Keresés az archívumban

Átadták az új gyalogátkelőhelyet az Astoriánál Elkészült a gyalogátkelő az Astoriánál, így már akadálymentesen, gyorsabban lehet átkelni a Rákóczi úton, és a babakocsival vagy kerekesszékkel közlekedőknek sem kell kerülőt tenniük. Az új jelzőlámpás zebra a Múzeum körút és a Károly körút járdáit köti össze.
A Bethlen-udvart húsz éven át akarták lebontani, de ma is áll Mozi, posta, kalapszalon is volt a Tabánban 1924–25-ben felépült túlméretezett állami bérházban, melyet Bethlen-udvarnak neveztek el. A Tabán bontásakor felmerült ennek az épületnek az eltüntetése is, s ez a gondolat az 1950-es évekig rendszeresen felbukkant. Útjában volt a Tabán helyére elképzelt új városrésznek, az ide tervezett nagyszabású sugárútnak. Ezek nem valósultak meg, ám a hatemeletes bérház a háborús pusztítás ellenére száz éve áll az Attila úton.
A budai szőlők nyomában – Egykor borszökőkúttal ünnepelt esküvőjén a magyar király A szőlőművelés és a bor a kezdetek óta hozzátartozott Buda életéhez. Mátyás borát Európa-szerte dicsérték, Ulászló idején a Budavári Palota szökőkútjából is bor folyt, majd a kadarka elhozta az aranykort. A XIX. század végén ugyan eltűntek a szőlőtőkék a budai lankákról, ám napjainkban úgy támadnak fel a rég elfeledett szőlőfajták, mint ahogyan újjászületik épített örökségünk a Budavári Palotanegyedben.
Az Akadémián alakult meg, és egy különleges épületben kezdte meg a működését az idén 100 éves Magyar Nemzeti Bank Az 1924-ben megszületett önálló Magyar Nemzeti Bank új intézmény volt a magyar pénzügyi igazgatás történetében. Egy olyan épületben kapott helyet a Szabadság téren, mely még az elődje, az Osztrák–Magyar Bank számára készült. Az Alpár Ignác tervezte pénzpalota több újítást is tartalmazott, eltért az akkor megszokott építészeti megoldásoktól, ám ez kifejezetten a banképület előnyére vált.
A honvédek 175 éve foglalták vissza Buda várát az osztrákoktól Budavár visszafoglalása 1849. május 21-én a magyar történelem egyik dicsőséges ünnepe. A 175 évvel ezelőtti események azonban jelentős kárt okoztak a magyar főváros látképében. Pest Duna-parti klasszicista palotasora nagyrészt leégett, 32 épület teljesen megsemmisült. A megtorlás más módon is nyomot hagyott a városképen: hamarosan Hentzi-emlékművet avattak a budavári Szent György téren és felépült a Citadella erőd a főváros szemmel tartására.
Állami bérház: 100 éve kezdődött a Bethlen-udvar építése az Attila úton Száz évvel ezelőtt Budapesten krónikus lakáshiány volt, melyet a Bethlen István vezette kormányzat állami lakásépítéssel igyekezett enyhíteni. Évente 800–1000 lakás átadását tervezték a Pongrácz úton és a Juranics utcában. Ennek az akciónak a keretében épült föl a budai Vár alatt, a Tabánban egy hatemeletes állami bérház Bethlen-udvar néven.
Lóvasút Óbudára Budán csak két lóvasúti vonal volt, az egyik Zugligetbe vezetett, a másik Óbudára. A városban nem is volt szükség többre, hiszen a két vonal 1868–1869-es megnyitásakor Buda viszonylag kis város volt. A budai mini lóvasúti hálózat központja a Lánchíd budai hídfője volt.
Az Albert Flórián Stadion története – Ötven éve adták át az FTC második Üllői úti pályáját A Ferencvárosi Torna Club hazánk legnépszerűbb sportegyesülete. A Fradi labdarúgócsapata rendelkezik a legtöbb bajnoki címmel és a legnagyobb, az ország minden részére kiterjedő szurkolótáborral. 1899. május 3-án alakult meg, tehát most tavasszal 125 éves. Egy másik kerek évforduló pedig az Üllői úthoz kapcsolódik, hiszen a 129. szám alatt 50 éve, 1974. május 19-én adták át azt a stadiont, melyhez a legtöbb ma élő drukker száz és száz emlékkel kötődik.
Átadták a megújult KRESZ-parkot a Városligetben Az ország legnagyobb és legkomplexebb közlekedési tematikájú családi játszóparkja jött létre a Városligetben. A mindennapi közlekedési helyzeteket játékosan bemutató, újonnan nyílt KRESZ-parkban egy miniatűr városrészt is kialakítottak, melyben egy teljes utcakép is megelevenedik közlekedési táblákkal, jelzőlámpákkal, vasúti sorompóval. A városrész két oldalán házsor kapott helyet, ahol berendezett vasútállomás, repülőtér és utasváró is található.
Aki versenyre kelt az Országházzal – 170 éve született Wellisch Alfréd Az 1867-es osztrák–magyar kiegyezés szédületes gazdasági fejlődést indított el hazánkban, melynek egyik sikerágazata az építőipar lett. A konjunktúra számos építészirodának biztosított munkát, melyek közül talán Wellisch Alfrédé volt a legkeresettebb. A siker természetesen hatalmas vagyont hozott számára, melyet az Országház mellé épített, és azzal már-már versenyre kelő bérpalotájával fejezett ki. Születésének 170. évfordulóján egy kisebb válogatással emlékezünk az egyik legtermékenyebb magyar építészre.
Emléktáblát avattak Mindszenty József tiszteletére a Belvárosban A Belvárosi-templom rózsakert felőli külső oldalán avatták fel Mindszenty József márvány emléktábláját. A bíboros ezen a helyen mondott beszédet 1948. augusztus 15-én.
Rendelet az útburkolatokról Ki burkolhatja le az utcákat? Ki fizeti ezt? Hogy lehet felszedni, miképp kell a munkákat koordinálni? Fontos kérdések, amelyeket fővárosi szabályrendelet határozott meg 120 éve.
Neogótikus gyöngyszem az egészség szolgálatában – A Szobi utcai egykori Mentőkórház A világ egyik legnehezebb hivatása a mentősöké, hiszen minden nap tragédiák sokaságával találkoznak. Áldozatkész munkájukra hazánkban minden évben május 10-én emlékezünk, 1887-ben ugyanis ezen a napon alakult meg a Budapesti Önkéntes Mentő Egyesület. Ez alkalomból írásunkban a Szobi utcai egykori Mentőkórházat mutatjuk be, amely egy különlegesen szép, neogótikus épületben működött közel fél évszázadon keresztül.
A velocipéd 155 éve jelent meg a magyar fővárosban Kétkerekű, ember hajtja és veszélyes. Az új hóbort, a velocipéd 1869 tavaszán jelent meg Pesten, s a különös járművet a belvárosi Dorottya utcában már ekkor bárki megvásárolhatta. Sőt ugyanitt megnyílt az első tanoda, ahol a vállalkozó szelleműek, ha tanfolyami bérletet vásároltak, el is sajátíthatták a használatát.
Ilyen volt régen a 125 éves Közlekedési Múzeum A Közlekedési Múzeum 1899. május 1-én, 125 éve nyitotta meg kapuit. Az eredeti formájában 1944-ig fennálló intézmény egészen más volt, mint amit ma egy műszaki-közlekedési múzeumtól elvárunk, de akkor modernnek, sőt úttörőnek számított, hiszen Európában akkoriban kevés hasonló létesítmény volt.
A 100 éves Magyar Nemzeti Bankról kiállítás nyílt a Pénzmúzeumban Kiállítással tiszteleg a Pénzmúzeum a Magyar Nemzeti Bank centenáriuma előtt. Tárgyi emlékek, archív felvételek, numizmatikai kincsek, az utcán sepregetett hiperinflációs bankjegyek másolata, soha ki nem adott emlékéremtervek láthatók a tárlaton. Ízelítőt kapunk az Aranyvonat krimibe illő vagyonmenekítéséből, megelevenednek hősök, tanúi lehetünk történelmi pillanatoknak.
Aki elsők között javasolt metróhálózatot: 100 éve hunyt el Zielinski Szilárd Száz éve hunyt el az a mérnök, aki az első műszaki doktor volt Magyarországon, aki az elsők között javasolt metróhálózatot, és aki egyike volt a hazai betonépítés meghonosításának. Zielinski Szilárdról különleges terveivel emlékezünk meg.
Már 1848-ban is követelték, de csak 100 éve született meg az önálló Magyar Nemzeti Bank A XIX. század folyamán többször megfogalmazódott az az elképzelés, hogy Magyarország gazdasági önállóságának megteremtése érdekében egy önálló magyar bankot kellene létrehozni és működtetni. Hazánk történelmi eseményei során ennek a megvalósítása nem sikerült sem 1848-ban, sem a kiegyezést követő időszakban. Az önálló Magyar Nemzeti Bank 100 éve, április 26-án született meg.
Újra jár a zugligeti Libegő Április 27-től újra jár a Zugligeti Libegő, amelynek befejeződött a karbantartása. A Libegő Zugliget és a János-hegy között szállítja utasait, a két végállomás közötti 262 méter a szintkülönbség.
A leghíresebb magyar gőzmozdony: 100 éve készült el a legendás 424-es Talán a leghíresebb magyar gőzmozdony, amiből több mint 500 készült 30 év alatt, 100 éve mutatkozott be. A 424-es mozdony a mai napig megdobogtatja a vasútbarátok szívét.
A Sas-hegy 50 éve látogatható Ötven éve látogatható a Sas-hegy. Hogyan maradt meg szabadon ez a kis terület az egyre terjeszkedő város közepén? Mikortól volt zárva, és miért csak a tudományos kutatómunkát végző szakemberek léphettek be a területre, külön engedéllyel?
A sárkányölő temploma – Szent György kultusza a Szerb utcában Szent György egy ókeresztény korban élő katona volt, akinek vértanúságára hazánkban április 24-én emlékezünk. Budapest legrégibb, neki szentelt templomát viszont nem magyarok, hanem nálunk letelepült szerbek építették, és a róluk elnevezett Szerb utcában áll, az V. kerületben. Ünnepnapja alkalmából bemutatjuk ezt a barokk ékszerdobozt, mely bájos kertjével üde színfolt a sűrűn beépített Belvárosban.
Egressy Béni volt a Fiumei úti temető első híres halottja Egressy Béni zeneszerzőre, a Szózat megzenésítőjére emlékeztek születésének 210. évfordulóján a Fiumei úti sírkertben. Ő volt a magyar nemzet központi történelmi sírkertjének első híres halottja.
Miért kellett negyedszázadot várni a Margit-szigetre vezető híd megépítésére? Miért nem épült meg negyedszázadon keresztül a Margit-szigeti szárnyhíd, holott már eleve úgy tervezték a hidat, hogy arról egy szárny vezessen a szigetre? Mi kellett ahhoz, hogy 125 évvel ezelőtt döntés szülessen a megépítéséről?
Új gyalogátkelőhely épül az Astoriánál Új jelzőlámpás zebrát alakítanak ki az Astoriánál, a Rákóczi úton összekötve a Múzeum körút és a Károly körút járdáit. Ezzel az összeköttetéssel a gyalog közlekedők akadálymentesen és kerülő nélkül kelhetnek át az úton.
Gregersen építőmester – Egy norvég vállalkozó, aki a skandináv megbízhatóság élő példája lett hazánkban Kétszáz éve született a XIX. századi norvég–magyar kapcsolatok egyik legfontosabb alakja, a norvég születésű, de Magyarországon hírnevet szerző, ácsmesterből nagyvállalkozóvá vált Gregersen Gudbrand. Bécsben egy magyar építész azt ajánlotta neki, próbáljon Pesten szerencsét. Felsorolni is nehéz, hány épület, híd őrzi a mai napig is az életművének egy-egy darabját.
Kolduló barátok a Duna mentén – Ferences rendi emlékek Pesten és Budán A ferences barátok számára április 16. minden évben nagy jelentőséggel bír, a hagyomány szerint ugyanis 1209-ben III. Ince pápa e napon hagyta jóvá – egyelőre még csak szóban – a rendük alapítását. Ilyenkor megújítják az egyszerűségre és tisztaságra vonatkozó fogadalmukat, mi pedig ez alkalomból bemutatjuk, hogy az elmúlt évszázadok során milyen kulturális örökséget teremtettek a fővárosban.
Ikonikus villamosokat restaurálnak a Közlekedési Múzeumban Két régi típusú, magyar gyártású villamos restaurálását kezdi meg a Közlekedési Múzeum. A ma már muzeális értékű járművek több mint százévesek, 1911 és 1912 között készültek, felújításuk után a múzeum állandó kiállításán tekinthetők meg.
Emléktáblát avattak a csepeli HÉV-katasztrófa áldozatainak tiszteletére A 46 éve történt tömegszerencsétlenség áldozatainak és sérültjeinek emlékére emléktáblát avattak a XXI. kerületben, a Szent Imre téri HÉV-megállónál. A tragédia napján a Csepelről érkező HÉV-szerelvény fékezés nélkül rohant bele az utasokkal teli állomásépületbe.
Ilyen volt a város, amelyben 1784-ben kocsigyár nyílt Pesten, a Hatvani kapu mellett 1784 tavaszán nyitotta meg bognár- és kocsiműhelyét Kölber Kázmér. A később jelentőssé vált Kölber-gyár alapításakor a város még egy viszonylag kis létszámú település volt, de már nagy lehetőségeket rejtett.
Építész és üzletember – Egy városrész őrzi a 150 éve született Lipták Pál emlékét Lipták Pál nem tartozik a híres építészeink közé, amit a viszonylag kevés saját tervezésű munkája magyaráz. Van azonban két épülete, amelyet csaknem mindenki ismer: a Budaörsi úti Petőfi laktanya és a zuglói Lipták-villa, amelyet saját magának tervezett, ma pedig művelődési ház. A meglehetősen fiatalon alapított gyárának köszönheti, hogy ma Pestszentlőrincen egy városrész viseli a nevét.
A híres Fiume Kávéház kevéssé ismert történetei A hazai kulturális élet egyik legjelentősebb ünnepe a magyar költészet napja, melyet 1964-ben tettek József Attila születésnapjára, április 11-re. A költőóriás is gyakran dolgozott egy-egy „kávéházi szegleten”, mint ahogy a XX. század elejének más jelentős alkotói is. Cikkünkben a Múzeum körút 13. szám alatt egykor működő Fiume Kávéházat mutatjuk be, amelyet az írókon túl az építészek is előszeretettel látogattak.
Ezért halasztották el a Margit híd felújítását A Margit híd felújításának az 1970-es években kétszer kezdtek neki. Először 50 évvel ezelőtt, amikor az volt a cél, hogy a munkálatok a híd felépítésének 100. évfordulójára befejeződjenek. De akkor csak az előkészítésig jutottak el, mert különböző okokból csúszott a beruházás.
Élet a szép homlokzatok mögött – 150 évesek az Andrássy út első bérházai Az Andrássy út bérházai ma különleges státuszt élveznek, hiszen világörökségi helyszínen állnak. Ahhoz, hogy ezt a rangot elnyerjék, szükség volt a százötven évvel ezelőtti speciális építési szabályokra is, melyek ráadásul nem is voltak előzmény nélküliek. Az alábbiakban bemutatjuk eme előírások történetét, melyek tükröződnek a patinás útvonal házaiban, kívül és belül egyaránt.
Mikor Budára figyelt Európa – Zsigmond király uralkodásának 600 éves emlékei A középkori Buda aranykora Luxemburgi Zsigmond uralkodása idején kezdődött, aki idegen származása ellenére beleszeretett Magyarországba, és akkor sem hagyta el, amikor már fél Európa vezetője volt. Éppen ellenkezőleg: a nyugatot hozta ide, aminek egyik szemléletes példája a budavári Szent Zsigmond-templom hatszáz évvel ezelőtti felszentelése a mai Szent György téren. Az évtizedekkel ezelőtt itt végzett ásatásokat követően kövekkel rajzolták ki az épület alapfalait a Sándor-palota és a Karmelita kolostor előtti területen, hogy a Várba látogató sok-sok turista számára is egyértelmű legyen, hol állt egykor a Szent Zsigmond-templom.
Már 50 évvel ezelőtt is vita volt a Városligetről Már 50 éve is vita volt arról, milyen legyen a Városliget, s ennek az adott alapot, hogy 1974 tavaszára vonult ki a helyszínről a Budapesti Nemzetközi Vásár, azaz a BNV. Korábban ugyanis a Liget adott helyet a rendezvénynek, állandó épületei álltak itt, a parkból hatalmas részt vettek el a pavilonok és a lebetonozott területek, amelyeket részben ezután elbontottak.
Kinyíló oltárszárnyak – Ősi szokás elevenedik meg a Belvárosi plébániatemplomban Húsvétkor Krisztus feltámadását ünnepeljük, de előtte negyvennapos böjtöt tartunk, emlékezve a Megváltó szenvedéseire. E kétezer éves szokáshoz a késő középkorban a templomi liturgia a szárnyasoltárok kifejlesztésével alkalmazkodott, melyekből sajnos hazánkban igen kevés maradt fenn. A Belvárosi plébániatemplomban azonban ma is megfigyelhetjük, hogyan működött ez a különleges oltártípus.
A Gellért-hegy egykori keresztútjai Budapest egyik kiemelkedő helyszíne a Gellért-hegy. Kevesen tudják, hogy több mint két évszázadon át az itt kialakított keresztutat bejárva idézhették fel a hívő emberek Jézus nagypénteki szenvedéseinek és kereszthalálának történetét. Az utolsó Gellért-hegyi kálváriát, amelyhez a keresztút vezetett, 1950-ben számolták fel.
Az utolsó magyar gyártású gőzmozdony A magyar vasúti járműgyártásban 65 évvel ezelőtt, 1959 tavaszán lezárult egy korszak, elkészült az utolsó gőzmozdony. A mozdonyt 1959. március 20-án adták át a MÁV-nak, és a mozdony másnap, 1959. március 21-én indult el a Nyugati pályaudvarról a próbaútjára.
A VIII. kerület jelképe – Száz évig épült-szépült a józsefvárosi plébániatemplom A józsefvárosi plébániatemplom Pest egyik leghatalmasabb épülete, hetven méter magas tornyait már messziről megcsodálhatjuk. Azonban nem mindig törtek olyannyira az ég felé, ugyanis felszentelése után még kifejezetten sokat változott az épület, közel száz évvel később nyerte csak el a ma ismert képét. A Nagyhét kezdete alkalmából bemutatjuk ezt a méltóságteljes műemléket, Józsefváros jelképét.
A belföldi repülőjáratok vége Több mint 20 évig mindennap indultak és érkeztek Budapestre több vidéki nagyvárosból repülőjáratok. A szolgáltatás 1946-ban indult, az utolsó, menetrend szerinti belföldi MALÉV-gép 55 évvel ezelőtt, 1969. március 15-én közlekedett.
Aki magyaros motívumokkal díszítette a királyi palotát – 90 éve hunyt el Györgyi Géza építész A generációkon átívelő művészi tehetség megnyilvánulására a Györgyi család az egyik legszemléletesebb példa, mely festőket, iparművészeket és építőművészeket is adott az országnak. Egyik leghíresebb tagjuk, Györgyi Géza leginkább építészként tevékenykedett, de nagy gondot fordított művei aprólékos díszítésére is. Halálának kilencvenedik évfordulóján bemutatjuk főbb budapesti alkotásait.
Budapesten diadalmaskodott a legtöbbször a 150 éve született Kincsem A lóversenyzés a fénykorát élte a XIX. században. Pest első lóversenytere Széchenyi Istvánnak köszönhetően valósult meg Ferencvárosban, ahol a rangos futamok fontos társadalmi eseményként is szolgáltak. Ezen a helyen is nyert számos alkalommal Kincsem, akit mintegy 4 éves pályafutása alatt senki nem tudott legyőzni. Gazdája még saját istállót is építtetett neki a belváros szívében. A csodaló születésének 150. évfordulója alkalmából megemlékezünk 15 fővárosi győzelméről, az első pesti lóversenytérről és a Kincsem-palota néven illetett épületről.
Egy nagy léptékekben gondolkodó építész – 175 éve született Palóczi Antal Budapest városképét nemcsak a szebbnél szebb homlokzatok, izgalmas tornyok és kupolák teszik olyan varázslatossá, hanem az utcák rendezett hálózata és a kisebb-nagyobb terek jó arányai is. A városrendezés fontosságát már a dualizmus korszakának elején felismerték, de később sem feledkeztek meg róla, amit Palóczi Antal kiterjedt munkássága is bizonyít.
Fonódó villamos jár majd Újpest és Újbuda között Budafoktól akár Káposztásmegyerig is járhatnak majd a villamosok az Újbuda–Újpest villamostengelyen. Újabb fonódó villamosvonalat alakítanak ki, a tervek szerint a Deák teret és a Lehel teret kötik össze, a Nyugati téri felüljárót pedig elbontják.
Autóközlekedés Budapesten a XX. század elején Budapesten 1909-ben szabályozták az automobilok közlekedését. A rendelkezéshez hosszú út vezetett, és az is kérdéses volt, hogy ki hozhatja meg az ezekkel az új járművekkel kapcsolatos szabályozást, azaz országos vagy helyi döntés szükséges-e?
A Dunagőzhajózási Társaság megalakulása Hosszas próbálkozások után, 1829 márciusában alakult meg az a hajózási társaság, amely a következő évtizedekre meghatározta a dunai gőzhajózást. A 195 éve létrejött Dunagőzhajózási Társaság, illetve német nevének rövidítése után a DDSG erős magyarországi és pest-budai kötődéssel rendelkezett, s ez Széchenyi Istvánnak volt köszönhető.
A márciusi ifjak emlékei a főváros belső kerületeiben Pesten 1848. március 15-én értelmiségi fiatalok egy csoportja a Landerer–Heckenast-nyomdánál egy nyomdagépet lefoglalva – a szabad sajtó első termékeiként – kinyomtatta a nemzet követeléseit tartalmazó Tizenkét pontot és Petőfi Nemzeti dalát. Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc elindítóiról, a márciusi ifjakról számos budapesti közterületet neveztek el. A március 15-i események évfordulója alkalmából bemutatjuk a névadókat és az érintett utcákat, tereket a főváros belső kerületeiből.
Tisza Kálmán 140 évvel ezelőtt nyújtotta be az állandó országház építéséről szóló törvénytervezetet Az 1867-es kiegyezés megkötése után még inkább felgyorsult Budapest amúgy is dinamikus fejlődése, az ország anyagi és kulturális gyarapodása, a kapitalista gazdaság térnyerésével. Csakhogy a magyar fővárosban nem álltak rendelkezésre olyan középületek, amelyek befogadhatták volna a parlamentáris jogállammal együtt járó intézményeket, mint például az egyes minisztériumokat vagy a kétkamarás országgyűlést.
Száműzték a nagyon szennyező ipari üzemeket Budapestről Budapest levegője az 1970-es években katasztrofális volt. Ugyan sokkal kevesebb autó járta a fővárosi utakat, mint most, de más szennyezők szép számmal voltak. A Margit-szigeten az autók kipufogófüstjétől pusztultak a növények, az épületeket pedig vastag koromréteg csúfította el a kémények füstje miatt.