Keresés az archívumban

Egy Duna-parti csoda – Ybl Miklós díszes palotája Ma már elképzelni sem tudjuk azt a luxust, hogy hivatalnokok, vámügyintézők munkahelyeként egy pompás, fényűző palota épüljön dór, jón, korinthoszi oszlopok sorával, a neoreneszánsz építészet megszámlálhatatlan díszével, s hogy Németországból azért költözzön Pestre egy szobrászművész, hogy a homlokzatot ékesítő 22 allegorikus női és férfialakot a legkiválóbb esztétikai minőségben megalkossa. Mindez 150 éve történt, amikor Ybl Miklós megtervezte a Fővámházat. Videónkban bemutatjuk az egykori pompát, amelyet ma a hivatalnokok helyett a Corvinus Egyetem hallgatói csodálhatnak meg nap mint nap a pesti Duna-parton.
Átadták a Horn Gyula sétányt Angyalföldön A XIII. kerületben július 5-én felavatták a Horn Gyula sétányt. A gyalogút, amelyet a volt szocialista politikusról neveztek el, Angyalföld szép közparkját, a Gyermek teret szeli ketté, és önálló közterületként a múlt évben hozták létre telekalakítással.
Bordélyházak a régi Pesten – 155 éve adták ki az első bárcát Magyarországon az első bárcát 155 éve, 1867-ben adták ki. A „hivatásos kéjelgés" elsősorban a fővárosban terjedt el, ahol a szabályozásának egészségügyi okai voltak, de az adóbevételek növekedését és a rendfenntartás sikerességét is várták tőle. A legismertebb bordélyházak a VI., VII., VIII., kerületben működtek, de az orfeumok, lebujok, mulatók, egyes kávéházak is teret adtak a szakma képviselőinek.
Százötven éve indult el az első propeller Pest és Buda között – Sokan közlekedtek hajóval a fővárosban a XIX. században Budapesten egykor nagyon élénk átkelőhajózás volt. A Lánchíd, majd a később felépülő többi híd nem tudott minden igényt kielégíteni, ezért lehetett sikeres vállalkozás az átkelőhajók üzemeltetése. A nagy Dunagőzhajózási Társaság mellett 1872-ben egy új vállalkozás jelent meg új típusú hajókkal, a csavargőzösökkel, akkori közkeletű nevükön propellerekkel.
150 éve költözött Zuglóba a Bethesda Kórház – A XIV. kerület legrégebbi épülete A Bethesda Kórház történetének kezdete a terézvárosi Rózsa utca 5. szám alatti épülethez kötődik, ahol 1866-tól Bakody Tivadar főorvos irányításával folyt a gyógyító tevékenység. A Sugár út, a mai Andrássy út kiépítése miatt 1870-ben eladni kényszerültek a kórház 1868-tól használt Rózsa utca 8. szám alatti épületét. A Herminamezőn álló Bartl-villa megvásárlásával nyílt lehetőség egy nagyobb és korszerűbb kórház kialakítására. A Bethesda Kórház zuglói gyógyító szolgálata 150 éve, 1872 májusában kezdődött el.
Tragikus házomlások Budapesten Sajnos Budapesten az elmúlt 150 évben sokszor előfordult, hogy építkezés vagy bontás közben összeomlott egy ház, kidőlt egy fal, beszakadt a födém, vagy az állványzat összedőlése okozott tragikus balesetet. Ezekről a szerencsétlenségekről a korabeli lapok is rendre beszámoltak. Összeállításunkban a legkirívóbb esetekből és a kisebb szerencsétlenségekből közlünk válogatást.
Esküvő a Festetics-palotában – A főúri család házi kápolnájában volt a szertartás A VIII. kerületben, a Pollack Mihály tér 3. szám alatt álló Festetics-palota nemcsak azért különleges helyszín a fővárosban, mert a nagyvárossá válás útján az elsők között épült, hanem azért is, mert azon ritka épületek közé tartozik, amelyben a XIX. század második felében egy házi kápolnát is kialakítottak. S ez nemcsak a vallási áhítat céljait szolgálta, hanem esküvői szertartást is tartottak benne. Az egykori mágnásnegyedben található épületben kétszer is rendeztek esküvői lakomát.
Az első omnibusz Pesten 190 éve indult el – Közel száz évig közlekedtek a ló vontatta kocsik a főváros útjain Az első omnibusz, azaz társaskocsi 1832. július 1-jén indult el Pesten. Két kávéházat kötött össze, az egyik a Városligetben, a másik a Belvárosban állt, a vállalkozás fő célja a városligeti kávéház forgalmának növelése volt. Az omnibuszok közel száz évig voltak a budapesti utcakép részei.
Budapest legszebb részein szól a zene A főváros történelmi terein 160 minikoncertet rendeznek nyáron. Az idei Zenélő Budapest sorozatot olyan helyszíneken rendezik meg, mint a Szépművészeti Múzeum, a Magyar Nemzeti Múzeum, a Várkert Bazár, a Magyar Zene Háza vagy a Hegyvidéki Kulturális Szalon. Idén a Budai Palotanegyed megújult történelmi helyszínein, így például a Csikós-udvaron is lesznek rendezvények.
Árpád-kori temetőt találtak a régészek a Budafoki út mellett Áprilistól júniusig folytak az ásatások a Budafoki út mentén, a Kondorosi úttól északra a feltárás egyik meglepetése egy Árpád-kori temető felfedezése volt. A területen egy több mint hétezer éve település lakóházainak nyomait is megtalálták.
A Marhavágóhíd emlékére – 150 éve készült el a főváros egyik húsipari központja Amikor elkészült, a főváros egyik építészeti látványosságának számított. Sok budai és pesti polgár, sőt vidékről vagy külföldről idelátogató volt kíváncsi, hogy néz ki az az épületegyüttes, mely 1872-től a közélelmezés egyik meghatározó intézménye lett, és maradt is majdnem 100 éven keresztül.
Idén is megnyílik a szabadstrand a Római-parton Július 15-től újra lehet fürödni a Dunában, a Római-parton, a Kossuth Lajos üdülőpart 15–17. szám melletti, Duna-parti területen. A szabadstrand augusztus végéig lesz nyitva.
Uniós forrásokat nyert a Nyugati pályaudvar fejlesztése A Nyugati pályaudvar fejlesztésének tervezésére 2,8 millió eurót, azaz 1,1 milliárd forint uniós forrást nyert el a Nemzeti Közlekedési Központ. A fővárosi Déli Körvasút fejlesztése is kiváló minősítést kapott az uniós pályázaton.
Új parkolási rendszert vezetnek be Budapesten Négy zónatípusból álló, új parkolási rendszert vezet be a Fővárosi Önkormányzat, nő a fizetős övezetek területe, és emelkednek a parkolási díjak is. Az új szabályozás szeptember 5-től lép életbe.
Leomlott építészeti értékek – A Jókai utcai bérház A Jókai és az Aradi utcák sarkán álló bérház leomlott tetőszerkezete több embert megsebesített, és a parkoló autókban is jelentős anyagi kár keletkezett, hiszen közel húsz méter magasból zuhantak alá téglák, vakolatdarabok és egyéb építőanyagok. A sajnálatos baleset ráterelte a figyelmet magára az épületre is, amely a XIX. század végének igényes alkotása.
Közterületet nevezhetnek el Benedek Tiborról Újpesten Közterületet nevezhetnek el a 2020-ban elhunyt vízilabdázóról, Benedek Tiborról a IV. kerületben. A városrészben a közeljövőben fogják összeállítani a listát azokról a közterületekről, amelyek méltók lehetnek arra, hogy a sportoló nevét viseljék.
Franciás, olaszos, németes, magyaros – A Magyar Királyi Pénzügyminisztérium és európai társai A Magyar Királyi Pénzügyminisztérium Szentháromság téri palotájának varázslatos belső tereiben nagy szerepet kapott a magyar népművészet. Építésének idején – a XX. század legelején – ugyanis lángolt hazánkban a nemzeti érzés, amit az építészet nyelvén a nép ősi díszítőmotívumainak felelevenítésével fejeztek ki. Egy Pénzügyminisztérium minden országban fontos intézmény, de vajon máshol is tükröződik az adott nemzet lelkülete a falakon? Néhány európai példát bemutatva keressük a választ arra, hogy máshol is e koncepció alapján építették-e ezt az épülettípust.
Újjászületik az Országos Levéltár épülete – Kilátó lesz az új toronyban Hamarosan elkezdődik a Bécsi kapu téri Országos Levéltár épületének felújítása és bővítése, ismét megépítik annak ikonikus tornyát, ahol kilátó lesz. Az új épületszárnyban látogató- és oktatási központot is kialakítanak, valamint kert és terasz is kapcsolódik majd a levéltárhoz.
Híres budapesti épületeket kereshetünk fel a Múzeumok éjszakáján Június 25-én, szombaton, a Múzeumok éjszakáján épületbejárások, tárlatvezetések, interaktív események, koncertek várják hajnalig az érdeklődőket országszerte több mint négyszáz intézményben. Nemrég megnyílt különleges fővárosi épületeket is bebarangolhatunk.
Védett síremlékeket újítottak fel a Fiumei úti temetőben Az olimpia napján, csütörtökön adták át Manno Miltiades görög származású sportoló, olimpiai bajnok és Jász Géza, a Magyar Labdarúgó-szövetség első elnöke felújított síremlékét a Fiumei úti sírkertben, mindkettőjük nyughelye védett.
Megújult a Fradi Múzeum Felavatták a megújult a Fradi Múzeumot, és vele egy időben megnyitották a magyar labdarúgás egyetlen aranylabdásának, Albert Flóriánnak szentelt időszaki emlékkiállítást a Groupama Arénában. A múzeumban helyet kapott az FTC történetét végigkísérő idővonal, felvonulnak a legjelentősebb sporthistóriai ereklyék is.
A Nemzeti Múzeum építésének kezdete – 185 éve volt az első kapavágás A Magyar Nemzeti Múzeum építése 185 évvel ezelőtt kezdődött. Az akkor még külvárosi telken, amelyet már 1813-ban megvásároltak a múzeum számára, korábban lucernát termesztettek. Az építkezésre az Országgyűlés óriási összeget, 500 000 forintot szavazott meg, az első kapavágásra 1837. június 22-én került sor.
Egy magyar nábob pesti palotája – Itáliai reneszánsz a Nagykörúton Batthyány Géza gróf a XIX. század végén úgy döntött, hogy egy akkor már több száz éves híres firenzei reneszánsz épületnek, a Strozzi-palotának a másolatát építteti fel Budapesten saját otthonaként. Tervéhez a mai Teréz körút 13. szám alatt találta meg a telket, és Hauszmann Alajost bízta meg a megvalósítással. A házat kívülről ma is bárki megszemlélheti, ám csak kevesen tudják, hogyan nézett ki belülről ez a fényűző főúri palota, amelyben a gróf távoli rokonával, Batthyány Lajos kivégzett miniszterelnök lányával, Emma grófnővel élt boldog házasságban. Videónkban megmutatjuk, mi maradt meg mára a palota pazar belső tereiből.
Múzeumok éjszakája az Északi Járműjavítóban is A Közlekedési Múzeum új otthonában, az Északi Járműjavítóban a múzeumok éjszakáján felnyitják a motorháztetőket, megmutatják, hogy működött a dízelmozdony, titkos helyekre viszik be a látogatókat, akik az Astoriától induló Irodalmi különjáraton is megközelíthetik a helyszínt, miközben híres írók utazásról szóló történeteit hallgatják.
Lángok martaléka – Hetvenöt évvel ezelőtt égett le a Szent István-bazilika kupolája Budapest legnagyobb templomának építése a méretéhez igazodóan nagyon sokáig tartott, kitöltötte a XIX. század második felét, és még a XX. századba is átnyúlt egy kicsit. 1905-ben fejezték be, de negyven évvel később már ismét felállványozhatták: a II. világháborús sérüléseit kellett helyrehozni. A renoválásból azonban még nagyobb baj lett, egy véletlen tűzeset folytán az egész kupola leégett.
Átadták a megújult buszvárókat a Blaha Lujza téren Átadták a megújult, fedett buszvárókat a Blaha Lujza téren, az autóbuszok Keleti pályaudvar irányú megállójában. A térburkolási munkák is elkészültek a Rákóczi úti járda környezetében.
Felújították az Andrássy úti Haggenmacher-palotát – Mutatjuk, milyen lett! Az Andrássy út 52. szám alatti Haggenmacher-palota visszanyerte eredeti szépségét, a műemlék épület felújítása a közelmúltban fejeződött be. A palota Schmahl Henrik tervei alapján épült 1883-ban neoreneszánsz stílusban.
Az első „modern Déli” 60 éve épült, de ma már nem láthatjuk A Déli pályaudvar 1861 óta szolgálja a vasúti forgalmat. Megnyitása óta a mostani már a harmadik állomásépülete. A legérdekesebb valószínűleg a második épület volt, amelyet 60 évvel ezelőtt, 1962-ben adtak át, és amely alig 13 évig állt eredeti formájában. Ez első „modern Déli”-re emlékezünk.
Megvan az építési engedély, kezdődhet a Károly körúti ház tornyainak helyreállítása A Károly körút és a Dohány utca találkozásánál álló házon az eredeti formájukban építik vissza a korábban lebontott, jellegzetes tetőelemeket és tornyokat, a tervezett átalakítás a napokban kapta meg az építési engedélyt, így hamarosan kezdődhet a kivitelezés.
A Vámháztól a Gerbeaud cukrászdáig – Egy legendás telek 240 éves története A mai Vörösmarty tér és József nádor tér között, a Gerbeaud cukrászda és környezete helyén egy nagyon értékes telek húzódott. 240 évvel ezelőtt ide épült fel a Harmincadhivatal (Vámház), melyet 70 év után ódivatúnak ítéltek meg és lebontottak. A területet ezután többen is szerették volna hasznosítani, gróf Széchenyi István a Nemzeti Kaszinót, Pest városa az új városházat emelte volna fel a helyszínen. A telket végül négy részre osztották a XIX. században. Az ide épült házak ma is állnak, értékes darabjai a belváros építészeti örökségének.
Kilencvenöt éve dőlt ki a Normafa – Évtizedeken át próbálták megmenteni A budai túrázók 95 évvel ezelőtt meglepve tapasztalták a Svábhegyen, hogy egyik pillanatról a másikra eltűnt a kedvenc, évszázados fájuk. A kirándulóhely a Normafának nevezett bükkfa nélkül 1927. június 19-től már nem volt ugyanaz, mint korábban.
Hűvösvölgy, amely már csak nevében hűvös Hűvösvölgy nevéből a legtöbben a hidegre asszociálnak, de ma már kevésbé hűvös, főként nyáron, mint a korábbi évszázadokban. Sőt, a hűvösre egy igen érdekes természeti emlék is rácáfol. Elég nagy területről van szó, ezért a Hűvösvölgyet és környékét két kirándulós nap keretében érdemes bejárnunk. Természeti, épített és kulturális látnivalókban is bővelkedik a városrész, amely már Mátyás idején is kiemelt jelentőséget kapott.
Aki naggyá tette a Ganz-gyárat – 115 éve hunyt el Mechwart András Épp 115 éve hunyt el Mechwart András, aki egy pár száz fős vállalkozásból hozta létre a magyar ipart évtizedekre meghatározó vállalatóriást, a Ganz-gyárat. Eredetileg a törzsgyár Budán, a mai Bem József utca és a Ganz utca közötti területen feküdt, innen terjeszkedett a Kacsa utcába, a Fény utcába, majd pesti telephelyeire. A gyár emlékét ma a Ganz Ábrahám Öntödei Gyűjtemény őrzi a Bem József utca 20. szám alatt, a gyárat felvirágoztató Mechwart András előtt pedig a róla elnevezett II. kerületi térrel és az itt látható mellszoborral tiszteleg az utókor.
Állami tulajdonba kerülhet a Vörösmarty tér és a Széchenyi tér Sajtóhírek szerint állami tulajdonba kerülne a jelenleg a főváros tulajdonában álló Vörösmarty tér, Széchenyi István tér és Podmaniczky Frigyes tér, amelyeket ezután az állam az V. kerületi önkormányzat ingyenes vagyonkezelésébe adna.
Átadták Rákosmentén az új Görparkot A XVII. kerületi Akadémiaújtelepen létesült új Görpark görkorcsolyások, gördeszkások és kerékpárosok számára is ideális helyszín. A három tagból álló medencés flow-pálya kialakítását és méretét tekintve is egyedülálló Magyarországon.
Tornyok és domborművek bősége – Így nézett ki a Károly körút jól ismert bérháza A pesti Belvárosban, a Károly körút és a Dohány utca találkozásánál álló hatalmas bérházon hamarosan átalakítási munkák kezdődnek: visszakapja a II. világháború után elbontott jellegzetes tornyait. Városképi szempontból kiemelten fontos épületről van szó, amelyen az érdekes tetőelemeken kívül nagy méretű domborművek is helyet kaptak. A ház hatalmas homlokzata a XX. század elejének igen színvonalas alkotása.
100 fa lesz az Arany János utcában – Újabb útszakaszon folytatódik a felújítás a Belvárosban Az V. kerületi Arany János utca újabb szakaszát újítják fel. Az Október 6. utca és a Podmaniczky tér közötti részen új utcabútorokat és kerékpártámaszokat helyeznek ki, modernizálják a közvilágítást, szélesítik a járdát, fákat ültetnek. A felújítás végére egy közel 100 fából álló fasor jön létre.
A pesti Nemzeti Színház volt a világ harmadik villanyvilágítással felszerelt színháza Az 1837-ben épült első Nemzeti Színház a mai Astoriánál, a Rákóczi út, Múzeum körút sarkán állt, a klasszicista épület homlokzatát 1875-ben teljesen átépítették, és egy hatalmas bérházat is emeltek mellé. Pár évvel ezután a pesti közönség olyasminek lehetett szemtanúja, ami akkor még keveseknek adatott meg: bevezették a villanyvilágítást. Ezzel a Nemzeti a világ harmadik színháza lett, amelynek színpadát, nézőterét és homlokzatát ily módon világították meg.
Ötven éven át építtették kolostorukat a klarissza apácák, ma az ELTE-nek ad otthont Alamizsnából, hitelekből közel ötven év alatt építtették fel a klarissza rend apácái zárdájukat a mai Szerb utca 21. – Királyi Pál utca 1–3. szám alatt a XVIII. században. A zárt sorú beépítésű, háromudvaros kolostor barokk magja egy középkori romtemplom falmaradványait őrzi. Az apácarend feloszlatása után többször átalakított épületegyüttesben működött papnevelde, kórház, börtön, majd a Pesti Királyi Főzálogház. Lebontása a XX. században kétszer is felmerült, de szerencsére megmaradt: ma az ELTE intézményeinek ad helyet a műemlék.
Végre megkezdődik a Károlyi-palota felújítása Évtizedek óta üresen áll a Pollack Mihály tér 10. szám alatti Károlyi-palota. A Nemzeti Múzeum mögött kiépült mágnásnegyed egyik ikonikus épületének számított, egyidőben az olasz nagykövetség működött benne, a rendszerváltás után pedig raktárnak használták Ybl Miklós híres alkotását. A kiemelten védett műemléket eredeti állapotának megfelelően állítják helyre.
Egy zseniális építész gazdag munkássága – A 175 éve született Hauszmann Alajosra emlékezünk Hauszmann Alajos neve az utóbbi években kezd ismét a köztudatba kerülni, a megbecsülés olyan szintjére, ami életműve alapján méltón kijár neki. A királyi palota bővítése és környezetének kialakítása volt munkásságának csúcspontja – ezért is nevezték el róla a napjainkban zajló épületrekonstrukciós programot –, de az építészi életmű sokkal változatosabb ennél és rendkívül gazdag. Születésének 175 éves évfordulója alkalmából megkíséreljük bemutatni Hauszmann Alajos fontosabb alkotásait, természetesen a budapestiekre összpontosítva.
Ahol a Trapper farmer reklámja és nászút is volt – Lebegni a város felett Lehetett volna Villamosszék, Sétahinta, Páros János, Égibusz: több mint tízezer javaslat érkezett az elnevezésére. Végül a zsűri a Libegő mellett döntött. 1970 óta szállítja az utasokat Zugliget és a János-hegy között. Nyitott, kétüléses székeken utazva lehet leküzdeni a két végállomás közötti 260 méteres szintkülönbséget, a drótkötélpályát 17 hatalmas acélpillér tartja. Volt itt nászút, a Trapper farmer reklámja, és számos filmben feltűnik ez a ritka közlekedési eszköz.
Kolegerszky, Wampetics, Gundel – A városligeti éttermek világa A Városliget már több mint kétszáz éve a pestiek kedvelt kirándulóhelye, ahol a sétálgatásban, csónakázásban megfáradt emberek előtt mindig nyitva állt néhány étterem kapuja is. A Liget aranykora a millennium idejére esett: az 1896-os ezredéves kiállításra közel hatmillió látogató érkezett, ennek megfelelően a vendéglátás is magasabb fokozatra kapcsolt.
Kiállítják a régi Szent János Kórház oszlopdarabjait a Széna téren A II. kerületi Széna téren a felújítás során megtalálták a régi Szent János Kórház oszlopának darabjait, falmaradványokat és a Nepomuki Szent János-szobor tartóoszlopának egy töredékét. Az emlékeket a felújított téren fogják kiállítani.
Felavatták a Petőfi család felújított síremlékét Felavatták a Petőfi család megújult síremlékét szombaton a Fiumei Úti Nemzeti Sírkertben. A sírban Petőfi Sándor szülei, Petrovics István és Hrúz Mária, felesége, Szendrey Júlia, gyermekük, Petőfi Zoltán, valamint a költő öccse, István nyugszanak.
Amikor magyar neveket kaptak a budai dombok – 175 éve volt a dűlőkeresztelő Tudják, hogy hol található Budán a Burgerberg vagy a Feldhut, esetleg a Reiche Reid? Sőt vélhetően, ha azt mondják, hogy el kell utazni Dreihotterbe, akkor senki nem arra gondol, hogy a 21-es buszra szálljon fel. A budai városrészek ma szép, hangzatos és néha ősinek hangzó magyar neveket viselnek, ám ez csupán 1847-től van így, amikor egy csapásra szinte minden budai területet átneveztek. Ez volt a híres dűlőkeresztelő.
A reformkorban volt az első pesti lóverseny Széchenyi István szervezésében Széchenyi István évekig dolgozott azon, hogy itthon is meghonosítsa az Angliában megismert lóversenyeket. Már 1821-ben kidolgozta a lóversenyszabályzatot, és 1822-ben engedélyt kért a lóversenyek megtartására. Ezt elsőként Pozsonyra kapta meg 1826-ban, majd 1827-ben Pesten is megtarthatta a versenyt.
Lechner Ödönhöz kötődik a szecesszió világnapja A szecesszió világnapját magyar kezdeményezésre 2013 óta ünnepeljük minden év június 10-én. Ez a nap a századforduló két híres építészéhez kötődik: ekkor halt ugyanis meg Lechner Ödön (1914-ben) és Antoni Gaudí (1926-ban). Az Iparművészeti Múzeum kéthetes ünnepléssel készül, és ezalatt számos budapesti szecessziós épületet mutat be az érdeklődőknek.
A királyi palota építője 175 éve született – Hauszmann Alajosra emlékeztek A 175 éve született Hauszmann Alajosra emlékeztek csütörtökön a Fiumei úti sírkertben. Ő volt a Kossuth téri Királyi Kúria, a New York-palota, a Műegyetem központi épülete, valamint a királyi palota bővítésének és átépítésének tervezője, de számos budapesti középület, magánház és villa készült az ő tervei szerint. Tanári munkásságán keresztül jelentős hatást gyakorolt a századforduló magyar építészetére, építészeire.
A Lánchíd felújítása miatt két hónapra lezárják a budai alsó rakpart egy szakaszát A Lánchíd korszerűsítési munkái miatt június 20-tól augusztus közepéig lezárják a Halász utca és a Döbrentei tér közötti rakpartszakaszt a forgalom elől. Ugyanakkor ebben az időszakban a pesti alsó rakparton mindennap, így hétvégenként is lehet majd gépjárművel közlekedni.