
Keresés az archívumban
Ferenc József is támogatta a leghíresebb magyarokat bemutató kiállítást
2021. január 15. 11:00
Egy hiánypótlónak ítélt tárlat nyílt meg a Várkert Bazárban 135 évvel ezelőtt, mégpedig a Magyar Történelmi Arcképcsarnok, amely a magyar történelem nagy alakjainak képét mutatta be időrendben. A vállalkozást a legfelső szintről is támogatták, és létrehozásában nemcsak kulturális, de tudományos célt is láttak.
Keresztény fiataloké volt a Színművészeti épülete, és templom volt az Ódry Színpad
2021. január 14. 12:00
Budapest épületei számos titkot rejtenek. A főváros még azoknak is tud meglepetést szerezni, akik évek óta kutatják a házak történetét. Sok esetben nyújtanak segítséget a homlokzaton elhelyezett emléktáblák, amelyek érdekes részleteket emelnek ki egy-egy ház sorsából. Ilyet találhatunk a Színház- és Filmművészeti Egyetem Vas utca 2/c homlokzatán is, amely arra buzdít, hogy kicsit mélyebbre ássunk az épület múltjában, hiszen azt olvashatjuk, hogy egykor egy templom rejtőzött a falak mögött.
Emléktáblát helyeztek el a Maros utcai vérengzés áldozatainak emlékére
2021. január 13. 17:00
A XII. kerületi Maros utcai rendelőintézet, az egykori zsidókórház udvarán emléktáblát avattak az 1945. január 12-én lezajlott nyilas tömegmészárlás évfordulóján. Ezen a helyen 40 férfit és 44 nőt öltek meg, ápolókat, orvosokat, betegeket egyaránt.
Budán és Pesten is épült templom a Szent Család tiszteletére
2021. január 13. 13:00
Ferenc pápa tavaly december 27-én jelentette be Rómában, hogy 2021. március 19-ei kezdettel a családnak szentelt különleges évet fog tartani a katolikus egyház. A család fogalmáról zajló viták az utóbbi időben hazánkban is előtérbe állították a kérdést, így a család éve nálunk is különösen időszerű kezdeményezés. Budapesten jelenleg három templom is viseli a Szent Család nevet, emlékeztetve bennünket, hogy már a kereszténység kezdeteinél alapvető értékként és az emberi lét természetes színtereként jelent meg a család. A család évére készülve látogattunk el a zugligeti és a terézvárosi Szent Család-templomba.
Lebontják a régi iskolát az I. kerületben, lakóház lesz a helyén
2021. január 13. 9:00
Lebontják a Szent Gellért Iskola egykori, Gellérthegy utca 7. szám alatti épületét, a helyén egy 44 lakásos lakóház épül az I. kerületben. A bontási munkálatok a napokban megkezdődtek.
Ivóvizet a Várba: 165 éve készült a Clark Ádám tervezte vízmű
2021. január 12. 12:00
Egy település nem lehet meg víz nélkül. Budán már a középkorban működött egyfajta vízellátás. A várost a Sváb-hegyen lévő forrásokból és a Dunából is ellátták vízzel, amelyet egészen a XIX. század közepéig állati erővel hajtott szivattyúval juttattak fel a hegyre. Az első gépi szivattyúmű 165 éve létesült a fővárosban, az 1856-ban nyílt meg Budán, tervezője nem más, mint a Lánchíd építésvezetője, Clark Ádám.
Fejlesztik a Keleti pályaudvar környezetét
2021. január 11. 20:00
Ingatlanfejlesztési program indul a Keleti pályaudvar területén és közvetlen környezetében, amelynek előkészítésére 800 millió forintot biztosít a kormány.
Legendás mozdonyok érkeztek a közlekedési múzeum leendő otthonába – Kiállításon mutatják be a járműveket és az épület terveit
2021. január 11. 14:00
Nagyszabású időszaki kiállítást készít elő a Közlekedési Múzeum, amelynek már a múzeum új helyszíne, az egykori Északi Járműjavító ad helyet. Bár az új Közlekedési Múzeum megnyitása még messze van, de a múzeum a kiállítással az új helyszín múltját és jövőjét kívánja bemutatni a nagyközönségnek. Az új időszaki kiállítás megnyitása a járványhelyzettől függ, de az azon bemutatandó eredeti járművek már megérkeztek a helyszínre.
Felújítottak két villamosmegállót Óbudán
2021. január 10. 18:00
Teljesen megújult a Selmeci utcai és a Szent Margit Kórháznál lévő két villamosmegálló: a 17-es, a 19-es és a 41-es villamos utasai már akadálymentesen tudnak le- és felszállni. Átalakították a peronokat és rámpás jelzőlámpás gyalogátkelőket építettek.
Szent István tiszteletére emlékérmét bocsát ki a Magyar Nemzeti Bank
2021. január 10. 16:00
Új emlékérme-sorozatot indít a Magyar Nemzeti Bank „Országépítő királyok Árpád dinasztiájából” címmel. A legértékesebb darabot Szent István király tiszteletére bocsátják ki, ez 500 ezer forint névértékű arany emlékérme lesz.
Csoda nyolc hónap alatt – Bontott anyagokból épült a 75 éve átadott Kossuth híd
2021. január 10. 12:00
A PestBuda oldalain már írtunk arról, hogy miután a visszavonuló német csapatok az összes budapesti Duna-hidat felrobbantották, milyen ideiglenes szerkezetek épültek Pest és Buda közé az átkelés biztosítására. Mindenki tudta azonban, hogy az átmeneti megoldások mellett egy valamennyire állandó hídra is szükség van. Ezért épült a Kossuth híd.
Átadták a felújított terézvárosi óvodát
2021. január 9. 18:00
Átadták a teljes egészében megújult és egy emeletráépítéssel kibővült Patrona Hungariae Óvodát. A VI. kerület Szondi utca 65. szám alatti óvodaépület akadálymentes lett, új csoportszobákat és fejlesztő helyiségeket alakítottak ki. A belső udvar is megszépült, színes, biztonságos játékokat telepítettek, a zöld növényzet is megújult.
Hat ház dőlt össze Budapesten a 65 évvel ezelőtti földrengésben
2021. január 9. 10:00
A horvátországi földrengések százmillió forintnál is nagyobb kárt okoztak Magyarországon, a földmozgásokat Budapesten is lehetett érezni. A Kárpát-medence nem számít különösen földrengésveszélyesnek, de azért itt is előfordulhatnak kisebb-nagyobb rengések. Az egyik legnagyobb magyarországi földmozgás, amely halálos áldozatot is követelt, 65 évvel ezelőtt, 1956 januárjában volt Budapest határában.
Már tervezés alatt az autómentes Városliget – A gyalogosoké lesz a Hősök tere
2021. január 8. 19:00
Pénteken bejelentették: már megkezdődött az autómentes Városliget kialakításának előkészítése, közúti felüljáró épül a Rákosrendező pályaudvar fölött, amely összeköti majd Zuglót és Angyalföldet, meghosszabbítják a 3-as villamost. A Mexikói úti Kisföldalatti-végállomásnál pedig 1500 férőhelyes P+R parkoló épül.
Egy Bajzai utcai ingatlanról mondanak le a budapesti bolgárok az új kulturális központjuk támogatásáért
2021. január 8. 17:00
A ferencvárosi, Vágóhíd utcai új bolgár oktatási és kulturális központ felépítésére a magyar kormány 2,6 milliárd forintot, a bolgár kormány mintegy 350 millió forintnak megfelelő összeget biztosít, az állami támogatás fejében a bolgár közösség lemond egy VI. kerületi, Bajza utcai alatti ingatlan használati jogáról. Az új intézmény két-három éven belül készül el a Szent Cirill és Metód Bolgár Ortodox Templom szomszédságában.
Száz éve kezdték építeni a Kálvin téri áruházat – Ahol fodrászbérletet kaptak a bolti eladók
2021. január 8. 15:00
A Kálvin tér egyik legidősebb épülete az az üzletház, amelynek helyén 1914-ig a pesti reformátusok fontos oktatási és egyházi épülete állt. A két világháború közötti időszakban Fenyves Áruházként ismerte mindenki, s bár csupán 25 évig viselte ezt a nevet, az idősebb generációk tagjai most is emlékeznek erre a népszerű helyre.
Bezárt Budapest legrégebbi hentesüzlete
2021. január 7. 14:00
December 31-én bezárt Budapest egyik legrégebbi és legszebb húsárudája, a Mester utca 29. szám alatti hentesbolt.
A híd, amely létrehozta Budapestet, egy 200 évvel ezelőtti temetésnek köszönheti létét
2021. január 7. 9:00
Kétszáz évvel ezelőtt egy már nem annyira fiatal magyar huszártiszt eléggé meggondolatlan kijelentést tett egyik barátjának. E kijelentés számos következménnyel járt, nagyon sok ember életét változtatta meg örökre. Pedig a fiatal tiszt csak apja temetésére sietett.
Felújítják az egykori zugligeti villamos végállomásának épületét
2021. január 6. 15:00
A Normafa Park Program keretében, a kormány által biztosított többletforrásból felújítják az egykori zugligeti villamos-végállomás műemlék épületét és környezetét, s mellette korcsolyapálya is épül.
Bombamerényletet is túlélt már a most újjászülető Andrássy út 47.
2021. január 6. 9:00
Egykor Budapest egyik legszebb kávéházának adott otthont, de működött benne kaszinó, drogéria, kesztyűbolt és autókereskedés is. A hajdanvolt Palermo kávéház épülete a közelmúltig az Andrássy út fekete bárányának számított, az ingatlanpanamák és a pusztulás kora azonban nemrégiben véget ért. A Liszt Ferenc tér sarkán álló házat most építési háló takarja, benne a műemléki felújítással párhuzamosan luxuslakásokat alakítanak ki.
Már a reformkorban alagutat szerettek volna építeni a Várhegy alá
2021. január 5. 15:00
Már a Lánchíd építésénél is pontosan tudták az építők, hogy Budán a hídfő rossz helyre esik, oda eljutni kocsival elég nehézkes. Erre valami megoldás kellett, mert útban volt a Várhegy. Ezért 175 évvel ezelőtt társaságot alapítottak a hegy átfúrására.
A budai Vártól az Igazságügyi Palotáig – Számos fontos építkezés zajlik idén Budapesten
2021. január 4. 10:00
Számtalan budapesti ház felépülését, illetve felújítását követhetjük nyomon 2021-ben is: a budai Várban elkezdődik a József főhercegi palota, a volt Honvéd Főparancsnokság és az egykori Külügyminisztérium épületének újjáépítése, rekonstruálják a Fehérvári rondellát. Folytatódik az Operaház, az Iparművészeti Múzeum, a Nyugati pályaudvar felújítása, az új Néprajzi Múzeum és a Magyar Zene Háza építkezései, a Pénzügyminisztérium Szentháromság téri palotájának az építése, befejeződhet a Postapalota átépítése is. Összegyűjtöttük az idei esztendő legfontosabb építkezéseit, rekonstrukcióit.
Háromszor volt Pest főpolgármestere Rottenbiller Lipót
2021. január 3. 15:00
Rottenbiller Lipót az egyik legelfeledettebb budapesti politikus, városvezető, pedig egy jelentős utca viseli ma a nevét. Háromszor volt Pest főpolgármestere, mind a háromszor olyan időben, amely nem épp a békés építkezés és nyugalom időszaka volt. Rottenbiller ennek ellenére meg tudta őrizni a város működőképességét. Másodszorra 160 éve került hivatalba.
Kincseket rejt itt a környezet! – A Jane Goodall-tanösvényen jártunk
2021. január 3. 9:00
A világhírű természetvédő és kutató, Jane Goodall többször járt már Magyarországon. Kevesen tudják, hogy van egy róla elnevezett tanösvény Budapesten, amelyet legalább egyszer minden budapestinek látnia kellene. Ez a II. kerületben található, annak is a belvárostól távolabb eső részén, Pesthidegkúton. De mit is keresett Goodall errefelé?
A középkori István-torony ihlette az Országos Levéltár tornyát – Újjáépítése után kilátó működik majd benne
2021. január 2. 12:00
A napokban jelent meg a hír, hogy a Nemzeti Hauszmann Program keretében fel fogják újítani a budai Várban lévő Országos Levéltár épületét, valamint ismét megépítik annak ikonikus tornyát. Ennek apropóján a torony történetének járunk utána.
Ezek voltak a legolvasottabb cikkeink 2020-ban a pestbuda.hu-n!
2021. január 1. 14:00
Összegyűjtöttük a 2020-es évben megjelent legnépszerűbb cikkeinket. Tartsanak velünk 2021-ben is!
Megvásárolja a budai Várban a volt Burg Hotel épületét a Magyar Nemzeti Bank alapítványa
2020. december 31. 10:00
Az I. kerületi Szentháromság téren álló egykori Burg Hotel állami tulajdonú épületét vásárolhatja meg a Magyar Nemzeti Bank által alapított Pallas Athéné Domus Meriti Alapítvány. A szálloda 2019-ben zárt be, az épület azóta üresen áll.
Már a homlokzati domborműveket is felhelyezték a Budavári Palota újjászülető déli épületrészére
2020. december 30. 18:00
A Budavári Palota egyik legpompásabb helyiségét, az újjáépülő Szent István-termet is magába foglaló épületrész rekonstrukciója jól halad, már a homlokzatot díszítő, az eredetiekre a legapróbb részletekig hasonlító szobordíszeket is felhelyezték a külső falakra. Eközben készül az épületszárnyban a Szent István-terem gyönyörű padlóburkolatának újrafaragása is. A tervek szerint az épületrész 2021. augusztus 20-án nyílik meg a nagyközönség előtt.
Zöld sétány a vágányok helyett – Szebbek, jobbak lesznek az új budapesti HÉV-ek
2020. december 30. 14:00
Teljesen megújul a csepeli, a ráckevei és a szentendrei HÉV-vonal, gyorsabbak lesznek a HÉV-ek,
megújul a pálya és az állomások, valamint új, akadálymentes, klimatizált kocsik is érkeznek majd. A fejlesztés első ütemében a HÉV-ek a Közvágóhídnál a föld alá süllyednek, és egy Boráros téri megállóval érik majd el a Kálvin téri állomást. A Duna-parti sávról eltűnhet a vágány és egy összefüggő, új zöld sétány jöhet létre.
Nagyszabású tervek születtek Józsefváros átépítésére 50 évvel ezelőtt
2020. december 30. 9:00
Józsefváros belső részeinek átépítésére, a XIX. század végén épült korszerűtlen, szoba-konyhás, komfort nélküli lakások kiváltására több elképzelés is született évtizedekkel ezelőtt. A Fővárosi Tanács 50 éve egy nagyszabású, 3400 lakás bontását tartalmazó tervet fogadott el. A kerületben akkor már vegyes tapasztalatok voltak a belvárosi rehabilitációról.
Fekete Istvánról elnevezett tanösvény nyílt a Kis-Hárs-hegyen
2020. december 29. 14:00
A népszerű magyar író, az „erdész-vadász” irodalom legismertebb művelője, Fekete István 120 éve született és 50 éve halt meg. A dupla évforduló alkalmából kialakították a közel 800 méter hosszú Fekete István tanösvényt, amely a II. kerületi Széher úttól a Hárs-hegyi-nyeregig vezet.
Negyven éve avatták fel József Attila szobrát a Kossuth téren
2020. december 29. 9:00
Néhány évvel ezelőtt, amikor a Kossuth tér felújításához kapcsolódva ideiglenesen elszállították a térről József Attila 1980-ban az egykori Andrássy-emlékmű helyén felállított szobrát, hatalmas volt a felzúdulás. Sokan tudni vélték, hogy az alkotást véglegesen eltávolították. Ám pár hónap múlva a szobor újra a Kossuth téren volt. Bár nem ugyanoda helyezték vissza, hanem néhány méterrel arrébb, sokak szerint így jobb helyre került.
Hajós Alfréd-emlékszobor lesz a Margitszigeten
2020. december 28. 14:00
Hajós Alfréd emlékszobor készítésére hirdetnek pályázatot. A szobor a Margitszigeten fog helyet kapni, ezzel is kötődve Hajós Alfréd szellemi és szakmai örökségéhez.
A monarchia emlékei: élet a régi Váci utcában
2020. december 28. 9:00
A Váci utca Budapest nagybetűs sétálóutcája, amolyan kötelező látnivaló minden belföldi és külföldi látogatónak. Bár kétségtelen, hogy a Belváros minden bája összesűrítve megtalálható itt, mégis nehéz megérteni, miért szerepel a turisták ajánlatai között mint a főváros bevásárlóutcája.
Jövőre indulhat a Blaha Lujza tér felújítása: vízi játék és gombaszökőkút is lesz majd
2020. december 27. 16:00
Háromfúvókás gombaszökőkút, 84 darab bordó köztéri szék, több száz folyóméternyi látszóbeton támfal és burkolatba süllyesztett vízi játék is lesz a megújuló Blaha Lujza téren a BKK most közzétett tenderkiírása szerint. A város egyik legforgalmasabb, de méltatlan állapotban lévő terének régóta csúszó felújítására 2021. február 15-ig tehet ajánlatot a leendő kivitelező. A munkákkal iparkodni kell majd, hiszen a főváros és a kormány októberi megállapodásának értelmében csak jövő év végéig hívható le a tér rekonstrukciójára szánt állami támogatás.
Elvarázsolt világ karnyújtásnyira a belvárostól – A Mária-szurdokban jártunk
2020. december 27. 9:00
Van egy hely Budapest határában, amelyről keveset hallani most, de régen sem volt a köztudatban sajnos. Mária a magyarok nagyasszonya, a magyarság királynéja 1038 óta. A fia halála miatt utód nélkül elhunyt Szent István király a kezébe ajánlotta az országot. Azóta Regnum Marianumként emlegetik latin források, és számtalan földrajzi hely lett Máriáról elnevezve. Azonban sziklaalakzatból csak kettő, amelyekből az egyik Budapest mai határánál van (a másik az erdélyi Békás-szorosban).
Évszázadok budapesti Jézus-ábrázolásai
2020. december 26. 12:00
A magyar fővárosban több tízezer különböző korú és eltérő művészi színvonalú Jézus-ábrázolás található. A műalkotások többsége a római katolikus egyház rendkívül gazdag egyházművészeti tevékenységéhez köthető. A reformáció felekezetei közül a Luther Márton munkássága révén létrejött evangélikusnál a templomi művészet gazdagabb, a reformátor az oltárnak a liturgikus térben történő használatát meghagyta, de az oltárképeken a hitújítás Krisztus-centrikussága kell érvényesüljön. A másik történelmi protestáns felekezet, a református a templomi térben tiltja mindenfajta emberábrázolás lehetőségét, de a fővárosi kálvinista emlékanyagot megvizsgálva egy különleges szoborcsoportot találunk, amelynek kiemelt alakja az Atyaistenre tekintő Krisztus.
Visszakapja ikonikus tornyát a Nemzeti Levéltár épülete a budai Várban
2020. december 25. 21:00
Újjáépítik a budai Várban a Pecz Samu tervezte, 1918-ra elkészült Magyar Nemzeti Levéltár tornyát, amelyet 1945-ben, a háborús sérülések helyreállítása helyett felrobbantottak. Emellett az épület egy új szárnyat is kap, amely száz évvel ezelőtt pénzhiány miatt nem épült meg.
A betlehemi barlang pontos másánál ünnepelték egykor a karácsonyt Budapesten
2020. december 24. 14:00
Páratlan kezdeményezés helyszíne volt a XX. század harmincas-negyvenes éveiben a Hűvösvölgyben megbújó Heinrich István utca. A nagyszerű ötlet egy Szentföldet megjárt magyar szerzetespap fejében fogant meg: megépíteni a bibliai helyek pontos másolatát, s mindebből egy monumentális „Magyar Szentföld”-templomot emelni, hogy azok, akiknek nincs lehetőségük eljutni a bibliai tájakra, itt Budapesten zarándokolhassanak el egy erre a célra épült helyre a budai hegyek csendes szegletében. A tervezett templomból elsőként a betlehemi „Születés barlangja” alapján épített kápolna készült el 1941 szeptemberére. Az egykori barlangkápolnában az ide látogatók a betlehemi jászol előtt élhették át az ünnep teljességét, és a rászorulók egy tál meleg ételt is kaptak karácsony este. A Magyar Szentföldet azonban sajnos hamarosan elsodorta a történelem vihara.
A Közlekedési Múzeumba kerül Horthy Miklós egykori étkezőkocsija
2020. december 24. 9:00
Visszakerült Magyarországra a Turán 9, Horthy Miklós kormányzó egykori szerelvényének étkezőkocsija. A megviselt állapotban lévő járművet a Közlekedési Múzeum munkatársai fogják restaurálni.
Városfejlesztés panelházakkal – Lakóövezetben 28 méter magas lehetett az épület
2020. december 23. 10:00
Új városrendezési szabályzatot fogadtak el 45 évvel ezelőtt Budapesten, 1975 utolsó napjaiban. A rendelkezés célja, hogy a lakásépítéseknek és a városfejlesztésnek megfelelő keretet adjon, s meghatározza, hogy melyik övezetben mit és mekkora épületet lehet felhúzni.
A kapu szerepét tölti majd be az újjáépülő Honvéd Főparancsnokság a budai Várban
2020. december 22. 9:00
Hatalmas kupolájával százhúsz éve még a Dísz tér éke volt, hetven éve azonban visszabontott torzóként keresi funkcióját a budai Vár egyik legviharosabb sorsú épülete, a Honvéd Főparancsnokság egykori székhelye. De már nem sokáig: a 2012 és 2014 között részben felújított építmény ugyanis a jövőre kezdődő rekonstrukció során megszűnik torzónak lenni, visszakapja eredeti formáját, és a jövőben a Várba látogatókat szolgálja majd.
Akinek a Nemzeti Múzeumot köszönhetjük: kétszáz éve hunyt el gróf Széchényi Ferenc
2020. december 21. 9:00
A magyar történelem nagy nemesi családjai közül a Széchenyi család tevékenysége különösen fontos Budapest szempontjából. A Széchenyi István nevéhez fűződő alkotások, a Lánchíd és a Magyar Tudományos Akadémia épülete fővárosunk emblematikus helyszínei, Széchenyi István édesapja, Széchényi Ferenc nevéhez pedig olyan jelentős intézmények kötődnek, mint az Országos Széchényi Könyvtár és a Magyar Nemzeti Múzeum. Az akkor még egybetartozó két patinás intézményt 1802-ben Európa harmadik nemzeti gyűjteményeként alapította gróf Széchényi Ferenc. Halálának kétszázadik évfordulóján rá emlékezünk.
Amikor elindult a vonat a császárvárosba – Pestről Bécsbe 1850 óta utazhatunk vasúton
2020. december 20. 9:00
Sötét év volt 1850 Magyarország számára, hiszen az elveszett szabadságharccal együtt a szabadság is oda lett. Haynau rémuralma, ezrek börtönökben. Ám ebben az évben megvalósult egy régi álom is, elért a vasút Pesttől Bécsig.
Újabb nemzetközi díjat kapott a Puskás Aréna
2020. december 19. 14:00
A Puskás Aréna elnyerte a legszebb sportlétesítmény különdíját a Prix Versailles építészeti díjkiosztón. Közép-Európa egyik legnagyobb, legkorszerűbb élményarénáját 2019-ben adták át.
A vasbeton szerkezetes építés úttörője – 130 éve született Münnich Aladár építész
2020. december 18. 14:00
A két világháború közötti Magyarország egyik legsokoldalúbb építésze volt. Tervezett nagypolgári villákat, kislakásos tömböt, banképületet, nagyszabású elképzeléseket vetett papírra városmegújítással kapcsolatban. Szakíróként is sikeres volt. Leginkább hatalmas ipari építményei tették ismertté nevét itthon és külföldön egyaránt.
Mégsem középiskola, hanem felsőoktatási intézmény működik majd az OPNI épületében
2020. december 17. 16:00
Az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet (OPNI) egykori Hűvösvölgyi úti épületében a felújítás után felsőoktatási intézmény működik majd, amely diplomáciai és gazdasági képzést fog nyújtani, méltó körülmények között – jelentette ki a pénzügyminiszter egy interjúban. A korábbi hírekkel ellentétben tehát nem bentlakásos középiskola létrehozását tervezi a kormány a 41 hektáros területen található, 13 éve üresen álló, összesen 39 ezer négyzetméternyi épületegyüttesben.
„Sem a felszínen, sem süllyesztve, sem a kéreg alatt” – Tiltakozás a Galvani híd pesti csatlakozóútjai ellen
2020. december 17. 10:00
Petíciót vittek a közelmúltban a főpolgármesterhez a Határ út menti Kiserdő védelméért civil szervezetek. A Galvani úti híd pesti oldalán kiépítendő levezető út nyomvonalával van problémájuk.
Kádár János rózsadombi villáját az üldözött közel-keleti keresztényeknek adta át a kormány
2020. december 16. 17:00
Az egyházellenes pártállam egykori vezetőjének, Kádár Jánosnak a rezidenciája az üldözött keresztények használatába került. A miniszterelnök ma átadta a II. kerületi Rózsadombon található Kádár-villa kulcsát II. Efrém Ignác szír ortodox pátriárkának.
Felújítanák a Népligetet – Budapest legnagyobb közparkja eddig kevés figyelmet kapott
2020. december 16. 11:00
A Népliget közparki fejlesztését, a park természeti értékeinek védelmét közösségi tervezéssel készíti el a Fővárosi Önkormányzat. Év végéig várják a parkhasználók véleményét a Népliget megújításáról.


