Keresés az archívumban

Újabb díjat nyert a Magyar Zene Háza és a Liget Budapest A világ legjobb turisztikai fejlesztése és Európa legjobb családbarát fejlesztése lett a Liget Budapest Projekt, a Magyar Zene Háza pedig az Európa legvonzóbb turisztikai attrakciója elismerést kapta meg az International Travel Awards versenyében, amely az utazás és a turizmus területén a legrangosabb díj.
Aki az első magyar magánmúzeumot alapította – Ernst Lajos tündöklése és bukása A XIX. század végi gazdasági fejlődés eredményeképpen hatalmas vagyonok összpontosultak egy-egy kézben, melyeket a tulajdonosaik különbözőképpen fektettek be. Többen vásároltak például műkincseket, de közülük is élen járt Ernst Lajos, aki gazdag gyűjteményéből 1912-ben megalapította az ország első magánmúzeumát. A műalkotásokban nemcsak az üzletet látta, szenvedélyesen vásárolta azokat, és sajnos ez okozta vesztét is.
Aranyba foglalt csontok – Magyar szentek ereklyéi Az augusztus 20-i ünnepségek egyik kiemelt eseménye a Szent Jobb-körmenet, melynek során államalapító királyunk kézfejét teszik láthatóvá a nagyközönség számára is. Ez hazánk legismertebb ereklyéje, de korántsem az egyetlen: összeállításunkban bemutatjuk azokat, amelyek nagy jelentőségű szentjeink testéből maradtak fent, és melyeket – a Szent Jobbhoz hasonlóan – iparművészeti remeknek számító ereklyetartókban őriznek.
Meglepően kevés magyar olimpiai bajnoknak van szobra Budapesten Miközben hazánk a sikeresebb nemzetek közé tartozik az olimpián, több száz olimpiai bajnokunk közül alig néhánynak van méltó szobra Budapesten. Ám így is akadnak érdekes alkotások. Míg a prímet az Aranycsapat tagjai viszik, a legtöbb olimpiai aranyérmet nyert magyar sportoló egész alakos szobrát hiába keresnénk.
„A magyar hazát a kultúra teheti ismét naggyá” – Így szervezte át Klebelsberg a Nemzeti Múzeumot és a többi közgyűjteményt A most megalakult Magyar Nemzeti Múzeum Közgyűjteményi Központ hallatán sokaknak a két világháború közötti, Klebelsberg Kunó által életre hívott Gyűjteményegyetem jut az eszébe, melynek a Nemzeti Múzeum is a része volt. Az viszont már kevésbé ismert, hogy ennek a Gyűjteményegyetemnek a nevét 1934-ben Magyar Nemzeti Múzeumra változtatták.
Híres magyar festők vízparti képei – Megnyílt a Várkert Bazár új szabadtéri kiállítása Jelentős magyar festőművészek vizes tematikájú alkotásaiból mutat be válogatást A Nyár a parton – folyók, tavak, tengerek magyar ecsettel című tárlat. A Várkert Bazárban kiállított tablókon egyebek mellett Vaszary János, Egry József, Ferenczy Károly, Aba-Novák Vilmos vagy Csontváry Kosztka Tivadar festményeinek reprodukciói jelennek meg, felidézve Magyarország legismertebb vizeit: a Dunát, a Balatont, de kedvelt tengerparti helyszíneket is láthatunk a képeken.
Magyar Nobel-díjasok portréjával díszítették egy lakóház falát Elkészült a Nobel-díjasok Fala a VII. kerületi Wesselényi utcában. Egy lakóház tűzfalára Karikó Katalin és Krausz Ferenc Nobel-díjas tudós óriásportréja került fel, a műalkotáson az olvasható, hogy „Magyarként, a tudomány élvonalában, az emberiséget szolgálva”.
A magyar könyvkötészet legnagyobb mestere – Száz éve hunyt el Gottermayer Nándor Kereken 100 éve, 1924. június 21-én hunyt el Parádfürdőn Gottermayer Nándor, aki a magyar könyvkötészetet európai rangra emelte, s akinek csodálatos, művészi kötésű könyveit generációk forgatták. Az évforduló alkalmából felidézzük a jeles iparművész munkásságát és annak fővárosi vonatkozásait.
A török nyelvvel, kultúrával, történelemmel foglalkozó magyar tudósok sírjait újították fel A magyar–török kulturális évad tiszteletére a Nemzeti Örökség Intézete védett, török vonatkozású sírokat újított fel. A hat síremlék Vámbéry Ármin orientalistáé, Szakály Ferenc történészé, valamint Gombocz Zoltán, Ligeti Lajos, Kunos Ignác és Németh Gyula nyelvészé.
Felavatták az első magyar botanikusnő emlékhelyét a Füvészkertnél A növényvilág tudományos ábrázolásának művésze, a Búvár zsebkönyvek, a Kis növényhatározó és számos más ismeretterjesztő könyv illusztrátora volt Csapody Vera, aki élete legnagyobb részében a Józsefvárosban, a Baross utca 4. szám alatt élt és alkotott. A napokban emléket állítottak a tiszteletére a Füvészkertnél.
Amit a járvány sem tört meg – A magyar építészet elmúlt öt éve a Műcsarnokban A Műcsarnok harmadik alkalommal ad helyet az Építészeti Nemzeti Szalonnak, mely ezúttal is egy ötéves periódus építészeti termését vonultatja fel. Nem indult könnyen a tárgyalt időszak, hiszen az évtized elejét uraló egészségügyi válsághelyzet az építőiparban is éreztette hatását, de a kiállítást végignézve azt kell mondanunk: ez egyáltalán nem látszik. Nagyszerű alkotások valósultak meg, melyeket a tárlat is látványosan mutat be.
„Éljen a magyar szabadság, éljen a haza!” – Negyvennyolcas honvédemlékművek Budapesten A magyar történelem egyik fordulópontja volt az 1848. március 15-i forradalom és az azt követő szabadságharc, melyet bár levertek, a nemzet emlékezetében mégis dicsőséges eseményként rögzült. A XIX. század vége óta számos alkotással tisztelegtek a csatákban elesett honvédek előtt, akikre mi – a 175 éves jubileum apropóján – a fővárosi művekből készített válogatással emlékezünk.
A budai szőlők nyomában – Egykor borszökőkúttal ünnepelt esküvőjén a magyar király A szőlőművelés és a bor a kezdetek óta hozzátartozott Buda életéhez. Mátyás borát Európa-szerte dicsérték, Ulászló idején a Budavári Palota szökőkútjából is bor folyt, majd a kadarka elhozta az aranykort. A XIX. század végén ugyan eltűntek a szőlőtőkék a budai lankákról, ám napjainkban úgy támadnak fel a rég elfeledett szőlőfajták, mint ahogyan újjászületik épített örökségünk a Budavári Palotanegyedben.
Az Akadémián alakult meg, és egy különleges épületben kezdte meg a működését az idén 100 éves Magyar Nemzeti Bank Az 1924-ben megszületett önálló Magyar Nemzeti Bank új intézmény volt a magyar pénzügyi igazgatás történetében. Egy olyan épületben kapott helyet a Szabadság téren, mely még az elődje, az Osztrák–Magyar Bank számára készült. Az Alpár Ignác tervezte pénzpalota több újítást is tartalmazott, eltért az akkor megszokott építészeti megoldásoktól, ám ez kifejezetten a banképület előnyére vált.
A velocipéd 155 éve jelent meg a magyar fővárosban Kétkerekű, ember hajtja és veszélyes. Az új hóbort, a velocipéd 1869 tavaszán jelent meg Pesten, s a különös járművet a belvárosi Dorottya utcában már ekkor bárki megvásárolhatta. Sőt ugyanitt megnyílt az első tanoda, ahol a vállalkozó szelleműek, ha tanfolyami bérletet vásároltak, el is sajátíthatták a használatát.
A 100 éves Magyar Nemzeti Bankról kiállítás nyílt a Pénzmúzeumban Kiállítással tiszteleg a Pénzmúzeum a Magyar Nemzeti Bank centenáriuma előtt. Tárgyi emlékek, archív felvételek, numizmatikai kincsek, az utcán sepregetett hiperinflációs bankjegyek másolata, soha ki nem adott emlékéremtervek láthatók a tárlaton. Ízelítőt kapunk az Aranyvonat krimibe illő vagyonmenekítéséből, megelevenednek hősök, tanúi lehetünk történelmi pillanatoknak.
Már 1848-ban is követelték, de csak 100 éve született meg az önálló Magyar Nemzeti Bank A XIX. század folyamán többször megfogalmazódott az az elképzelés, hogy Magyarország gazdasági önállóságának megteremtése érdekében egy önálló magyar bankot kellene létrehozni és működtetni. Hazánk történelmi eseményei során ennek a megvalósítása nem sikerült sem 1848-ban, sem a kiegyezést követő időszakban. Az önálló Magyar Nemzeti Bank 100 éve, április 26-án született meg.
A leghíresebb magyar gőzmozdony: 100 éve készült el a legendás 424-es Talán a leghíresebb magyar gőzmozdony, amiből több mint 500 készült 30 év alatt, 100 éve mutatkozott be. A 424-es mozdony a mai napig megdobogtatja a vasútbarátok szívét.
Hatvan éve ünnepeljük a magyar költészet napját – József Attila-emlékszoba nyílt 1964-ben a ferencvárosi Gát utcában József Attila 1905. április 11-én született, a Ferencváros egyik legszegényebb részében, a szorosan egymás mellett álló bérkaszárnyák egyikében, a Gát utca 3. számú kétszintes házban. Szülőházában 1964. április 11-én nyílt meg az első állandó kiállítás. Ugyanezen a napon lett hivatalosan a jeles születésnap egyben a hazai költészet ünnepnapja.
Az utolsó magyar gyártású gőzmozdony A magyar vasúti járműgyártásban 65 évvel ezelőtt, 1959 tavaszán lezárult egy korszak, elkészült az utolsó gőzmozdony. A mozdonyt 1959. március 20-án adták át a MÁV-nak, és a mozdony másnap, 1959. március 21-én indult el a Nyugati pályaudvarról a próbaútjára.
Egy magyar útburkoló kő Sárga, magyar, és az 1878-as párizsi világkiállításon díjazták. Nem egy déligyümölcsről van szó, hanem egy ma már szinte teljesen kikopott útburkoló anyagról, a keramitról, amelyet 145 éve kezdtek el nagyobb mértékben használni.
Borostyános palota az Ötpacsirta utcában – Egy főúré volt a Magyar Építőművészek Szövetségének székháza A múlt héten felröppent hír szerint a Magyar Építőművészek Szövetségének és három rokon szervezetnek ki kell költöznie a józsefvárosi Palotanegyedben található Ötpacsirta utca 2. szám alatti székházából. A figyelem középpontjába került tehát az épület, amely egyébként is mágnesként vonzza az arra járók tekintetét. Egyrészt méretével és elrendezésével is elüt a környező palotáktól, a falaira felkúszó borostyán pedig még rejtélyes hangulatot is teremt.
Fenséges helyszínek – A magyar uralkodói rezidenciák Hazánk fővárosa jó ideje Budapest, de ez nem volt mindig így. Az ország több városa is büszkélkedhet azzal, hogy a honfoglalás utáni évszázadokban fejedelmi vagy királyi székhely volt. A középkorban a királyi udvar előbb Esztergomban, majd Székesfehérváron is berendezkedett, és csak a tatárjárás után került Budára. Később a varázslatos fekvésű Visegrádon is hosszú időt töltöttek a magyar királyok, a török megszállás után pedig Pozsony tekinthető az ország fővárosának. Buda jelentőségét, központi szerepét azonban még a történelem viharai sem tudták kitörölni az emberek gondolkodásából.
Újabb nemzetközi elismerést kapott a Magyar Zene Háza A közel 200 millió olvasóval rendelkező neves brit lap, a The Guardian közönségszavazásán Európa leginspirálóbb turisztikai célpontjai közé választották a Magyar Zene Házát. Az intézmény 2022. januári megnyitása óta többször szerepelt rangos nemzetközi kiadványok toplistáján.
A nemzet nagyjaira emlékezhetünk a Fiumei úti sírkertben a magyar kultúra napja alkalmából A magyar kultúra kimagasló alakjainak, a XIX. századi tudományos és kulturális élet jeles alkotóinak, alakítóinak és mecénásainak tetteit, tevékenységét ismerhetjük meg a Fiumei úti sírkertben a magyar kultúra napja alkalmából szervezett sétán. Erkel Ferenc, Egressy Béni, Izsó Miklós, Trefort Ágoston és más híres magyarok sírjánál nemcsak az egyéni teljesítményről kapunk képet, de megtapasztalhatjuk azt is, hogy maga a sírkert is a magyar kulturális örökség felbecsülhetetlen értéke.
Az aranykor pionírjai – A magyar építészképzés megalapozói A magyar építészet történetének aranykora az 1867-es kiegyezést követő fél évszázad, vagyis a dualizmus időszaka volt. Szinte felfoghatatlan mértékben létesültek változatos funkciójú épületek, melyek tervezéséhez természetesen széles és jól felkészült szakembergárda kellett. Képzésük központja a mai Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem elődje volt, melynek oktatóit főleg építészekként ismerjük.
Bolyai János Budapesten – A magyar tudomány legnagyobb alakja csak átutazóban járt a fővárosban Kétszáz éve, 1823-ban írta meg világraszóló felfedezését édesapjának az egyik legnagyobb hatású, XIX. századi magyar matematikus, Bolyai János. A kolozsvári születésű Bolyai ugyan csak átutazóban járt Pesten, ennek ellenére a fővárosban – más településekhez hasonlóan – több közterület és közintézmény viseli ma is a nevét.
A magyar építészet kiemelkedő alakja volt – 140 éve született Kós Károly Kós Károly a XX. század eleji magyar építészet egyik legkiemelkedőbb alakja volt. Tervezői látásmódját jelentősen meghatározta a népi formanyelv, különösen az évszázados hagyományokat őrző erdélyi települések építészeti öröksége. Mostantól az ő nevét viseli a legrangosabb építészeti díj, ebből az alkalomból mutatjuk be életét és tevékenységét.
Akik országépítő munkát végeznek – A Magyar építészet napján neves alkotók vehettek át elismeréseket Idén először ünnepelhettük meg a Magyar építészet napját, amelyet ezentúl minden évben a 140 esztendeje született Kós Károly születésnapján, december 16-án tartanak meg. Ebből az alkalomból adták át az újonnan alapított Kós Károly-életműdíjat, amely ezentúl az építészek legrangosabb elismerése. A kitüntetést első alkalommal a Kossuth-díjas Dévényi Sándor vehette át, de a szombati ünnepi eseményen más jeles alkotók is elismeréseket kaptak.
Eldőlt, milyen lesz a Magyar Építészeti Múzeum A Városligeti fasor és a Bajza utca sarkán lévő telekegyüttesre, a Walter Rózsi-villa szomszédságába tervezett Magyar Építészeti Központ és Múzeum tervezésére kiírt kétfordulós építészeti tervpályázaton eredményt hirdettek. A helyszín nem csupán kiállítóhely lesz, hanem rendezvénytér is.
Egy mikroföldrengés, amely 50 éve megrendítette a magyar olajvállalatot Egy mikroföldrengés hatalmas tragédiát okozhatott volna 50 éve az OKGT-székház építésénél, de egy éhes szakmunkástanulónak köszönhetően a munkások megmenekültek. Az Országos Kőolaj- és Gázipari Tröszt székházánál alapvetően a tervezési gondok okozták a bajt 1973 novemberében.
A Monarchia Budapestjéről került elő különleges fotóanyag – Részletgazdag felvételek a magyar főváros aranykorából Páratlan értékű fotónegatívok kerültek elő a XX. század eleji Budapestről egy drezdai fotóarchívumból, a felvételek a magyar fővárost eddig nem ismert részletességgel örökítették meg. A különleges anyagra a Fortepan kutatói találtak rá, az ő közreműködésükkel nyílt meg ma a Magyar Nemzeti Galériában a Budapest: Az első aranykor című kiállítás, amelyen a német fotótár negatívjaiból készült nagy felbontású képek is láthatók.
Felavatták a magyar–német Kárpát-medencei együttélés emlékművét A magyar–német Kárpát-medencei együttélés ezer évét bemutató emlékművet avattak a XVI. kerületi Sashalmi sétányon. A domborműveket R. Törley Mária szobrászművész alkotta.
Hamarosan bontják a Magyar Rádió egykori józsefvárosi épületeit A VIII. kerület Palotanegyedében, a Bródy Sándor utca – Pollack Mihály tér – Múzeum utca – Szentkirályi utca által határolt területen nyolc épület teljes vagy részleges bontására írtak ki közbeszerzési felhívást. A Bródy Sándor 5–7. számú épület utcai homlokzata és utcai traktusa megmarad. A területen a Pázmány Péter Katolikus Egyetem új campusa épül fel, amelynek átadását 2027-re tervezik.
175 éve született a Magyar Optikai Művek megalapítója Süss Nándor honosította meg hazánkban a precíziós műszeripart, és amellett, hogy egész műszerészgenerációkat nevelt ki, gyártmányaival nemcsak itthon, hanem külföldön is elismerést szerzett a magyar iparnak. Leghíresebb munkája Eötvös Loránd torziós ingája volt, amelynek példányait sokáig egyedül itt állították elő, és exportálták a világ minden részére. Az általa alapított gyár Magyar Optikai Művek néven vált világhírűvé.
A Magyar Rádió új épülete a Józsefvárosban Budapest életében a Magyar Rádió épülete több alkalommal is fontos szerepet játszott, hiszen elég csak arra gondolni, hogy az 1956-os forradalom idején ide vonultak a forradalmárok azt követelve, hogy a rádióban olvassák be a tüntetők által megfogalmazott 16 pontot. A Rádió a város közepén, a Bródy Sándor utcában, a Nemzeti Múzeum háta mögött működött évtizedeken keresztül. Nézzük meg, hogyan is került a műsorszolgáltató intézmény a józsefvárosi épületegyüttesbe, a ma Palotanegyednek nevezett városrész kellős közepére!
Sokan szeretnék megtervezni a Magyar Építészeti Múzeum új épületét A Városligeti fasor és a Bajza utca sarkán lévő telekegyüttesen, a volt BM-kórház területén két XIX. század végi szanatórium integrálásával készül majd el a Magyar Építészeti Múzeum új otthona. A tervpályázat sok építész érdeklődését felkeltette, 39-en nyújtották be érvényesen a jelentkezésüket, főként tervezőirodák.
Emlékérmén a Magyar Nemzeti Levéltár Az önálló magyar levéltár létrehozását elrendelő törvény elfogadásának 300. évfordulója, valamint a budavári levéltári palota felépítésének 100. évfordulója alkalmából emlékérméket bocsátott ki a Magyar Nemzeti Bank. Az érmék egyik oldalán az országláda látható, amelyben egykor az okiratokat őrizték, a másik oldalán a Pecz Samu tervezte központi levéltár épülete jelenik meg.
Az első óvodát a magyar elit nem szerette Mi vitt rá egy gazdag családból származó úrinőt, hogy megalapítsa az első magyar óvodát? Miért nem támogatta az alapítót a reformkori magyar elit? A Brunszvik Teréz által alapított első magyar óvoda 195 évvel ezelőtt, 1828. június 1-jén nyitotta meg kapuit.
Magyar gyártású 112 éves villamosok kerültek a Közlekedési Múzeumba Magyar gyárakban készült 1911-ben az a két villamos, amelyeket forgalomból való kivonásuk után, 1983 és 2023 között a Libegő alsó végállomásánál láthatott bárki, aki arra járt. Az egyikben büfé működött, a másik az itteni kemping recepciójaként szolgált. A járműmatuzsálemeket a XII. kerületi Zugligeti útról az új Közlekedési Múzeum területére, az Északi Járműjavítóba szállították, ahol felújítás után kiállítják őket.
Nyáron kezdődik a Magyar Tudományos Akadémia székházának felújítása Hamarosan megkezdődik az alapításának 200. évfordulójára készülő Magyar Tudományos Akadémia Széchenyi István téri székházának felújítása. Az első ütemben rendbe hozzák a tetőt, korszerűsítik és restaurálják az ablakokat, felújítják a dísztermet, a képtárat, a kiállítótereket. A Friedrich August Stüler tervezte, 1865-ben elkészült neoreneszánsz palota előtti teret a jubileumi évre, 2025-re szeretnék átalakíttatni.
A Magyar Színháztól Rejtő Jenő szülőházáig – A Hevesi Sándor tér érdekességei A XIX. század vége óta szinte megszakítás nélkül szolgálja a kulturális életet egy kicsi, háromszög alakú tér Erzsébetváros szívében, amelyet a magyar színháztörténet egyik jelentős személyéről neveztek el. A Hevesi Sándor tér kétségkívül a színházának köszönheti hírnevét, de más érdekességeket is találhatunk itt: e téren áll Rejtő Jenő szülőháza is.
Magyar autóbuszok Budapest utcán – Így fejlődött a főváros közlekedése A budapesti autóbusz-közlekedésben 1928 tavasza fontos fordulópontot jelentett. Ekkor rendelt meg a főváros száz új buszt, mégpedig magyar vállalattól, a MÁVAG-tól, és ugyanekkor döntötték el, hogy a rossz emlékű piros színt elvetve kék színűek legyenek a budapesti autóbuszok.
Volt egyszer egy magyar metrószerelvény A XX. században kétszer is nagy esély volt arra, hogy a metróvonalakon magyar gyártású szerelvények közlekedjenek, ne csak a Kisföldalattin. Először az 1950-es években készült egy prototípus, majd az 1980-as években egy másik, azzal a céllal, hogy modernebb járművel váltsák fel az addigra már meglehetősen elavult metrószerelvényeket.
A magyar historizmus nagymestere volt Alpár Ignác Alpár Ignác építész 95 éve hunyt el. Munkássága a historizmus stílusában fogant, bizonyítva, hogy a régi korok művészetét megbecsülve, azok egyes részleteit hol pontosan, hol csak hangulatukban megidézve lehet értékes életművet létrehozni. Legfontosabb alkotásai Budapesten valósultak meg, mégpedig egy olyan világvárosban, ahol a megrendelők részéről a múlt tisztelete és a korszerűség, a jól használható terek iránti igény egyidejűleg jelentkezett.
Petőfi korának magyar nyelvű színjátszásáról nyílik kiállítás Magyar nyelvű színjátszás Petőfi korában 1823–1849 címmel nyílik időszaki kiállítás a Bajor Gizi Színészmúzeumban április 21-én. A tárlat bemutatja a magyar színjátszás XIX. század első felére jellemző szerkezetét, a színjátéktípusokat, a szerepköröket, a játszóhelyeket, a társulatok színpadtechnikai lehetőségeit, valamint a színészek társadalmi megítélését.
Az első magyar vasút bukása Műszaki problémák és a versenytársak által keltett árverseny okozta az első magyar vasútvonal vesztét. A nagy reményekkel induló vállalkozás 195 évvel ezelőtt függesztette fel tevékenységét. Ez volt a Pest–Kőbánya lebegővasút.
Az első magyar mérnöknő 125 éve született – Hidakat, utakat, vasutat akart építeni Pécsi Eszter, az első magyar mérnöknő 22. születésnapján kapta meg statikusi diplomáját a Királyi József Műegyetemen, ezzel ő volt az első diplomás mérnöknő hazánkban. Ő jegyzi a Hajós Alfréd Uszoda statikájának terveit, de 1945 után a főváros sérült épületeinek felülvizsgálatában is részt vett, akárcsak a Nemzeti Színház megroppant tetőzetének megerősítő munkáiban. Számos fővárosi villa építésében volt feladata, ilyen a nemrégiben felújított Walter Rózsi-villa, melyet férje, Fischer József tervezett. Cikkünkben az első magyar mérnöknőre emlékezünk.
Az OSZK és a NÖRI együttműködésében bővült a Magyar Nemzeti Névtér Az Országos Széchényi Könyvtár és a Nemzeti Örökség Intézete bemutatta a Magyar Nemzeti Névtér bővítésének új eredményeit. Az együttműködésnek köszönhetően február 16-tól emlékhelyek adatbázisával kapcsolódik össze a Személynévtér, a Földrajzi névtér és a Testületi névtér anyaga, amelyben a határon túli emlékhelyek is megjelennek. A digitális felület a nemzeti emlékezet számára jelentős személyek, földrajzi helyek, testületek, valamint emlékhelyek egymáshoz kapcsolt hálózata, amely mindenki számára elérhető.
Megelőzte a rádiót: magyar találmány volt a telefonhírmondó, amely azonnal eljuttatta a híreket a közönséghez Amikor Puskás Tivadar találmányának köszönhetően Budapesten 1893. február 14-én megkezdte működését a Telefonhírmondó, a rádiózás még ismeretlen fogalom volt. A mikrofonba felolvasott híreket a telefonhálózaton keresztül eljuttató szolgáltatás felkeltette a nagyközönség érdeklődését, ami nem meglepő. A magyar főváros ezekben az években hatalmas fejlődés alatt állt: egymás után készültek el a palotaszerű középületek és bérházak, az utakon már villamosok közlekedtek, és javában zajlott a millenniumi ünnepségek megszervezése, vagyis egy bizakodó korszakban érkezett az új találmány.