Az kersett oldal megszűnt.

Keresés az archívumban

Mióta irányítják villanyrendőrök a forgalmat? Kilencven éve „robbant be” a villanyrendőr. A korai, 1926-os kísérletek után 1928-ban szinte a teljes pesti belvárost ellepték a forgalomirányító lámpák.
Öt mélygarázs segíti majd a Vár forgalmát A megújult budai Vár megközelítését öt új mélygarázs fogja szolgálni. A Várkert Bazár garázsa már működik, egy újabb pedig júniusban nyílik meg.
Átadták az Év háza díjakat – Két fővárosi épület is elismerést kapott A legjobb középületért járó díjat a Budapesti Gazdasági Egyetem Központi Könyvtár és Hallgatói Központja kapta, a Walter Rózsi-villát pedig különdíjjal jutalmazták az Év háza versenyen 2024-ben. Idén 47 épületet neveztek az építészek a családi ház, középület és társasház kategóriákban.
A budapesti közlekedésben 95 éve fordulópont volt Budapest közlekedési forgalmát valójában az 1920-as években kezdték szabályozni, és az első, kezdeti szakasz után mind a forgalomszámlálásban, mind a közlekedésbiztonságban az 1929-es év tekinthető fordulópontnak.
A villamosok nélküli Erzsébet híd A budapestieket nagyon zavarta, hogy az Erzsébet híd 1903-as megnyitása után több mint egy évtizedig nem járt villamos a hídon, holott a vágányok elkészültek, és villamos is közlekedett a hídfőkig. Érthetetlen volt, hogy miért nem lehet megoldani az összeköttetést a két városrész között.
Nagy hatású kis templom – 285 éves a kőbányai Conti-kápolna Kőbánya egyik közlekedési verőere a Kápolna út, mely ugyan négysávos és rendkívül nagy forgalmat bonyolít, nevét mégis egy aprócska épületről, a Conti-kápolnáról kapta. A kerület legrégibb épülete ez, melyet éppen 285 évvel ezelőtt kezdett építeni az olasz származású Conti Lipót Antal kőfaragómester. Az évforduló alkalmából körbejárjuk Kőbánya e nagy hatású kis épületét.
Egy bérbeadási szerződés és hatása A MÁV 95 éve bérbe adta egy vonalát a BHÉV-nek, nevezetesen a Óbuda–Filatorigát–Buda–Császárfürdő vonalát, ami lehetővé tette, hogy a szentendrei HÉV-ek sűrűbben járjanak. Ez a szerződés azonban még ennél is nagyobb jelentőségű.
Közlekedési adót vetett ki a járművekre a főváros 100 éve Adót vetettek ki a közlekedőkre a fővárosban 1924-ben. Addig is volt valamiféle adó, de ez elinflálódott. Az infláció megfékezésére tett kormányzati, központi intézkedések mellett a főváros is állandó aranykorona-alapú adót vetett ki a közlekedőkre.
Ahol a Festetics család a vendégeit fogadta – Egy különleges díszlépcsőház a mágnásnegyedben Főúri épületek esetében a díszlépcsőház nemcsak a közlekedést, a palota felső szintjére történő eljutást biztosította, hanem a család pompakifejtését is szolgálta. A Pollack Mihály téri Festetics-palota ma is megcsodálható díszlépcsőháza páratlan élményt nyújt a betérő emberek számára. Kevéssé ismert, hogy az épület tervezése során a lépcsőházat máshova gondolták elhelyezni, mint ahogy az ma látható.
Alig készült el az átépített Lánchíd, le kellett zárni 105 évvel ezelőtt A Lánchidat 1913 és 1915 között teljesen átépítették. Mindenki azt gondolta, hogy hosszú évekre, évtizedekre rendben lesz a megújult, modernizált szerkezetű híd, azonban alig 4 évvel később, 1919. június 22-én le kellett zárni a fogatolt és a motoros teherkocsik előtt. A rendőrség, amelyet akkor Vörös Őrségnek hívtak, hiszen ez a dátum a Tanácsköztársaság uralmára esett, azért döntött így, mert a híd útpályája tönkrement.
A lovak lóbőrbe bújtatott csontvázak, a kocsisok rongyos banditaalakok – Így bírálták a lóvasúti közlekedést 145 évvel ezelőtt Több ezer ló szolgálta egykor Budapest közlekedését, ám az 1866-os első lóvasúti járat megindulását követően hosszú út vezetett a fellendülésig. Sokan remélték 145 évvel ezelőtt, hogy a Margit hídon 1879. június 20-tól megindított szolgáltatás jelentős változást hoz. Az aranykor azonban alig másfél évtizedig tartott, hiszen a lóvasutat gyorsan kiütötte az új csoda, a villamos.
Dugóra várva – Kitiltották a lassú járműveket Budapest belvárosából Budapest vezetői 65 évvel ezelőtt, 1959-ben komolyan aggódtak a budapesti forgalomért. Ugyan a járműállomány a mainak a töredéke volt, de már lassú haladást, dugókat vizionáltak, ezért 1959-ben a lassú, forgalmat zavaró járműveket, a teherautókat, a lovas kocsikat és a kerékpárokat 1959 június közepén kitiltották Pest belvárosából.
Az Akadémián alakult meg, és egy különleges épületben kezdte meg a működését az idén 100 éves Magyar Nemzeti Bank Az 1924-ben megszületett önálló Magyar Nemzeti Bank új intézmény volt a magyar pénzügyi igazgatás történetében. Egy olyan épületben kapott helyet a Szabadság téren, mely még az elődje, az Osztrák–Magyar Bank számára készült. Az Alpár Ignác tervezte pénzpalota több újítást is tartalmazott, eltért az akkor megszokott építészeti megoldásoktól, ám ez kifejezetten a banképület előnyére vált.
Harminc éve adták át az M0-s újabb szakaszát Harminc éve adták át az M0-s újabb, 15 kilométeres szakaszát. Ugyan az út csak fél szélességben készült el, és maradtak még elvégzetlen munkák, de az addig megépült szakaszoktól a belvárosi forgalom csökkenését és kisebb környezeti szennyezést vártak.
Ezért halasztották el a Margit híd felújítását A Margit híd felújításának az 1970-es években kétszer kezdtek neki. Először 50 évvel ezelőtt, amikor az volt a cél, hogy a munkálatok a híd felépítésének 100. évfordulójára befejeződjenek. De akkor csak az előkészítésig jutottak el, mert különböző okokból csúszott a beruházás.
Mától láthatók a budapesti metró relikviái a M2-es Deák téri állomásának új kiállítótermében Idegenek is beléphetnek – az egykori diszpécserközpontban alakították ki a BKV új kiállítóterét, amely a 2-es metró Deák Ferenc tér állomásának peronjáról közelíthető meg. A Metró Kiállítóterem elnevezésű gyűjteményben a metrózás több mint fél évszázados történetét és működését lehet megismerni. Eredeti egyenruhákat, vezetőfülkét, cirill betűs feliratokkal ellátott vezetői pultot, kezelőasztalokat és egyéb relikviákat láthatnak az érdeklődők.
Pazar terek születnek újjá a Budavári Palotában Az egykori királyi palota évszázadokat átívelő fejlesztésének záróköve az északi szárny volt, melyet egy fogadóépületnek szántak. Mivel gyönyörű belső terekbe vezetett, ezt is azokhoz méltóan alakították ki, hogy felkészítse a látogatókat a pazar látványra. 2024-ben a Budavári Palota északi szárnyának újjászületése látványos szakaszához ér, ennek apropóján az alábbiakban bemutatjuk, milyen környezet is várta hajdan a vendégeket, illetve ez hogyan változott meg a XX. század második felére.
A pesti boulevard – Gyalog és két keréken a Nagykörúton A Nagykörút több, mint közlekedési útvonal: nyugat-európai minták alapján a nagyvárosi nyüzsgés helyszínének is szánták. A tömegkultúrára is ezért használjuk a franciából átvett bulvár szavunkat, ami azonban eredendően főutat jelent. A Nagykörút már a XIX. század vége óta a figyelem középpontjában van, amely a közelmúltban bejelentett felújítás miatt most különösen igaz. Mi is szétnéztünk hát rajta, valóban annyira megkopott-e a régi fénye.
A hírközlés palotája – Telefonközpont a Terézvárosban Az első telefonközpontnak készült budapesti épületet 120 éve helyezték üzembe a VI. kerületben, ekkor Európa legnagyobb ilyen jellegű létesítménye volt. Több mint tíz évig egyedül szolgálta ki a főváros távbeszélő-hálózatát, de az egész XX. század során fontos szerepet játszott a budapesti telekommunikációban. Volt, hogy háromszáz kezelőnő serénykedett benne éjjel és nappal, hogy az előfizetőket összekapcsolhassák egymással. Rájuk emlékeztet ma is az épület Nagymező utcai díszes homlokzata.
Autóbuszhiány Budapesten – Korlátozták a közlekedést 80 évvel ezelőtt Az autóbuszok közlekedését gumihiány miatt korlátozták 80 évvel ezelőtt. Egyre nagyobb volt az áruhiány, amit újabb és újabb korlátozásokkal próbáltak a döntéshozók kezelni.
Budapest fejlesztéséről szóló törvényt fogadtak el 115 éve Budapest fejlesztéséről sok törvény született az elmúlt évszázadokban. A legjelentősebb talán az első állandó híd elrendelését szolgáló 1836. évi XXVI. törvény, a nagyvárossá fejlesztését lehetővé tevő 1870. évi X. törvény, de legalább ilyen fontos az 1908-ban elfogadott XLVIII. törvény, amely híd- és fürdőépítésről, városrészek átalakulásáról is szólt.
Megrendszabályozták a közlekedőket 100 évvel ezelőtt Budapesten Összevissza sétáló emberek, autók, villamosok, lovas kocsik és autóbuszok zsúfolódtak össze a budapesti utakon a XX. század első évtizedeiben, ezért sok volt a baleset. Ennek okát a hatóságok a fegyelmezetlen gyalogosokban és a szabálytalan előzésekben látták, ezért 1923-ban úgy határoztak, hogy rendet tesznek a budapesti közlekedésben.
Kezdődik az egykori Munkásőrség épületeinek bontása a Gellért-hegyen A Munkásőrség mintegy 50 éves épületeit lebontják a Gellért-hegyen, a Somlói út 49–53. szám alatt, a helyén a Mathias Corvinus Collegium oktatási intézményei és otthona épül fel. Nyitott, parkosított területet is terveznek a campus épületegyüttese mellé.
Egy mikroföldrengés, amely 50 éve megrendítette a magyar olajvállalatot Egy mikroföldrengés hatalmas tragédiát okozhatott volna 50 éve az OKGT-székház építésénél, de egy éhes szakmunkástanulónak köszönhetően a munkások megmenekültek. Az Országos Kőolaj- és Gázipari Tröszt székházánál alapvetően a tervezési gondok okozták a bajt 1973 novemberében.
Csupán harminc évig állt a 110 éve átadott vasúti híd Budapesten 110 éve új vasúti hidat avattak. Az új híd nagyon közel épült a már meglévő Összekötő vasúti hídhoz, pontosan mellé. Az új hídra azért volt szükség, mert a régi híd elöregedett. A régi hidat sokáig nem bontották el mellőle, még arra is gondoltak, hogy villamost vezetnek át rajta. Az új híd a II. világháború végéig állt.
A XVIII. kerületben nyílt meg az ország első szolgáltatóháza Pestszentlőrincen, a Lenkei utca 2–4. szám alatt 60 évvel ezelőtt nyílt meg az ország első szolgáltatóháza, amely négy környékbeli gyár munkásait szolgálta ki. A későbbiekben elsősorban az újonnan épült lakótelepek, a peremkerületek és a vidék szolgáltatási színvonalát kívánták szolgáltatóházak építésével javítani.
Emlékét egy lakótelep őrzi, de más fontos intézkedések is fűződnek Wekerle Sándor nevéhez Wekerle Sándor Magyarország első polgári származású miniszterelnöke volt, aki háromszor töltötte be ezt a tisztséget a dualizmus idején. A politikai életben játszott szerepe mellett kevésbé ismert, hogy első két miniszterelnöksége alatt Budapest fejlesztésében is kimagasló érdemei voltak. Emlékét többek között az általa kezdeményezett Wekerletelep őrzi.
Ahol kötelező volt a gyorshajtás – Nyolcvan éve adták át a ferihegyi gyorsforgalmi utat A Ferihegyi repülőtér építését 1939-ben kezdték meg, és fontos volt, hogy gyorsan és akadálymentesen lehessen megközelíteni, kikerülve a forgalmas kispesti és pestszentlőrinci Üllői utat. Éppen ezért a repülőtérhez vezető keresztezésmentes út építését határozták el, mely megelőzve minden mást két év alatt elkészült, és Magyarország első modern autóútja lett.
Ötven éve tiltották ki az autókat a Margit-szigetről Budapesten az 1970-es évek elején szinte mindenhova be lehetett hajtani autóval, hiszen a gyalogosutcákat nem ismerték. A Margit-sziget sem volt kivétel ez alól, a kipufogógáz bűzétől fuldokoltak az emberek és a növények. Ám ötven évvel ezelőtt új forgalmi rendet vezettek be a szigeten, és korlátozták a személyautók forgalmát.
Sétányt neveztek el Kopp Máriáról a Normafánál Átadták a Kopp Mária sétányt, amelyet a Normafánál, a XII. kerületi Eötvös út forgalomtól elzárt szakaszán alakítottak ki. Az eseményen felavatták a 2012-ben elhunyt neves orvos, pszichológus emléktábláját, illetve a Normafa családi pihenőpadját, valamint elültették a magyar családok fáját is.
Új út a Duna-parton: harmincéves a 6-os út bevezető szakasza Egy főút bevezető szakasza ritkán izgalmas, ám 30 évvel ezelőtt a 6-os út új nyomvonalat kapott Budapesten belül. Az új út a Duna-parton fut végig, ami Dél-Buda közlekedésének egy rendkívül fontos elemét változtatta meg.
Aki az Országház ikonikus oroszlánjait mintázta – Százötven éve született Markup Béla Az Országház főlépcsője melletti oroszlánszobrok elkészítése Markup Béla egyik első megbízatása volt, de munkáival Budapest több pontján is találkozhatunk. Láthatjuk szobrait a belvárosi Anker-palotán vagy a Széchenyi fürdő épületén, de talán legszebb műve a Csodaszarvas-kút volt, melyet 1932-ben vásárolt meg a főváros, ám későbbi sorsát homály fedi. Cikkünkben a 150 éve született szobrászművész budapesti alkotásait mutatjuk be.
40 éves a Boráros tér új közlekedési rendje A Boráros tér 1980–1983-ban végzett átalakítása szorosan összefüggött a Petőfi híd rekonstrukciójával, melynek a téren van a pesti hídfője. Az 1930-as években itt kialakított közlekedési rend már nem felelt meg a kor követelményeinek, a forgalom jelentősen megnövekedett és átalakult, ezért lépni kellett. A főváros akkor a külön szintű gyalogos- és autósforgalom megteremtésében látta a megoldást.
Ötven éve adták át a Déli pályaudvar új állomásépületét Ötven éve, 1973. július 10-én adták át a Déli pályaudvar új állomásépületét. Az elődje 1962-ben készült el, de kicsinek bizonyult, ezért jelentősen bővítették: a négyszeresére növelték. Sokan Buda egyik legjellegzetesebb modern építészeti alkotásának tartják.
Egy királyi útvonal – A Palota út és környékének története A Budavári Királyi Palota bővítése a XIX. század utolsó két évtizedének egyik legnagyobb szabású, városképi jelentőségű fejlesztése volt Budapesten. A hosszú ideig méltatlan állapotban tengődő terület új fényét azzal tudták teljessé tenni, hogy az oda vezető útvonalat is kényelmesebbé, a helyszínhez méltóan alakították. De az úton nemcsak hintók közlekedtek, hanem az építőanyagot szállító kocsik is: ez valójában az előfeltétele volt az egész építkezésnek. Nemrégiben munkálatok kezdődtek a Palota úton, ennek apropóján és a Nemzeti Hauszmann Program környező fejlesztéseihez kapcsolódóan megemlékezünk a Palota út történetéről.
Az utolsó lóvasút Budapesten A lóvasút megjelenése 1866-ban jelentős előrelépést hozott a városi közlekedésben. Ám viszonylag rövid életű volt, alig 21 évig tekintették korszerűnek. Mindössze 32 évig közlekedett Budapesten, hiszen az utolsó, valóban tömegközlekedési célokat szolgáló szerelvény 125 évvel ezelőtt, 1898 júniusában állt le.
Autóbarát várost akartak: ötven éve lett hatsávos a Rákóczi út Budapestet évtizedekkel ezelőtt autóbarát várossá akarták alakítani, és ebben nagy szerepet szántak az Erzsébetváros és Józsefváros között húzódó Rákóczi útnak. Az itteni épületek árkádosítása, a gyalogosforgalomnak a házak alá vezetése tette lehetővé az út kiszélesítését, majd a villamosközlekedés felszámolása a jelenlegi hatsávos út kialakítását. Ötven évvel ezelőtt hatalmas eredménynek számított, hogy a villamossínektől megszabadított Rákóczi úton kétszer annyi autó tudott áthaladni, mint korábban.
Átkelőhajó pótolta a Kossuth hidat a Batthyány tér és a Kossuth tér között Hatvanöt évvel ezelőtt egy kishajójárat elindításáról adtak hírt a lapok: az Attila motoros a Batthyány és a Kossuth tér között közlekedett 1958-ban. Ugyan Budapestnek ezt a két fontos pontját akkor éppen egy híd kötötte össze, mégpedig a Kossuth híd, de azt a forgalom elől lezárták, és ezt pótolta a motoros átkelőhajó.
Parkolóház a történelmi belvárosban Autók mindenhol – ez jellemezte Budapestet 50 éve. A parkolást a modern város velejárójának gondolták. Budapesten pedig egyre több lett az autó, de a parkolóhelyek száma nem növekedett elég gyorsan, ezen kívánt segíteni egy 350 fős parkolóház a belváros kellős közepén.
Egy gabonaraktár utóélete – Igazi látványosság volt a 140 éve épült Elevátor-ház a Boráros téren A világvárossá fejlődő Budapesten az 1870-es évektől hatalmas építkezési munkálatok folytak. A magyar főváros természetesen az ország gazdasági, kereskedelmi és ipari központjaként nem csupán lakóépületeit és középületeit tekintve gyarapodott egyre gyorsuló ütemben, de ipartelepei is sokasodtak, és azok méretei is egyre nagyobb alapterületet foglaltak el. A déli összekötő vasúti hídhoz közel – mai szóhasználattal élve – fontos logisztikai központ létesült.
A Margit híd budai hídfőjénél a századelőtől az ötvenes évekig tartotta magát a kávéházi élet A Margit híd forgalmára építette üzletét a századfordulón a budai hídfőnél nyíló Margitpark, majd utódja, a Stambul kávéház. A harmincas években az élénk társasági életet a rendszeres élő zene és az újságírók jelenléte határozta meg benne, de a vendéglátóhely népszerű volt az írók körében is. Kiváló tulajdonosa egészen az államosításig működtette a népszerű kávéházat.
Ötven évvel ezelőtt is lezárták a Lánchidat Ötven évvel ezelőtt is lezárták a Lánchidat, amely az 1949-es újjáépítése után ismételten felújításra szorult. A munkálatokat Pest, Buda és Óbuda egyesítésének 100. évfordulójára időzítették. A régi festést 73 ezer négyzetméternyi felületről kellett leszedni, de ekkor cserélték le az 1949-es címert is az 1973-ban aktuális változatra.
Csoda Budapesten – Kitörő taps fogadta az első beszélő filmet kilencvenöt évvel ezelőtt A hangosfilm elterjedésében kulcsszerepet játszott Budapesten az egykori Fórum mozi, amely 1928. február 9-én egy olyan alkotást mutatott be, amelyben az emberek hallhatták a repülőgépet berregni, a libát gágogni és a teheneket bőgni.
Látványos fejlesztésekkel folytatódik a Nyugati pályaudvar felújulása A Nyugati pályaudvar Teréz körúti homlokzatán, az északnyugati torony felújítása mellett a délkeleti tornyon is megkezdődnek a munkálatok. A megújult homlokzat elől várhatóan ősszel bontják el a védőtetőt.
A ma emberét szólítja meg a most nyílt új Petőfi-kiállítás a PIM-ben A 200 éve született Petőfi tiszteletére a mai napon, január 14-én új, nagyszabású állandó tárlat nyílt a Petőfi Irodalmi Múzeumban. Az intézmény nem titkolt célja volt, hogy közelebb hozza a költő munkásságát a XXI. század emberéhez, a mindennapjainkhoz: az otthon fontossága, a barátok jelentősége vagy a szeretteinkért hozott áldozat mind olyan téma, amielyekkel könnyedén azonosulhatunk. A megismerést műtárgyak, különleges díszletek és multimédiás eszközök is segítik. Ma is aktuális témák, Petőfi tolmácsolásában.
Az utolsó villamos 50 éve haladt át a Rákóczi úton és az Erzsébet hídon A Rákóczi úton már 125 évvel ezelőtt elindult a villamosközlekedés, és volt idő, amikor öt különböző vonal járatai haladták át itt. Ám az utazóközönség által nagyon kedvelt közlekedési eszközt fokozatosan kiszorították a belső városrészekből. A Rákóczi úton és az Erzsébet hídon 50 évvel ezelőtt, 1972. december 31-én gördült keresztül az utolsó villamos, útja a Móricz Zsigmond körtéren ért véget. Hamarosan megkezdődött a vágányok bontása. Az elmúlt években egyre többször vetődött fel, hogy vissza kellene hozni a villamost erre útvonalra.
Hetven éve adták át az újjáépített Petőfi hidat Amikor a mai Petőfi híd elődje 1937-ben elkészült, még alig volt forgalom rajta, hiszen a budai oldal jórészt beépítetlen volt. Csak rövid idő adatott neki, Budapest többi dunai átkelőjével együtt nyolc év múlva elpusztult. Amikor megkezdődött a hidak újjáépítése, több átkelő helyreállítása is megelőzte, végül csak 1952-ben adták át. Az új szerkezet három méterrel szélesebb lett, és kerékpárút is volt rajta, ami abban az időben azért is volt fontos, mert sokan azzal jártak munkába, hiszen személyautó magánhasználatban nem lehetett.
Száz éve oldották fel a trianoni repülési tilalmat A repülés az I. világháború után vált a civil emberek számára is elérhetővé. Az európai országok utas- és postaforgalmában sorra jelentek meg az új járatok, egyre több várost kötött össze repülőgép. Azonban Budapest csak később kapcsolódhatott be a légi közlekedésbe, mert a trianoni békediktátum alapján hazánkat sújtó repülési tilalom 1922. november 17-ig érvényben maradt.
Egész télre leállítják a fogaskerekűt, a magas energiaárakra hivatkozva Egészen tavaszig szüneteltetik a fogaskerekű üzemeltetését – erről döntött a Fővárosi Önkormányzat, a BKK és a BKV. A hivatalosan 60-as jelzést viselő tömegközlekedési eszköz pályafelújítás miatt október harmadika óta nem jár, ám az üzemszünet csak november 17-ig tartott volna. A magas energiaárakra hivatkozva most több hónapra leállítják a közlekedését.
A kettévágott pályaudvar – A Nagykörút útjában állt, ezért tolták hátrébb a Nyugatit Az első pesti pályaudvar – a Nyugati elődje, akkori nevén a Pesti indóház – az 1870-es évek elejére már nem volt képes az egyre növekvő vasúti forgalmat zökkenőmentesen lebonyolítani. A tulajdonos vasúttársaság el is kezdte a bővítést, de ekkor kiderült, hogy az épület a tervezett Nagykörút útjában áll. Ezért a régi csarnokot „megfelezték”, és az északi része fölé új pályaudvar épült. A ma ismert Nyugati pályaudvart 1877. október 28-án, azaz 145 éve adták át.