
Keresés az archívumban
Színházterem is volt az egykori Karátsonyi-palotában – 150 éve a királyi pár is járt Buda egyik legszebb főúri rezidenciáján
2022. április 11. 9:00
A pesti főúri épületekben rendezett bálok és estélyek a fővárosi társasági élet megszokott eseményei közé tartoztak a XIX. század második felében. Színházi előadásra ritkábban került sor, s még ennél is ritkább megoldásnak számított, hogy az épületen belül szabályos színházat is kialakítsanak. A budai Karátsonyi-palota e ritka kivételek közé tartozott, ahol 150 évvel ezelőtt két vígjátékot is előadtak, amelyet Ferenc József és Erzsébet királyné is megtekintett.
Kezdődhet az építkezés a Gellért-hegyen – Megkapta az építési engedélyt a Mátyás Palota
2022. április 10. 20:00
Egykor munkásőrbázis volt a Gellért-hegyen, a Somlói út 49–53. szám alatt, ahol hamarosan a Mathias Corvinus Collegium oktatási intézményei és otthona épül fel. A tehetséggondozó központ új épületegyüttesének tervei a napokban kapták meg az építési engedélyt, így kezdődhet a Mátyás Palotának nevezett székház kivitelezése.
A felszabadulás emlékművének készült, Budapest egyik jelképe lett a 75 éves Szabadság-szobor
2022. április 10. 10:30
A 75 éve felavatott Szabadság-szobrot, eredeti nevén Felszabadulási emlékművet a főváros vezetése a Horváth-kertben helyezte volna el, ám a készítést felügyelő bizottság ragaszkodott ahhoz, hogy Budapest egyik legmagasabb pontjára kerüljön. Így végül a Gellért-hegy ormára állították fel Kisfaludi Strobl Zsigmond alkotását. A rendszerváltás után megszabadították a megszállásra emlékeztető jelképektől, azóta a szabadságot és a függetlenséget szimbolizálja.
A pestiek kedvence volt a Városligeti-tó, de bűzös, nyákos vizére panaszkodtak a XIX. században
2022. április 9. 11:00
A Városligeti-tó története jó ideig a vizének tisztaságáért vívott harc története is volt. A XIX. században sokáig nem tudták megoldani, hogy egészséges legyen a benne lévő víz, amelynek bűzösségéről, nyákosságáról számtalan cikk született. Most, hogy a napokban kipusztult a Városligeti-tó halállománya, felelevenítjük a küzdelmet, amelyet a városvezetők a víz tisztaságáért folytattak.
Hamarosan befejeződik a Lánchíd pesti oroszlánjainak restaurálása
2022. április 8. 14:30
A Lánchíd pesti hídfőit díszítő kőoroszlánok restaurálásának műhelymunkái hamarosan befejeződnek. A Lánchíd budai oroszlánjait orvosi lézerrel is tisztítják, hogy eltávolítsák a legmélyebben lévő szennyeződéseket.
Két gyöngyszem a pesti Duna-parton – A Klotild-paloták
2022. április 8. 0:43
Az Erzsébet híd pesti hídfője építészetileg többé-kevésbé egységesnek mondható, hiszen hasonló történelmi korban, a XX. század elején épült ki. Az épületek közül kettő nem is csak hasonlít egymásra, hanem egymás tükörképei, tulajdonképpen ikerpalotákról van szó. Nevük is azonos: az építtetőjük után Klotild-palotáknak szokás hívni, ugyanis Habsburg József főherceg felesége rendelte meg őket. Bár a pesti népnyelv a délire előszeretettel használja a Matildot is, amit a benne tavaly megnyílt szálloda is átvett. Az északiban pedig idén nyílik új hotel – ebből az alkalomból érdemes visszatekinteni az épületek történetére.
Magyar hajóval Pestről Párizsba – Széchenyi Ödön különleges utazása az 1867-es világkiállításra
2022. április 7. 9:30
Hajóval elérni Nyugat-Európát: nagy álma volt ez a pesti kereskedelemnek a XIX. században. Azonban a Duna kelet felé folyt, és hiába jártak rajta gőzhajók, azok Nyugat-Európát nem érték el. Ezen akart változtatni Széchenyi Ödön, aki elsőként hajózott belvízi utakon Pestről Párizsba.
Szemétlerakóból lett a nemzet főtere – A Kossuth tér története
2022. április 6. 18:00
Ha Budapest utcái, terei és épületei mesélni tudnának, izgalmas történetek kimeríthetetlen sokaságát hallhatnánk. Ez különösen igaz a főváros legimpozánsabb, a nemzeti emlékezet szempontjából legfontosabb köztereire. A Kossuth Lajos tér története regényeket megszégyenítően gazdag drámákban és fordulatokban, felemelő eseményekben és tragédiákban. Megérdemelten született róla nemrég egy igényes és tartalmas kiadvány nem kisebb céllal, minthogy végigvezessen bennünket a téren zajló fontosabb eseményeken, s közben megmutassa annak folyamatosan változó arculatát.
Hamarosan elkezdődhet a Ferencvárosi Szabadidő- és Sportpark megvalósítása
2022. április 6. 16:00
Az épülő új Nemzeti Atlétikai Stadion mellett hamarosan megkezdődik a Ferencvárosi Szabadidő- és Sportpark megvalósítása is. A beruházás keretében szabadtéri edzőpályák és azokhoz csatlakozó egyéb sportlétesítmények épülnek.
Új szerepben a legendás Tengerszem étterem
2022. április 5. 12:00
Aki az Üllői úton utazik – különösen a metrópótlás idején –, bizonyára felfigyelt a Pöttyös utcai metrómegállónál, a páros oldalon a folyamatos épületsort megtörő téren egy jellegzetes, kör alakú, oszlopos-üvegezett egyemeletes épületrészre, amely az elmúlt időszakban megújult. Az egykori legendás Tengerszem étterem épületét 2021-ben felújították, és ma rendelőintézetként fogadja a felnőtteket és a gyermekeket.
Budapest csatornázásáról 135 évvel ezelőtt döntöttek
2022. április 4. 14:00
Budapest közállapotai a XIX. században sok területen hagytak kívánnivalót maguk után. A zsúfolt, gyorsan növekvő városban magas volt a halandóság, több alkalommal pusztítottak járványok. A gondot nemcsak az elképesztő zsúfoltság okozta, hanem a hiányos köztisztasági rendelkezések, például a csatornázás elégtelen volta.
A budai Vártól a Kossuth térig – Több épület is otthont adott az országgyűléseknek a Parlament megépüléséig
2022. április 3. 9:00
A Parlament Budapest ikonikus épületének és legismertebb jelképének számít, de bő 140 éve a fővárosiak még nem tudhatták, hogy pár évtizeden belül milyen gyönyörű látvány fogja őket fogadni a Duna-parton. Egy igen hosszú folyamat vezetett ahhoz, hogy a Steindl Imre által tervezett épületben ülhessen össze a magyar Országgyűlés 1902-től. Bemutatjuk, hogy Budapest mely helyszínein üléseztek Magyarország egykori parlamenti képviselői a XVIII. század vége óta.
Befejeződött a Kútvölgyi Kórház külső homlokzatának felújítása
2022. április 2. 16:00
Megújult a Kútvölgyi Kórház külső homlokzata, illetve kicserélték a toronyépület nyílászáróit, és korszerűsítették a hűtési és fűtési rendszerét is. Ugyanakkor már folynak a belső felújítási munkálatok is.
70 éve hunyt el Molnár Ferenc, A Pál utcai fiúk szerzője
2022. április 2. 9:00
Molnár Ferenc a XIX. század végi Józsefvárosban született, szépirodalmi műveiben a VIII. kerület miliője rendszerint megjelenik. A világhírű író számos módon kötődik a fővároshoz, élt az Üllői úton, a József körúton, munkái egy részét a Centrál kávéházban írta, majd a harmincas években Budán vásárolt villát, ahova New York-i emigrációja miatt már soha nem költözött be. Legismertebb regénye, az 1907-ben kötetben kiadott, mára 37 nyelvre lefordított A Pál utcai fiúk hiteles részletességgel mutatja be a századforduló Budapestjének hangulatát és társadalmát, a grundon keresztül a gyerekek mindennapjait.
Elkészült a Walter Rózsi-villa felújítása
2022. április 1. 13:30
A Fischer József által tervezett, VII. kerületi modernista villában először Walter Rózsi operaénekesnő és családja élt, majd a BM-kórház óvodája és gyermekorvosi rendelője lett. A most megújult épület a Magyar Építészeti Múzeum és Műemlékvédelmi Dokumentációs Központ új kiállítótereként nyílt meg.
Főúri lakból a kultúra otthona – Fordulatos a története a belvárosi Károlyi-palotának
2022. április 1. 9:00
A XX. század elején a lebontása is felmerült, kertjének helyén pedig Nemzeti Színház is épülhetett volna, a patinás klasszicista palota mégis megmenekült, és már évtizedek óta a kultúrát szolgálja. A Petőfi Irodalmi Múzeumnak otthont adó egykori Károlyi-palota most kezdődő felújítása apropóján azonban érdemes megemlékezni arról, hogy a múlt század első felében mennyi változáson ment keresztül az épület: kívül és belül is történtek átalakítások.
Megújult az óbudai Szent Vér-kápolna
2022. március 31. 14:00
Felújították a több mint kétszáz éves kiscelli Szent Vér-kápolnát. Többek között új tetőszerkezetet, tornyot, korszerű világítást is kapott az épület, továbbá új oltárképpel és kegyszobrokkal is gazdagodott a kápolna, amelynek kapuján a most kialakított nyílásokon keresztül akkor is be lehet nézni, ha éppen zárva lenne.
Nemcsak tereket, hanem korokat is összeköt az újjászületett Hauszmann-féle rámpa a Csikós-udvaron
2022. március 31. 9:00
A budai Vár egyik legújabb építménye a Főőrség mellől indulva köti össze a Hunyadi-udvart a Csikós-udvarral. Az eredetivel megegyező Hauszmann-féle rámpán végigsétálva nemcsak a krisztinavárosi panorámában gyönyörködhetünk, de izgalmas részleteket is felfedezhetünk: az építmény falai ugyanis több kor emlékeit őrzik.
Megmenekülhet a Merzse-mocsár
2022. március 30. 17:30
Budapest utolsó mocsaras élőhelyét, a XVII. kerületben található Merzse-mocsarat évek óta a kiszáradás fenyegeti, hamarosan azonban terv készül a különleges terület megmentésére: árokrendszer kialakításával biztosítanák a természetvédelmi övezet vízpótlását.
A magyar építészet egyik legnagyobb csodája: ez derül ki az Országházról szóló könyvből
2022. március 30. 14:00
Budapest s egyben Magyarország világszerte is leghíresebb épülete kétségkívül az Országház. Nem véletlenül született róla temérdek könyv, tudományos vagy épp szórakoztató irodalom, dokumentumfilm. A parlamenti képviselők minden választás után – így várhatóan idén is – diadalittasan vonulnak ebbe a párját ritkító épületbe, s ámulattal felfedezik fel a csodáit. Mi most egy nagyszabású könyvet ismertetve mutatjuk be felépítésének történetét.
Ötven évvel ezelőtt történt: súlyos vízhiány Budapesten
2022. március 30. 9:00
A mostani aszályhoz hasonlóan ötven éve is jelentős vízhiány sújtotta Magyarországot és benne Budapestet, amelyet tovább súlyosbított az elöregedett vízvezeték-hálózat és a rendszeres csőtörések is. A helyzet 1971–1972-ben annyira kritikus volt, hogy az ipari üzemek vízfogyasztását korlátozták, és a lakosság is megérezte a vízhiányt, sok helyen ugyanis nem folyt víz a csapokból, így egy ideig lajtos kocsikkal kellett biztosítani a vízellátást.
Értékes leletek kerültek elő a Budavári Palotában folyó kutatások során
2022. március 29. 18:00
Különleges leletekre bukkantak a Budavári Palota falkutatása és alapfeltárása során. A most előkerült töredékek, fal- és csempedarabok azért jelentősek, mert segíthetnek meghatározni, hogy milyen is volt pontosan a Hauszmann Alajos tervei alapján a múlt századfordulón kibővített palota.
Megújul a Városmajor: nagyobb zöld felület és egy tó is lesz a parkban
2022. március 29. 14:00
A megújuló Városmajor a most kihirdetett győztes terv alapján egyszerre lesz természetközeli pihenőkert, zöld tisztásokkal, napozóréttel és játszóterekkel, közösségi sportpályákkal felszerelt családbarát szabadidőpark. A burkolt felületek csökkentésével 240 év után először nő a park területe: 15 ezer négyzetméterrel több lesz a zöld. A tervekben egy tó is szerepel, amelyet a templom mögött alakítanának ki.
Megkapta az építési engedélyt az új Közlekedési Múzeum
2022. március 28. 14:00
Megkapta az építési engedélyt az új Közlekedési Múzeum, így kezdődhet a kiviteli tervek készítése. Ez a munka várhatóan jövő év elejére fejeződik be, ezt követően írják majd ki a pályázatot az építési munkákra. A múzeum új otthona a X. kerületi Kőbányai úton, az egykori Északi Járműjavító területén lesz, megépítését összekapcsolják az ország egyik legjelentősebb ipari örökségi területének rehabilitációjával.
Szerelem a Belvárosban – Így élt Ady és Csinszka az V. kerületben
2022. március 28. 9:00
Ady és Csinszka 1917-ben költözött Budapest belvárosába, az V. kerületi Veres Pálné utca 4–6. szám alatti ötemeletes bérház egyik első emeleti, utcára néző lakásba. Ez volt a költő utolsó otthona. Ady születésének 100. évfordulója alkalmából 1977-ben egy emlékmúzeumot alakítottak itt ki, azóta bárki megtekintheti, milyen körülmények között élt a magyar irodalom egyik leghíresebb szerelmespárja. Ady és Csinszka egykori közös lakását nemrég felújították, az emlékmúzeum látnivalóit is bővítették.
Farkas-erdő, a mókusok földje – Újpest is tartogat meglepetéseket
2022. március 27. 11:00
Az újpesti Farkas-erdő egy nagyszerű kirándulóhely az újpesti lakosok számára, de a távolabbi kerületekből is érdemes ellátogatni ide, ha egy könnyed, erdőlakó állatokban gazdag sétára vágyunk. Ám ennél azért árnyaltabb a kép, mert nádas, fenyves, valamint tájékoztató táblák és rengeteg kihelyezett erdei bútor várja a látogatókat.
Megmutatjuk, hogy milyen lesz a megújuló Nyugati pályaudvar
2022. március 26. 15:00
Egy világhírű brit építésziroda nyerte meg a Nyugati pályaudvarra és környezetének fejlesztésére kiírt nemzetközi tervpályázatot. A zsűri azért döntött így, mert az új terv tiszteli Budapest építészeti örökségét, és jól illeszkedik a környező városrész szövetébe – hangzott el a mai eredményhirdetés után.
Meseországot idézik a különleges cseppkövek Budapest alatt – A Pál-völgyi-barlangban jártunk
2022. március 26. 10:00
Idén tavasszal lesz 120 éve, hogy Déry József, a Turisták Lapja szerkesztője éppen a Szépvölgyi úton sétált felfelé, amikor a Pál-völgyi kőfejtőben, a bányaőri lakás kertjében földbe szúrt, apró cseppkőpálcikákra figyelt fel. Kérésére a bányaőr levezette őt a bánya nyugati szegletében nyíló üregbe, amelynek bejáratát nem sokkal azelőtt, a bányászati tevékenységnek köszönhetően találták meg. Akkor még nem tudták, hogy az üreg, a ma Harcsaszájúnak nevezett Látóhegyi-barlang egy sokkal hatalmasabb, immár 32 kilométeres barlangrendszer része.
Az első budapesti Duna-hidakat külföldiek tervezték – Angol és francia mérnökök kapták a megbízást
2022. március 25. 9:00
Bár a hídépítésnek nagy hagyományai vannak Budapesten, a XIX. században jó ideig nem volt itthon megfelelő szaktudás és technológia ehhez a munkához. Külföldi mérnökök építették eredetileg a Lánchidat, a Margit hidat és a vasúti hidat is. Az első teljesen magyar dunai átkelő a Ferenc József híd volt, amely az ezeréves Magyarország ünnepére, a millenniumra készült el 1896-ban.
Új idősotthon épülhet a XVI. kerületben
2022. március 24. 18:00
Kiírták a közbeszerzést a XVI. kerületi Kertvárosi Idősek Otthona megvalósítására. A beruházás részeként az idősotthon szomszédságában egy közösségi parkot is kialakítanak.
Átadták a Bástya parkot a Belvárosban
2022. március 24. 14:00
A Mátyás király uralkodásának idején emelt pesti városfal mellett alakították ki a Belváros új közösségi terét, a Bástya parkot. Aki ellátogat ide, a Gellért-hegyi Sziklakápolnáig ellátó kilátópontot, igényes játszóteret és várostörténeti galériát talál. Az új fákkal, növényekkel zöldebbé tett teret tegnap vehette birtokba a nagyközönség.
Minimális energiafelhasználású bölcsődét adtak át a XXII. kerületben
2022. március 23. 16:00
Hétfőn nyílt meg Budafok-Tétény legújabb és egyben legkorszerűbb épülete, a Zöldike Tagbölcsőde. Az épület minimális energiafelhasználású, szinte passzívházként tud működni.
Százhúsz éve hunyt el Tisza Kálmán miniszterelnök, Budapest fejlesztője
2022. március 23. 9:00
Ezekben a napokban emlékezünk meg a monarchiabeli Magyar Királyság legmeghatározóbb miniszterelnökéről, borosjenői Tisza Kálmánról, aki éppen 120 esztendővel ezelőtt, 1902. március 23-án hunyt el józsefvárosi lakásában. A kortársai által Generálisként emlegetett politikus, aki kormányfői tisztségéből adódóan a Fővárosi Közmunkák Tanácsának is elnöke volt, kiemelkedően sokat tett Budapestért.
Átadták a szalézi rend új óbudai épületeit
2022. március 22. 16:00
Átadták a szalézi rend új oratóriumát és a tartományfőnökség épületét Óbudán. Az oratórium egyfajta közösségi térként fog majd működni.
Felújítják a belvárosi Károlyi-palotát – Így készül a Petőfi-évfordulóra az irodalmi múzeum
2022. március 22. 14:00
Petőfi Sándor születésének 200. évfordulója alkalmából megújul a róla elnevezett irodalmi múzeum otthona, az V. kerületi Károlyi-palota. A nagy múltú, klasszicista stílusú épületben jelentős belső átalakításokat terveznek, de a leglátványosabb változások kívül lesznek: összenyitják a palotaudvart a Károlyi-kerttel, és egy ösvényt is kiépítenek, amely a Múzeum körutat fogja összekötni az Egyetem térrel. Aki a felújítás után belép a Károlyi utcai főkapun, azonnal érzékeli a változást: itt kávézó és vonzó terek várják majd a látogatókat.
Hamarosan átadják a megújuló M3-as metró három állomását
2022. március 21. 19:00
Újabb szakaszához közeleik az M3-as metró rekonstrukciója. A tervek szerint májusban fogják átadni az utazóközönségnek a megújult Kálvin tér, Corvin-negyed és Semmelweis Klinikák állomásokat.
Megújulhat a Széchenyi István tér és a Clark Ádám tér
2022. március 21. 15:00
Hamarosan folytatódhatnak a Széchenyi István tér és a Clark Ádám tér felújulásával, átalakításával kapcsolatos tervezési munkák. A Lánchíd pesti hídfőjénél megszüntetik a tér körbejárhatóságát, míg a budai hídfőnél a tér a gyalogosok és a kerékpárosok számára is körbejárhatóvá válik.
Angyalföldtől Óbudáig – 135 éve született Kassák Lajos
2022. március 21. 12:30
A 135 éve született Kassák Lajos 17 éves korában költözött Érsekújvárról Budapestre. A költő, festőművész, a magyar avantgárd mozgalom elindítója közel 40 évig Angyalföldön élt, majd a II. világháborút követően Békásmegyeren egy romos parasztházat utalt ki neki alkotói munkásságára és megrongálódott lakására tekintettel az akkori kormány. Élete utolsó tizenhárom évében Óbudán, a Bécsi út 98. szám alatti házban találjuk.
Lenyűgöző belső terek – Bejártuk a felújított Postapalotát
2022. március 20. 9:00
A Széll Kálmán tér legismertebb épülete az egykori Budai Postapalota, mely 1926-os átadása óta uralkodik méltóságteljesen a környék fölött. A Magyar Posta 2008-ban kiköltözött belőle, így hosszú évekig üresen állt, csak 2016-ban talált vevőre. 2018-ban a Magyar Nemzeti Bankhoz került, és az ekkor kezdett rekonstrukciónak köszönhetően az épület az MNB Felügyeleti Központ és Pénzmúzeum néven született újjá. Történtek hatalmas változások, de azokat gondos odafigyeléssel hajtották végre, és a belső terek úgy újultak meg, hogy az eredeti állapotokra is utalnak. Bejártuk a felújított épületet.
Megkapta az ingatlanszakma Oscar-díját a Magyar Zene Háza
2022. március 19. 17:00
A Magyar Zene Háza nyerte idén a fődíjat az „ingatlanszakmai Oscarnak” is nevezett cannes-i kiállításon. Az idén január végén átadott különleges városligeti épülettel először kapta magyar fejlesztés a zsűri fődíját.
Több mint háromszáz éve nyitottak patikát a pesti Belvárosban
2022. március 19. 12:00
A mai Váci utca 32. – Kígyó utca 2. szám alatti saroképület telkén a török hódoltság után Pest első polgári, nyilvános jogú gyógyszertára, a Szentháromság patika állt. Építtetője és tulajdonosa Herold Heinrich Siegfried gyógyszerész volt. A remek fekvésű terület a gyógyszertár elköltözése után üzletek sorának adott otthont az elmúlt évszázadokban, és számos magas rangú bérlője volt: itt működött a Zöld fához címzett posztóüzlet, melynek cégérét Barabás Miklós festette, de a híres Kilián könyvkereskedő család egyik reprezentatív könyvesboltja is a házban kapott helyet. A ma is nagyon leromlott állapotú épület kerületi egyedi védelem alatt áll, és kiemelt régészeti lelőhely.
Új sportcsarnokkal bővült a Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium
2022. március 18. 15:30
Átadták a Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium új tornacsarnokát. A 3700 négyzetméteres új csarnokot egy üvegfolyosó köti össze az 1929-ben épült gimnázium neobarokk épületével.
Megújul a Fradi Népligeti Sportközpontja
2022. március 17. 13:00
Megkezdődhet az FTC új Népligeti Sportközpontjának tervezése. A beruházás keretében több új sportlétesítmény is épülhet a meglévő területen: egy 5000 négyzetméteres futballcsarnok és egy szintén ekkora kézilabda-aréna, de vízilabda- és jégkorongarénát is terveznek.
A mélyszegénység világából virágos lakótelep – 65 éve kezdték bontani az egykori Mária Valéria-szükséglakótelepet
2022. március 17. 10:00
A József Attila-lakótelep Budapest egyik, zöld területekkel, fákkal, bokrokkal leginkább ellátott városnegyede, 2012-ben még az ország legvirágosabb lakótelepe címét is elnyerte. Az itt lakók közül is egyre kevesebben tudják azonban, hogy volt idő, amikor ez a terület legkevésbé sem a komfortosságáról volt híres. A neve is más volt, mely már önmagában sokat elárult az itteni viszonyokról: Mária Valéria-szükséglakótelep.
245 éve dőlt el, hogy Budára költözik az ország legrégebb óta működő egyeteme
2022. március 16. 9:00
Hazánk legrégebb óta működő egyeteme, a mai ELTE, a Semmelweis Egyetem és a Pázmány Péter Katolikus Egyetem jogelődje Nagyszombatban kezdte meg a működését 1635-ben. Költöztetését Mária Terézia határozta el, s bár felmerült, hogy a pesti Invalidus-palotában, a mai Központi Városháza épületében helyezik el, végül 1777-ben Budára, a Várba költözött.
Megkezdődött a Bálna felújítása
2022. március 15. 18:00
Megújul a főváros ikonikus épülete, a Bálna. Az épület komplex rekonstrukciója keretében felújítják a fő- és melléképületeket, kicserélik a sérült üvegelemeket. Az új díszkivilágítás már el is készült, így március 15-e alkalmából nemzeti színekben pompázik a ház.
„Homokbuczkák, dudva, kóró és vadnövények” – Ilyen volt a Magyar Nemzeti Múzeum környezete 1848. március 15-én
2022. március 15. 11:00
Petőfi és a márciusi ifjak 1848. március idusán Pest-Budán történelmet írtak. A nevezetes nap helyszínei közül a Magyar Nemzeti Múzeum, illetve a múzeumpalota előtti tér vált leginkább emblematikussá. Az eseményt minden évben megidézzük, a szereplőkről is megemlékezünk, de a forradalom helyszíneiről csak említés szintjén szólunk. A múzeumépület és környezete tekintetében most kivételt teszünk és bemutatjuk, milyennek láthatták a forradalmárok egykor a legendás helyszínt.
Hamarosan elkezdődhet a Magyar Nemzeti Levéltár óbudai épületének megújulása
2022. március 14. 14:00
Nemsokára megkezdhetik a Levéltár Lángliliom utcai raktárának és kutatótermének fejlesztését. A beruházás keretében nemcsak felújítják, hanem bővíteni is fogják az épületet, a technikai szempontból a legkorszerűbb eszközökkel felszerelt föld feletti raktárakban megfelelő módon lehet majd őrizni az iratanyagot, illetve lehetőség nyílik azok kutatására is.
Itt nyomtatták a Nemzeti dalt: kiemelt beruházás lett a belvárosi Horváth-ház felújítása
2022. március 14. 9:00
Az 1817-ben Pollack Mihály tervei szerint épült Horváth-házban működött egykor a legendás Landerer és Heckenast nyomda, ahol 1848. március 15-én kinyomtatták a 12 pontot és a Nemzeti dalt. A leromlott állapotú ház rekonstrukcióját nemrég kiemelt beruházássá nyilvánították, a tervek szerint a felújítás után a Hess András Könyvesház működik majd benne.
Megmutatjuk, hogy milyen lett a felújított Operaház!
2022. március 13. 18:00
Tegnap átadták a felújított Magyar Állami Operaházat. Most ebben a képriportban megmutatjuk, hogy miként ragyog régi pompájában Ybl Miklós remekműve!


