Keresés az archívumban

A közlekedés újjáélesztése a 80 évvel ezelőtti pusztulás után Budapest II. világháborús ostroma szinte teljes pusztulást hozott a városra. A hatalmas károk a közlekedési hálózatokat is érintették. Nemcsak a világszép hidak felrobbantását értjük alatta, hanem a tömegközlekedési hálózat pusztulását, márpedig közlekedés nélkül egy világváros nem működhet. Nézzük meg, hogyan indult újra a közlekedés 1945 februárjában!
Ikarus 30-as autóbusszal bővítette gyűjteményét a Közlekedési Múzeum A világ egyik legidősebb Ikarus autóbusza került a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeumba. A restaurálás előtt álló jármű a múzeum nosztalgiaflottáját fogja gyarapítani.
Megújul a Kossuth Lajos utca és a Szabad sajtó út A főváros és az V. kerületi önkormányzat együttműködésében gyalogos- és kerékpárosbaráttá teszik a belváros fő útvonalát, a Kossuth Lajos utcát és a Szabad sajtó utat. A zöldfelületek növelése és a megújítás célja az, hogy az útszakasz visszakapja a régi fényét.
Munkácsy-emlékek a pesti Duna-parton A pesti Duna-partnak az Országháztól a Vigadóig ívelő szakaszán álló, közismert épületek jelentős szerepet játszottak Munkácsy Mihály életében. Művészi pályáján meghatározó ez a rövid idő alatt bejárható terület: ifjúként az MTA épületében elhelyezett Esterházy-képtárat csodálta, a Vigadóban a személyes jelenlétében adták elő Milton-festményét élőképben, utolsó monumentális alkotása pedig a Parlament számára készült Honfoglalás volt, amely most a Szépművészeti Múzeum kiállításán látható.
Az első fizetőparkoló Budapesten Budapesten 60 éve kell a közterületi parkolásért fizetni. Az első fizetős parkoló a belváros közepén, a nem sokkal korábban átadott, új Erzsébet híd pesti hídfője alatti terület lett. Az, hogy miért kellett már akkor fizetős parkolót kialakítani, érdekes történet.
Jókai-kiállítás nyílt a Jókai téren Jókai-filmadaptációkról szóló kiállítás készült Terézvárosban az íróról elnevezett téren. A Jókai tér kerítésén 27 kép kapott helyet olyan filmeket felvonultatva, mint a Mire megvénülünk, a Kőszívű ember fiai, az Aranyember vagy A névtelen vár.
Modernizált műemlék – A Magyar Nemzeti Bank megújult székházában jártunk A Magyar Nemzeti Bank Szabadság téri székháza 120 évvel ezelőtt készült el Alpár Ignác tervei szerint, de egészen a legutóbbi időkig nem történt rajta átfogó helyreállítás. Az elmúlt három év során azonban felújították és modernizálták a műemlék épületet, amelyet most mi is bejárhattunk: megtekintettük az első emelet helyreállított reprezentatív tereit, amelyet évtizedekkel ezelőtt osztottak ketté, láttuk a korábbi elfalazásból kiszabadított lodzsákat, megtekintettük a díszlépcsőházat, az üveghidat és az udvart lefedő üvegtetőt.
Budapest leghíresebb díszpolgára – A 200 éve született Jókai Mór és a főváros kapcsolata Kétszáz éve született Ásvai Jókay Móric, vagy ahogy mindnyájan ismerjük, Jókai Mór, „a nagy mesemondó”, aki regényeivel, közéleti tevékenységével és rendkívüli munkabírásával meghatározta a XIX. századi magyar kultúrát. Bicentenáriuma alkalmából cikkünkben Jókai és a főváros kapcsolatát mutatjuk be: hogyan kötődött Budapesthez, milyen helyszínekhez fűzték az emlékei, hol élt, és miként örökítette meg a város átalakulását műveiben.
A Kelenföldi pályaudvar aluljárója 40 éve készült el A Kelenföldi pályaudvaron 40 éve adták át az első aluljárót és a három fedett peront, amelyről összesen 6 vágányt lehetett elérni. A beruházás 5 évig tartott, és akkor azt gondolták, ez csak az első ütem.
Épülettörténeti kiállítás nyílt a 100 éves Lipták-villában A centenáriumát ünneplő zuglói Lipták-villa jelenleg a kultúra szolgálatában áll, de korábban leánynevelő intézet, úttörőház és diákotthon is működött a falai között. Az épület történetéről, tervezőjéről, a villához kötődő művészekről és az itt forgatott filmekről is szól a március közepéig megtekinthető tárlat.
Tizenkét hét a pokolban – Szabadtéri fotókiállítással emlékeznek Budapest ostromára a Várkert Bazárban Fotókiállítás nyílt a Várkert Bazár Glorietthez vezető rámpáján, amely Budapest nyolcvan évvel ezelőtti ostromáról szól. A tárlaton tíz szabadon álló, kivilágított installációban, összesen húsz tablófelületen látható, hogyan élték meg a lakosok a légitámadásokat, hogyan próbálták meg eltemetni halottaikat, és küzdöttek a túlélésért.
Nyolcvan éve veszett oda a Duna-korzó patinás szállodasora A Budapest ostromakor, 1944–45-ben elszenvedett sérülések pecsételték meg a pesti Duna-korzó patinás, európai hírű szállodáinak sorsát: a bontásukról döntöttek. A Ritz Szálló, a Grand Hotel Hungária, a Bristol és a Carlton helyére, a Lánchíd és az Erzsébet híd közötti Duna-partra modern szállodák épültek az 1960-as és az 1980-as években.
Összefonódó történetek – Budapest és hídjai A Duna fővárosi szakaszán milyen elképzelések és események alakították a hidak sorsát és a városképet? Sok más érdekesség mellett e kérdésre is választ találunk Budapest Főváros Levéltárának új kiadványában, amely bemutatja Budapest hídjainak történetét.
Kiállították a Hősök tere Gábriel arkangyal szobrának másolatát A Hősök teréről elszállított Gábriel arkangyal szobor másolata is látható a Néprajzi Múzeum épületében megtekinthető kiállításon, ahol archív felvételeken, metszeteken és egyéb vizuális alkotásokon keresztül idézik meg az emlékmű létrejöttét, valamint az azt megelőző és követő évtizedeket. A Millenniumi emlékmű ikonikus szobrát jelenleg teljeskörűen restaurálják.
Tatra villamosok az 59-es vonalán Új, modern, korszerű villamosok jelentek meg Budapesten 1980-ban, egy frissen felújított pályán. Ezek voltak a Tatra villamosok, amelyek rendszeres forgalmukat 45 éve kezdték meg az 59-es vonalán.
Munkácsy és Thália – A festőfejedelem a fővárosi színházakban Munkácsy Mihály neve hallatán nem elsősorban a színházra asszociálunk, viszont a Szépművészeti Múzeum jelenlegi kiállításához kapcsolódó kutatás során számos emlék feltárulkozott, amely a festőfejedelmet és a kultuszát a színjátszás vonatkozásában is érdekessé teszik. Fiatal korában díszlettervet készített a Budai Népszínház részére, később pedig közismert festményeit adták elő a teátrumokban, élőképekben megjelenítve.
A pest-budai állóhíd vámmentessége A budapesti hidakon 1918-ig fizetendő díj nem a híd használatának díja volt, hanem egy középkori eredetű útvámfajta, és mint ilyen, beletartozott a magyar nemesség évszázados adómentességi kiváltságába. Azonban 1835. január 24-én az országgyűlés főrendi háza is elfogadta, hogy legalábbis ebben az esetben kivételt tesznek.
A pesti mágnásnegyed Janus-arcai A pesti mágnásnegyednek – más városrészekhez hasonlóan – léteznek olyan ábrázolásai, amelyek a városrész fejlődésének azokról az egyedi pillanatairól szólnak, amikor a múlt és a jövő egy képben, együttesen van jelen. Úgy, mint a rómaiak ősi istene, Janus, aki egyik arcával a múltba, a másikkal viszont a jövőbe tekint. A január hónap névadója kapcsán a városrész kiépülésében megjelenő képi ellentétekről szólunk.
Bemutatták a Nemzeti Casino könyvtáráról szóló kötetet Könyvfalat avattak és új kiadványt mutattak be a Magyar Tudományos Akadémián abból az alkalomból, hogy a Nemzeti Casino páratlan gyűjteményéből 769 kötet került az MTA Vörösmarty-rendezvénytermének könyvespolcaira. A Nemzeti Casino, amelyet 1827-ben gróf Széchenyi István alapított, a XIX. század és a XX. század első felének egyik legfontosabb kulturális és társasági központja volt Budapesten.
Megkezdődött a Citadella növényzetének telepítése A Citadella helyreállítása a végéhez közeledik, amit az is jelez, hogy megkezdődött a növényzet telepítése. Az erőd belső udvarából egy hatezer négyzetméteres parkot alakítanak ki, ahová ötvenkilenc díszfát és díszcserjét ültetnek.
A Regent-ház építése és felrobbanása Budapest ostromakor Máig nem derült ki, hogyan robbant fel Budapest ostromakor, 1945 januárjában az alig tíz évvel korábban épült Margit körúti Regent-ház, amely Budapest egyik híres, magas presztízsű, modern bérháza volt. A nyolcvan évvel ezelőtti pusztító detonáció idején, amelynek során a földszinti lőszerraktár megsemmisült, közel háromszáz ember tartózkodott az épület alatti óvóhelyiségekben.
Szálloda nyílik az egykori Corvin Áruház épületében Az 1926-ban épült, a főváros egyik legrégebbi áruházaként ismert Corvinban 181 szobás hotel nyílik. A szállodát a Blaha Lujza téren várhatóan 2026-ban, az akkor éppen százéves épületben adják át.
Végleg bezárta kapuit a budai Körszálló A budai panoráma jellegzetes eleme a budai Körszálló, mely 1967 óta állt a vendégek rendelkezésére. A Szrogh György által tervezett henger alakú épület azonban a koronavírus-járvány óta már nem hotelként működött, a közelmúltban pedig végleg bezárta kapuit. A tervek szerint a jövőben luxuslakásokat alakítanak ki benne.
Nyolcvan éve szabadult fel a pesti gettó A Belső-Erzsébetváros nagy részét elfoglaló, palánkkal körülvett területre mintegy 70 ezer zsidó embert zsúfoltak össze 1944–1945 telén. A borzalmaknak 1945. január 17-éről 18-ra virradó éjszaka lett vége, ekkor szabadult fel a pesti gettó, melynek területén azóta több emlékmű is tiszteleg az áldozatok előtt.
A kettévágott Budapest – Nyolcvan éve rombolták le a Duna-hidakat Budán még zajlottak a harcok 1945 januárjában, amikor a pestiek már kimerészkedhettek az óvóhelyekről. A lerombolt város képe fogadta őket. Nemcsak az épületek álltak romokban, de a hidak mindegyikét a Duna medrébe robbantották a visszavonuló németek. A 80 évvel ezelőtt kettészakított Budapest életét óriási feladat volt megszervezni.
Egy nagy formátumú múzeumalapító – 120 éve hunyt el Ráth György Az Iparművészeti Múzeum Budapest egyik legismertebb látványossága, jellegzetes stílusával méltán vonja magára a figyelmet. Megalapításában múlhatatlan érdemeket szerzett Ráth György, aki maga is szenvedélyes műgyűjtő volt. Miután 120 évvel ezelőtt elhunyt, rendelkezései értelmében kincsei és a Városligeti fasorban álló villája is a múzeumra szálltak. A pazar szecessziós terekkel rendelkező épületben ma az Iparművészeti kötelékébe tartozó Ráth György Múzeum működik.
Száguldozó autók és szlalomozó gyalogosok az EMKÉ-nél Száguldozó autók, a gázolókat üldözni képtelen rendőrök és az úttesten minden irányba átszaladó gyalogosok. Száz éve új módszert vezettek be a legforgalmasabb budapesti kereszteződésben a közlekedés biztonságosabbá tétele érdekében, a forgalomirányító rendőröket.
Egy 200 éves hídterv Egy forradalmi ötletet javasolt 200 éve Svoboda János, mégpedig egy láncokon függő, mederpillér nélküli híd építését. Ezzel több, mint 75 évvel előzte meg a korát, hiszen ilyen híd a Duna Pest és Buda közti szakaszán csak a XIX. század végén épült meg.
A fiatal Munkácsy pesti lakhelyei – Lebontották a belvárosi házakat, ahol a festő élt és alkotott Munkácsy Mihály 19 évesen került fel Pestre, albérletben lakott, s mint első főbérlője visszaemlékezéséből tudhatjuk: sanyarú sorsa volt, sokszor ennie sem volt mit, a lakbérrel is el-elmaradozott. Hogy törlesszen, szállásadójáról és feleségéről is készített egy-egy portrét, amelyekért egyhavi lakbérét engedték el, s emellé még egy kabátot is kapott a neki szállást adó sokgyermekes családtól.
Új évre várva – Pesti szilveszter 100 évvel ezelőtt Ingyen bor, nagy tömeg, különleges programok és taxissztrájk köszöntötte száz éve Budapesten az 1925-ös évet, sokan tíz év óta az első igazi „békebeli szilvesztert” várták.
Kelta fellegvártól a csillagvizsgálóig: a Gellért-hegy sziklacsúcsának története A világörökség része, Budapest egyik szimbóluma, tetején a számos téves mondával terhelt Citadellával. Ez a Gellért-hegy, amely egyben természetvédelmi terület is, több ritka növény otthona, amely a történelem során kevésbé ismert épületeknek is otthont adott.
Egy törékeny remekmű újjászületése – A Vöröskereszt Egylet egykori székházának üvegmunkája A színes üvegablakokat évszázadok óta kedvelik az építészetben, hiszen a rajtuk átszűrődő napfény egészen misztikussá varázsolja a belső tereket. Természetükből adódóan viszont nagyon sérülékenyek, Budapest második világháborús ostroma során nagyon sok semmisült meg belőlük. Erre a sorsra jutott a Vöröskereszt Egylet székházát díszítő üvegmunka is. Az épület rekonstrukciója keretében viszont újjászületett, alkotója, Balogh Eleonóra üvegművész mesélt az idáig vezető többéves, felfedezésekben is gazdag útról.
Ilyenek voltak a régi korok karácsonyai Budavárban Érdekes történeteket őriz a budai Vár a télről és az adventről. Milyenek voltak a boldog békeidők karácsonyai a fényfüzérek előtti korban, és hogyan töltötték az ünnepeket a Budavári Palota egykori lakói? Ennek is utánajártunk.
Karácsonyi ajándék – A Vasárnapi Ujság december 24-i számának címlapja Az 1854-ben útjára induló Vasárnapi Ujság hosszú időn keresztül látta el színes és érdekes hírekkel, írásokkal olvasóit. Az indulás évében december 24-e épp vasárnapra esett, s így a lap kedveskedni szeretett volna az olvasóinak valamivel karácsonyra. Olyan emberről közölt portrét, akinek „az igazságszeretetét, polgári nagyságát és honfiúi erényeit sokáig fogja emlegetni az utókor.”
Padot avattak André Kertész tiszteletére a Múzeumkertben A Magyar Nemzeti Múzeum az André Kertész-emlékév záróeseményeként padot avatott a Múzeumkertben a világhírű magyar fotóművész tiszteletére. A XX. század egyik legnagyobb magyar fotográfusának hagyatékából jelentős részt őriz a múzeum.
Egy csodára emlékező kis épület – A kútvölgyi Boldogasszony-kápolna Kútvölgy egyik legrégibb építménye a Boldogasszony-kápolna, ez azonban elsőre egyáltalán nem látszik rajta. A barokk korból származó falakat ugyanis a XX. század második felében kétszer is kibővítették, ma a rendszerváltáskor keletkezett homlokzat határozza meg a képét. A kápolna sorsát az a Regőczi István atya viselte a szívén, akiről öt évvel ezelőtt a környező teret is elnevezték.
Labirintus a föld alatt: 50 éve nyílt meg a Deák téri aluljáró A Deák Ferenc tér egy hatalmas közlekedési csomópont, egyben a város központja, nemcsak a felszínen, hanem a föld alatt is, hiszen Budapest legnagyobb föld alatti közlekedési átszálló- és aluljárórendszere található itt. Az egész felszín alatti kis világ kialakítása még az 1896-ban megnyílt millenniumi földalatti vasút építésekor kezdődött, az egyik legjelentősebb eleme, a gyalogos aluljáró pedig 50 éve nyílt meg a budapestiek előtt.
Két épület egyben Ybl Miklóstól: 150 éve épült a Degenfeld-palotabérház A Degenfeld-Schomburg-palota a pesti mágnásnegyed egyik különleges épülete, mert palotát és bérházat egyesít magában egy épületen belül. Nem is sikerült elsőre elfogadtatni a városi hatósággal az épület terveit, pedig Ybl Miklós készítette azokat. A ház idén 150 éve, 1874-ben lett kész teljesen, s egyik lakója révén hamar sajtónyilvánosságot kapott.
Kalandozások Munkácsy Mihállyal – A festőfejedelem a fővárosban A kettős Munkácsy-évforduló, születésének idei 180., halálának jövő évi 125. évfordulója alkalmából nyílt meg november végén a Szépművészeti Múzeumban a Munkácsy – Egy világsiker története című kiállítás. Az itthonról szinte felfoghatatlan világhírnevet elérő művész életéről, pályafutásáról és a személye körül nemzetközi szinten és itthon kialakult kultuszról ad átfogó képet a tárlat. Az évfordulóhoz és a kiállításhoz kapcsolódva cikkünk a fiatal Munkácsyt kíséri végig budapesti útjain.
Akinek az első magyar fotóalbumot köszönhetjük – 150 éve hunyt el Rosti Pál Rosti Pál geográfus, néprajztudós, utazó, író, az első magyar fotóalbum megalkotója, a Budai-Pesti Hajós Egylet egyik alapítója 150 éve hunyt el. Közép- és dél-amerikai útját megörökítő albumának fotói az első fényképek voltak a Magyar Nemzeti Múzeum gyűjteményében. Noha alakja korántsem mondható széles körben ismernek, a fiatalon elhunyt Rosti életútja egy kivételesen nagy talentumú, művelt tudós és művész képét vetíti elénk.
A BGE Könyvtár és Hallgatói Központ nyerte el Budapest Építészeti Nívódíját A városképet formáló, kiemelkedő építészeti alkotások nyerhetik el Budapest Építészeti Nívódíját, melyet idén egy XIV. kerületi épület, a Budapesti Gazdasági Egyetem Könyvtára és Hallgatói Központja kapott meg. Dicséretben részesült a Kelenföldi alállomás, a Liget Center Auditórium, a Normafa Síház, az Inside-in épület és a Dráva park.
A Műegyetem épületegyüttese 115 éve készült el Ma Budapest XI. kerülete egy pezsgő kerület, amely alig 120-130 éve még nem is létezett. Az egyik első jelentős középülete a Műegyetem volt, amely közvetlenül az akkori Ferenc József híd budai hídfőjéhez épült.
Karácsonyra várva Karácsonyi vásárok száz évvel ezelőtt is voltak. A budapesti boltok kedvezményekkel és új termékekkel készültek az ünnepre, a karácsonyi hirdetések már november végén elárasztották a lapokat.
A legrégibb fővárosi középiskola – Az Egyetemi Katolikus Gimnázium fordulatos története Budapesten kevés iskola büszkélkedhet több száz éves múlttal, az Egyetemi Katolikus Gimnázium viszont közéjük tartozik. E hosszú idő ugyanakkor nem jelent állandóságot is, sőt az intézménynek nagyon is fordulatos a története. Az alábbiakban ezt elevenítjük fel, amely egyfajta tükörképe is hazánk és fővárosunk sorsának.
A Várkert Bazár történetét tárja az olvasók elé egy új kötet A Várkert Bazár történetét a kezdetektől napjainkig mutatja be egy most megjelent új könyv. A kötet beszámol az Ybl Miklós által tervezett épület megvalósulásáról, a Budai Ifjúsági Park korszakáról, valamint az épületegyüttes tíz évvel ezelőtt befejeződött rekonstrukciójáról is.
Száz éve halt meg Fraknói Vilmos Fraknói Vilmos püspök, egyháztörténész a XIX. századi tudománytörténet meghatározó alakja volt. Halálának 100. évfordulója alkalmából a Fiumei Úti Nemzeti Sírkertben, a felújított síremlékénél tartottak megemlékezést.
Érdekességek az idén 60 éves Erzsébet hídról Az Erzsébet híd idén 60 éves, hiszen 1964. november 21-én adták át a forgalomnak. Mindig is viták övezték, ma is vannak, akik sajnálják, hogy nem a régi Erzsébet lánchíd épült vissza. Azonban a mostani híd is tartogat számos érdekességet, ezek közül válogattunk össze párat a 60 éves évfordulóra.
A Lipták-villa története – Családi házból a kultúra szolgálója Száz éve kezdte el építeni Lipták Pál a saját villáját a zuglói Hermina út 3. szám alatti telken. A mérnök tulajdonos nem sokáig élvezhette új otthonát, egy évvel a ház elkészülte után meghalt. A villát az özvegye nem tudta fenntartani, előbb bérbe adta, majd értékesítette. Az épület falai között működött Krausz Hilda leánynevelő intézete, később diákkollégiumnak, az ötvenes évek végétől a rendszerváltásig pedig úttörőháznak adott helyet. Napjainkban a kultúra szolgálatában áll.
Átadták a Budapest Környéki Törvényszék új épületét A Budapest Környéki Törvényszék az egykori M3 Bussines Center Hungária körúti épületében kapott helyet. A 9 szintes korszerű épületben 55 modern tárgyalótermet alakítottak ki, amelyek távmeghallgatásokra is alkalmasak.
Szent Márton napján költözött Pestre Deák Ferenc 1854-ben Az 1848–1849-es forradalom és szabadságharc leverése után Deák Ferenc a vidéki birtokán, Kehidán élt és gazdálkodott, ami azonban egyre inkább nehezére esett. Szívesen költözött volna a fővárosba, Pestre, ha vevőre talál a birtoka. Az eladásra 1854 nyarán került sor, s ezt követően, ma 170 éve, Szent Márton napján, november 11-én érkezett meg a városba. Először az Európa Szállóban bérelt szállást, néhány nap múlva viszont átköltözött az Angol Királynő Szállóba, mely állandó pesti tartózkodásának végleges helyszíne lett.