
Keresés az archívumban
Város a városban – Kreatív és kortárs campusa lesz a református egyetemnek
2024. július 10. 14:00
Milyen legyen egy új, XXI. századi egyetemváros? Erre a kérdésre is választ kellett adniuk azoknak az építészeknek, akik a Károli Gáspár Református Egyetem új központjának, a Markusovszky téri campusának megtervezésére jelentkeztek. Mostanra eldőltek a fő szempontok, és győztest is hirdettek a tervezői pályázaton.
Felújították a józsefvárosi Krúdy Gyula utca és Mária utca egy-egy szakaszát
2024. július 8. 16:00
A VIII. kerületben két utcaszakasz újult meg a Lőrinc pap tér környékén. Szélesebbek lettek a járdák, fákat ültettek, növényágyásokat is telepítettek a Krúdy Gyula utca és a Mária utca egy-egy szakaszán.
Védett lett Kállai Pál versenylovas sírja a Fiumei úti sírkertben
2024. július 7. 18:00
Az országban jelenleg mintegy 700 temetkezési helyen 6300 védett sír van. Ezek a magyar nemzet nagyjainak nyughelyei, és nem lehet őket felszámolni. Mostantól közéjük tartozik Kállai Pálnak, minden idők egyik legeredményesebb versenylovasának síremléke is, amely a Fiumei úti sírkert művészparcellájában található.
A főváros legszebb részein szól a zene – Idén is lesz Zenélő Budapest
2024. július 6. 11:30
A főváros történelmi terein 60 minikoncertet rendeznek a nyáron. Az idén 10. jubileumát ünneplő Zenélő Budapest sorozatot olyan helyszíneken rendezik meg, mint a Műcsarnok, a Kossuth tér, a Várkert Bazár vagy a Hegyvidéki Kulturális Szalon. A Budai Palotanegyed megújult történelmi helyszínein, így például a Csikós-udvaron és Karakas pasa tornyánál is lesznek rendezvények.
Közösségi tér nyílt a 2-es villamos pályája alatti viaduktban
2024. július 5. 10:00
Évtizedekig zárt ajtók rejtették a Lánchíd és az Erzsébet híd közötti szakaszon a 2-es villamos útpályája alatt található helyiségeket. A viadukt jelenleg kiállító- és közösségi térként működik, ahol a Duna-part és a városlakók történetéről szóló tárlat is látható.
Külföldről jöttek, Budapestet fejlesztették
2024. július 4. 11:00
A Svábhegyi Fogaskerekű 175 éve készült el. Építésében kulcsszerepet játszott egy svájci illetőségű mérnök, Cathry Szaléz Ferenc, aki a pálya átadása után itt maradt Magyarországon, ezt a szándékát a megnyitón jelentette be. Cikkünkben néhány olyan híres szakemberről emlékezünk meg, akik a XIX. században külföldről érkeztek Budapestre egy-egy fontos feladat elvégzésére, s végül Magyarországot választották hazájuknak.
A Nemzeti Múzeumtól a Közgyűjteményi Központig
2024. július 2. 14:00
A Széchényi Ferenc által 1802-ben alapított Nemzeti Múzeum 1847-ben kapta meg ma is álló, önálló épületét Belső-Józsefváros szívében, a Múzeum körúton. Részben az ebből kivált szakmúzeumokból, részben pedig a XX. században alakult más intézményekből jött létre a nemrég felállított Magyar Nemzeti Múzeum Közgyűjteményi Központ, mely július 1-től kezdte meg működését.
Alig készült el az átépített Lánchíd, le kellett zárni 105 évvel ezelőtt
2024. június 29. 12:30
A Lánchidat 1913 és 1915 között teljesen átépítették. Mindenki azt gondolta, hogy hosszú évekre, évtizedekre rendben lesz a megújult, modernizált szerkezetű híd, azonban alig 4 évvel később, 1919. június 22-én le kellett zárni a fogatolt és a motoros teherkocsik előtt. A rendőrség, amelyet akkor Vörös Őrségnek hívtak, hiszen ez a dátum a Tanácsköztársaság uralmára esett, azért döntött így, mert a híd útpályája tönkrement.
A királyi palotától a Városligetig – Művészek és alkotásaik a századforduló ikonikus épületein
2024. június 28. 9:00
A századfordulón szinte egész Budapest építési lázban égett, nagyjából párhuzamosan zajlottak a nagy ívű építkezések többek között a Budavári Palotanegyedben és Városligetben is. A kor legkiválóbb építészei kaptak lehetőséget a tervezésre, de épületeik nem lettek volna teljesek művészi alkotások nélkül. Az alábbi írásunkban azokat a festőket és szobrászokat mutatjuk be, akik mindkét, napjainkban újjászülető helyszínen dolgoztak.
Zöldebb lesz a belvárosi Egyetem tér: 21 fát ültetnek
2024. június 27. 18:00
Változatos térkialakítással, különböző korú és méretű fák ültetésével újítják meg a belvárosi Egyetem teret. A munkálatok várhatóan 2025 tavaszáig tartanak.
Meghosszabbítanák a 42-es villamos vonalát
2024. június 27. 15:00
A BKK 3 kilométerrel hosszabbítaná meg a 42-es villamos vonalát. A fejlesztés célja, hogy a Havanna-lakótelepen át a Gloriett-telepre is el lehessen jutni környezetbarát, modern kötöttpályás járatokkal, közvetlen összeköttetést biztosítva egyúttal a lakótelep és a 3-as metró között is.
Évszázados tradíciót őriznek a Várkert Bazár rózsái
2024. június 26. 14:00
A boldog békeidőkben a Budavári Palotát övező parkok egyik leglátványosabb része volt a Várkert Bazár. De milyen növények voltak egykor a Neoreneszánsz kertben, és mi lett a hely sorsa az ifiparkos időkben? Cikkünkben ennek jártunk utána.
Felújítás a pesti alsó rakparton
2024. június 24. 18:00
Idén nyáron a Lánchíd és az Erzsébet híd közötti Duna-parton 8 fát ültetnek, és 365 négyzetméteren évelőágyást telepítenek. A rakparton párakaput, automata öntözőrendszert és árnyékolókat is elhelyeznek.
Világvárosi arculat a Várban – A Szentháromság tér átalakulása a Pénzügyminisztérium építésekor
2024. június 24. 11:00
A Szentháromság tér nagy munkák helyszíne volt az utóbbi években, melyek gyümölcse lassacskán beérik: hamarosan elkészül a Pénzügyminisztérium helyreállított székháza. A XX. század legelején emelt hatalmas épület teljesen átformálta a környék arculatát, mely addig meglehetősen vegyes képet mutatott. Az alábbiakban a tér régi állapotát idézzük fel, ahol maga a Pénzügyminisztérium is megalakult több mint százötven évvel ezelőtt.
A magyar könyvkötészet legnagyobb mestere – Száz éve hunyt el Gottermayer Nándor
2024. június 22. 13:00
Kereken 100 éve, 1924. június 21-én hunyt el Parádfürdőn Gottermayer Nándor, aki a magyar könyvkötészetet európai rangra emelte, s akinek csodálatos, művészi kötésű könyveit generációk forgatták. Az évforduló alkalmából felidézzük a jeles iparművész munkásságát és annak fővárosi vonatkozásait.
Budapest vőlegénye – 200 éve született Podmaniczky Frigyes
2024. június 21. 16:00
Egy nagyváros tervszerű megvalósításához sok különböző szakterület együttműködésére van szükség, így volt ez Budapest fejlesztésekor is a XIX. század utolsó harmadában. A sikerhez elengedhetetlen e szférák összehangolása is, amiben nálunk kulcsszerepet játszott Podmaniczky Frigyes, aki több mint harminc évig volt a Fővárosi Közmunkák Tanácsának alelnöke. Tulajdonképpen egész életét ennek a feladatnak szentelte, méltán nevezik hát Budapest vőlegényének. E fantasztikus egyéniséget születésének 200. évfordulója alkalmából az Evangélikus Országos Múzeum kiállítása látványosan mutatja be.
Átadták az új pszichoterápiás központot és családok házát a Bethesda Gyermekkórházban
2024. június 20. 18:00
Teljesen felújított épületben nyílt új pszichoterápiás központ és családok háza a Bethesda Gyermekkórházban. Az intézményben a pszichés nehezítettséggel élő fiatalok gyógyulását segítik, a hosszabb kezelésen lévő gyerekek családjainak pedig helyet ad a két apartmanból álló ház.
A Lánchíd díszkivilágításai
2024. június 20. 15:00
A Lánchíd díszkivilágítása az elmúlt 90 év alatt folyamatosan megújult, de egyik megoldás sem volt hosszú élettartamú. Ebben közrejátszott a háború, az elhanyagolás, a rossz kivitelezés vagy egyszerűen a technikai fejlődés. A mostani felújítás előtti rendszer 1999-ben, 25 évvel ezelőtt készült el a Lánchíd megépítésének 150. évfordulójára.
A török nyelvvel, kultúrával, történelemmel foglalkozó magyar tudósok sírjait újították fel
2024. június 19. 13:00
A magyar–török kulturális évad tiszteletére a Nemzeti Örökség Intézete védett, török vonatkozású sírokat újított fel. A hat síremlék Vámbéry Ármin orientalistáé, Szakály Ferenc történészé, valamint Gombocz Zoltán, Ligeti Lajos, Kunos Ignác és Németh Gyula nyelvészé.
Vagonlakók Budapesten – Akiket elküldtek, és akik önszántukból jöttek
2024. június 18. 17:00
A 100 évvel ezelőtti összesített adatok szerint a trianoni döntéssel elcsatolt országrészekből 1924-ig több mint négyszázezren települtek át Csonka-Magyarország területére, főként Budapestre. A szülőföldjüket elhagyni kényszerült, földönfutóvá vált emberek lakhatását jó ideig lehetetlen volt megoldani, sokan éveken át ugyanabban a vagonban laktak, amelyben megérkeztek a fővárosba.
Dugóra várva – Kitiltották a lassú járműveket Budapest belvárosából
2024. június 16. 12:30
Budapest vezetői 65 évvel ezelőtt, 1959-ben komolyan aggódtak a budapesti forgalomért. Ugyan a járműállomány a mainak a töredéke volt, de már lassú haladást, dugókat vizionáltak, ezért 1959-ben a lassú, forgalmat zavaró járműveket, a teherautókat, a lovas kocsikat és a kerékpárokat 1959 június közepén kitiltották Pest belvárosából.
Pest és a gőzhajózás a XIX. század első felében
2024. június 14. 15:00
Széchenyi István 190 éve, egy hajnali órában Pesten felszállt egy menetrend szerinti hajóra, hogy az Al-Dunához utazzon. Ez az út egyrészt az Al-Duna szabályozásának ellenőrzéséről szólt, másrészt a gróf papírra vetette, milyen volt gőzhajón utazni akkoriban.
Bemutatták Az ország háza című dokumentumfilmet
2024. június 13. 17:00
Az Országház építészeti, történelmi és iparművészeti gazdagsága, a monumentális épület csak kevesek által látogatható részei is láthatóak Az ország háza című dokumentumfilmben. Az alkotás a pincétől a padlásig mutatja be az Országházat a nézőknek, és a Ház történetein keresztül a magyar történelem emblematikus pillanatait is felidézi.
A Bakáts tér egyik gyöngyszeme - 140 éve készült el a Ferencvárosi Polgármesteri Hivatal épülete
2024. június 12. 11:00
Ferencváros egyik legfontosabb része, sok tekintetben központja a Bakáts tér. Az Ybl Miklós által tervezett templom, az egykori Schöpf-Merei Kórház épülete vagy éppen a kórusáról is jól ismert iskola minden kerületi lakos és rengeteg fővárosi polgár számára egyet jelent a Bakáts térrel. Éppen 140 éve, 1884-ben lett kész az elöljáróság végleges otthona a Ráday utca sarkánál, mely a főváros legrégebben átadott, ma is ugyanazt a feladatot ellátó ilyen típusú középülete.
Vita a budapesti taxik számáról
2024. június 11. 14:00
Egy alkotmánybírósági határozat miatt a főváros 30 éve eltörölte a taxik számának szabályozását. Ettől sokan a „vadkeleti” idők visszatértét várták. A taxizás szabályozásának egy érdekes fejezete volt az 1994-es döntés, ezt elevenítjük most fel.
A Palotanegyed éke – Újjászületik a legkevésbé ismert Károlyi-palota
2024. június 10. 14:00
Pesten több Károlyi-palota is található, melyek közül a Múzeum és az Ötpacsirta utcák sarkán álló jelentős átalakuláson megy át napjainkban. Jól is jön neki egy kis reflektorfény, mert a család többi épületéhez képest kevéssé ismert. Pedig forgalmas helyen áll, és igényes a homlokzata is, ráadásul a korszak egyik legtehetségesebb építésze, Szkalnitzky Antal tervezte. Ő éppen száznegyvenhat évvel ezelőtt hunyt el, a palota bemutatásával így előtte is tisztelgünk.
Rózsakertet adtak át a Gellért-hegyen
2024. június 7. 19:00
A nemzeti összetartozást szimbolizáló rózsakertet alakítottak ki a Gellért-hegyen, a Jubileumi parkban. Minden magyar települést egy rózsatő jelképez.
Felavatták az első magyar botanikusnő emlékhelyét a Füvészkertnél
2024. június 7. 17:00
A növényvilág tudományos ábrázolásának művésze, a Búvár zsebkönyvek, a Kis növényhatározó és számos más ismeretterjesztő könyv illusztrátora volt Csapody Vera, aki élete legnagyobb részében a Józsefvárosban, a Baross utca 4. szám alatt élt és alkotott. A napokban emléket állítottak a tiszteletére a Füvészkertnél.
Három óra alatt Bécsbe 90 évvel ezelőtt
2024. június 7. 13:00
Gyors, kényelmes vasúti kapcsolat Budapest és Bécs között világszínvonalú motorvonattal? Ez nem egy jövőre vonatkozó vágyálom, valójában már 90 éve megvalósult, hiszen az Árpád típusú sínautóbuszok 2 óra 58 perc alatt értek a Keleti pályaudvarról Bécsbe. Akkor ez még valóban gyors utazásnak számított, hiszen a vonatok átlagsebessége óránként közel 100 kilométer volt.
Felavatták Dajka Margit emlékművét Terézvárosban
2024. június 5. 16:00
A VI. kerületi Bajcsy-Zsilinszky közben emlékművet állítottak Dajka Margit színésznőnek. Az alkotás több mint 200 azonos méretű kockából épül fel, 24 kockában a színésznő életének és pályafutásának jelentős pillanatait láthatjuk. Az új sétálóutcában fákat ültettek, virágládákat és padokat is elhelyeztek.
Hogy tetteit senki ne feledje: 145 éve avatták fel Eötvös József szobrát
2024. június 4. 9:00
A nemzet megfogadta az intést, hogy a nagy férfiak tettei ne feledtessenek el – ezekkel a szavakkal avatták fel 145 évvel ezelőtt Eötvös József szobrát a Lánchíd pesti hídfőjénél. A nagyszabású ünnepségre még Andrássy Gyula is hazatért Bécsből, a környező házakat fellobogózták, számos szervezet és rengeteg magánszemély helyezett el koszorút a talapzaton.
Híres feleségek élete a Budai Várban
2024. június 2. 16:00
A budai Vár patinás épületeivel és történelmi miliőjével mindig is izgatta az emberek fantáziáját, az érdeklődést pedig a Budai Várséták tematikus városnéző programjaival is igyekszik kielégíteni. Közülük a Csipke és csokoládé elnevezésű a budavári asszonyok életét veszi górcső alá, hiszen a híres (állam)férfiak számára ők jelentették a biztos családi hátteret. Az előkelő helyszín ellenére sorsuk azonban egyáltalán nem volt könnyű. A séta során fordulatokban gazdag életükbe nyerhettünk bepillantást.
Kiállítás nyílt a 150 éves fogaskerekűről
2024. június 1. 13:00
A fogaskerekű történetéről nyitott kiállítást Fogaskerekű 150 címmel a Hegyvidéki Helytörténeti Gyűjtemény és a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum. A kiállítás a Hegyvidéki Helytörténeti Gyűjtemény épületében, az egykori 58-as villamos végállomásánál, a Lóvasút Kulturális és Rendezvényközpontban kapott helyet.
A Néprajzi Múzeum lett a világ legjobb középülete
2024. május 31. 15:00
A világ legjobb középületének választották a Liget Budapest Projekt keretében megvalósult Néprajzi Múzeumot Szingapúrban.
Felújították a Határ úti gyalogos-aluljárót
2024. május 30. 18:00
Átadták a Határ úti metróállomáshoz kapcsolódó gyalogos-aluljárót. A főváros egyik forgalmas aluljárójának korszerűsítése során liftek épültek, hogy a babakocsival közlekedők, valamint a mozgásukban korlátozottak is könnyen elérjék a metróállomás peronjait.
„Éljen a magyar szabadság, éljen a haza!” – Negyvennyolcas honvédemlékművek Budapesten
2024. május 30. 13:00
A magyar történelem egyik fordulópontja volt az 1848. március 15-i forradalom és az azt követő szabadságharc, melyet bár levertek, a nemzet emlékezetében mégis dicsőséges eseményként rögzült. A XIX. század vége óta számos alkotással tisztelegtek a csatákban elesett honvédek előtt, akikre mi – a 175 éves jubileum apropóján – a fővárosi művekből készített válogatással emlékezünk.
Mesélő házak tervezője – 150 éve született Karvaly Gyula
2024. május 29. 13:00
A századfordulón rengeteg építész dolgozott Budapesten, bérházak sokaságát tervezték különböző stílusokban. Közéjük tartozott Karvaly Gyula is, akinek szecessziós munkái a legismertebbek. Születésének 150. évfordulója alkalmából kettőt mutatunk be, amelyekben közös, hogy a homlokzatokat érdekes domborművek díszítik.
A Bethlen-udvart húsz éven át akarták lebontani, de ma is áll
2024. május 27. 13:30
Mozi, posta, kalapszalon is volt a Tabánban 1924–25-ben felépült túlméretezett állami bérházban, melyet Bethlen-udvarnak neveztek el. A Tabán bontásakor felmerült ennek az épületnek az eltüntetése is, s ez a gondolat az 1950-es évekig rendszeresen felbukkant. Útjában volt a Tabán helyére elképzelt új városrésznek, az ide tervezett nagyszabású sugárútnak. Ezek nem valósultak meg, ám a hatemeletes bérház a háborús pusztítás ellenére száz éve áll az Attila úton.
A budai szőlők nyomában – Egykor borszökőkúttal ünnepelt esküvőjén a magyar király
2024. május 26. 11:00
A szőlőművelés és a bor a kezdetek óta hozzátartozott Buda életéhez. Mátyás borát Európa-szerte dicsérték, Ulászló idején a Budavári Palota szökőkútjából is bor folyt, majd a kadarka elhozta az aranykort. A XIX. század végén ugyan eltűntek a szőlőtőkék a budai lankákról, ám napjainkban úgy támadnak fel a rég elfeledett szőlőfajták, mint ahogyan újjászületik épített örökségünk a Budavári Palotanegyedben.
Alkotóházzá alakítják Esterházy Péter író egykori otthonát
2024. május 24. 19:00
Emlékházzá és alkotóházzá alakítják a 2016-ban elhunyt Esterházy Péter író rómaifürdői családi házát. Az óbudai önkormányzat veszi meg az ingatlant, az intézmény szakmai működését egy alapítvány biztosítja majd.
Pest-Buda hídtörténetéről nyílt kiállítás a Szabadság híd egykori vámszedőházában
2024. május 24. 17:00
A világ egyik legkisebb állandó közlekedési kiállítása nyílt meg a Szabadság híd pesti hídfőjének északi vámszedőházában. A tárlat bemutatja a Szabadság híd és a vámszedés történetét, továbbá betekintést ad a budapesti hidak múltjába.
Óvóhelyből helytörténeti kiállítóterem
2024. május 22. 17:30
A II. kerület múltját, emlékeit, híres épületeit és nagyjait is bemutatja a napokban megnyílt Helyóvó elnevezésű helytörténeti tárlat a Mechwart liget és Mechwart lépcső között található egykori óvóhelyen. A frissen létrehozott kerületi helytörténeti gyűjtemény egyelőre csak előre meghirdetett időpontokban látogatható.
Új honvédemlékművet avatták a Fiumei úti sírkertben
2024. május 22. 14:00
A Fiumei Úti Nemzeti Sírkertben több olyan személy is nyugszik, akiknek szerepük volt az 1848–49-es eseményekben, de központi emlékhely eddig nem állt a temetőben. A most felavatott honvédemlékműnél a 175 évvel ezelőtt történtek minden hősére emlékezhetünk, azokra is, akiknek már nincsenek meg a földi maradványai.
A honvédek 175 éve foglalták vissza Buda várát az osztrákoktól
2024. május 21. 17:00
Budavár visszafoglalása 1849. május 21-én a magyar történelem egyik dicsőséges ünnepe. A 175 évvel ezelőtti események azonban jelentős kárt okoztak a magyar főváros látképében. Pest Duna-parti klasszicista palotasora nagyrészt leégett, 32 épület teljesen megsemmisült. A megtorlás más módon is nyomot hagyott a városképen: hamarosan Hentzi-emlékművet avattak a budavári Szent György téren és felépült a Citadella erőd a főváros szemmel tartására.
Állami bérház: 100 éve kezdődött a Bethlen-udvar építése az Attila úton
2024. május 21. 14:00
Száz évvel ezelőtt Budapesten krónikus lakáshiány volt, melyet a Bethlen István vezette kormányzat állami lakásépítéssel igyekezett enyhíteni. Évente 800–1000 lakás átadását tervezték a Pongrácz úton és a Juranics utcában. Ennek az akciónak a keretében épült föl a budai Vár alatt, a Tabánban egy hatemeletes állami bérház Bethlen-udvar néven.
Lóvasút Óbudára
2024. május 19. 14:00
Budán csak két lóvasúti vonal volt, az egyik Zugligetbe vezetett, a másik Óbudára. A városban nem is volt szükség többre, hiszen a két vonal 1868–1869-es megnyitásakor Buda viszonylag kis város volt. A budai mini lóvasúti hálózat központja a Lánchíd budai hídfője volt.
Megújult a Dráva park a XIII. kerületben
2024. május 17. 11:00
A XIII. kerületben felújították a Hegedűs Gyula utca, a Dráva utca és a Visegrádi utca által határolt közparkot. Új fákat ültettek, növényeket telepíttek, a járda vonalvezetése a Dráva folyót idézi. Teljesen új játszótér, fitneszpark, okospad, csocsóasztal, olvasósarok várja az idelátogatókat.
A 200 éve született Zirzen Jankára emlékeztek a Fiumei úti sírkertben
2024. május 16. 13:00
Zirzen Janka nevét kevesen ismerik, pedig a XII. kerületben utcát neveztek el róla, a II. kerületi Csalogány utcában pedig egy emléktábla hirdeti, hogy ott működött 1874-től az általa vezetett első állami tanítóképző intézet. Születésének 200. évfordulója alkalmából a Fiumei Úti Nemzeti Sírkertben, a felújított síremlékénél tartottak megemlékezést a nőnevelés és tanítóképzés jelentős alakjáról.
Az Albert Flórián Stadion története – Ötven éve adták át az FTC második Üllői úti pályáját
2024. május 15. 11:00
A Ferencvárosi Torna Club hazánk legnépszerűbb sportegyesülete. A Fradi labdarúgócsapata rendelkezik a legtöbb bajnoki címmel és a legnagyobb, az ország minden részére kiterjedő szurkolótáborral. 1899. május 3-án alakult meg, tehát most tavasszal 125 éves. Egy másik kerek évforduló pedig az Üllői úthoz kapcsolódik, hiszen a 129. szám alatt 50 éve, 1974. május 19-én adták át azt a stadiont, melyhez a legtöbb ma élő drukker száz és száz emlékkel kötődik.
Átadták a megújult KRESZ-parkot a Városligetben
2024. május 14. 18:00
Az ország legnagyobb és legkomplexebb közlekedési tematikájú családi játszóparkja jött létre a Városligetben. A mindennapi közlekedési helyzeteket játékosan bemutató, újonnan nyílt KRESZ-parkban egy miniatűr városrészt is kialakítottak, melyben egy teljes utcakép is megelevenedik közlekedési táblákkal, jelzőlámpákkal, vasúti sorompóval. A városrész két oldalán házsor kapott helyet, ahol berendezett vasútállomás, repülőtér és utasváró is található.


