is hozzájárul anyagilag a költségekhez. A főváros ingyen adta át a Dunára néző telket, de kikötötte, hogy arra monumentális templomot kell építeni. Pecz Samu alkotása, amelyet 1896. március 29-én szentelték fel, megfelelt ennek a követelménynek: a Szilágyi Dezső téri református templom a budai Duna-part meghatározó épülete lett, megjelenésével jelentős mértékben járul hozzá Buda látképének harmóniájához.
Egy belvárosi palota, amely könyvek számára a készült – 145 éve adták át az Egyetemi Könyvtárat
2021. március 26. 11:00
A belváros közepén, a Ferenciek terén található Egyetemi Könyvtár palotája az első olyan épület az országban, amely kifejezetten könyvtárolás céljára készült. Építése a városegyesítés évében kezdődött, a hivatalos átadóünnepséget pedig 145 évvel ezelőtt, 1876. március 26-án tartották. Tervezője a fiatal Szkalnitzky Antal volt, aki a historizáló stílusú könyvtárpalotát igazi összművészeti alkotásként képzelte el: az olvasótermet Lotz Károly freskói díszítik, a homlokzati sgraffitókat Than Mór készítette. Az épület átadásakor Szkalnitzky mindössze 40 éves volt, s nem sokkal később, két év múlva meg is halt agysorvadásban a lipótmezei elmegyógyintézetben.
Feketéllett a tömeg a Corvin Áruház megnyitásakor a Blaha Lujza téren
2021. március 25. 12:00
Hatalmas szenzáció volt a Corvin Áruház 95 évvel ezelőtti megnyitása. A vásárlók izgatottan készültek a nagy napra, mert nem akartak lemaradni a hirdetésekben beharangozott rendkívüli eseményről. Ezrek özönlötték el a megnyitás napján, 1926. március 24-én a Blaha Lujza teret, feketéllett az áruház környéke a tömegtől, a hatalmas emberáradat miatt a villamosközlekedés is leállt, a rend fenntartását pedig a rendőröknek kellett biztosítani. Mindenki elsőként akarta megismerni Budapest legújabb, legérdekesebb látványosságát.
160 éve nyílt meg a Déli pályaudvar
2021. március 24. 15:00
Egy hajdani temető helyén épült meg 1861-ben a Déli pályaudvar, amelynek indóházában minden megtalálható volt, amit egy vasúti végállomástól elvárnánk: a jegypénztárak és a várótermek mellett posta és vendéglő gondoskodott az utasok kényelméről, de volt itt vámhelyiség, sőt szolgálati lakások is. Egykor ez a terület a város szélének számított: az épülettől nyugatra fekvő budai domboldal még teljesen beépítetlen volt. Az indóházat, amelynek csarnoka faszerkezetű volt, idővel körbenőtte a város. A pályaudvar régi épületeiből azonban mára semmi nem maradt, a II. világháborúban teljesen elpusztultak.
Helyreállítják a Rondót és újabb parkok épülnek a Városligetben
2021. március 22. 15:00
Továbbépül a Városligeti promenád, helyreállítják a Liget egykori bejáratát, a Rondót, a Magyar Zene Háza és az új Néprajzi Múzeum között új parkrész készül. A parkfelújítás mostani szakaszában csaknem 80 ezer négyzetméternyi zöldfelület újul meg és 200 új lombos fát is elültetnek 2022 tavaszáig. Emellett újra lesz léghajózás a Városligetben, a léghajónak helyet biztosító Mimóza dombot is felújítják.
175 éve nyílt meg a Nemzeti Múzeum első kiállítása
2021. március 22. 10:00
A Magyar Nemzeti Múzeum első hivatalos kiállítása az újonnan elkészült klasszicista palotában 1846-ban egy festménykiállítás volt. A 175 évvel ezelőtti tárlattal nyitott meg a Pollack Mihály tervezte múzeumépület, amely azonban akkor még nem is volt teljesen kész.
Felújítják a Lechner Ödön tervezte Sipeki Balás-villát a Hermina úton
2021. március 21. 14:00
Kívül-belül teljes körű rekonstrukción esik át az 1905 és 1907 között épült szecessziós Sipeki Balás-villa, amely ma a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségének székháza. A Lechner Ödön tervezte műemléképületet restaurátori felügyelettel, 1,94 milliárd forintból újítják meg, a hozzá kapcsolódó, hetvenes évekbeli toldaléképületet viszont lebontják, ennek helyére egy új épületrész kerül.
Már bontják a volt BM-kórház épületeit a Bajza utcában
2021. március 20. 18:00
Javában zajlik az épületek bontása a 2007-ben bezárt BM-kórház Bajza utca és Városligeti fasor sarkán lévő telekegyüttesén. Az évek óta üresen álló és pusztuló egykori szanatóriumok megmaradó épületeiben a Magyar Építészeti Múzeum és Műemlékvédelmi Dokumentációs Központját alakítják majd ki.
Budapest tragikus sorsú fényképésze – 120 éve született Kinszki Imre
2021. március 20. 9:00
A hivatalnokként dolgozó Kinszki Imre a feleségétől nászajándékba kapott egy fényképezőgépet, hogy megörökíthesse vele a családi pillanatokat. A fotózás azonban Kinszki számára igazi szenvedéllyé vált, amit idővel művészi szintre fejlesztett: képein a fény és az árnyék sajátos játékával elevenednek meg a világvárossá vált Budapest mindennapjai.
Játszótér és szabadtéri fitneszpark épül a hűvösvölgyi Nagyréten
2021. március 18. 17:00
Folytatódik a hűvösvölgyi Nagyrét fejlesztése: Budapest egyik legnépszerűbb kirándulóhelyén április végére tematikus játszótér és szabadtéri fitneszpark épül. A tervek szerint a játszótér szobrászművészek által készített berendezései formájukkal és anyagukkal is felidézik majd az erdő őshonos állat- és növényvilágát. A munkálatok még a héten elkezdődnek.
Mára a városkép részeivé váltak – 15 éve érkeztek Budapestre a Combino villamosok
2021. március 17. 10:00
Nagy napja volt a budapesti tömegközlekedésnek 15 éve, 2006. március 14-én ugyanis megérkeztek az első Combino villamosok Magyarországra. Bár a világ akkori leghosszabb villamostípusának voltak gyerekbetegségei, a Combino az elmúlt 15 évben jócskán bizonyított, és ma már elválaszthatatlan része a Nagykörútnak és a budapesti városképnek is.
Elárverezik a Rác fürdő épületét
2021. március 16. 16:00
Hiába fejeződött be a Rác fürdő felújítása 2010-ben, az elhúzódó jogi és pénzügyi viták miatt azóta sem nyitott ki újra, sőt, állapota időközben olyannyira leromlott, hogy ismét felújításra szorul. A felszámolás alatt álló Rác Nosztalgia Kft. tulajdonában álló épületet most a hozzá tartozó szállodával együtt 5,1 milliárd forintért bocsátják árverésre.
Akik a hazát szolgálták – Az 1848-as hősök emlékezete Budapesten
2021. március 15. 15:00
Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc kiemelkedő személyiségeinek a kultusza az elmúlt 173 évben folyamatos volt. A történelem sokszor emberpróbáló korszakaiban más-más módon élt e dicső kor jól ismert hőseinek emlékezete. Budapestnek mind a 23 kerületében található képző- vagy iparművészeti alkotás, amelyeknél március 15-én – járványmentes időben – a méltó ünneplés biztosított. A magyar fővárosban nemcsak köztéri alkotások, hanem épületeken elhelyezett szobrok, mozaikok, domborművek is biztosítják az 1848-as hősökre való folyamatos emlékezést.
Száztíz éve zárt be végleg a Pilvax, a márciusi ifjak törzshelye
2021. március 15. 9:00
Van-e 1848. március 15-ének a Pilvaxnál emblematikusabb helyszíne? Költői kérdés, pedig a nemzeti kegyelet sem menthette meg a bontástól a városrendezés útjában álló neves épületet. A forradalom helyszínei közül a Magyar Nemzeti Múzeumot és például Táncsics budavári börtönét hosszú ideje nagy tisztelet övezi, ezért is meghökkentő, hogy más forradalmi helyszínek sorsa sok-sok évvel 1848 után a bontócsákány lett. Idén lesz 110 éve, hogy a Pilvax legendás boltívei alatt végleg megállt az élet, és bezárt a márciusi ifjak egykori törzshelye, amelyet hamarosan le is bontottak.
Budapesten is számos emlék kötődik a 120 éve született Esterházy János nevéhez
2021. március 14. 18:00
Esterházy János kiemelkedő magyar államférfi volt, a XX. század egyik mártírja. A szlovák parlamentben egyedül ő nem szavazta meg a zsidók deportálását lehetővé tevő törvényjavaslatot. Bár munkássága elsősorban a Felvidékhez kötődik, de többször élt Budapesten, s számos emlék kötődik hozzá a fővárosban. Többek között több ezer szlovák, magyar, zsidó ember életét mentette meg, és több mint százezer lengyel Magyarországra és Budapestre való menekítésében segédkezett. Boldoggá avatási eljárása 2019-ben indult el.
Szobrot állítottak a Múzeumkertben a márciusi ifjak egyik vezéralakjának, Vasvári Pálnak
2021. március 14. 11:00
Vasvári Pál a márciusi ifjak egyik vezéralakja volt, fontos szerepe volt a 12 pont véglegesítésében. A szabadságharc egyik hőseként, a harcokban esett el 1849-ben, mindössze 23 évet élt. A Nemzeti Múzeum kertjében szombaton avatták fel mellszobrát.
Amikor a Lloyd-palotában dőlt el az ország sorsa
2021. március 13. 9:00
Volt egy épület Budapesten, amelynek a falai között születtek meg a XIX. század utolsó harmadában az ország sorsát meghatározó döntések. Miniszterelnökök, főrendiházi tagok, főispánok gyűltek itt össze rendre, hogy a haza jövőjét megvitassák, a tanácstermekben éppen úgy, mint a kártyaasztalnál. A kiegyezést támogató Deák Párt, majd új nevén a Szabadelvű Párt székhelye volt a Lloyd-palota. Az épületet, amely a Lánchíd pesti oldalán, a mai Széchenyi téren állt, sajnos már csak régi fényképekről ismerhetjük, mert a II. világháború után elbontották. Ám mivel harminc esztendőn keresztül itt döntöttek az ország sorsáról, megérdemli, hogy emléket állítsunk neki.
Triton kútjától az Ifiparkig – Sok történetet őriz a Várkert Bazár Neoreneszánsz kertje
2021. március 12. 10:00
Az 1874–1882 között épült Várkert Bazár Neoreneszánsz kertje a világ bármely kastélyparkjához méltó lenne, benne pedig számos olyan részletet fedezhetünk fel, amelyek saját szépségükön túl izgalmas történeteket is őriznek: a Triton-kút, a kert bimbózó rózsatövei és a középkori kortinafal is sokat mesélhetne, ha tudna. Ám mi most megtesszük helyettük!
A szecessziós bérpaloták mestere – 150 éve született Bálint Zoltán építész
2021. március 11. 11:00
Jelentős szerepet játszott Budapest építészetében a 150 éve született Bálint Zoltán, de neve, sajnálatos módon, ma már kevéssé ismert. Pedig termékeny életműve, az építésztársával, Jámbor Lajossal közösen alkotott munkái a magyar szecessziós építészet megkerülhetetlen alakjává emelték őt.
Gazdagrét felépítéséről 40 éve döntöttek véglegesen
2021. március 10. 9:00
Budapest nyugati határában, a XI. kerületben áll egy lakótelep, amelynek életét egy nagy sikerű szappanopera keretében a televízió képernyőjén is nyomon követhettük az 1980-as és 1990-es években. Gazdagrét megépítéséről 40 éve, 1981 márciusában döntöttek véglegesen.
Felújítják a Bálnát és díszkivilágítást is kap a főváros ikonikus épülete
2021. március 9. 16:00
Budapest ikonikus épületét, a Bálnát, amely évek óta meghatározza a dunai látképet, hamarosan felújítják. Ennek során a héjszerkezetét is korszerűsíteni fogják, olyan időtálló anyagok használatával, amely nem változtatja meg az épület külső megjelenését. A munkálatokkal egyidejűleg a Bálna díszkivilágítást is kap, hogy ezáltal még erőteljesebb lehessen turisztikai vonzereje.
A városszépítő nádor – Klasszicista paloták és házsorok épültek a korábban falusias Pesten
2021. március 9. 11:00
245 éve született József főherceg, Magyarország nádora, akinek fél évszázados hivatali működése alatt Pest nagyarányú városfejlődésen ment keresztül. Az általa életre hívott Szépítő Bizottmánynak köszönhetően Pest nemcsak nagyvárossá fejlődött, de sokrétű építészeti, kényelmi és kulturális javakkal is gyarapodott. A nádor kedvenc fái a platánok voltak, amelyek az általa fejlesztett közparkokban, a Városligetben és a Margit-szigeten még a mai napig is őrzik áldásos tevékenységének emlékét.
Bemutatta városfejlesztési programját a Fővárosi Önkormányzat
2021. március 7. 17:00
Hétéves, 2027-ig tervező városfejlesztési stratégiát készített a Fővárosi Önkormányzat. A program megfogalmazása szerint meg kell állítani a budapestiek agglomerációba költözését, csökkenteni kell a forgalmi dugókat és minél több zöldfelületet kell kialakítani a fővárosban.
Aki számos szecessziós épülettel gazdagította Budapestet – 150 éve született Kármán Géza Aladár
2021. március 7. 9:30
A századforduló éveiben megjelenő szecessziós építészet kiemelkedő alakja volt Kármán Géza Aladár. A bécsi irányzatból és a német Jugendstilből inspirálódva tervezett számos villát, bérházat, középületet, üzletet Budapest-szerte, de fővárosunk első modern nagyáruházát is ő álmodta meg. A szecesszió stílusjegyeivel, növényi ornamentikával, lágy vonalakkal, ívelt formákkal díszített épületei ma is szemet gyönyörködtetőek, üde színfoltjai városunknak.
Harminc éve kezdődött a Dohány utcai zsinagóga nagyszabású felújítása
2021. március 6. 10:00
A magyarországi romantikus építészet egyik legszebb példája 1854 és 1859 között épült, és 1991 és 1996 között újult meg. A Ludwig Förster és Feszl Frigyes tervei alapján épült Dohány utcai zsinagóga Európa legnagyobb zsidó temploma, Budapest egyik legkarakteresebb épülete, és ami a legfontosabb, világszerte a magyar zsidóság jelképe. Nemcsak stílusa, de története is igazán érdekes.
A Corvin Áruház csodái – Kívül és belül is igényes díszítéseket rejtett a város egykori büszkesége
2021. március 5. 9:00
Unalmas, szürke dobozként ismerte meg a budapestiek nagy része a Blaha Lujza téren álló Corvin Áruházat. A lehangoló burkolat, amely az 1960-as években került az áruházra, egy lepusztulóban lévő, de eredetileg minden elemében igényes és művészi épületet rejtett, amelynek megépültekor csodájára jártak. Az ormótlan fémburkolatot 2018-ban eltávolították, és hamarosan elkezdődik végre az épület felújítása, így remélhetőleg nemsokára újra a régi fényében, csaknem olyannak láthatjuk majd a Corvin Áruházat, Reiss Zoltán építész, Beck Ö. Fülöp és Pongrácz Szigfrid szobrászművészek alkotását, amilyen az 1926-os átadásakor volt. Addig be kell érnünk a régi fényképekkel, amelyek szerencsére megőrizték az épület egykori csodáit.
Beépítik a tetőteret Lechner Ödön épületében – Jövőre nyit a luxusszálloda a Drechsler-palotában
2021. március 4. 16:00
Az Operaházzal szemben, az Andrássy út 25. alatt található francia reneszánsz stílusú Drechsler-palotából ötcsillagos szálloda lesz, amely jövőre nyitja meg kapuit. A Lechner Ödön és Pártos Gyula által tervezett, immár 19 éve használaton kívül álló épület felújítása során műemléki helyreállítást ígér a tulajdonos, ám a tetőtérben új szintet is kialakítanak.
Alig három évtizedig díszítették Budapestet a földalatti gyönyörű lejárócsarnokai
2021. március 4. 10:00
A kontinens első földalatti vasútját 1896. május 2-án, a millenniumi ünnepségek nyitónapján adták át az utazóközönségnek, mindössze tizenkilenc hónapnyi építkezést követően. A Budapest világvárosi jellegét erősítő különleges közlekedési eszköz a pesti belvárost kötötte össze a Városligettel. A megvalósítás nem csak föld alatti, de felszíni építkezésekkel is járt: az Operaház kivételével minden megállóhelynél lejárócsarnok is készült. Ezek a díszes kis építmények később azonban egytől-egyig áldozatul estek a városkép „modernizálásának".
Már javában bontják a Fontana-házat a Belvárosban
2021. március 3. 17:00
Sietnie kell annak, aki utoljára még szeretné megnézni a Váci utca és Régi posta utca sarkán álló, 1984-ben épült Fontana-házat, ugyanis megkezdődtek és gyors ütemben zajlanak a látványos bontási munkálatok. Az egykori modern üzletközpont helyét hamarosan egy még modernebb épület veszi át Budapest első számú bevásárlóutcájában.
Különleges plakátgyűjtemény eleveníti fel a századelős Budapest életét a Várkert Bazár teraszán
2021. március 2. 14:00
A művészi plakátok segítségével mintha egy képes történelemkönyvben lapozgatnánk, betekintést nyerünk a századforduló izgalmas időszakába, ipar-, politika- és kultúrtörténetébe. A mától megtekinthető, 25 plakátot bemutató kültéri installáción szerepel például a Fővárosi Orfeum, a Holzer budapesti Divatháza, a Törley pezsgőgyár, a megnyílt Corvin Áruház, valamint a Fővárosi Operettszínház Halló Amerika revüjének plakátja is. Faragó Géza plakátművész alkotásait a Várkert Bazár Déli panorámateraszán láthatják az érdeklődők.
Az eltűnt Geist-ház és Pintér-ház nyomában – A Kálvin tér elfeledett arca
2021. március 2. 9:00
A Kálvin tér közlekedési csomópont, Budapest egyik legforgalmasabb és legnépszerűbb tere, a közelben múzeumok, éttermek, szállodák találhatók, de a tér számos érdekességet is tartogat a várostörténet iránt érdeklődők számára. A Kecskeméti utca, Kálvin tér találkozásánál, ahol ma a Korona hotel híddal összekötött hatalmas tömbjei magasodnak, egykor két gyönyörű bérház állt, melyeknek izgalmas történetére érdemes visszaemlékezni.
Ezentúl virtuális sétán is bejárhatjuk a Kossuth teret
2021. március 1. 14:00
Virtuálisan is bejárhatóvá vált az Országházat körülölelő Kossuth Lajos tér. Az online térben érdekes történetek, fotók, ritkán látott filmfelvételek, kevésbé ismert információk segítik a magyar történelem egyik kulcsfontosságú helyszínének, épületeinek, emlékműveinek minél teljesebb megismerését.
Aki a Lánchíd oroszlánjait alkotta – Városszerte találkozhatunk Marschalkó János szobraival
2021. március 1. 9:00
A budapesti Lánchíd egyre közeledő felújítása miatt aktuálissá válik, hogy amíg tehetjük, kerekedjünk fel, és még párszor keljünk át rajta! Fedezzük fel újra az ismert, de talán elfelejtett részleteket, olvassuk el a feliratokat, tanulmányozzuk a címereket, a névadó láncszemeket és főleg: gyönyörködjünk a látványban! Utoljára pedig: ne feledkezzünk meg az oroszlánokról! Ha pedig hazatérve további tudással szeretnénk gazdagodni, ismerkedjünk meg a híres szobrok alkotójával: Marschalkó Jánossal!
Különleges biciklipálya épül Budafokon
2021. február 28. 17:00
Kerékpáros pumpapálya épül a XXII. kerületben, a Budafoki elágazás villamosmegálló melletti területen, amelyet az amatőr és a profi szinten biciklizők is tudnak használni. A parkon egy széles sétány vezet majd keresztül és közösségi teret is kialakítanak.
Főleg Budát pusztította az 1876-os árvíz, de Pesten is sok ház összedőlt
2021. február 28. 9:00
Az 1838-as árvíz része a kollektív emlékezetnek, minden budapesti hallott róla. Azonban nem ez volt az utolsó nagy áradás, amely jelentős pusztítást végzett a fővárosban: 1876-ban, 145 évvel ezelőtt főleg Budát öntötte el a folyó, igaz, Pesten is házak dőltek össze. Budapest ma biztonságban van az árvizektől, és ez a XIX. századi elődeink védelmi intézkedéseinek köszönhető.
Bécsben elegáns palotája volt, de Pesten is akart rezidenciát a mágnásnegyedben építkező gróf Károlyi Lajos
2021. február 27. 11:00
A Nemzeti Múzeum mögött, a mai Pollack Mihály téren és környékén a XIX. század második felében nagyszabású palotaépítések kezdődtek. Gróf Károlyi Lajos az elsők között vásárolt itt magának telket – a tér másik sarkán tulajdont szerzett Festetics Györggyel szinte egy időben –, ám az építkezés és a palota rezidenciális funkciójának elnyerése többször is hátrányt szenvedett. S míg Festetics már javában élvezte a befektetett tőke gyümölcsét, addig a Károlyi-palota sokáig kihasználatlanul állt, és kereste saját szerepkörét.
Leemelték helyéről a budai Várban lévő turulszobrot, kezdődik a restaurálása
2021. február 26. 18:00
Óriásdaruval emelték le a helyéről a több mint tíz méter magas turulszobrot a budai Várban, és a Savoyai-teraszon kialakított szabadtéri restaurátorműhelybe szállították át, ahol megtisztítják, bronz felületeinek sérüléseit kijavítják, belső vasvázát megerősítik.
A sablonos kockaházak mellett sok kiváló épület is készült a Kádár-korban
2021. február 25. 10:00
Bár az 1960-as és 1970-es évek késő modern építészetét gyakran illetik az „igénytelen” és a „ronda kocka” jelzőkkel, a kép lényegesen árnyaltabb. Sok kiváló épület született Budapesten ebben a korszakban is, és ezeket most alaposabban megismerhetjük a Magyar Modern adatbázis segítségével, amelyet a közelmúltban hozott létre a Magyar Építőművészek Szövetsége.
Kilencven éve született Kondor Béla, a profetikus képzőművész
2021. február 24. 14:00
Kondor Béla Munkácsy-díjas képzőművész, költő. Már a Képzőművészeti Főiskolán 1956-ban készített „Jelenetek Dózsa György idejéből” című rézkarcsorozatával felhívta magára a kritikusok és az érdeklődő közvélemény figyelmét. A XX. század egyéni, szuggesztív hangulatú, lírai alkatú művésze. A belvárosi, Bécsi utcai műtermében bő egy évtized alatt több ezer grafika mellett a Margit-sziget történetét ábrázoló nagy méretű pannóját is megalkotta.


